A valóság álsága, a válság valósága

A válóság álsága, a válság valósága

Új szövetbõl varrt foltokkal teli, ósdi, régi ruhában vagyunk. Olyan kényelmetlen, szûk és bõ ez a ruha, hogy benne megmozdulni sem könnyû, hát még elindulni, lépni! A többiekkel, a divatozókkal versenyre kelni ebben képtelenség! Ez az itt-ott szûk és bõ ruha a válság, és ezt a ruhát reform öltözékként bemutatni az álság maga. Így élünk.

„Senki sem varr régi ruhára új szövetbõl foltot. Vagy ha igen, akkor az új szövet kiszakítja a régit, és a szakadás még nagyobb lesz.” (Jn 1,35-42) Így elemzi a helyzetet János evangéliuma. A probléma tehát nem mai keltû. Sokan úgy vélik, az emberekre ráhúzható újabb és újabb álságos tervekkel a valóságot álságos módon bemutató elvekkel, ám azokban csak kényelmetlenül mozgó emberekkel meg lehet változtatni a világot. Pedig nem új, divatos ruhákra, hanem új, a valóságot tényekkel bemutató értelmezésekre lenne szükség. E helyett most "új ruhatípus divatozik”, az általános pénzügyi átcsoportosítás, spórolás, reklám-tanácskozások, konferenciák, paktumok sora. (Mint ami január 29-re, nálunk is készülõben van, ami a ruhatárban csak egy „újabb ruha", de a valóság hiteles megjelenését nem pótolja.)

A válságról történõ szócséplés eleve válság, a veszély megelõzés, túlélés immunhiánya. Irtózatos az, ha veszély közeleg, vagy már itt a veszély és a teendõk helyett lépten-nyomon arról hallani: választ kell találni a kor- és sorsproblémákra, a válságban levõ országok és e válságtól beteg európai és magyar ember létkérdéseire, a „válság” mibenlétének felderítésére. Amíg a válságra keresik a választ, a valóság: leég a ház, de már elõtte a padlástól a pincéig kifosztják a betörõk. (Legalább nekik jutott valami.) Egyetlen közös megbeszélni való van: ez a zökkenõ, amitõl majdnem felborult a kocsi, és amirõl azt mondják: ez a „válság”. De hát miért lenne az?

Válság van (gazdasági, társadalmi, politikai, lelki), ha a valóság álsággá válik. Ha a valóságot álságos trükkökkel, hókuszpókuszokkal helyettesítik. Az álságos valóság színészmunka, színpadon a helye, nem a politikai, társadalmi közéletben. Mert a valóságot, a tényeket nem helyettesítheti semmi. Ezért a válság, az égõ ház oltása, és a betörõk szabad garázdálkodása megakadályozásának egyetlen módja lehet: valóságos képet mutatni a valódi helyzetrõl. A baj az, hogy még egymást sem ismerjük, nemhogy a körülményeket, azt az álkapitalizmust, amelyben élünk.

Álság, hogy kapitalizmus van most nálunk. Mert annak ideológiai háttere a vallás. Vallás nélkül nincs kapitalizmus! Nem lehet materialista világnézettel, volt kommunista ideológián nevelõdött vezetõkkel kapitalizálódni! Mert nem lehet nemzeti tudat, nemzeti alapállás, a közmegegyezéses „nemzeti minimum” nélkül nemzetközi tõkét kiszolgálni. Mert, miként az, az utóbbi évek példáján bebizonyosodott: abból kiszolgáltatottság lesz. Mert különben amit kapitalizmusnak nevezünk, eltûnik, elcsúszik egy külföldi rablást eltûrõ, és támogató anarchikus, rabló diktatúrába.

Álság, hogy béke van. Mert ami van: se nem háború, se nem béke, hanem egy permanens, verbális, polgárháborús ostromállapot. Ma permanens államcsínytevésben, vezetõink ide-oda taszigáló csínytevései közepette élünk. A legnagyobb csoda az, hogy többé-kevésbé elviseljük azt, ami van.

Álság a nemzeti függetlenségük. Valóság, hogy a nemzeti függetlenség és a társadalmi haladásért folytatott harcunk kétszáz esztendeje, vagy még annál régebb idõtõl fogva tart. Függetlenségünk ma az IMF kezében, eladósodásunk pedig a jövõtlenség jegyében: folyamatos. A 2007. decemberi lisszaboni szerzõdés ratifikálásával immár tény, ami a SZU-val történõ kapcsolatunkban nem, az EU tagállama lettünk.

Társadalmi haladásról beszélni ma: az álság maga. Mert a kontraszelekció élt, él és élni fog és tart, mert a spontán privatizációval a régi vezetõk (illetve azok utódai) hatalomban maradtak. A pénzhatalom ismét politikai hatalommá lett, az eddig titokban elnyomott társadalmat, ma reformként emlegetett megszorításokkal sarcolják. Ha pedig a társadalom végtelen tûrõképessége miatt a végtelenségig, szinte a megsemmisítéséig ezt elviseli: ennél nagyobb válság nincs, kivéve azt a vezetést, amely ezt folyamatosan és rendületlenül végrehajtja. Mert elõbb-utóbb õk is rámennek erre az általuk álsággal gerjesztett, végtelen nagy válságra.

2009. január. 25. Wéber Tünde