A VÁLTOZÁS elõszobájában

A VÁLTOZÁS elõszobájában

. Különös, megmagyarázhatatlan érzés volt, amikor a felszólalók, és különösen Orbán Viktor kormányfõ jelölt úgy szólt 25.-én este az emberekhez, a kétharmados gyõzelem birtokában, hogy itt, Magyarországon a gyõztes párt számára az emberek, a Nemzet a fontos! Ehhez még hozzá kell szoknunk, hiszen az eltelt, megszenvedett idõszak miatt olyannyira hihetetlen ez az egész! Ennek ellenkezõje, a népirtás trükkjeinek végigszenvedése, vagy a hiteltelen jólétrõl való hazudozás sorozat után nyolc évvel és az elõtte lévõ (megszámolni is sok) idõ alatt e kijelentésre és ennek megélésére nem volt példa. Elszoktunk attól, hogy a gazdasági kartoték adatok és a diktátumok, teljesítési, lemondási, megszorítgatási elvárások mellett (még ha egyelõre szavakban is), az ember szinte zavarban van, ha emberi méltóságát figyelembe veszik. Elszoktunk attól, hogy ne alattvalóként szólítsanak meg.

Néztem az ünneplést, a gyõzelmi mámort és arra voltam kíváncsi, hogy ki, milyen arckifejezéssel éli meg az eseményt? Fent, az emelvényen? Lent, a zászlót lobogtatók? A ria-ria, Hugária szavalókórus, a Viktor, Viktor egyöntetû üdvözlés közben?

Vajon felrémlett-e néhány képsor múltról, jövõrõl? A kivételesen egyedi pillanatok eggyé ötvözik a tömeget, lentieket és fentieket. A Himnusz eléneklése, amelyet megszakított a tévé koordinátorának átkapcsolása egy érdektelennek tûnõ beszélgetésre, kísértetiesen emlékeztetett az Antall-féle MDF gyõztes csapatáról a tévéstáb focimeccsre való átváltása. A múlt még vissza-visszaköszön és a jövõ?

30 évvel Thatcher brit miniszterelnök 1978-as és az 1980-as amerikai elnökválasztás gyõztese, Ronald Reagan elnökként való beiktatása után kiderült, hogy a nevük fémjelezte neoliberális gazdaságpolitika (thacherizmus, reaganomics) és a washingtoni konszenzus, privatizáció, dereguláció, liberalizáció és a szemellenzõsen az inflációra összpontosító jegybanki rendszer olyan szociális és gazdasági zsákutcába vezetett, amelybõl a kivezetõ út csak a visszafordulás és a teljes visszamenet lehet.

Vagyis az ultraliberális gazdaságpolitika diktálta szociáldarwinizmus (pusztuljanak a kiszolgáltatottak) romjaiból nemcsak a gazdasági rendszert, hanem a társadalmat is alapjaiból kell feltámasztani. Ez az elemzés ugyan 2008-ban íródott, de az elv, hogy végre vége, vagy legalábbis az a terv, hogy vége legyen a „pusztuljanak a kiszolgáltatottak” elvnek a lehetõsége elérkezett hozzánk 2010. április 25.–én, a választások második fordulóján. És most is ez a cél, a romokból valami újat, jobbat felépíteni, mint 1849, 1914, 1917/19, 1945–1991, 1956 után, mind olyan dátumai ezek a magyar történelemnek, amelyek után, ha nehezen, de talpra álltunk. 1989-ben azonban másvalami történt

A Soros-féle Nyitott Társadalom gyõzelme mindenhol ugyanolyan gyászos következményekkel járt. A „demokratikus új politikai osztály” csak a neoliberalizmus politikai és gazdasági filozófiája szerint tudott a Nyugathoz felzárkózni, a piacgazdaság útjára térni. Megjelenhettek a plázák, melyek gyakran másod- és harmadosztályú árukkal. a hazai termelõk és beszállítók helyett anyaországbeli termelõiket és beszállítóikat részesítették elõnyben. Ezek gyorsan ellehetetlenítették a kiskereskedelmi hálózatokat.

Preferenciákat élveztek a külföldi multinacionális termeltetõ vállalatok. Az eredmény? Nyomasztó munkanélküliség, bérrabszolgaság, kiszolgáltatottság, létbizonytalanság, drámai szintû népességcsökkenés. Magyarországon a piacgazdaság globalizmusának nemzetköziségéhez való igazodás semmilyen problémát nem jelentett az eddigi MSZP-SZDSZ vezette vesztett hatalomnak. A szabadpiaci retorika szabadon alkalmazta az elveket is, ha azok bizonyos speciális érdekeket szolgáltak, magukévá tették, ellenkezõ esetben azonban elvetették. Magyarországon még nincs egyértelmûen biztosítva a termõföldvagyon jövõbeni sorsa. Talán ez az elsõ és legfontosabb kérdés. Víz, energia (gázvagyon!), termõföld: a 21. sz. következõ évtizedeinek legfontosabb társadalomi fenntartó és megõrzõ eszközei. Külföldiek általi megszerzése a nemzeti társadalom felszámolásának leggyorsabban kivitelezhetõ lépése. (Ehhez hasonló Palesztinában történt 1948-ban, Izrael állam megalapításakor. A földjükrõl elûzött palesztinok utódai ma is menekülttáborokban tengetik életüket. Hontalanokká váltak, akik teherként jelentkeznek a befogadó országok számára. Mi hová mehetünk?) Végül pedig, de nem utolsó sorban: alkotmányozás, a történeti alkotmány figyelembe vétele nélkül új rendszert nem lehet elképzelni!

Az elmúlt 20 év valamennyi kormányzati rombolása ellenére mégis úgy tûnik, alkalmasak lehetünk a változásra, ha az ismert nagyarányú gyõzelem a valódi nemzeti egységet, a feltett kérdésekre adott helyes válaszokat és tetteket alapozza meg.

Azért hiányzott az Árpád-sávos zászló az ünneplõ sokaságból! De ne legyünk telhetetlenek, az idõ most már magyar, rendpárti és van esély arra, hogy nekünk dolgozik.

2010. április. 27. Wéber Tünde