Sztálin parancsa szerint november 7.-re kellett volna elfoglalni Budapestet

Sztálin parancsa szerint november 7.-re kellett volna elfoglalni Budapestet

Szülõvárosom Budapest - pontosabban Buda, mert születésemkor a Gömbös Gyula utcában (ma Alkotás utca) laktunk – szovjetek általi bekerítését elõkészítõ hadmûveletek már 1944. október 29-én megindultak, azonban a védõk szívós ellenállásába ütköztek. Több védõvonalat építettek még szeptemberben, mintha elõre látták volna, hogy szükség lesz még rájuk. Mindez azért fontos és azért említem, mert az eredeti szovjet elképzelések szerint a 2. Ukrán Front csapatainak november 7-én, tehát éppen ma 65 esztendeje a „nagy októberi forradalom évfordulójára” kellett volna Budapestet elfoglalnia. Kiderült azonban, hogy ez nem megy, erre még negyed évet kellett várniuk. De micsoda negyed év volt ez! Mert beindult a pokol, a II. Világháború kiemelkedõen a legtöbb polgári áldozatot követelõ csatája. Ezt pedig a Déli-pályaudvar tõszomszédságában alig egy esztendõsen éltem át édesanyámmal, testvéremmel. Apám a fronton volt.

Az 1944–45 telén lezajlott budapesti csata, pusztítása messze felülmúlta az addigiakat. A 102 napos ostromot a hadtörténészek a sztálingrádihoz hasonlítják, de az jóval kevesebb civil áldozatot követelt, mert a lakosságot még idõben kitelepítették. Összehasonlításként: Berlin két hétig, Bécs hat napig, a kelet-poroszországi Königsberg (ma Kalinyingrád) is csak 77 napig tudott ellenállni a szovjet túlerõnek.

A német Wehrmacht összes – 1944–45-ben a keleti fronton állomásozó – páncélos hadosztályának fele a magyarországi harcokban vett részt Mindkét szembenálló fél tisztában volt a terület birtoklásának jelentõségével.
A szovjeteknek sürgõs volt a fõváros elfoglalása, mert a Duna-hidak birtokában rövid idõ alatt át tudtak volna kelni a folyón, így Ausztriát és Dél-Németországot 1944 végén néhány hét alatt megszállhatták volna. De nem így történt: a keletrõl érkezõ támadást a Nyugat elõterében ismét Magyarország fogta fel. Ha szülõvárosom Budapest nem áll ellen olyan sokáig, lehet, hogy a kommunista befolyási övezet valahol München környékén ért volna véget
A város körüli ostromgyûrû 1944. december 25-én zárult be végleg nyugat felõl is. A civil lakosságot gyakran egyik pillanatról a másikra érte el a háború. (Szemtanúk szerint 24-én délután a Fogaskerekû Vasút Széchenyi hegyi végállomásán várakozók közé hirtelen géppisztolyos szovjet katonák vegyültek, és a megrettent civilekkel együtt fogadták az érkezõ szerelvényt.)
A körülzárt városban elviselhetetlenebbé vált az élet. Az élelmiszerraktárak a külsõ kerületekben voltak és szovjet kézbe kerültek, így megoldhatatlanná vált a lakosság élelmezése. A fõvárost elfoglalni igyekvõ mintegy 180 ezer fõs szovjet-román csapattal szemben mintegy 79 ezer német-magyar csapat állt ellen.

A pesti oldalon január 20-ig véget értek a harcok, Budán február 13-ig még ellenálltak. A megmaradt, mintegy 35 ezer – fõleg német – védõ január 11-én a Várból való kitörésre szánta el magát. Az akkor Zsámbéktól nyugatra húzódó frontig akartak harcolva eljutni. Két nap alatt húszezren estek el a Vár, a Svábhegy (ma Szabadság-hegy), az Olasz (ma Szilágyi Erzsébet) fasor, és a Rózsadomb körzetében. Jeltelen tömegsírjaikon ma lakónegyedek, villák és középületek állnak. A maradék fogságba esett vagy eltûnt, a német vonalakat összesen 794-en érték el.

Kordokumentumok alapján összeállította: Wéber Tünde

2009. november. 07.