Önrendelkezés helyett: az öklendezés joga?

Önrendelkezés helyett: az öklendezés joga?

Dühít ez a pökhendi, fogak között kimorzsolt két szó: fájni fog. Nem a fájdalom – hiszen annyi minden fájt, gyilkolt már e hazában, és túléltük –, hanem az emberek véleményét semmibe vevõ pimasz grimaszoló báb alak odavetõ flegmasága miatt. Ahogyan a kesztyût a nemzet arcába csapja. Ahogyan a hüvelykujját „akkor” Medgyessy báb miniszterelnök és veterán besúgó, lefelé tartotta. Így duruzsolt a fogak közül elõbukkanó szó: tüzelj! És „akkor”, de ez még jóval Medgyessy elõtt volt, és ami ezek után történt csupán következmény: Bárdossy László miniszterelnököt csak másodszorra sikerült eltalálniuk. De mielõtt lerogyott, a kérést nekünk is megüzente: mentsd meg Istenem Magyarországot ezektõl a bitangoktól!

De ezek, akárhányszor is megment tõlük a Magyarok Istene és Szent Nagyasszonya, mindig feltámadnak. Hamvas Béla a hatvanas évek közepén az „Ugyanis” címû esszéjében megírta: „Egy (szocialista) társadalmi összeomlás esetén a kommunista funkcionáriusok készséggel együttmûködnek a burzsoáziával.” És az 1990-ben immár 22 esztendeje halott író megtapasztalhatta volna jövõbe látó képessége érvényességét.

Magyarország ma kriminalisztikai és a volt kontraszelektált, tehetségtelen hajdani élõsködõkbõl mai élõsködõkké vált karrier tanácsadás nyitott képeskönyve. Az évszázados öngyarmatosítási technikák százai virulnak háborítatlanul e hazában és nincs, aki ezeket lepermetezze, kigyomlálja, hogy a közéletet levegõssé tegye.

A szovjet megszállás óta eltelt idõszak legsötétebb diktatúrája köszönthet ránk. A pimaszság flegma diktatúrája. Még csak nem is takarja el a demokrácia itt-ott félre libbenõ függönyével azt az ocsmány, hullaszagú, diktatúra dög-tetemet. Itt bûzlik, itt rohad, penetráns bûzével öklendezésre késztet.

Mert immár miénk lett az önrendelkezés helyett: az öklendezés joga.

Ahogyan elõre szól, pedig még törvényesen nincs eldöntve semmi: én megmondtam, ne kérjetek számon tõlem semmit. Még csak nem is ígértem a fájdalomért semmi jót. Nincs ingyen ebéd, mondta a 7 milliós MNB elnök „akkor”, és most egy bajai születésû, egy privatizáló apa mellõl kis karrierkerülõvel hozzánk huppant libatolltépõ, libatenyésztõket megtépõ alak azt ígéri, hogy nem ígér semmi jót. Hát ez jó.

Az idei húsvét még sosem állt ilyen közel a magyar társadalomhoz, mint az idén. A Bajnai-csomagot és a tojást egy döglött nyúl és sok ezer liba tojta. Ezek úgy vélik, ránk rakhatják azt a keresztet, amit nekünk faragtak átszúrt dárdákkal, szívünk felé irányzott gumilövedékkel, lovas rendõr kísérettel. Ezek úgy vélik, hogy a magyarok fejére fonhatják a tüskés háncskoszorút, hogy koszos életüket így menthessék meg. De ez fikció, csupán elképzelés. Mert Valaki lehajol hozzánk s letörli az erõlködéstõl arcunkra telepedõ izzadságcseppeket, mint Jézus arcát Veronika. Hiába minden gyilkos erõlködés. Együtt járunk a kaptató emelkedõn és, ha õk minduntalan „Fel!” és „Támadunk!” csatakiáltással közelednek, mi mindannyian, minduntalan: feltámadunk!

2009. április. 11. Wéber Tünde