A ferdülés ferdítése és az ÁLDOTT TÖRTÉNET


A ferdülés ferdítése és az ÁLDOTT TÖRTÉNET



Ahogyan romlanak létfeltételeink, egyre nehezebb a felülemelkedés napi nyomorúságokon, ilyenkor az év kezdetén, a magasztos pillanatokban is. Holott létezik egy másféle szemlélõdési horizont is, amit „áldott történet”-nek nevezünk: az emberiség és benne a magyar nemzet megállíthatatlan útja a cél felé, ami nem más, mint az isteni eredetnek megfelelõen, Isten célja szerint élni.


Bármennyire furcsa, de összességében a folyamatban minden egyes késõbbi pillanat több, mint az elõbbi; minden év szemmel látható magasságban áll az elõbbi fölött. Ilyenformán 2010 is fölötte áll 2009-nek!


Életünk külsõre mindig ilyen volt: éhség, háború, zûrzavar, kórság, viszály, nyomor és szenvedés. Azért persze érettebbek is lettünk, bár egyre nehezebb élni, és az élettõl megválni. Mialatt évek, évszázadok, évezredek alatt az emberek külön-külön értékben, eszméik komolyságában, semmiben sem változtak, a felszín alatt, valamilyen mérhetetlen közegben talán közelebb kerültünk a már említett célhoz.


Miközben a témák (ahogyan az erõszak ellen küzd a gyenge, a gazság ellen az igaz) folyamatosan ugyanazok, csakhogy másmilyen „hangszerelésben”. Ahogyan egy adott zenemû folyamatosan más hangnemben, variációban, ritmikus képletben, szólamban és harmonizálva netán: diszharmonikus módszerekkel adja elõ ugyanazt a zenei tartalmat. És a sokszólamú zenekar, a végkifejlet felé irányít, s a feszültség egyre nõ, s a zene a kiegyenlítõdésre is utal, a végsõ célhoz elõkészít. Az emberi lét is ilyen rejtelmes, szüntelen átlényegülés, örvényszerû kavarodás a végsõ megoldáshoz.


Mostani létünk igaz története sem ez a pusztuló, letiport ország és ez a rothadó politikai, gazdasági hatalom. Még csak nem is panaszaink, átkozódásaink, tehetetlen õrjöngéseink, és a halálkiáltás, hanem a néma tudás, amit múltunk darabjai õriztek meg. Át kell gondolni azt is, hogy igazi létünk az alkotás és nem az, amit elpusztítottak.


A Szent Korona keresztje például, amelynek 27 fok, 23 perc irányú dõlése a Föld tengelye keringés síkjához mért szögével egyezik, ez elpusztíthatatlan és a kérdés is: hogyan, miként lehet ez? Miért írják és mondják, hogy a ládákban való rejtegetés, utaztatás során ferdült el? Mi van a valóság és a ferdülés ferdítése között?


Ami megmarad fontosabb, mint a mulandó. Ami megmarad, a kutatási vágy a kérdések sora, a mélyebbre ásás szenvedélye és az írott szó. Létünk igazi szövege, tartalma és megfejtése.




2010. január. 02 Wéber Tünde