Vigyázz, itt a Reform-formalin!

Vigyázz, itt a „Reform-formalin”!

Sintérek színtere lett az ország.

Akik ma szocialista politikusként határozzák meg önmagukat, emberi fogyasztásra alkalmatlan, lejárt szavatosságú, néphülyítõ szólamokkal etetnek, és globál-internáci testvéreikkel karöltve reform-formalinnal konzerválják a túlhaladott, lepusztult „módit”. Az álellenzék biztonsági lángja úgy tûnik: immár hamvadó cigaretta-füstbe ment terv. Itt, Európa közepén (az emberi életek kioltására szakosodott hatalom- játszótér hinta-palinta játékkórházai, gazdasági kirakókockái, mûanyag szociális csodapuffancsai, és csúszómászó korrupciós maffiabábúi mögül), ellenzéki hídfõállásból kilesve kapaszkodnak az európai parlamenti polcok és posztok felé. És itt van a szabad boncmesterek hada: a szabadság édes madarát bármikor széttrancsírozó libikóka brigád! Azt mondják: õk a nép vezérlõ csillagai. Csillagok (öt-és hatágúak), meddig csillogtok és maradtok az általatok elsötétített égbolton?

A bajok legfõbb oka, miként mondják, hogy 200 milliárd a költségvetési ablakból kiesett.

A legnagyobb baj viszont az, hogy a szavak elveszítve eredeti jelentésüket, hazugság hordozókként fertõzik az embert. Így az emberek mást gondolnak, írnak, mondanak és tesznek, mint ami érdekük szerint való lenne.

A szavak helyes jelentése, értelmezése helyreállítása most a legfontosabb. Csak így tudja „megszõni” a közösség a normális élet szövetét. „Egy népnek legyen mértéke arra, mi az erkölcsi rossz, és jó, mi az egészséges és beteg, mi az, ami a közös életet tisztítja és szennyezi.”

Ezért a legfontosabb: védekezés a beszennyezés, a cirkuszi bohócok, sintérek, boncmesterek, a megfizetett csepûrágók szólamai ellen. Egy nép kultúrálatlanságára, életképtelenségére vall, ha védtelen a hitvány, korrupt vezetõk ellen. Ha nem vesz tudomást az álság-válságról, amelyben él. Arról, hogy válság nincs is, ez voltaképpen kitalált sztori, egy, a sok mende-monda, költségvetési huncutság közül, egy újabb reform-formalin beadás lehetõség, hogy tovább konzerválódjon a régmúlt idõk és ezek hoppmesterei továbbra is irányíthassák a sintér-táncot. Mi a fontosabb: az ember vagy a szöveg, a betûvetés, szómenés, a költségvetés? Az ember az eszköze a költségvetésnek, vagy a költségvetés eszköze az embernek?

Ez a kérdés: válaszoljatok!

Mi nem volt még gyerekek? Akkor játszunk egy jó kis válságot. Ez a mesés ál-válság, ez a hatalom lényege. Az ál-válság az álság az élettelenség, élet ellenesség, az abortusz, a betegek ellátatlansága, a mélyszegénységben lévõk kiszolgáltatása, a fagyhalál, a hidegnél is hidegebb irgalmatlan, megszorító ország vezetés lényege. Ez az a trükk, amely a mesélõnek mesés jövedelmet hoz.

Európa közepén, itt, Magyarországon a világ legnagyobb ivóvíz és hõvízû bázisa és Európa legnagyobb gázkincse felett, az európai létminimum alatt élõk, az amúgy is megrokkant emberek, a mélyszegénységben élõ egymillió és legalább kétszázezer fagyhalálnak kitett ember újabb megszorítások, megnyomorító, megszorító intézkedések elé néz és ha ez megtörténik: bûntett. A vezetés pedig, amely ezt elõre megfontolt szándékból, álságból: válságról, válságra taszítva a társadalmat – legyen mondvacsinált külsõ vagy belsõ ok miatt – megteszi, bûncselekményt követ el. Ezért az ilyen vezetést véglegesnek tekinteni ostobaság. Aki mégis annak tartja, az a reform-formalinnal tartósított politikai emésztõgödörbe eshet.

2009. január .16. Wéber Tünde