A magyar gázügy, mint a VILÁGÖKÖRSÉG része

A magyar gázügy, mint a VILÁGÖKÖRSÉG része!

Még az 196o-as években járta a vicces találós kérdés: mi az abszolút bizonytalan? A válasz: honnan, hová folyik az olaj a Barátság kõolajvezetéken…

Miként minden, az abszolút bizonytalan dolgok is változtak a negyven esztendõ alatt, így manapság, ha azt kérdezzük: honnan, hová tart a politikai hazugság áramlat és hol áll meg? Már nem vesszük olyan könnyedén, viccesre a dolgot. Hiszen a beavatottakon kívül állónak a valódi információk kincses ládáját feltörni, a politikai, gazdasági helyzet kulcsát meglelni szinte lehetetlen. Ezért arra a találós kérdésre: hogyan történt a magyar gáz elrablása, és kinek a vezetékén és hová áramlik a magyar gázvagyon? Sokan, sokféle választ adhatnának, és lenne, aki azt sem tudná, hogy ilyesmi nálunk egyáltalán megtörtént, megtörténhetett.

Egy azonban bizonyos: ez sem a vicc kategóriájába tartozó téma.

A közelmúltban láttam egy rajzos ábrát az egyik napilapban az úgynevezett orosz gáz áramlatok útjáról, meglepõdtem, mert mindegyik hazánk délkeleti csücskén, illetve annak közelében haladt el. Majd egy 2oo6. június. 22-én, a szocialisták lapjában megjelent cikkre figyeltem fel: „Gazprom-MOL: egy áramlat”.

Mármost álljunk meg egy polgári szóra! Micsoda a micsodának a micsodája?

2005-ben a MOL a gáz üzletágat az európai gáziparban jelentõs érdekeltséggel rendelkezõ E.ON-nak adta el. Így annak tulajdona lett az orosz-magyar Pannrusgáz rt.-ben az 50 százalékos tulajdonrész és a MOL Földgáztároló rt. És a MOL Földgázellátó teljes tulajdona.

De most jön a java! Az E.ON a gáz üzletág felét tovább adta az orosz állami tulajdonú Gazprom-nak. A gáz üzletág egy részvény híján 50 százalékát kapja meg a Gazprom, a 2006. július 13-án bejelentett keret megállapodás értelmében. (Figyeljünk a dátumra!) Ráadásként pedig az E.On Hungária Zrt. 25 százalék plusz egy szavazatnyi részét is megkapja, amelyhez két gázszolgáltató társaság (a piac közel 20 százalékát ellátó Közép-dunántúli Gázszolgáltató Zrt. és a Dél-dunántúli Gázszolgáltató Zrt.), valamint három magyarországi áramszolgáltató (összességében a piac felét lefedõ Dél-dunántúli Áramszolgáltató Zrt., az Észak-dunántúli Áramszolgáltató Zrt. és a Tiszántú Áramszolgáltató Zrt.) tartozik. (Adatok: - Dr. Járosi Márton: A magyar energiapolitika követelményei a „Nemzeti Érdek” 2007. I. évf. 1. – alapján)

Az állami tulajdonú, elsõsorban az orosz állami tulajdonú Gazprom tulajdonlásával hazai földgáz ellátásellátás sorsa ezzel megpecsételõdött és enyhén szólva „különleges helyzetet” teremtett a magyar gázpiacon. Az évi behozatal mintegy 80 százalékát kitevõ legnagyobb magyarországi gázszállító, a Gazprom résztulajdonosa annak a (volt Mol Földgázellátó) cégnek, amelyek a Gazpromtól veszi a gázt. Voltaképpen a Gazprom vásárol a Gazpromtól!

Akármi legyek, ha ez nem a VILÁGÖKÖRSÉG része!

Egyszerû ez, mint a pofon. Legalábbis az a pofon, amelyet így az ismertetett eladással a hazai gázárakra és a fogyasztókra mértek és mérnek.

De térjünk vissza a „Gazprom-MOL: egy áramlat” címû 2006. június 22-én megjelent cikkhez.

Ebben arról van szó, hogy Alekszej Miller, a Gazprom vezetõje zárt ajtók mögött tárgyalásokat folytatott Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, Kóka János gazdasági és Veres János pénz-ügyminiszterrel, valamint Hernádi Zsolttal, a Mol elnök-vezérigazgatójával.

Mirõl? Kóka János gazdasági miniszter nyilatkozata, valamint a Mol és a Gazprom sajtó közleménye szerint: a Mol és a Gazprom közös céget alapított egy új, Közép-Ázsiából - többek között Oroszországból -, dél felõl Magyarországra érkezõ gázvezeték megvalósíthatóságának vizsgálatára. Ha ez létrejön, kereskedelmi célú gáztározókat is kialakíthatnak nálunk az ország - túlnyomórészt Mol-tulajdonú - kiürült mezõin. Elvileg részben innen szolgálnák ki más államok igényeit is.

Ez történt tehát június 21-én és az E.ON, csodák, csodájára július 13-án, a tárgyalás után három héttel az ismertetett keret megállapodás értelmében eladja az oroszoknak a megvett gáz üzletágat fentiek szerint. Így a tranzitszállítás szempontjából kiváló magyar területen az orosz Gazprom tulajdonú Földgáztárolóba kerül a gáz. Kész, pont.

A pesti vicc megállíthatatlan. Akkoriban vált szállóigévé a kérdés: „Na, bukó lesz vagy áramlat?”

Azért más is történt 2006. június 22-én.

Huss, ide repült Bush!

Miért? Júniusban jött október 23-a 5o. évfordulóját ünnepelni. Hát aztán? Megteheti. Nem? Hátha októberben hideg van. Még a Gellért-hegyre is fölment. Szétnézett, aztán, huss! Elrepült Bush. Közben azonban történt egy és más. 2006. június 22-én a Gazprom és a Bush-kabinet vezetõi aláírták a Jalta óta a legfontosabb nagyhatalmi megegyezést, a gáznagyhatalmi megegyezést. Miközben Táncsics börtöne is szóba került a sajtóban, addig a Gazprom és a State Department vezetõi papírra vetették Magyarország energiaügyi alávetettségének sorsát és Európa gázügyi jövõjét.

És akkor még nem esett szó a legnagyobb turpisságról a „Makói Texas” 1500 milliárdos gázvagyonról, és a többi gázkutatási engedélyrõl és a megdöbbentõen alacsony 12 százalékos koncesszióról, amely ezen a területen és az országban máshol is gyarapodik. (Ez egy másik cikk témája lehet.) A makói földgázkincsrõl egyébként 2008. május közepén a Kommerszant címû orosz gazdasági lap úgy nyilatkozott: ez a földgázvagyon "alternatíva" lehet az orosz szállítások mellett, de "nem olyan nagy, hogy komolyan befolyásolja a Gazprom európai pozícióját". Naná, hogy nem, hiszen az itt lévõ, illetve az innen elkerülõ gáz, a magyar gáz üzletág meghatározó és a gáztárolás teljes jogú tulajdonosaiként érdekkörük része.

Így aztán jóllehet, kivonultak a tankok, beáramoltak, beáramolnak ismét, másféle módon. Ahogyan a magyar gázvagyon is „áramol” más hasznára, kifelé.

2009. január. 13. Wéber Tünde