CIÁN a demokráCIÁN

Az egyszerû orgyilkos lemérhetetlenül tisztább, mint például a politikai, a gazdasági karrierista, az irodalmiról nem is szólva. Vagy például a közéleti funkcionárius, aki karrierjéért önmagában kénytelen minden emberit apró darabokra zúzni és megdarálni és összetömi, és nincsen sejtje, amely ne lenne megrugdalva és leköpdösve. És semmi sem maradt benne, ami ne lenne, esetleg jóval áron alul, megvásárolható.

(Friedrich Nietsche)

CIÁN a demokráCIÁN! És a kultúra?

Tudjuk, hogy nincs, de tételezzük fel, hogy Magyarországon demokrácia van. Ez a feltétel alapállás, hiszen ehhez kellene mérni mindent. Vagy mégsem? Mert sokak szerint a nemzet a fontosabb, mint a demokrácia. Magam is ezt vallom. Ha a nemzet fennmaradásához nem kell demokrácia, hanem valami más, akkor nem kell és kész. Mi legyen tehát, ha bármibe is kezdünk - ilyen az alkotmány vizsgálata is - a kiindulópont? A kultúra? Mindenekelõtt pedig a Nemzet megmaradása, fejlõdése. A magyarok a „kultúrnemzetek” sorába avanzsáltattak, azzá tette õket sok ezer esztendõ fájdalma, öröme, kínja, a megmaradás képessége. Kultúrnemzet?

„A magyar kultúra egy nagyon õsi életmód, nagyon õsi közösségi élet terepe. Valószínûleg a Kárpát-medencébõl kiáramlók szerveztek elõször államokat azért, mert az otthoni viszonyokat szerették volna más népek között megtartani, a jogok és kötelességek összhangjával a többi nép számára valószínûleg egy furcsa és követhetetlen gondolkodási mintát felmutatni már az idõk kezdetén… Az, amit ma kultúrának nevezünk, annyira beivódott az emberi lélekbe, hogy ha kiirtanánk az emberi tudatosságból, elveszítenénk emberi mivoltunkat.”(Dr Bene Gábor: Alapvetõ célként az alkotmányt kell a néphez igazítani NH)

Mármost a kultúra általános definíciója - ha van - csak az lehet, hogy adott nemzetnek van-e mértéke, arányérzéke. Nemcsak az erkölcsi „jó” és „rossz”-ra! Hanem hogy a társadalom fennmaradása szempontjából mi az egészséges és beteg, és arra is, hogy mi az, ami a közös életet tisztítja vagy beszennyezi. És ez utóbbi ellen tudatosan védekezni képesek-e? Az egészet végtelenül leegyszerûsítve a bûn és bûnhõdés, büntetés kereteinek kialakításáról, megformálásáról van szó. Például az alaptörvény, alkotmány, alkalmaz-e markáns kikerülhetetlen utalásokat, szankciókat errõl! És természetesen a megelõzésrõl is, ha a közösséget nem tanították meg arra, hogy elszigetelje a nem kívánatos, mi több: a társadalom ellenére történõ jelenségeket, formákat, akkor az emberek félnek, engednek, meghunyászkodnak, félrehúzódnak, már-már csodálják az ügyeskedõket, a bûnt, a bûnösöket.

Az ilyen élet –közélet - színvonala elrettentõ. Mert a bûn az erkölcsi rend olyan brutális megsértése, amely ellen minden kultúrnép védekezni tud. Éppen ez a tulajdonsága teszi kultúrnemzetté. Ilyenformán kultúrnemzetnek lenni létkérdés, mert például az életet beszennyezõ egzisztenciális korrupció ellen, amely korunkban szinte az egeket veri, a kultúrálatlan nép tehetetlen.

Ha viszont a társadalom tagjait megtanították a bûn, az erkölcsi rend megsértése kikerülésére, az ellenállásra, akkor védve van huncuttal és a cudarokkal szemben.

Az immár csak õszödiböszme-ként emlegetett letûnt, de még magát közéleti szinten tartó volt miniszterelnöknek volt egy döbbenetes kijelentése (ha jól emlékszem a Páva utcai Holokauszt Emlékmúzeum avatásakor mondta): a holokauszt nem csak egy a bûnök között, hanem maga a bûn. A holokauszt szörnyûségét mindenkor elutasítva, nem kisebbítve, meg kell jegyezni: ha egy társadalomban minden bûnök lényege, kiindulópontja és mértéke ez, akkor minden más társadalomellenes elkövetés bûnöcske csupán, elsimítható, elrendezhetõ: kinek-kinek pénztárcája és ügyvédje segítsége szerint. (Miként napjainkban tapasztaljuk.)

Így aztán nem csodálkozhatunk azon, hogy immár csaknem NÉGY ESZTENDÕVEL

a brutális 2006-os, az 1956-os forradalom ÖTVENEDIK ÉVFORDULÓJÁN történt

BRUTÁLIS TÖMEGVERETÉS teljes kivizsgálása még mindig nem zárult le, még mindig nem teljesen tisztázottak a körülmények, nem lakolnak a bûnösök. Mert nemcsak az emberek fizikai bántalmazásáról van szó! Az ötvenedik évforduló és vele együtt 1956 meggyalázásáról is, hogy ismét piros volt a vér a pesti utcán…

Most parlamenti vizsgálóbizottság is foglalkozik az üggyel, de nem ügyeltek arra, hogy ne Révész Máriusz legyen a vezetõje, aki maga is áldozata volt az eseménynek! Így, ha új megvilágításba kerül az ügy, az ellenoldal elmondhatja, nem volt elfogulatlan a bizottság vezetõje, és persze fejsérülés is érte…

Döbbenetes volt az események idején hivatalban lévõ rendészeti és igazságügyi miniszter tájékoztatása: õt kikerülve intézkedett a tömegveretésben az akkori miniszterelnök.

Tegyük fel, hogy Magyarországon demokrácia van, akkor cián került a demokráciára. Valami gyilkos vegyszer, ami gyilkolja, elkeni a lényeget. A lét leginkább az élõ vízhez hasonlít, legalábbis annyiban, hogy semmiféle szennyet nem fogad be, és a lehetõ legrövidebb idõ alatt minden fertõzõ anyagot felold és feldolgoz és semlegesít. A források és a hegyi patakok és a tavak tulajdonsága, ha trágyát hajítanak is bele, vizük néhány lépéssel odébb már iható, és néhány perc múlva a méreg hatása nyomtalanul eltûnt. A lét minden szennyet kibír, és minden tisztává lesz benne. A közélet léte más. Ezért nincs jogosultabb, mint az életféltés. A korrupció azt az életet rontja meg, amit mindenki közösen él, amiben mindenki részesedik, melynek tisztaságát meg kell teremteni, és õrizni kell. Ezért egyetlen közös megbeszélnivalónk maradt, az erkölcsi, a bûn és a bûntelenséggel kevert válság. Ezen kívül minden egyéb felesleges és lényegtelen.

Mert az, az ember, a volt, akkori miniszterelnök még mindig vidáman üldögél a parlamenti ülésterem egyik képviselõi székén. Nyugodt. Mi lenne, ha megszólalna? Arról, hogy õt ki, vagy kik utasították erre az utasításra, bûn elkövetésére?? Mi lenne, ha még mielõtt elpakolna, kipakolna?

2010. július. 09. Wéber Tünde