Antifasiszta fasiszták: tessék választani!

Antifasiszta fasiszták: tessék választani!

Tévés csatornák közt bóklászva, közéleti vitamûsorra, ismert sztár mûsorvezetõre és (hajdan hivatalosan is eszdéeszes), filozófus-politikusra kapcsoltam és egy figyelemre méltó megjegyzés ott marasztalt. Arról volt szó, hogy Magyarország esélyeit a fasizmushoz való hozzáállásunk határozza meg. Rendkívül markáns kijelentések, feszes, „vigyázzbaállós” szavak, komszomolos, és vállvetve kiállós veterán harcosság lengedezett a képernyõn. Hatásukra az ötvenhatos forradalmárok (mint sötétben bujkáló, fasiszta gyilkosok), és pufajkás pribékek (mint antifasiszta rendteremtõk) valamint nemzetiszínû lobogóval felvonulók (mint rendbontó fasiszta csõcselék) és szemkilövõs, füstgázbombás horda (mint antifasiszta jótevõk) jelentek meg emlékeimben.

Na tessék: antifasiszták legyünk, avagy fasiszták? Ez a kérdés: válasszatok!

Választások elõtt, miként most is, magukat emberközeliként beállító, polgárbarát, az ország érdekeire hivatkozó, immár hatvanegynehány éve tartó õsmasszívum-diktatúra reformlovagjai szónokolnak antifasiszta humánumról nekünk. Így tetszelegnek az elnyerni kívánt voksokért a választók elõtt.

Mûsorrendjük sem új: harcolnak az etnikai gyûlölködés, zsidók és (éppen az általuk alkalmazott megszorítások miatt nehezebb sorba kerülõ) cigányok védelmezése a nem létezõ (vagy eddig kivizsgálatlan gyilkosságok) és vélt atrocitások ellen. Politikai publicisztikájuk (másfajta publicisztikájuk úgyszólván nincsen) minden szellemessége kimerül abban, hogy az általuk képviselt ideológiához képest a másként gondolkodókat ellenségként, ellenfelekként és bûnbakként kezelik, a fasizmus, nácizmus fogalmába gyömöszölik. Amennyiben jelenlegi (egy pártrendszerû) és volt (egy pártrendszerû) irányítású vezetõik, valamint politikai sleppjük tevékenységét a nemzet érdeke védelmében bírálat éri, számukra csakis nacionalista, náci, fasiszta forrású lehet. Ha pedig ez a bírálat közterületen zajló véleménynyilvánítás, úgy, ahol csak tehetik vagy (nem tehetik!) megakadályozzák és politikai bûnként, perverzióként nevesítik.

Talán úgy vélik, létezhetnek bizonyos általuk magasabb rendûként értékelt feladatok (úgymint saját pozíciójuk, ebül szerzett vagyonuk megtartása) amelyek nevében eme „igazsághoz” át kell hazudni magunkat. A gond, hogy e neoprimitív gondolkodás éppen a gondolkodásról szoktat le, ahogyan a legkülönbözõbb társadalmi jelenségeket a fasizmus, nácizmus fogalmában összegezi. Minél egyszerûbb a gondolkodásról való leszoktatás, annál könnyebb propagandistáik feladata.

Nehezítsük meg ezt a feladatot.

Ehhez meg kell nevezni, hogy milyenek is ezek a mostani „antifasiszták”?

A magukat antifasisztaként megjelenítõk szerint a nemzeti erõk, az általuk hangoztatott „szélsõjobboldal” úgymond: fasiszták kihasználják a neoliberális politika (a profitráta növelés, fenntartás miatt: a nagy nemzeti elosztórendszerek felszámolása, a szociális ellátás leépítése, a szolgáltatások drágítása) miatti elégedetlenséget, reménytelenséget. Sõt! A „mérsékelt nemzeti oldal” (amelyiknél mérsékeltebbnek lenni szinte mûvészet), a Fidesz, horribile dictu(!) ezekkel összekacsint!

