JELZÉSEK a Lichthofból!/ III.

JELZÉSEK a Lichthofból/ III.

Falvak, házak, paloták, kertek, frissen nyírt gyep, nyugágyak, szõlõk és gazos elhanyagolt pusztulásra készülõdõ porták és az itt élõ vidéki ember – ellentétben a betonketrecbe zárt nyüzsgõ városival - úgy él a kertjével együtt lélegezve, és bár távol a világ eseményitõl, de közel a lényeghez: világra hangoltan, helyes ritmusban, mintha folyton szabadságon lenne. „Nem az a fontos, ami lesz, hanem, ami van”. Mindig az aznapi, szükséges és a közeli jövõ várható ügyei. Így lesz trend a rendben.

Augiász istállója: minden trendben?

Van azért a megfogalmazással probléma. Ha például offsor tulajdonhoz köthetõ magáncégekbe szervezetten, trendben folyik az állam pénze, az nemcsak, hogy rendetlenség, hanem felháborító, gusztustalan és nem lehet napirendre térni felette. A Lajtán túl ez a hír döbbenetes, hihetetlen, de itthon, mint mátrai mûhón, átsiklunk rajta. Ha ez így van, akkor a jog kikerült a megszokott itatóvályúból, amelybõl az élhetõ társadalom táplálkozik, mert a vize mérgezett. Minap arról is szólt a hír, hogy Angliában egy képviselõt meghurcoltak és tisztségétõl kellett megválnia, mert drága szivarokat vásárolt állami költségen!

Nálunk immár húsz esztendeje Antallék felülrõl irányítottan kívánták a rendteremtést, ám ez olyan, mintha az Augiász istállóját takarítás helyett elõbb a tetõ és födémcserével, a gerendák kiválogatásával kívánnánk megoldani. Miközben a hatalom a tetõ formai alakzata kiválasztásával pepecselt az akkori ellenzék a régi helyzet restaurálásával foglalatoskodott. (Média törvény.) A helyükön hagyott összehangolt módszerekkel mûködõ káder-kecskék pedig tovább eszegették a rendezés káposztáját, majd a komposzt maradékot ráöntötték az emberekre. Az elõször kérlelhetetlen antikommunistának valló, magukat liberálisnak valló alakok társasága a volt kommunistákkal együtt falatozott, és nagy ricsajjal mekegtek, ha valaki ellenük szólt. Négy év múlva természetesen az ál-szocialisták a választásokat a kormányalakításhoz szükséges kényelmes többséggel nyerték, mégis koalícióra léptek velük. Hamarosan kiderült, hogy a rendteremtésnek jócskán beborult, de akkor már nem lehetett tenni semmit. A magyarság eszmei, szellemi és lelkivilágától idegen, ellenséges értelmiség valamely külsõ, anonim(?) hatalom zsoldjába szegõdve és elvárásainak megfelelõen, elveszejtésünkért dolgozik. Egy közismert, velük egy tálból eszegetõ elmekegte: „Mi sokkal jobban gyûlölünk titeket, mint ti bennünket…” Így nem okoz meglepetést az sem, miként elmondta: ötezer fõnyi, egymással együttmûködõ értelmiség dönti el, hogy mi történhet az országban. Csak azt hiheti, gondolhatja, mondhatja, teheti, bárki, amit õk hirdetnek, és jaj annak, aki szembeszáll velük.

A mostani stabil rendteremtésnek az alkotmány - a nemzet önéletrajza - az alapja. Ha ezt elvétjük, és egy (a jelek szerinti) bagatellizált változat készül, nemcsak az eltelt több ezer esztendõ és a jelen ujjlenyomata, hanem a kiindulási pont, a stabil miheztartási eredõ válhat esetlegessé. Valami hiányzik, valami kell ahhoz, hogy az alábbi megfogalmazás az átlagember számára is kézzelfogható, érthetõ legyen. Hogyan lehet egy szent, kikezdhetetlen, a sorsunk lényegét meghatározó szöveget a magyarok számára emberközelivé tenni?

,,Magyarország Szent Koronája nem a törvény tárgya, hanem a magyar jog forrása és polgára. A Szent Korona olyan szuverén személy, amelynek a király az alárendeltje. A magyar és a nemzetközi jog szerint a Szent Korona jogi és alkotmányos személy, amely magába foglalja a magyar alkotmányos hatalmat és a nemzeti létet.”

Hamvas Béla azt írja a magyarokról, hogy alvó nép, amelyik még mindig aranykori álmában él. A hit, és remény abból táplálkozik, hogy egyszer felébred…

Most éppen az ébredés, ébresztés pillanatában vagyunk.

Ébresztõ! Figyelem!

Az egység és a rend megteremtésének alkotmány általi újabb kísérlete következik!

A számtalan rendkísérlet egyike is Hamvas Béla válságfilozófus író nevéhez fûzõdik. Az „Öt géniusz”-ban például így: „a rendezett magyar nemzettestet az öt géniusz egyidejûsége adja. A derûs életeszmény (dél), a kultiváltság és a szociális egyensúly (nyugat), a természetközelség és érzékenység (észak), a szabadságvágy (kelet) és a szövevényes gazdagság (Erdély)." Dél géniusza Magyarországot Horvátországgal és Dalmáciával, Isztriával és Olaszország délibb részével, Görögországgal, Szerbia déli részével, Provence-szal, Spanyolország keleti részével és Kisázsia nyugati sávjával foglalja egységbe. Nyugat géniusza a "tulajdonképpeni", a Karoling-Európát foglalja magába, de kisugárzik Dél-Angliára, Dániára és Svédország déli részére is. Észak géniusza Szilézián, Csehországon, Lengyelországon és a balti államokon át Finnországig és a skandináv államokig húzódik. Kelet géniusza a dél-orosz sztyeppevilág, Kelet-Ázsia és Szibéria. Erdély önmagába zárkózott, senkivel semmilyen kapcsolatba nem hozható géniusza azt jelenti, hogy Erdélyben minden egyszerre kettõt jelent. Kívül Nyugat, belül Bizánc." Ebbõl a rendkívüli gazdagságból egységet kovácsolni! A történelmi magyar állameszme eredetileg erre vállalkozott. Csakhogy nem lett egység. "Délnyugat részben délszláv és vend, Nyugat részben német, Észak részben szlovák, Erdély részben román lakosságából az ember arra következtethetne, hogy hasztalan erõfeszítés ennyire különnemû tájak és emberek között az egység. Az okok, amelyek az öt géniusz eggyé ötvözését végül teljesíthetetlenné tették, a múlt sûrû szövetében rejtõznek. Maradt a nemzeti öntudat, „az a képesség, amellyel a nép önmagát a többi nemzetek rangsorában elhelyezi, és történeti feladatait felismeri".

2010. július. 16. Wéber Tünde