Mindennek a teteje és mélysége!

Mindennek a teteje és mélysége!

(Az elvtelenség-sorozat ára: a módosított szlovák nyelvtörvény)

A politikai-társadalmi közélet és környezetünk agytröszt csapata - valójában sertéskondába tömörült disznóságok elkövetõinek összessége - akiket ma vezetõ politikusokként ismerünk és „tisztelhetünk”, újabb csapást mértek önmagukra és ezzel sajnos a magyarokra is. Olyannyira leköti õket az egymás közötti pozícióharc és társadalomra szabadított ördögi megszorítási, gazdasági mega-móka, hogy fülük botját sem fordították északi szomszédunk újabb magyarüldözõ törvény-trükkjére, az azt megelõzõ, figyelmeztetõ segélykiáltásokra.

Voltaképpen hozzájuk szólnak a mai napra rendelt evangélium szavai. Mert elõdeiktõl átöröklött, folyamatos megalkuvó, ördögi, álmegegyezéses politikát folytattak. A végeredmény, a Szlovákiában történõ „intézményes magyarüldözés” ténye Németh Zsolt fideszes szakpolitikus a parlament külügyi bizottsága elnöke szerint is „mindennek a teteje”. Egyúttal ennek a politikának és mûvelõinek pedig az erkölcsi szakadék határa, a politikai megsemmisülés mélysége.

Mit lehetett volna tenni, vagy nem tenni?

Nem tudjuk, hogy a példán felbuzdulva nem követnek-e máshol, másféle atrocitásokat a magyarok ellen, mert a „Retirálj, retirálj, Komáromig meg se állj!” csúfos figyelmeztetés a napóleoni idõkbõl. Tény azonban, hogy 1993. május. 11.-én, az Országgyûlés elfogadta az ukrán-magyar alapszerzõdést. Akkor így írt errõl a mértékadó, Antall-kormány közeli Pesti Hírlap: „…mérföldkõ is azon a korszerû európai nemzetállamiság felé vezetõ úton, amelyen hazánk a rendszerváltás hároméves vajúdásos idõszakában elindult. Példa arra, hogyan lehet egy látszólag fájdalmas, mégis értelmes és hasznos döntéssel fontos lépést tenni elõre a magyarság jogainak megtartásáért…lehet azon vitatkozni…van- joga bármilyen magyar kormánynak lemondani az elsõ és a második világháborút követõ békeszerzõdések során kétszer is elcsatolt területek feletti rendelkezésrõl.” (93/05/12/PH.)

Deák Ferenc szerint: a nemzet mindent visszanyerhet, csak azt nem, amirõl eleve lemondott. Az eötvösi idézet, viszont, amelyet akkor a miniszterelnök az elfogadás elõtti vitában idézett: azt nem követelhetjük csak vissza, amelyre erõnk hiányzik. …az aláírt egyezmény 15. és 17. cikkelye szerint… a kisebbségek megkülönböztetett jogai is benne vannak….Magyarország történelmet csinált… Jóllehet: Antall József kimondta, a területi követelésrõl való lemondás csak Ukrajnára vonatkozik és nem másra…Az abban foglaltak ugyanis csupán e két fél egyezségére vonatkoznak, de nem bírnak kötelezõ erõvel, senki mással szemben (u. o.). Csakhogy a kormányfõ fél év múlva meghalt, mert már akkor, az aláírás idején is súlyos, halálos kórban szenvedett. Kimondhatta-e akkor ezt a kötelezõ mondatot felelõsséggel?

És most itt állunk az út végén, az intézményes magyarüldözés ténye elõtt, amelyet Szlovákiában követtek el, holott velük is kötöttünk alapszerzõdést. Bizony!

Csakhogy az már az 1994-es választások következtében, a kétharmados parlamenti többséggel a háta mögött dirigáló Horn-kormány ideje alatt történt. A Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között a jószomszédi kapcsolatokról és a baráti együttmûködésrõl nevet viseli, és amely 1995. március 19-én Párizsban köttetett meg. A magyar-szlovák szerzõdéshez az eddigi gyakorlattól eltérõen nem csatoltak egy külön nyilatkozatot, amely a kisebbségek jogait rögzítette volna, mert ezeket a felek a szerzõdésbe foglalták.

„Politizálni, csak pontosan, szépen…” írta jellemzésül akkor az ukrán-magyar „meccsrõl”, az 1995-re már megszûnt Pesti Hírlap. Jó lenne tudni, a hajdani cikk írója, Bencsik András most mit gondol a szlovákiai intézményes magyarüldözésrõl és hogyan írt volna akkor errõl, ha tudja, hogy a sorozatos lemondásoknak, a folyamatos retirálási akcióknak ez lesz a vége…

Pontosan, szépen politizálni mármost hogyan lehet?

És nézzük végül, a késõbbiekre döntõ hatással bíró ukrán-magyar alapszerzõdés név szerinti szavazásának néhány érdekességét. A szavazáson 279 képviselõ vett részt, 223-an igennel, 39-en nemmel szavaztak, 17-en tartózkodtak. A legtöbb „nem”-et az akkori kormánypárt, az MDF adta. Néhány kiragadott név a teljesség igénye nélkül: Balás István, Bogdán Emil, Csurka István, Deme Zoltán, Fekete Gyula, Réti Miklós, Zétényi Zsolt…

A szavazáson lévõ ellenzéki képviselõk (SZDSZ, MSZP, Fidesz: közöttük Németh Zsolt is) kivétel nélkül megszavazták a késõbbiekre, így a mai szlovák-magyar viszonyra is döntõ hatású 1993-ban kötött ukrán-magyar szerzõdést.

2009. július. 01. Wéber Tünde