SÜLTKAPITALISTÁK ORSZÁGLÁSA


Sültkapitalisták országlása



Akik meg akarnak gazdagodni, kísértésbe esnek, sok esztelen és káros kívánság kelepcéjébe, amelyek romlásba és kárhozatba döntik az embert. Minden baj gyökere ugyanis a pénz utáni sóvárgás (1Tim 6, 9-10).



Maszkabálok sora volt tegnap, hat nappal megelõzve a Jobbik és a Magyar Gárda farsangi mulatságát, lekörözve a meghirdetett politikai vicc- és jelmezfesztiváljukat, amelyre a legjobb vicc és a legszebb, legötletesebb, legkreatívabb jelmez díjazását is ígérték.


Ilyenformán jelmezes bulit és politikai-gazdasági viccversenyt tartott február 21-én a Reformszövetség. A „pesti kabaré” helyett, ezúttal a Magyar Tudományos Akadémián tartott Reformszövetség-i maszkabál szépe Békesi László volt, a hajdani távolugró, aki mérföldeket átugorva, immár a szövetség gazdasági munkacsoport vezetõjének jelmezében lépett fel. Meglehet, hogy vele volt önéletrajza is, amely szerint: hajdan a család vallásossága miatt nem vették fel az ELTE-re, de mit tesz Isten, késõbb 1981-85-ig az MSZMP KB közgazdasági munkaközösségének tagja lett, ahol köztudomású, hogy nem volt Istenhívõ tagozat. Pénzügyminiszter helyettes, majd a lenini úton két fontos állomás következett, a Németh-kormány, késõbb a rendszerváltás után a Horn-kormány pénzügyminisztere lett. (Megkérdezte már valaki, hogy privatizációs bukfencügyi szempontból milyen felelõssége volt azokban a hõskori idõkben?)


Amikor Tardos Márton SZDSZ-es parlamenti gazdaság bizottsági elnök vezetésével a bizottság sorra „vizsgálta” a képviselõk által leszavazott privatizációs umbulda-ügyeket? „Az elmúlt 18 év jövedelem elosztó politikája helyett a növekedést serkentõ versenyképességet javító politikára van szükség”. Termeljenek tehát olcsóbban a cégek, (a kis és közepes vállalkozások java része már úgyis tönkremenõben van) és éljenek szûkösebben a családok. Ezt mondta Békesi békésen, kitartó munkával megalapozott békességgel szerzett anyagi háttere elõterében, ezúttal is, mint annyiszor, ha vissza-visszatérõen az elõre várható költségvetési szociális megszorítósdi elõtt megkérdezték. Mint a neoliberalizmus, a globális kapitalizmus gazdaságpolitikája megszállott képviselõje, amely szuverén államokat (népeket) kényszerít arra, hogy a termelési és elosztási folyamatokat a profit maximalizálás érdekei szerint alakítsák.


A viccversenyt végül a reformszövetség tanácskozásának kollektívája nyerte.


„A nyugdíjak terén a Reformszövetség 2009-ben 65 milliárd forintos, 2010-ben 120 milliárd forintos, a 2009 és 2013 közötti idõszakban összesen 335 milliárd forintos megtakarítással számol. Egyúttal megjegyezték: elhibázott volt a 13. havi nyugdíj bevezetése, ezért teljes eltörlése vagy legalábbis csökkentése kellene.”


Elképesztõ vicc! Itt, Magyarországon, ahol egy tavalyi felmérés szerint mintegy 28500 forint hiányzik a magyar nyugdíjasok kasszájából a megélhetéshez szükséges havi, nagyjából 101500 forintos összeghez képest, derül ki az AXA-csoport megbízásából készült nemzetközi felmérés szerint. A szomszédos országokban nem ilyen rossz a helyzet. Európai összehasonlítást tekintve több országban is tapasztalható, hogy a nyugdíjasoknak folyósított összegekbõl még megtakarításokra is futja. A környezõ országokban - ez a csehekre is igaz -nekik forintra átszámítva majd’ kilencezer marad a zsebükben. A hazai 27 százalékos hiányhoz képest még Szlovákiában és Lengyelországban is kedvezõbb az arány. Ott ez a hiány a megélhetéshez szükséges összeg 5, illetve 16 százalékát teszi ki.


Egy olyan országban ajánlják ezt, ahol az elkótyavetyélt éveinket, csak az elbaltázott kölcsön milliárdok múlják felül és ezért az ajánlásért a szövetség egyik vezetõjeként most, a múltban pedig pénzügyi vezetõként személy szerint is felelõs. Egy olyan országban terveznek újabb megszorításokat nyilván az egészségügyet sem kihagyva ebbõl, ahonnan a rendszerváltás óta 1500 milliárd forintot vontak ki. (Milyen érdekes! Az elkótyavetyélt makói gázmezõ alatt éppen 1500 millárd köbméter – az országnak 100 esztendõre elegendõ gáz van!)


