Leesik az állam! Kell az ÁLLAM?

Leesik az állam! Kell az ÁLLAM?

Édes állam légy vendégünk, segíts még több pénzzel nékünk! Ima járja be Európát, a Világot, az állami kényelem-kérelem imája. Leesik az állam! Kell az állam? Maradi kérés ez vagy modern? Lám a nemzeti félszockap kínaiak ezt régóta kérés nélkül tudják, és a gyakorlatban is csinálják. Nekünk is kellene egy jó kis gazdag állam. Sõt! Még ilyen leszegényedett, megcsappant, szakadt formában is, jó lenne, ha egy kicsit értünk lenne! Ha másra nem, hát azért, ha szaporodásra lehetõség nincs is, legalább: megmaradjunk. Mert az állam én vagyok, te, meg õk. Mi, a bérbõl, fizetésbõl élõk és olykor a nyugdíjasok is, ha a kis unokának tanév évkezdetkor a nagypapa volt bõraktatáskájára van szüksége. Mert jobb, mint az áruházi vászon tarisznya, ami legfeljebb lovak abrakoltatására jó. És természetesen itt vannak a hajléktalanok, a mélyszegénységben, nyomorgók, a betegek, rokkantak. Mindannyian az állam vagyunk.

Most még nagyobb szükség lesz az államra, mint amennyi egyébként indokolt. Ez nem csak gazdasági, társadalmi kérdés is. Ha mi vagyunk az állam és egészen addig, amíg élni hagynak, esetleg egy kicsit jobban élni hagynak, és fel nem számolódunk (az egészségtelen egészségügy jóvoltából is) jobban lehet minket gyûrni, szorongatni, préselni. Azért kell, hogy minket az állami birkahodályban homályos ígéretekkel etetve jobban teljesítsünk. Tej, gyapjú, csont. Faragni való, átültethetõ szervek! Minden porcikánk felhasználható. Hülye az, az állam, amelyik nem az államra, az állami birkahodályra alapoz. A rosszul értelmezett szabkapszoc = szabad versenyen csusszanó kapitalista szocializmusra példa eltelt húsz esztendõnk, amikor a kapitalista brigantizmus és a szocialista idiotizmus az állam felszámolásán nyerészkedve egymás karjába dõlt és ettõl a társadalom a kardjába dõlt. Ebbõl nem lett semmi jó, csak nagyon keveseknek nagyon jó, de a többségnek nem vigasz a kisebbségi Las Vegas. Mármost, ha igaz, a tervezett a változások nyomán, több lesz a nemzeti szabszoc és ettõl majd jól megerõsödve jobban tejelünk, és az államnak , tehát magunknak is, többet adhatunk.

Ha például az állam tulajdonában lévõ bank tönkremegy és a tulajdonos nem a részvényesek összessége meg néhány büszke oligarcha, az mégis csak más. Nemcsak társadalmi, etikai szempontból sikkes és szalonképes az, ha a pénzünkbõl az állami bankot konszolidálják.(Csak utána el ne adják!) Látjuk, hogy Kína és a 90-es évek elején leírt, kinevetett, a történelem szemétdobján elképzelt Oroszország mi mindent nyert a nemzeti szab szocon! Kihajították a liberális oligarchákat, és úgy tekergetik a gázcsapot, meg a gázcsöveket, hogy az ember beleszédül. Mi ennek az ezred részével a makói gázkinccsel megnyerhetnénk ezt a mostani rejtett és egyre erõteljesebbé váló gazdasági világháborút.

Emlékszünk még a pekingi olimpia fényeire? A döbbenetes szervezettségre, a pazar gazdagságra? Ez egy új korszak kezdete lehetne itt is, ha nem is teljesen de megkísérelnénk leutánozni. Tény, hogy most a gyõztes párt ígéretei szerint nálunk is valami más következik, talán nagyobb szervezettséggel, más elvárásokkal, nagyobb állami szervezeti kontrollal. Vajon sikerül?

2010. április. 04. Wéber Tünde