Immár itt vannak a REF-esek!

Immár itt vannak a REF-esek!

„Kezdetben volt az ige, az Ige Istennél volt, és az Isten volt az ige.” (Jn 1,1-3)

„S az ige testté lett és közöttünk élt (Jn 1,14)

Bár vannak jelek ennek ellenkezõjére is: Magyarország voltaképpen a csönd országa lett. Egy-egy, a helyi közösséget érintõ összejövetelre alig megy el száz, kétszáz ember. A kimondott és a leírt szó ugyanis annyit veszített hitelességébõl, hogy az okok bemutatására száz öszödi beszéd elemzése sem lenne elegendõ. Ez még mind nem lenne baj, de az embereket megfosztották az önálló véleménynyilvánítás és a gondolkodás lehetõségétõl.

A szó erejének devalválása a csend, ennek felmagasztosulása a „modern kor” kezdete, írják a mûvelõdéskutatók, és valóban: a „Fogd el a lélek árján fénylõ, forró igéket” helyett, az emberek egymás meghallgatását, megértését megkerülik. Általában a csöndet, az elkülönülést választják életterekül.

Tény, hogy minden településen, a legkisebbeken is megvoltak hajdan az istenáldotta tehetségû lényeglátó emberek, akikre hallgatott a közösség. (Ezúttal nem csak a diplomásokra, kigyúrt értelmiségiekre gondolok.) Ezek az emberek a diktatúra országlás idején eltûntek, meghaltak, utódaikat külföld nyelte el és a helyi politikai fogd meg, ereszd el politikai technika: az egyenlõsdi.

Az ember közösségi lény, ám ez nem jelentheti azt, hogy mindenki egyenlõ. (Csak az Isten elõtti, halhatatlan lelkünk egyenlõ.) A konzervgyárakban a paradicsomok, paprikák minõségi osztályozáson esnek át, csak éppen a társadalomban lehet ez másként? Csak a társadalomban történhet meg, hogy nincs, vagy alig létezik a gyermekkori tehetséggondozás? Így helyzeti elõnyébõl adódóan: a tehetségtelen, de jómódú gyermek juthat tovább a képzettség létráján és a szegény, tehetséges, minõségileg különb, úgymond, lent marad? Az egyenlõség demokratikus elve pedig végképp nem jelentheti azt, hogy a pénztömeg tehetetlenségi erejének legyen az egyén kiszolgáltatva, és azt sem, hogy ennek a tehetetlenségi erõnek a hullámlovasai uralják az embert, a társadalmat.

Hogyan jutottunk idáig?

Ebben a belsõ, társadalmon belüli, hatvanegynehány esztendeje tartó, hazai népvándorlási idõszakban elõször a tudattalan tömeg került a felszínre.

Ez volt az elsõ lépcsõ.

Mert adott terület teljes megszállása régóta ismert receptje: emeld fel a tudattalan tömeget a társadalom fölé és manipuláld és a társadalom szilánkokra hull szét. Ezután könnyen meghódítható, szinte a megszálló ölébe hull, puskagolyó sem kell hozzá. Ezért a tudattalan tömeg természetes helyzete a társadalomban lent van. Ha felülre kerül, a társadalom olyanná válik, mint a tótágast álló ember. Az ülepe van felül, a feje alul. A fej helyett az ülep gondolkodik.

A második lépcsõ, amikor az ülep dönt a tolvaj súgása szerint.

Ez a rendszerváltási kísérlet kudarcának magyarázata. A társadalom gazdasági, politikai vezetésére került (tisztelet a kivételnek) régi ülep-emberek, durvább megfogalmazásban: „seggfejek” határoztak a jövõnkrõl, ennek áldásait élvezzük most. A késõbb eszdé-eszes, emdéefes, és a még regnáló párt megmondó emberei például a „rendszerváltási mókamiki” mûsor kezdetén, 1988-ban az egyik gazdasági hetilapban kijelentették: a privatizációt, magát is privatizálni kell. És törvényes háttérrel támogatva, jöttek a kiárusított hazába a kintiek és gyûltek, mint mézre a legyek, a hazai „kincskeresõk”.

Észbontó! Társadalmi ellenõrzés nélkül, égbõl pottyant kereskedõk, manipulátorok intézték a társadalom vagyonával történõ manipulációt és kereskedést. A kezdet kezdetén, a megtervezett módon a társadalom fölé került seggfej-csapat pedig nem tiltotta, hanem: tûrte, támogatta. És most látjuk, ez a vége.

Ez a vég?

Tény, hogy immár itt vannak a REF-esek. Régen rendõri felügyeletet jelentett ez a három betû, ma a népnyelv szerint: reformereseket, akik közül többen még szövetséggel is büszkélkedhetnek. Sõt, egyelõre a hírek szerint, a parlamentben napirendre is kerülnek népirtó javaslataik.

2009. február. 28. Wéber Tünde