Csak az állam a LAPÍTÓ?

Csak az állam a LAPÍTÓ?

A modern polgári demokrácia, amely a Lajtán túl, miként az egész társadalmat átható levegõ és a benne megmártózó nyugati polgárember: ebben az országban régóta hiánycikk. (Talán sosem volt?) Így a mai viszonyok között, magyar vonatkozásban beszélni (sõt még gondolni is) errõl anakronizmus. Miért? Ehhez nem kell magyarázat. A modern szót eleve kiiktathatjuk, a megrögzötten kontraszelektált mai magyar társadalom polgárság nélküliségi mikéntje pedig mindenki elõtt világos. Még akkor is, ha sokan ennek ellenkezõjét emlegetik.

Ez a polgárság nélküli, meztelen, kiszolgáltatott társadalom a kényük-kedvük szerint akármit elkövetõ, a törvények felett pimaszkodó kisebbség (a hatalom), és az ezeket kénytelen-kelletlen eltûrõ többség (a nép) elegye. Az elõbbiek hajcihõjének az állam (ha erõs lenne) szabhatna határt, ezért fontos a kisebbségnek a gyenge állam, az államtalanítás, olyannyira, mint másnak a lomtalanítás. Az állam pedig lapít. Legalábbis, ha a mezei tagjáról (lakos) van szó. Úgy tûnik, az állam, úgy, ahogyan van, minden szinten a hatalom kiszolgálója, mert a hatalom kedvéért lapítást felejt, lóra ül, vágtat és vág, gumilövedéket lõ, füstbombát szór, vízágyúkat vet be. Vagy ha kell, százmilliós végkielégítéseket oszt, míg a lakosból hajléktalan lesz és végelgyengül.

Miért lett így? A hatalom, pontosabban: ez a magyarországi hatalom-sorozat már az 1944. március 19.-i német, majd szovjet, késõbb a pénzügyi oligarchia megállás nélküli megszállás óta: illegitim. Szinte nem is volt semmi olyan folyamatos és kitartó ebben az országban, mint a megszállás, a társadalomra való illegitim rátelepedés, kivesézés. A demokrácia már a „népi” jelzõs idejében is szitokszó volt, a kontraszelekciót, a politikailag megbízható, de hülye vezetõ és a tehetséges, de politikailag kevésbé megbízható beosztott alá-fölérendeltségét szolgálta. Nesze neked! Ami nekem demokrácia, neked diktatúra.

Azt jelentette: a társadalom szerves egységét elvitte az ördög és azóta is magánál tartja. Mert bár a demokrácia intézményrendszerei 1990 után megalakultak, ám a kontraszelekció megmaradt, ezért kifejezetten ördögûzés, néphülyítõ hókusz-pókusz a demokratikus módszert politikai, társadalmi létünk rendszerváltás utáni idejére alkalmazni. A legfeltûnõbb igazolása ennek a 2006-os brutális tömegoszlatás, amely a kívül demokráciamáz, belül valódi diktatúra szerkezet valódi lényegét megmutatta.

Így a társadalmi szerzõdés megkötésének töretlenül folyamatos megakadályozása a jogtalanság által már olyannyira megszokott, hogy észre sem vesszük. Fel sem tûnik immár a légüres közeg, vákuum, amit államnak nevezünk, amiben élünk. Társadalmi szerzõdés? Kell! Megkötni addig lehetetlen, amíg idegen csapatok (legyenek akár elnyomó pénzügyi bankcsapda alakulatok) tartózkodnak az országban.

Mármost, ha a hatalom nálunk tényleg illegitim, mert az ország megszállása folyamatos és nincs érvényben társadalmi szerzõdés: mit lehet tenni?

Minden törvényes eszközt kihasználva, folyamatosan követelni kell a többség megsegítése szembeni állami lapítást és a pozícióban lévõ hatalom állami segítése megszüntetését. Elég volt. Ehhez az állami lapításhoz tovább mi nem asszisztálhatunk, és nem lapíthatunk.

2009. augusztus. 16. Wéber Tünde