Tatárjárás, tatárbifsztek, Tatárszentgyörgy

Tatárjárás, tatárbifsztek, Tatárszentgyörgy

Érdemes immár a három fogalmat összekapcsolni: tatárjárás, tatárbifsztek, Tatárszentgyörgy. Jóllehet, a fogalmak szinte maguktól összeállnak, összekapcsolja õket a történelem, a napi események és egy különös régóta sejtett láncolat, amelynek szálai a hírek szerint már a legfelsõbb szintû nyomozó hatóság szintjére jutottak. "Én tudom, kik vannak a közel másfél éve tartó roma gyilkosságok mögött. Tisztában vagyok vele, hogy ezek súlyos szavak, de vállalom értük a felelõsséget" - mondta Kiss Károly, a Tiszaújvárosi Cigány Kisebbségi Önkormányzat vezetõje a Tiszaújvárosi Krónika munkatársának.
”Itt Borsodban kell keresni a romák között a vétkeseket. Amikor a nagycsécsi temetés volt, akkor én beszélgettem néhányukkal. Három, egyenként ötvenfõs társaság tartja kezében a roma ügyeket. Vannak közöttük magyarok is, olyanok, akik az idegenlégióban szolgáltak. Az irányítás viszont Pestrõl jön, magas rangú egyenruhásoktól. Ez biztos.”

A tatárjárás csaknem 770 esztendeje óta többféle tatárjárásban volt részünk, felsorolni szinte lehetetlen. Ám ezt az utóbbi, az egész országra kiterjesztett, kimondott-kimondatlan rasszista váddal sem fukarkodó, önmarcangoló kanosszajárást, amelyet az ország felettesei a cigányokkal történt halálesetek miatt velünk és a fejünk felett mûveltek, bátran értékelhetjük egyfajta erkölcsi tatárjárásként, amelynek ódiuma végül, remélhetõen – visszahull rájuk.

Ami a tatárbifszteket illeti, arról mindenki tudja, hogy nyers, darált marhahús, úgy is jellemezhetnénk: marhaság, fûszerekkel. Ezt tálalta elénk egy jó tollú Iván keresztnevû, jobb sorsra érdemes publicista, aki ilyenformán, remélhetõ, hogy megtanul majd magyar mondatszerkezettel (is), magyarul írni. Vezetékneve leírásához hiányzik az umlautos „a” a billentyûzeten. A napokban írtam róla, de nem is ez a fontos, többen úgy vélik, hogy amúgy véresen komoly, amit állít: megutálta kenyéradó gazdái disznóságait és átpártol a jobboldalhoz, amelyet nagyvonalúan jó elõre fasisztának nevez. Na, akkor vált át egy svédcsavarral a tatárböftök nemzetközi blöff-bõl színtiszta véres igazsággá, amikor közli, itt polgárháború nem lesz, hiszen csak az egyik oldalnak van fegyvere. És ez olyan igaz, mint ahogyan a kukaborogató forradalmárok, a fegyvertelen gárdisták, az augusztus 20.-i ünnepségen felavatott 48 katonatiszt és a körülöttük álló statisztéria, a kõdobáló gyerekek és a szemkilövõ, vesét megtaposó diktatúrahuszárok között nem lehet alkalomadtán még kis helyi háborúskodás sem. Mert a csata kimenetele a két oldal között eleve eldöntetett.

Tatárszentgyörgyi ügy? Említeni ma már szinte felesleges. Megtudjuk-e hivatalos helyrõl, biztonsággal valaha, hogy ez a település és a mellette lévõ laktanyakomplexum valóban kiknek az állomáshelye? És ha igen, milyen következtetésekre juthatunk ebbõl?

A KDNP elnöke ünnepi beszédében viszont 20 esztendõt megkésve attól félt, hogy kihúzzák alólunk a földet, a tulajdont, mindent, nem lehet hagyni, hogy „az országot idegenek gyarmatosítsák”, és „a saját országunkban valamifajta bennszülöttként kelljen itt maradnunk”. Mentségére szolgáljon, hogy amikor ezt régóta eldöntötték és mostani helyzet alapjait, valamint a magyarságot két vállra lefektették, még rövidnadrágos kisgyermek volt. Nem tehetett semmit azok ellen, akik tudták és tudják, hogyan kell a felperzselt föld taktikáját a gyilkolás magasiskolája mellett felsõfokon mûvelni. Kik õk? A háttérben vannak, csak tetteik következményeivel és segítõikkel találkozhatunk. Most különbözõ szintû állami kitüntetéseket kaptak az ország házában azok is, akiknek valamilyen formában gyarmatosításunk folyamatát „köszönhetjük”. Már megtudtuk: a közvagyon nem közös, hanem a kézen-közön eltûnt vagyon, amit az álszoci virtus elrabolt és újraosztott. Most is rabol még, de már nem oszt, mert a közös osztó immár a fejük felett van. Õket is kiosztják olykor, haptákban állnak, de ez nekünk már nem vigasz és mentség.

Egyelõre az a helyzet, hogy fájdalmat ígértek és ezt megtartják, és 60 esztendõ után ez az egyetlen ígéret, amit bõven megtetézve meg fognak tartani. Mi jöhet még? Miben bízhatunk?

Hajdan, a fõvárosi lóvasút elterjedésekor, attól féltek sokan, hogy méteres lócitromréteg fedi be a várost. Késõbb a motorizált jármûvek elterjedése megszabadította a járókelõket ettõl a rémálomtól. Ezúttal is apró események kapcsolatának beláthatatlan következményei láncolatában, végkifejletében bízhatunk. Amely végül más eseményhez kapcsolódva képes a rendszer lényegének megláttatására, kisebb-nagyobb igazságokra való fényderítésre. Mint például ez a tiszaújvárosi kipattanó ügy is.

2009. augusztus. 21 Wéber Tünde