A baloldali holdudvari kétszázötvenmillió forintos "demokráciakutatás"-t, a kilencvenmilliós Göncz Kinga külügyminiszter roma-nem roma konfliktussal foglalkozó volt alapítványára szánt 39 milliót, a gazdasági visszaélésekkel gyanúsított Kolompár Orbán szervezetének, juttatott tízmilliót, végül pedig a legfrissebb sztorit, a Lantos-féle 3 milliárdot sem elemezték.
Újsütetû sültkapitalistáink úgy tûnik, a fejérõl a talpára fordítva a marxi tételt a társadalmi tulajdonú termelõeszközök elhappolásával, magukhoz vették a társadalomban élõk feletti ítélkezés jogát is. Immár a termelõeszközök, gyárak, üzemek ásványi kincsek földterületek után úgy vélik, életünk, élet lehetõségeink, vallásunk, világnézetünk, kulturális értékeink, gondolataink, megmaradásunk feltételei felett is rendelkeznek.


Megtehetik. Miért ne? Hiszen húsz esztendõ a példa rá, hogy engedjük.


Ezt a tételt magolták, ezzel a mûanyag játékkockával dobálták egymást már kezdet, kezdetén a pártóvodában, ezzel a kürtjellel éledt a KISZ-tábor és vonultak vállvetve a 80-as, 90-es évek fordulóján ellenzéki sodorvonalba gyermekeik: a gazdaság, mint alépítmény alapozza a felépítményt. A társadalom, jogi, szociális, kulturális és ideológiai szintje a gazdasági alap függvénye. A gazdaságot pedig a termelési mód, a tulajdonviszonyok, ezen belül pedig a termelõeszközök tulajdona határozzák meg. (A tétel már eleve rossz, mert utóbb bebizonyosodott, nem a termelési viszonyok, hanem a munkamegosztás a „hunyó”.) Mármost egy téves nézet, tétel, bármi, ami rossz, a fejérõl, a talpára állítva sem jó. Képzeljük el Lendvai von Nemleszgázáremelési Ildikót, Dávid von Konzervált Ibolyát tótágast állva, vagy, Lévai Katalin MSZP-s EP-képviselõt, ahogyan a február 21-én, mint az Operabál védnöke kézen állva és kézen-közön ropja a Franco-t! Így kellenének? Ugye, hogy így sem.


Az operabáli szélsõbalos 40 fõs tüntetési buli volt a másik nagy maszkabál attrakció, hiszen kell a népnek, miként Rákosi elvtárs is megmondta: a „szociálizmus”. De hogy ennyire ál-álságos legyen? És, hogy beindult az „álszoci” úthenger, mi sem bizonyítja jobban, hogy az MSZP társadalompolitikai tagozata által szervezett országos vitanap-maszkabálon olyan vélemények is elhangzottak, hogy a jelenlegi politikai elit alkalmatlan arra, hogy kivezesse a válságból az országot. Mi több: még a parlament feloszlatását is felvetették.


Tény, hogy Magyarországon a tulajdonviszonyok megváltoztak, csak a régi, a rendszerváltás elõtt még csak álcázott, de mára valódi tulajdonosok röhögnek továbbra is rajtunk. Igazolva szociális és kulturális érzékenységüket, politikai, gazdasági viccversenyeket rendezve nekünk. A termelési eszközök sok ezer disznóság, törvényes és törvénytelen módszer által a társadalmi tulajdonból 20 esztendõ alatt magántulajdonba kerültek. Ezek a volt marxi emlõkön táplált káderpartizánok és csemetéik, párttitkárból avanzsált hazai és külföldi tõkésmásolatok úgy vélték, immár õk lettek a gazdaság, életünk és vérünk, utódaink és jövõnk letéteményesei. Meghatározhatják az ország gazdaságát, gazdálkodását, belekotorászhatnak a parlamentáris rendszerbe, demokratikusnak álcázott bohóckodásokat követhetnek el, meghúzhatják az életminõséget, utasíthatnak arra is, hogy kiben, miben higgyünk, elénk tálalhatják, megetetnek és betakarhatnak a marxi terminológia szerinti „felépítmény” vizes lepedõjével.


Modern kiskapitalista szövegnek álcázott makutyi dumával elhúzhatják orrunk elõtt a már fentebb sorolt, a társadalom jogi, szociális, kulturális, ideológiai, és így tovább madzag szintjét. Hiába, a vér nem válik vízzé. A színkeverés törvényét megtagadva és bekavarva bebizonyították, vörös akkor is vörös marad, ha a liberális kékkel vegyítik.


