MELEG helyzetek

MELEG helyzetek

A melegek és a mostani hidegfront talán kiegészíthetik egymást. Jóllehet, e tétova megállapítás a jéghegy csúcsa: odalenn a mélyben háborgó tengerhez hasonlatos indulatok keverednek. Jönnek, mennek, menetelnek a meleg méltóságok, de hideg zuhanyként érheti õket az eleredõ esõ meg, hogy a nép nemigen kedveli õket. A nemigen voltaképpen „nem a köbön”-t jelent, de ezt azért nem illik nyíltan, erõteljesen hangoztatni, bevallani.

Európában vagyunk.

Európában, ahol hovatovább azt is megérjük, hogy a krónikus székrekedéssel küzdõk, ágyba vizelõk, agymentek, spirituszba tett háromfejû borjak, akik szintén az ezerszínû természet, a Jóisten produktumai, mindig is voltak és lesznek, de eddig a másságukért nem követeltek maguknak külön méltóságot, most majd mégis megtehetik, és elõbb-utóbb megteszik. Maholnap nagy lelkierõvel, erõltetett menettel kényszeríthetik a többséget arra, hogy méltóságos urakként, hölgyekként kezeljük, szólítsuk õket.

És jó tudni: Európában vagyunk, az ország neve: Magyarország, ahol évente sok ezren csupán azért halnak meg, mert az egészségügyinek nevezett intézményben, ahová gyógyulást remélve mentek, a gyógyítási várakozási lista torlódása, a gyógyító szakemberek és eszközök hiánya nem tudott lépést tartani betegségük elõrehaladása sebességével. A méltóságos, alapvetõ emberi lét vágya számukra csupán álom maradt, amelyre végül a szintén zsúfolt hûtõkamrában került pont. Vajon hány lélegeztetõ gép, életmentõ eszköz vásárolható meg a vázolt egészségügyi meleg helyzetben egy melegfelvonulás költségeibõl a méltóságos élethez?

Tudom, a kérdés költõi, mármint pénzköltõi, mert úgy tûnik sok felesleges mindenre VAN pénz, és sok fontos mindenre NINCS, mert a súlyozás mértéke: politikai. A buzi menetelési jog a jelek szerint ezúttal politikailag elõbbre való, fontosabb, mint az élethez való jog. Nesze neked alkotmány, de én voltaképpen nem is erre gondoltam, amikor melegüzem témában írni kezdtem. Mert találkoztam már valódi „meleg méltóságokkal” nemrég, csaknem 25 esztendeje a Ganz-MÁVAG melegüzemében, ahol éjszakai riportot készítettem este hattól, reggel hatig. Ezek a melós-méltóságok nem kívánták a méltóságos úr megszólítást, nem is meneteltek, legfeljebb reggel, holtfáradtan, egy éjszakai meló után hazafelé. Amúgy nem értek rá semmiféle majomkodásra munka közben.

A melegüzemben meleg helyzet volt, annyi biztos.

A pokolian izzó, folyékony fém végül gépalkatrész, használati tárgy lett, hogy pontosan mi, arra már nem emlékszem, csak, hogy ebben a munkahelyi csarnokként nevezett pokolban, a kíváncsiskodó téblábolónak egyhuzamban megmaradni fél órát is, szinte képtelenség volt.

Elõször egy másik üzemrészben elkészítették az öntõformákat. A még nedves homok öntõformából a mintát kiemelték, bevonó anyaggal átkenték, szárították, a még folyékony fém az olvasztártól az öntõformába, majd az öntvény kihûlése után szétbontott a formából az öntvénytisztítóhoz került. Mi kellett még? Jó látásélesség, ép színlátás, térlátás, ép hallás, szédülésmentesség. Emeléssel, cipeléssel, tolással-húzással, görnyedéssel, hajlással, guggolással, a karok, a kéz használatával, fokozott figyelemmel. Mindezt az egészségre ártalmas a poros, füstös, gázos légtérben: balesetveszélyes, változó hõmérsékletû, idõnként nagyon meleg és hideg hõmérsékletváltozásokkal. Több mûszakban.

Ez volt negyedszázada a melegüzem, évszázadosan elmaradt, elavult technológiával. De késõbb nem a technológiát korszerûsítették, hanem átváltottak egy másik módszerre, a neve: semmi. Így lett a valamibõl semmi. Akkor még volt termelés, új érték született, vagy legalábbis azt hittük? Azóta pedig már más értékbecslésû becsüsök teremtenek meleg helyzeteket, válságokat, melegmorált és meneteléseket. Meddig?

2009. szeptember. 05. Wéber Tünde