A LÉGSZOBRÁSZ

Mottó: „Az ember gyakran sötétben jár.

Neki az életnek, elesik,

felegyenesedik, erre született,

nem jut semmire, ez az élete.”

A légszobrász

Hogyan vészelje át életét

egy önjelölt kõtörõ,

hogy modellje megszökött,

és összetöredeztek kõdarabjai?

Más modell és anyag után néz:

melyik lenne jobb?

A kõ, porrá omló, törékeny és

mulandó, ma még szikla,

holnap törmelék.

Legújabb modellem: a szél,

a legújabb anyag, amivel

dolgozom, a levegõ.

Amit eddig tettünk, mulandó

és törékeny volt, újabb és

újabb anyagokra kiterjesztve

hatalmunkat, megsokszorozódik

az erõnk. Önjelölt légszobrász

bátran vésem légkalapácsommal

a levegõt. Eddig a kõbánya

szállította márványtömbjeit

most az idõjós intézet borítékol

információt. Asztalomon szélrózsa,

mûtermem: levegõtér, oxigén, széndioxid,

argon, a padlótól, a mennyezetig.

Szélmodellem ajtót, ablakot csapkod,

légszobraimmal – elsodor.

Ostoba krampácsoló, zúgja:

nézd, milyen ostoba, rút ez a szobor!

Felhõ, vihar, orkán, sirokkó, látogat,

megunom, ajtót mutatok, bemászik

az ablakon, nyakamon ül, ingem

alá csúszik, hideglelõssé válik

életem. Nem hagyom magam,

még szórakoztat is, hogy szélmodellemet

elagyabugyálom. Önjelölt légszobrász,

állok a csupa üveg mûterem fal

elõtt, szélmodellem ki-beszáguld,

zavar ez a lakótárs, nemsokára,

kiszivattyúztatom innen,

legújabb alkotásom címe: vákuum.

Wéber Tünde