FLETÓ HAZAFI ÖSSZEFOGDOSNÁ A NEMZETET

FLETÓ HAZAFI ÖSSZEFOGDOSNÁ A NEMZETET

Eddig úgy tudtuk, hogy Gyurcsány, mint hajdan a béketábor, legyõzhetetlen. Mint egy nemzetközi napközis ott van, ahol lennie illik és tartja pártjában a lelket és a frontot. Övé a szent bal és, ha ’56 ürügyén valaki odamerészel menni, ahová nem kellene, mert valami érthetetlen okból úgy véli: ünnep idején is övé a pesti utca, a Kossuth tér, hát odasújt, ahova köll.
De úgy tûnik, most megroggyant, akár „az elmúlt 20 évben elterjedt globalizáció elsõ nagy megroggyanása, amely annak a piacgazdasági modellnek köszönhetõ, amelyben felbomlott a piaci nyereségszerzés, az állami felelõsség és a társadalmi szempontok.”, ahogyan mondta október 11.-én délelõtt az MSZP rendkívüli pártkongresszusán.
Pedig alig néhány nap és elkövetkezik ismét az a rettenetes évforduló. Az, amirõl 2005-ben azt mondta moszkvai látogatásakor Putyin nagymesternek, hogy 1956 nem lesz többé! Ezért szó sem lehet semmiféle betegségrõl, hiszen ilyenkor összetartás van. Ezért a haladás baloldali oszlopának szilárdan kell állnia a helyén.
Vagy mégsem? Az is rendkívüli egyébként, hogy "Nemzeti csúcsértekezlet" összehívását kezdeményezte. Már bocsássanak meg, de mi az, hogy „nemzeti”?
Mintha a nemzeti „náci”-t jelentett volna még talán tegnap is… Egy-két hónapja, emlékezhetünk arra is, még arról volt szó, hogy a „nemzeti” ósdi, idejét múlt elhagyni való fogalom, nem illik a modern világ szó-eszköztárába.
Most pedig íme: „A nemzetközi pénzügyi válság elérte Magyarországot, ezért a kialakult helyzetben nemzeti összefogásra van szükség.” Tehát nemzeti összefogás kell, olyan, amit csak valóban szorult helyzetben szoktak kérni, emlegetni, a magukat szocialistának valló kapitalista üzleti körök. (De hát mi van a szent és sérthetetlen Európai unióval? Ott is tele a gatya?)
Jóllehet „Magyarország bírja a terhelést…”. Hát persze! Már több, mint két esztendeje bírjuk, jóllehet egyre nehezebben Gyurcsány Ferencet, utóbb pedig hat esztendeje pártját, elõtte pedig csaknem fél évszázadig elõdpártját, és a félig-meddig kint és bent is lévõ liberálisaikat, de „azt az utat, amit a kormány az elmúlt két évben kiszabott.”, azt már nehezen. Pártja és az általa vezetett kormány erõsítette meg az emberekben ezt az utóbbi érzést.
Ahhoz pedig, hogy végkép eltûnjenek a színtérrõl kókástól, dávidibolyástól, frakcióstól, tehát mindenestül: valóban összefogásra van szükség.

Wéber Tünde