SEGGFEJ ÉS TÓTÁGAS

Mi a teendõ? Lenin is küzdött e kérdéssel és a válasz: „a munkásosztály nem eléggé öntudatos és nem ismeri saját igazi érdekeit, s könnyen össze is zavarodik, ezért a munkáshatalmat kívülrõl kell megteremteni. Mégpedig ezt a feladatot nem a munkások, hanem a munkásság érdekében kommunista párt nevû szervezõdést hozzák létre.” De hol itt a munkásosztály, a kommunista párt nevû szervezõdés és hol van Lenin?

SEGGFEJ ÉS TÓTÁGAS

Közömbösség, közösség nélküliség, a lényeges és lényegtelen közötti határ elmosódása, összekavarása. Ez vezet félre, és bomlaszt emberi tartást, értéket, tudást, erkölcsöt. Az önálló véleménynyilvánítás és a gondolkodás lehetõségétõl megfosztott emberek a hiteltelen tájékoztatás madzagon rángatott marionett bábúi, foglyai lettek. Azt fogadják be, amit kapnak, ami van.

Itt van például ez a seggfejmesteri aranyköpet, ahogyan a május 9.-i gyõzelem napján, azon frissiben, agyából szájon át kieresztette. És ezt komoly, írástudó skríblerek felkapkodták, leírták, kinyomtatták, és az olvasó elé tárták: „…mi a teendõ akkor, amikor a fasizmust megidézõ eszmék fertõzik a társadalmat, amikor egyszerre üti fel fejét ismét a zsidózás és a kommunistázás, amikor egyre többen érzik magukat kirekesztettnek és megalázottnak ma Magyarországon.” (MTI| 2010. május 9.)

Mi a teendõ ilyenkor? Talán a csend?

Mi a teendõ, ha egy volt miniszterelnök jelölt, aki immár csak pártja frakcióvezetõ jelöltje nem képes túltenni magát, hogy pártja és annak koalíciós partnere esze ment nyolcesztendõs uralkodásának következménye a bukás, és ezt összehablatyolja pártja zûrzavarával. Nem bír ki tíz percet nácizás, antiszemitázás, fasisztázás nélkül! Hatvanöt esztendõvel a háború befejezése után! Miközben a németek meg köszönik szépen, jól vannak. Az olvasó olvas, lát és hall és megkérdi: netán hívjunk orvost? Jöjjön valaki, hogy megmagyarázza, mi a fene történik most? Mitõl lett Magyarországon ismét fasiszta veszély, mitõl rettegjenek nyomban az ügyeletes rettenetesen rettegõk? Emlékezõk? Ki emlékezett arra, hogy a "gyõztesek" több százezer magyar civilt hurcoltak el törvénytelenül szibériai kényszermunkára és ezeknek a fele soha nem tért vissza? Hová lett, hogy emlékezzen Mansfeld Péter? Vajon, ha élne az ’56-os gyermek-áldozat, mit mondana, mikor van a gyõzelem napja? Hová lettek a hajdani, istenáldotta tehetségû lényeglátó, megmagyarázó emberek, akik elmondják, sok helyen elmagyarázzák a seggfejmesterek fasisztázó szólamaiban rejlõ svihákság lényegét? Eltûntek, meghaltak, utódaikat külföld nyelte el és a helyi politikai fogd meg, ereszd el technika: az egyenlõsdi.

Hogyan jutottunk idáig?

Emlékezzünk. Ebben a belsõ, társadalmon belüli, évtizedek óta tartó hazai népvándorlásban elõször a tudás, képzettség nélküli tömeg került a felszínre.

Ez volt az elsõ lépcsõ.

Adott terület teljes megszállása régóta ismert receptje: emeld fel a tudattalan tömeget a társadalom fölé és manipuláld és a társadalom szilánkokra hull szét. Ezután könnyen meghódítható, szinte a megszálló ölébe hull, puskagolyó sem kell hozzá. Természetes esetben a tudattalan tömeg természetes helye a társadalom alsó régiójában van. Felülre kerülvén, a társadalom akár a tótágast álló ember: ülepe van felül, a feje alul. A fej helyett az ülep gondolkodik.

A második lépcsõ, amikor az ülep dönt a megszálló tolvaj súgása szerint. Ez is megtörtént a szovjet megszállás alatt, és a javadalmazás sem maradt el, az immár kikerekedett ülep a rendszerváltási kísérlet kudarcának alanya lett. Seggfejek határoztak a jövõnkrõl, ennek áldásait élvezzük most. A „rendszerváltási mókamiki” mûsor kezdetén, 1989-ben az egyik gazdasági hetilapban egyikük kijelentette: a privatizációt, magát is privatizálni kell! És törvényes háttérrel támogatva, jöttek a kiárusított hazába a kintiek és gyûltek, mint mézre a legyek, a hazai „kincskeresõk”.

Észbontó! Társadalmi ellenõrzés nélkül, égbõl pottyant kereskedõk, manipulátorok csencseltek és kereskedtek a társadalom vagyonával és hab a tortán, hogy törvényes keretek között segítette õket az állam, mint kezeskedõ, kezes bárány ebben a közép-európai juhakolban. A kezdet kezdetén, a megtervezett módon a társadalom fölé került seggfej-csapat pedig ezt nem tiltotta, hanem: tûrte, sõt támogatta. És most látjuk, hogy milyen véget értek. Mégis itt vannak és ilyen dühöngésekkel, zavarodott elmefuttatásokkal kell a továbbiakban is együtt élnünk?

Meddig?

Nekik: annyi. Látjuk, hogyan marják, tiporják egymást, a politikai, gazdasági koncon, amelyet régen megkaparintottak, de a felsõ irányításhoz közük már nincs. A fejérõl a talpára fordított irányváltás megtörtént. Jöhetnek ugyan még kis és nagy gyõzelmektõl, a gyõzelem mámorától elbódult, bárgyú, önmagukat nagyagyúnak tartott kis nyári mikulások, de az iszonyatos zuhanás õket is elsodorja párt hovatartozástól függetlenül, mert a választások után a társadalom tisztulási folyamata elkezdõdött. Nemsokára talán levegõhöz is jutunk.

2010. május. 10. Wéber Tünde