Gáz van hazám! GÁZFÓRUM MAKÓN

Gáz van hazám! GÁZFÓRUM Makón

Miféle furcsa, paradox helyzet ez: van és nincs.

Hovatovább: a magyarokra immár nem vonatkozik az anyagmegmaradás törvénye? Talpunk alatt kincsekkel: Európa legnagyobb gázkincsével és a világ legnagyobb ivóvízbázisával, fejünk felett gyarapodó fellegekkel – nemcsak a tél viszontagságai, hanem a gazdasági kilátástalanságok miatt is – így élünk országosan, a reménytelenségben és a jövõ változásai reményében.

Január 31-én a leírtak közül több kérdést is felelevenített az országos makói GÁZFÓRUM, amelyet a Magyar Igazság és Élet pártja országos elnöksége rendezett – miként említették: „Makón, a gáz fõvárosában”. A fõ téma: mi lesz a makói gázkincs és természetesen az ország sorsa. Talán a meghívó zárómondata is: „A fórumot akkor is megrendezzük, ha a kormány közben újabb költségvetéssel áll elõ, vagy ha eltakarodik.”, arra késztette az érdeklõdõket, hogy a helyszínen, a „Kelemen Ház” mintegy 4-500 fõs elõadótermét teljesen megtöltve - pótszékeket is be kellett hozni, és a karzaton is sok érdeklõdõ foglalt helyet – a rendezvényen részt vegyenek. (Mint utóbb kiderült, az ország más részeibõl is eljöttek az eseményre és elmondták, érdemes volt a néhány száz kilométeres utat megtenni.)

Csurka István pártelnök csaknem egy órás beszédében a liberális kapitalizmus bukásának okait, szétpukkadását, annak a magyarországi, már meglévõ, politikai-gazdasági válságra gyakorolt hatását végig elemezve arra a következtetésre jutott, hogy ez a szappanbuborék végleg szétpukkant, bármennyire is szeretnék összeragasztani a hatalmon lévõk. Mert: ki látott már összeragasztott szappanbuborékot? Azért vagyunk itt, elemezte végül a pártelnök, hogy kincseinket ne engedjük elherdálni. Azért is, hogy megbeszéljük a gáz-ügy vonatkozásait. Ezt a „szoros” gázt mi, magyarok, bármennyire is nagy múltú volt a szénhidrogén kutatásuk, kitermelésünk, nem tudtuk volna, nem tudjuk felhozni. Ehhez külföldi technológia és kutatás kellett, amely – mint késõbb dr Szabó György az amerikai cég leányvállalatának igazgatója említette - természetesen nem a magyar adófizetõk pénzébõl vált valóra.

Mindenesetre, ha már így alakult meg kell teremteni annak esélyét, hogy törvényes keretek között ez a gázkincs az ország számára teremtse meg az anyagi és a gázellátás biztonságát, folytatta a pártelnök. Ehhez olyan átalakulás kell, amely nem csak egy adott területen (például a gáz kitermelésben), hanem teljes egészében meg- és átalakítja az egész rendszert politikai és gazdasági értelemben. Kis részletekkel nem lehet és nem is érdemes próbálkozni, mert olyan nagy erõk állnak még a nemzeti érdekû átalakítás ellenében, amellyel egyelõre szembeszállni nem tudunk.

És nemcsak ásványkincsekrõl, hanem az emberben rejlõ kincsekrõl is szólt.

Arról is, hogy ez a helyzet minden józanul gondolkodó embert, mérsékletre, helyzete átértékelésére kell, hogy késztessen. A keresztény ember lelki tartalékai kimeríthetetlenek. Nem az anyagi gyarapodás az elsõdleges szempont. Az anyagi dolgok elmúlnak, de az erkölcsi, lelki tartalékokból végtelen sokáig meríthetünk.

dr Kovács László, hódmezõvásárhelyi orvos-kórházigazgató, a MIÉP alelnöke saját szakterületérõl, az egészségügyrõl szólt. A hatalom „Reformja”, hogy teljesen szétverjék az egészségügyet a „márciusi népszavazással” ugyan megbukott, ennek ellenére sikerült a rendszert tökéletesen lezülleszteni. A népszavazás óta nem sok változás történt. Kórházakat, kórházi osztályokat zárnak be, mûtéteket halasztanak el, és továbbra is kivonják a pénzt a rendszerbõl, egészségügyi dolgozók sora hagyja el a gyógyítás területét. Az úgynevezett salátatörvényt megemlítve annak újabb ellentmondásait is jellemezte.

A felszólalók még menet közben, de még többet az elõadás után, egymás között diskurálva, elmenõben a jelenlegi helyzetrõl és a múltról beszélgettek. Hajdan úgy gondolták, ha némi örömöt adott a sors: szegények vagyunk, de jól élünk. Szegények voltunk, mindenek elõtt pedig szerények, talán ezért gondoltuk, mondtuk önmagunkon is mosolyogva: jól élünk, elnézve a számunkra elérhetetlennek tûnõ, nyugatabbra és nyugodtabban élõk „jómódja” felett.

A rendszerváltásnak nevezett idõszak óta pedig egyre többször (a tömegtájékoztatásban csak kis mértékben, de a gazdaságpolitikai szaklapokban és internetes honlapokon gyakrabban) az ország ásványkincseirõl szóló hírekkel együtt elszegényedésünket, és utódaink mind nehezebb felnevelésének gondjait összegezve immár azt mondhatjuk: gazdagok vagyunk, de rosszul élünk.

Hogy is van ez?

Az egyik oldalon: gazdagság, a másik oldalon: mérhetetlen szegénység. Ez nem csak társadalmi, hanem gazdasági ellentétként is megjelenik. Gáz van, a hétköznapi szleng szerint, ha a munkahely nélküliek számának gyarapodása, elszegényedése és a felsõ tulajdonossá vált réteg gazdagsága is nõ.

Mi több: gáz van akkor is, ha gáz van, ha miként értesültünk róla, hatalmas, az Európa gázkincsének számító gázmezõ van Makót és térségét bõven meghaladó területen. Gáz, ami kincs. Gáz, ami a magyarok számára egyelõre nincs és, ha valami csoda folytán a külföldi tulajdonosokkal megkötött eddigi szerzõdéseket módosítani nem lehet, nem is lesz egy ideig.

Wéber Tünde