Tovább a lenn lenni úton?

Tovább a „lenn lenni” úton?

Magyarország gondjai nem az utcán, hanem a parlamentben dõlnek el, hallottuk, és ez jól hangzik. Csak éppen: nem igaz. Ne dõljünk be ennek a jól hangzó, de valójában semmitmondó kijelentésnek! Mert a parlamenti barikádok nem dõltek le, mögöttük a legvégsõ napjait nyögõ, megcsappant társadalmi támogatottság nélküli hatalombirtokosok vannak. És a barikádok mögül nem felénk dõlnek a jó napok. A barikádok mögött semmi jó nem terem. Társadalmi hátterükre immár nem támaszkodhatnak, mert hanyatt esnének. Ezért a hadviselésnek a ricsaj frontját választották. A ricsaj-barikádra támaszkodnak. Most a besúgókról kellene beszélni. Mert akik azt akarják, hogy a beépített, hajdani talpnyalókról, fülesekrõl beszéljünk: maradni akarnak. És maradnak. Folytatják. Miért? Kik ezek? Arcátlan gonosztevõk? Megveszekedett, arcpirító, módszerekkel manipuláló bûnszövetkezet? Akiknek semmi sem szent? A nép szava, választásának eredménye sem?

A korrupt, megvásárolható, a hazát egy tál lencséért eladó politikus nem gonosztevõ, csupán svihák és link. Megrázkódtatást csak akkor érez, ha mindez a svihákság és linkség kevés pénzt hoz neki a konyhára. Amúgy blazírt képpel tûri a kritikát: üres, képmutató, csak az álarcát és ürességét veszítheti. Azt mondja, azt mondják: ellenem, ellenünk szavaztatok? Jól van. Mi tesszük azt, amit elkezdtünk, mert nekünk áll a jelzõ.

Rutinból ölünk. Amikor megöljük a jövõt, részvétlen figyeljük a gyerekek, családok sivár helyzetét, a bezárt kórházak, orvosok nélkül maradt egészségügynek nevezett halálgyárak között bolyongó, halálra vált haldoklók sorát, egy népességében csökkenõ ország térképrõl való lemorzsolódását. Közgazdászokat fizettetünk, akik megmondják: hol és meddig kell megszorítani. A megszorítás ezért olyan közkeletû fogalommá vált, mint a lom, ami utána megmarad. Aki erre azt mondja: ez gonoszság, téved.

Mert a gonosztevõ gonoszkodik, a gyilkos gyilkol, bõrét viszi a vásárra: kockáztat. Elkapják, börtönbe vetik, bûnös, tehát bûnhõdik. A korrupt politikusról jó esetben egy szót sem szólnak, kiemelt nyugdíjat kap, él, amíg él, mint vízben a hal. Rosszabb esetben utcát neveznek el róla. Idõszakonként márványtáblát, szobrot is kap. Mert amit elkövetett nem bûn, csak népirtás. Irtózatos, kegyetlen, mocskos, kitartó, megfizetett és elismert.

Na és? Ismerjük ezt a szlogent: na és? Ezek a naés-szintû emberek nem követnek el bûnt, csupán büdösek, bemocskolódnak és bemocskolnak egy népet, ahogyan némán tûr, mert igénytelen és lehajtott fejjel gyalogol például: egy tömegsírba. A bûnös, amikor bûnt követ el, saját lényét, élete mélységét is a bûnbe viszi. A link, svihák politikus csupán hitvány, besározódott parazita. Ne irigyeljük, és ne ítéljük el. Mert egy erkölcsét, hitét vesztett társadalomban a lesújtó ítélet: szinte dicséret. Így nem is a mai besározódott, korrupt helyzet a legiszonyatosabb ebben a sivár, üres, hoci-nesze maszkabálban, hanem a mérték nélküli alsó szintû igénytelenség. A lenn lenni út, ahonnan már nincs kijutás, csak unos-untalan ismételt körforgalom.

Ne hagyjuk.

2009. június. 13. Wéber Tünde