Nézzük, most mirõl van szó?


Tudjuk: minden mindennel összefügg, a szegénységpolitika a gazdaságpolitikával, ezért nem mentesülhetünk a jelen magyar gazdasági, társadalmi helyzet következményeinek elemzése alól. A forint árfolyam esése és az export csökkenés, rajtunk kívül álló dolgok, amin nem tudunk segíteni. Az eddig itt befektetett pénzekre máshol van szükség, elviszik, így a devizafedezet hiánya miatt a forintbõség nõ és a pénzügyi piacokon lefelé húzza a forint értékét. Államadósságunk visszafizetése a megdrágult deviza miatt így a költségvetés hiányát is megnöveli.


Az eleve túlzott deviza felhasználású export a múltbeli gazdaságpolitikai hibák, és a stratégia hiánya miatt is csökkent. A forint árfolyamának megrendítõ esése és az export csökkenéséhez alkalmazkodni kell. Ezért veszélyes a rövid futamidejû többmilliárdos kölcsönök felvétele. Az említettek miatt olyan javulás, devizabevétel nem lesz a csökkenõ export következtében a rövid idõ alatt, hogy a kölcsönt vissza tudjuk fizetni.


Neves magyar közgazdászok közül sokan és sokszor leírták, hogy a GDP növekedése nem jár együtt automatikusan a költségvetési felhasználás lehetõségeinek bõvülésével, hiszen annak java részét adókedvezményekkel mûködõ külföldi érdekeltségû multicégek produkálják, terhelve az importot, nyereségüket külföldre viszik.


Nem igaz tehát az axioma, amely szerint a GDP növekedés együtt jár a költségvetés volumenének növekedésével, és számos fel nem sorolt probléma enyhítésével, majd lassan megoldásával, mert nem származik belõle arányosan a költségvetést bõvítõ adóbevétel. (A Fidesz által is támogatott általános vállalkozási adócsökkenés ezért nemcsak téves, hanem egyenesen káros a magyar költségvetésre.) Így csak a belsõ lakossági fogyasztás és az ezzel együtt járó több termelés óvatos ösztönzése lehet a GDP növeléshez az elsõ lépés. Hiába csökken a termelési költség (a munkavállalás járulékos költségeivel) a kis és közepes vállaltoknál, ha a vele szemben álló vásárlóerõ csökken. A lakosság negyven százaléka alapvetõ gondokkal küzd és felhasználható, megforgatható (tehát nem a létszükségletet kielégítõ!) jövedelemmel is legfeljebb a lakosság húsz százaléka rendelkezik. Az ÁFA emelés pedig a termelés -és fogyasztásnövekedést még jobban megnehezíti.


A társadalom elszegényedése nem titok, még akkor sem, ha sokan csukott szemmel járnak ezen a tájékon. Ez nem létezõ, vagy, ha igen, a szõnyeg alá seperhetõ ügy, hiszen számukra minden, így az emberi életek is a gazdaságnak vannak alárendelve.


Kerek fél évszázad óta elégtelen a születésszám, az újratermelés fõtörvénye nem teljesül, gyorsuló iramban vénül, pusztul a társadalom. A kommunistának, majd szocialistának és baloldalinak nevezett kormányok olyan jövedelemelosztást alakítottak ki, amely az életszínvonal jó kétszeres átlagával jutalmazza a társadalom pusztítóit, és nélkülözéssel, nyomorral sújtja az éltetõit, akik utódot szülnek, nevelnek mások helyett is – írta állásfoglalásában a Százak Tanácsa soros elnöksége.
A Százak Tanácsa azt javasolja a kormánynak, tudós szaktanácsadóinak, s külön hangsúllyal a „szociális” miniszter asszonynak is: vegyenek példát szociális érzékenységbõl az ókori rabszolgatartókról, a középkori földesurakról, akik tisztában voltak vele, hogy a személyesen elvégzett munka természetbeni bérezését családra kell méretezni, tehát az asszony és a gyerekek — a jövõ anyái és „munkaerõi” — ellátására, felnevelésére is.” (MNO 2009. 02. 21.)
Tudatlanok? Gazemberek? Az íratlan kapitalista gazdasági etikett szerint ugyanis a melóst etetni kell, hogy önmagát is újra termelve többet, jobb minõséget produkáljon. Ezt vagy nem értik vagy eleve ennek ellenkezõje, a megsemmisítés és a terület, az ország, a világ legnagyobb ivóvízbázisának, Európa legnagyobb gáztartalékának megszerzése a tervük.




2009. február. 22. Wéber Tünde