Mármost, ha a nacionalista, fasiszta eszmék és elemek magyarországi garázdálkodásának, erõsödésének oka: végsõ soron a neoliberalizmus, akkor egészen biztos, hogy jó stratégia a neoliberális politika? A megszorító intézkedéseket meghozók, illetve azokat támogatók – legyenek azok magukat liberálisnak, vagy szocialistának nevezõk - ilyenformán a fasizmus, nacionalizmus erõsödésének okozói. Ugyanakkor õk antifasisztaként imitálják magukat. Hogyan lehet egyszerre okozója és ellenzõje, tehát: fasiszta és antifasiszta egy személyben adott párt, hatalom, személy, bárki? Hogyan lehet antifasisztaként a fasizmus okozójaként a megszorító intézkedéseket feltüntetni, majd összefogni azokkal, akik helyeslik ezeket az intézkedéseket?

Skizofrén helyzet és logika.

Ám az a legérdekesebb, hogy ma, Magyarországon ezzel a fajta ideológiával lehet kampány körutat járni, nem jelennek meg a mentõsök tartalékolva a gépkocsiban a kényszerzubbonyt és ezen szervezetek, pártok skizofrén-gyanús képviselõjelöltjei, ha nem figyelünk, akár az európai parlament képviselõi is lehetnek…

Nézzük más oldalról is a dolgot!

Gyakran elhangzik: hazánkban a fasiszta, nacionalista eszméknek tradíciói, hagyományai vannak. A magukat antifasiszta harcosként megnevezõk ugyanis képtelenek megszabadulni az amerikai-szovjet együttmûködés sok évtizedes hagyományából következõ nosztalgikus viszonytól. A fasizmus valódi természete ismeretlen elõttük, vagy nem akarják felismerni (inkább ez az utóbbi lehetséges), ezért ragaszkodnak az antifasizmus fogalmának "1945-ös" citrompótlójához.

(Tekintsünk el ezúttal a nacionalizmus, fasizmus egybemosásának helytelenségétõl.

Ez egy külön cikk témája lehet.)

A fasizmus-kommunizmus analógia mibenlétére világító elmék csaknem fél évszázada rájöttek, mi a kommunista, antifasiszta „valláspótlék” lényege és legfontosabb feladatát a fasizmussal való párviadal jelentette. Egypetéjû ikrek: nem létezhet egyik a másik nélkül. Mindkét mozgalom és rendszer közös lényege a totalitárius diktatúra, amely "a "vörös és barna forradalmak" után bekövetkezett. (Vörös forradalomként titulálva a II. Világháború után a SzU leigázta országok politikai berendezkedésének következményit is.)

Történeti forrásaik is egy tõrõl valók. Mindkettõ az I. Világháborús, megfáradt tömegek pszichózisa, amit elõbb Lenin, majd az õ nyomdokain Mussolini lovagolt meg. Késõbb Sztálin és a sztálinizmus, másfelõl Hitler és a nemzetiszocializmus között fejlõdött ki belsõ kontaktus a forradalmi szenvedélyek eredményeként, és öltötte magára az egypártrendszer kormányzati formáját.

Itt, Magyarországon ismerjük a szindrómát: ha a történelem zavarja a koncepciót, akár el is tekinthetünk tõle. Ilyenek például napjaink történelmi lehetetlenségei. Ha a koncepció szerint az ellenzéki, úgynevezett mérsékelt és a parlamenten kívüli nemzeti oldal és velük együtt más irányzathoz tartozók - amely erõk összességében az ország nagy többségét jelenítik meg - elõrehozott választásokat akarnak, mert nincs más megoldás az ismert, lehetetlen helyzetek miatt, a parlamentáris rendszer etikus kívánalmait „nemhivatalosan” ugyan, de félre lehet dobni.

Itt érhetõ tetten az antifasizmus és a fasizmus cinkossága! Közös ellenfelük a parlamentáris demokrácia, s ennek tükrében minden különbség lényegtelenné foszlik. Még az is, hogy az egyik eredetileg egy nemzeti diktatúrában gondolkodott, míg a másik "a társult egyének közösségében" fogant. Közös ismertetõjegyük a társadalom terrorizálása. A terror, amely viszont nem antifasiszta találmány, még csak nem is a fasiszták találták ki. A modern terror (adott területen élõ) emberek megsemmisítése. Ez pedig: amióta világ, a világ: egy vagy több, érdekeikben azonban azonos, ellenséges, erõszakos külsõ behatoló hatalom, eszköze adott terület megszerzéséhez. Miként azt tapasztaljuk régóta. Ilyenformán még az is kérdéses manapság, hogy a reformdiktatúra-terror idõszakában lesznek-e még hazánkban demokratikus országgyûlési képviselõi választások…

2009. május. 23. Wéber Tünde