A CSENDÕ

„Csendet kérünk

Csak egy dolgot kérek a magyar devizahitelesek milliós tábora nevében a kormányfõtõl és a jegybankelnöktõl: mandátumuk lejártáig végezzék csendben a munkájukat, és többet ne szólaljanak meg.”

(Nánási Tamás 2009. március 06. MN.)

A csendõ

- Jónapot!

- Tessék kérni!

- Csendet kérek!

- Milyet parancsol?

- Valódit!

- Van egy szép, nagydarab, jéghideg csendünk

grönlandi import.

- Nincs fél számmal kisebb, hazai anyagból?

- Dehogynem! Köd, elködösítés, „mellébeszéd”

elnémítás, kudarc, zokszó - persze kevés, halk szóval, csendben.

- Köszönöm, ne fáradjon, van már otthon néhány doboz.

- Ajánlhatok mást: elhallgattatás, lehallgatás, meghallgatás, elutasítás, elévülés, lebukás, felbukkanás, recesszió, magánérdek, közvagyonpréda – persze: csendben.

- Értem. Ha megengedi, majd egyedül válogatok.

- Ha úgy gondolja! Nos, választott?

- Még nem sikerült.

- Ajánlhatok egy csendõt!

- Mit, kérem?

- C s e n d õ t. Rézgomb, aranysújtás, bársonypántlika. Egyedi darab, a pult alól adom!

- Nagyszerû! Kipróbálhatom?

- Természetesen. Fáradjon a próbafülkébe és csukja be az ajtót!

- A csendõ kifogástalanul mûködött. Valódi csend volt. Csomagolja, kérem!

- Viszontlátásra!

- Szintúgy!

A használati utasítást már csak otthon olvasgatom: „A csendõ folyamatos, üzemszerû használata csak abszolút zajmentes környezetben biztosítható!”

2009. március. 06. Wéber Tünde