Zûrmérték és érték

Zûrmérték és érték

Miként a hangnyomás (ahogyan az emberi lélegzet 3 méterrõl:10, és a Krakatau vulkán robbanása 100 mérföldrõl:180 decibel), a sajtóricsaj mértékében is sok a fokozat. Az egy politikusra leadott zûrmérték legnagyobb egysége a ribillió, amely legutóbb megmutatta, a MIÉP hivatalosan megválasztott és regnáló elnökét szeretjük-e, vagy sem. Persze, lehet szeretni vagy nem, tény azonban, hogy nagy formátumú ember, akinek a véleményét figyelmen kívül hagyni, félreseperni fröcskölõ sértegetésekkel, alacsony színvonalú jelzõkkel semmissé tenni lehetetlen. Csurka István nagy igazságok kimondásával, nagy kiközösítésekkel, sértésekkel, elhallgattatásokkal a háta mögött sokmindent kibírt és túlélt. Ennek a tizedéért mások sebeiket nyalogatva félrehúzódtak volna. De a helyén maradt. Sokan lesodródtak róla, nem állva az állhatatosságot, talán azért is, mert nem értették meg. Vagy talán, mert hatósugarába érve megperzselõdtek, megsértõdtek, tovább léptek.

És persze, miként a nagy formátumú, kivételes személyiségeket: nehéz megérteni.

Nehéz megérteni, mi késztette arra, hogy az utóbb nagy nyilvánosságot kapott Santa Cruz-i brutális politikai gyilkosság egyik bolíviai-magyar állampolgárságú áldozatáról elmondta sokakat megdöbbentõ véleményét. A halott védekezni már nem tud. (Az élõk megvédik magukat: a „Jobbik” európai parlamenti képviselõ jelöltje eddigi és talán leendõ tetteivel, a miniszterelnöknek nem kell, immár leszerepelt, ismerjük.) Nehéz megérteni, de véleményem szerint az igazságban való kérlelhetetlen hite, meggyõzõdése késztette erre. Meg kellett tudnia a közvéleménynek, mi az igazság, mit tud és mi az, amit annak tart. A közvélemény igazság láttatásához való jogát fontosabbnak tartotta, mint azt az özönvíz áradatot, amit a nemzeti oldalról is magára zúdít, mert megsértett egy halott embert és annak rokonait, barátait.

Minden ellenkezõ híresztelés és értetlenség ellenére, véleményem szerint: Csurka István jól látható és figyelemmel kísérhetõ AJTÓN közlekedik immár 1992 óta, amióta tanulmányában az MDF-SZDSZ paktumról lerántotta a leplet. Iszonyú ricsaj, ribillió, hangzavar lett akkor is, mint a madárházban. A szabad madarak keselyûkké váltak. Akkor a paktum kiváltó oka az volt, hogy az Antall-kormányba a szabad madarasok nem fértek be és a Magyar Nemzeti Bank betétállománya hirtelenjében a felére csappant. Az ország a csõd szélére került. A háttérkamarilla beintett a bankoknak, a pénzhálózat elszippantotta a nemzeti vagyont: csak akkor adom vissza a pénzt, jelezték kimondva, kimondatlanul, ha minden bûnös büntetlen marad, ha a média bennragad a liberálisok markában, a végrehajtó hatalom, pedig a régi rendszerbõl itt ragad az alkotmánybíróság markában…

Ez volt a sokszor emlegetett paktum. Ezt írta meg és úgy mellékesen még ezt megelõzõen kiváló drámák sorát is. Láthattuk ezeket, amíg bemutatták, mert immár csaknem húsz esztendeje úgymond szilenciumon van. Ezt nem vette észre senki? Ezzel együtt és éppen ezért: a magyar irodalom kitörölhetetlen személyisége. Nincs szüksége védelemre.

2009. május 04. Wéber Tünde