Október 23-a békés lefolyói


Október 23-a békés lefolyói
A hírek és a rendõrségi szóvivõ szerint, a rendõrség mindent megtesz annak érdekében, hogy biztosítsák a nemzeti ünnepen tartandó rendezvények békés lefolyását. Eddig úgy tudtam, hogy lefolyók a fürdõszobában, strandokon, lábmosókban vannak, a többieket ezúttal ne részletezzük. Egyébként minden rendben lenne, ha nem õk határoznák meg, hogy mit jelent a „békés lefolyó”. Mert ha békés ugyan, de nem folyik, akkor jönnek a dugulás elhárítók? És, ha úgy alakul, hogy az emberek elõször békésen összejönnek, azután énekelnek, tapsolnak, szétszélednek, békésen hazamennek? Netán az is baj lehet, mint ahogyan két esztendeje volt?
És egyáltalán: miért határoznak, vizsgálnak és rendelkeznek, amikor az alkotmány állítólag szavatolja a véleménynyilvánítás szabadságát, az illetékes rendõrhatóság pedig tudomásul veszi ezt az alkotmányos jogot, és szavatolja azt, hogy alkotmányos jogomat a lehetõ legbiztonságosabban gyakorolhassam? Mert ez a dolga!
Ugyanakkor már most rettegek, ha jön a zsaru, és azt mondja, nem vagyok békés. Mert nem bégetek, csak megyek. Nem lépek egyszerre. Kivel? Önmagammal! Vagy: felrántom a vállam, leesik az állam, nem vigyorgok, megyek. Vagy, ha ennek ez ellenkezõjét teszem és éppen az, ami nem passzol!
És akkor feloszlatnak, még akkor is, ha csak egyedül ballagok… Mondják már meg, mi a békés, és mi a békétlen? Jó lenne tudni, mert nyakunkon a hivatalos ünnep, és mégis jobb, ha a hivatalos közegtõl tudom meg azt, hogy milyen is egy rendezvényen a „békés lefolyás” az 1956-os forradalom és szabadságharc megemlékezésén…

Wéber Tünde