ZÁRT-OSZTÁLYHARCOSOK országlása


ZÁRT-OSZTÁLYHARCOSOK országlása



Érthetõ, hogy az EU-s választási fiaskó után zárják soraikat, de ennyire?


Bár a zártosztályharcos párt tegnapi, magas szintû rendezvényét a vasutas muzeális értékeket õrzõ épületben zárt körben tartotta, úgy tûnik, az Aczél-korszak múzeumi panteonjába illõ pártelnöknõ nyomban zárja sorait, ha valaki úgymond: öregnek nevezi,


Annak kitépi a haját


És ez nem éppen megnyugtató kijelentés a kormánypárt elsõ vezetõjétõl. Ennek még talán a hátracsúszott homlokú, pihés tarkójú Burány Sándor sem örült és erre a borzasként emlegetett Rákosi elvtárs haló porában is megfordíthatta kugli fejét. Gusztos Péter, akinek pedig ez ügyben nincs félni valója, ismerve az ádáz hölgy természetét, talán ezért sem vállalta az elnökségi posztot. Meglehet, úgy vélte, hogy ennek a módszernek a támogatását pártja és õ maga sem végezheti, még hátulról sem…


Ami pedig még aznap, a haza bölcsérõl elnevezett


Deák-téren történt


a bezártság és a realitásoktól való kormányzati elzártság valódi természetét is megmutatta. Miközben az adófizetõk által eltartott rend õrei bekerítették a fûben békésen üldögélõ gárdistákat, a velük szimpatizáló járókelõket, turistákat, egyúttal oszlatni is kezdték õket. (Holott a gárdisták talán éppen arról beszélgethettek, hogy Olaszországban megalakult az Olasz Nemzeti Gárda. Hát persze: náluk fordított a helyzet. És nemcsak azért mert zöld-fehér-piros a nemzeti lobogó, hanem, mert a nemzeti érdekeket védik a másféle érdekek helyett.)


Tény, hogy a téren, az egymással ellentétes, tudathasadásos intézkedések következtében a rendbõl gyorsan rendetlenség lett. Néhányan üvegek dobálásával múlatták az idõt, de ezeket nem, csak a békésen üldögélõket molesztálták a rend õrei, a híradások szerint. A berácsozott fõvárosi belvárosban, mint mondják, ezúttal nem a legkedveltebb sütemény a rácsos linzer. Mindenestre azt is hallani: amit a zártosztályharcos párt kisütött, egye meg.


2009. július. 4.-i békésnek induló események következtében „összesen 12-en sérültek meg: közülük 6-8-an a szemükön, így a szemészeti klinikára vitték õket. A többieket a Péterfi utcai kórházba szállították a mentõk. A tömegbõl egyenként kiemelt tüntetõk közül egyébként többen megsérültek, illetve sokan rosszul lettek a bevetett könnygáztól. Egy idõsebb gárdista is rosszul lett, egy órával késõbb pedig egy fiatalabb társa ájult el.”


Ezt megelõzõen a tüntetõk felé „a rendõrsorfalból elõretörõ 15 rendõr eltaposott egy ott tartózkodó idõs hölgyet, majd visszazártak a helyükre. Egy másik, szintén idõs hölgyet, akinél zászló volt, korábban elhurcoltak a rendõrök. A gárdisták egy füvön ülõ, békés csoportját mûanyag gyorsbilincsbe verték, majd közvetlen közelrõl könnygázzal fújták le.”


Az események folyamán számos turista rekedt a tömegben, akiket nem hagytak távozni a helyszínrõl. A tér mindenütt zárva volt, még szerencse, hogy fent nem volt rács! Ez persze természetes, hiszen ez egy a szabadságot, az emberi jogokat, a liberális eszméket tiszteletben tartó párt által vezetett fõváros.



2009. július. 05. Wéber Tünde