Citromízû banalitás és a BERLINI OMLÓS

Citromízû banalitás és a BERLINI OMLÓS

Néztem és ízlelgettem a november 11.-i berlini omlóst és bizony, miként a német honpolgárok között minden hetedik, savanyúnak találtam. Mert, ha ez a fal valóban megszüntette volna az európai megosztottságot, több millió honfitársammal együtt magam is tapsolnék. De falbontásokkal a megosztottság ellen bármit is tenni: ez megoldhatatlan. Naponta érezzük ezt az EU-s ügyeinkben, és a magyarokat az anyaországtól elválasztó trianoni határok miatt, amely csaknem kilencven esztendeje agresszív módszerekkel: nyelvtörvénnyel, benesi dekrétumokkal fûszerezetten választ el magyart, magyartól még ma is. Sehol, senki sem állt meg egy pillanatra, hogy eltûnõdjön errõl (is) a nagy berlini dáridó közepette. Emberek! Van itt egy ország, amelyet kétharmad részben amputáltak, de csodák csodája: még él.

A 20 évforduló napján:

Jó volt Berlinben magyarnak lenni?

Valóban? És Magyarországon, meg a szomszédos országokban magyarnak lenni? És még valami: hány magyar állampolgárnak van és volt lehetõsége berlini ünnepelésre, európai körutazásra? Abból a hatmillióból, akik a létminimum közelében élnek, nyilván egynek sem. Mert úgy tûnik, mindig lesznek fal építõk, kõmûvesek (szabadon építkezõ kõmûvesek), akik folyamatosan hordják a falakhoz az építõanyagot, mert a vakolókanalat képtelenek sutba dobni, így a falbontók sem pihennek. Miként a palesztinok, akik most saját bõrükön érzik szintén egy elválasztó fal következményeit!

Minél többet hallottam és néztem a berlini falleomlóst, citromízû banalitása annál fanyarabb lett. Annál inkább úgy tûnt: európai problémaelterelés ez a javából! Már-már Illés Béla, a finoman szólva: nagyon nagyotmondó, anekdotázgató kedvû (a soha nem létezett Guszev kapitány történeteivel a magyarokat az ötvenes években beetetõ) író tollára emlékeztetõ volt ez az 1989-ben, az európai megosztottságot egy-egy személyhez, személyekhez kötõ:

Falbontó hõstörténeti, politikai eposz?

Az akkori falomlás nagypolitikai színfalak mögé is világít. Vannak jó páran a politikatörténet elemzõi közül, akik szerint az egész hidegháborús SZU-USA ellentét színjáték volt csupán a körön kívüliek sakkban tartására, amely 1989-re megváltozott. Érdekes nézõpont. Az érdekesség kedvéért is, kíséreljük meg ennek alapján mi is a húsz esztendõvel ezelõtti események sorra vételét. Ehhez a II. Világháború végéig kell visszatérni. Errõl az idõszakról elmondható, hogy a szörnyûségek ellenére a háborúból a SZU „jól jött ki”: területi követelést realizált, amelynek következtében a helyi gyarmattartók szinte ellenszolgáltatás nélkül szállítottak, amire szüksége volt. Hadifogoly katonákkal „málenkíj robot” címén sikerült a veszteségeken is enyhíteni. (Ma még mindig nem tisztázott: mennyi volt az orosz és a hatalmas birodalom más nemzetiségeinek vesztesége a háborúban? A folyamatosa lázongó nemzetiségiek harcba küldése is enyhített az ellenállásokon.) 1949-ben már atomtechnológiával rendelkezik, amerikai szövetségese ûrhajó technológiával segíti.

Új fegyverrendszere kipróbálására USA jóváhagyással afganisztáni hódító szerepvállalásba kezd, amely idõszak egybeesik a vietnámi-USA háború idejével.

A szövetség a mai napig tart

Az USA és a SZU, bár ez utóbbi szétesett, szövetsége a II. Világháború óta folyamatos és változatlan a napjainkig. Egymás útszéli ócsárlása a megosztás miatt történt. A NATO és a Varsói Szerzõdés célja is: a kettéosztott Európa. Hruscsov azonban felismerte, ebben a kettéosztottságban az USA jár jobban: hiába lazította fel a szovjet segítség az angol, francia, spanyol gyarmatokat, az eredményt az USA fölözte le. Hruscsov rájött, hogy a szovjet nyersanyag és a német technológia egyesítése a német újraegyesítést is megéri. Hruscsov bukása után a dolog feledésbe merült, de nem teljesen.

A 80-as évek elején a szovjetek kelet-európai vazallusai kezdik felvenni a nyugati kölcsönöket, amelynek csak késõbb jelentkeznek a hatásai. A Carter-kormány az emberi jogok hangoztatásával eléri, hogy amit politikailag el akar ítélni: megtegye. A II. Világháborút megélt múmiákból létrejövõ Brezsnyev-éra után jött Gorbacsov. A szovjet vezetés által kiprovokált krízis a 80-as évek vége: külföldi adóssága 30-32 milliárd dollár, amelyet Gorbacsov 3 év alatt megdupláz. A hitelek legnagyobb részét USA segédlettel Németországból préselik ki. Reagan szovjetbarát politikája azon alapult, hogy Gorbacsov alkalmas volt az USA érdekek kiszolgálására, ugyanakkor az USA csak háborúban kitûnõ partner a SZU-nak, békében pénzt nem nagyon ad. Erre Németország és Japán jó.

Így történt?

A két német állam egyesítésének 15 milliárd márka az ára. Izrael Iraktól fél, az USA elpusztítja az iraki hadsereget az öbölháborúban, ezt a SZU jóváhagyja. A megszavazásért a SZU a 26 milliárd dollárból (amelyet Japántól a németektõl kért az USA) sokat kapott. A két szuperhatalom minden eddiginél látványosabb szövetsége megkezdõdik. Gorbacsovi vezetéssel a SZU 180 fokos fordulatot vet. És lám, lám! Egyszerre kiderülnek az eddig jónak mondott gazdaságpolitika hibái!

Reagan és Gorbacsov megállapodnak Washingtonban, tegezõdnek, majd a Néva-parti estéket éneklik és elkezdõdik a kelet-európai országok függetlenségének látványos megadása. Az oroszok pálfordulása akkor megdöbbentõ volt, holott az 1939-es Molotov-Ribbentropp paktum óta rajtuk nincs mit csodálkozni. 1989 nyarán a Balatonnál találkoztak a keleti és a nyugati németek. Az NSZK nagykövetségét késõbb megszállták az NDK-s turisták és a magyar kormány utat nyitott nyugatra nekik. A továbbiak csupán tõmondatokban. A nyugati világ Horn Gyula akkori külügyért ünnepelte. A Németh-kormány 1 milliárd márka elõnyös hitelt kapott. Az amerikai nagykövettel teniszezõ Németh Miklós lelép a magyar szocializmus süllyedõ hajójáról, amikor még nem ér tetõfokára a krízis.

A kerek asztalbeszélgetéseken a kormány húsba vágó kérdésekben enged. A nemzeti érzelmû politikusok a valódi történelmi helyzet felismerése helyett, kizárólagosan ellenzéki magatartásban gondolkodtak, és nem vették észre, hogy benyújtott számláikhoz õk és a nemzet adják a csekktömböt.

2009. november. 13. Wéber Tünde

Forrás: - Hernádi Tibor (92/03/07 Hunnia)

- korabeli sajtó dokumentumok

- kerek asztal tárgyalások