A Megváltót mindig visszaküldik?

A Megváltót mindig visszaküldik?
A Juliusz Janusz apostoli nuncius által 2008. október 5.-én felavatott somlói Jézus-ösvény már a megszentelése elõtt ott élt a hívek képzeletében, a várakozó szívekben. Már a devecseri római katolikus templomban tartott szentmise homíliájában is azért figyeltünk fel a bejelentésre: íme ideköltözött a Szentföld! És valóban így történt.
Jézus ösvénye ilyenformán, ezt mindenki értette jól, nem Kolontáron, a születés barlangja egymáshoz illeszkedõ köveinél, nem a szentkúti Mária-kútnál, vagy éppen Devecserben a názáreti ház kõfalainál még csak nem is a borszörcsöki stációknál kezdõdött és nem is a Somló-hegy tetején, a Golgotánál ért véget. Mert megértettük, mindannyian magunkban hordunk egyféle sajátos, csak ránk jellemzõ Jézus-ösvényt. Mert mindenkiben él a vágy (ha nem is személyesen, ahogyan a szomszédjával találkozik az ember), összejönni Jézussal megváltónkkal, megtartó Urunkkal.
És íme itt van.
Ideköltözött a Szentföld, ide költözött, ahogyan tengereken, sok ezer kilométereken át, hazaköltöznek a fecskék. És bár a Világ elveszítette otthon-jellegét, az ember olykor úgy érzi: komoly közösségi kapcsolatok nélkül itt csupán megfigyelõként tartózkodhat… Az út 14 kilométere kijelölt szakaszain annál nagyobb a kísértés, hogy önmagunkba feledkezve, Jézus szavaira hagyatkozva megnyugodjunk. Hozzá találjunk, hazataláljunk.
Van miért megnyugodni, van miért vigasztalódni.
A mindennapi logika ezúttal érvénytelen. Egyetlen logika van: egyszer elkövettek valamit, és ennek minden következményét hetedíziglen viseljük. Mert minden gondolatunk, mozdulatunk és szavunk, eddigi életünk, és a felmenõink élete során elkövetett tettek, azok összességének viszontválasza. Egyszer elkövették és átörököltük. A bûnbeesésrõl van szó, amely etimológiailag is fura megközelítése a dolognak. Bûnbe nem esik az ember, még csak nem is kerül, hanem bûnt követ el.
Más elkövetni, és más beleesni. Az egyik véletlen, a másik akarattal történõ.
Ezt a hajdani, akarattal elkövetett bûnt oldotta fel Jézus önmaga sors-példájával, a mártíromsággal, a feltámadással. Ezt a mindennapos gyarlóság-gyakoriságunk bûn-sorozatát, annak minden ódiumát kérjük feloldhatóvá tenni a szentgyónásban.
Mindennapi megváltásunk csodaforrása, a várakozás is.
Az, hogy a Megváltónk, Megtartónk megjelenik és felismerjük. És, ha éppen itt, a róla elnevezett ösvényen?
Ám a világi hatalmat akkor ismét az a veszély fenyegeti, mint amikor elõször járt a Földön. Hiszen ez itt a Világ, és a Krisztusban megtestesült igazságnak, mint olyan sokszor bebizonyosodott az idõk folyamán: itt nincs helye!
A Megváltót mindig visszaküldik. Miért? Mint mondják: a nyugalom miatt, a többség érdekében.
Mert, amire hivatkoznak, az a többség. A többséget a hatalom úgy szerzi meg, hogy aki nem áll mellette, attól az élet lehetõségeit megvonja, lázadónak bélyegzi, és a társadalomból kizárja. Ezért a többségi véleménynek az igazsághoz semmi köze. Csupán statisztikai blöff-többség, vagyis demokrácia. Ezért van az, hogy manapság a szentek minden csodájánál több, ha valaki ma el tudja viselni azt, ami van.
Egyre fenyegetõbbé válik a kérdés, vajon igazság lesz-e abból, amit mindenki hazudik. Élni, és igazat mondani, hazudni, és elhazudott életet élni mindkét esetben összefügg. Mert az ember nem úgy válik emberré, hogy hasonló a másikkal, vagy azonos, hanem, hogy nincs belõle kettõ. Megismételhetetlen. Ez a megismételhetetlenség teszi közösségi lénnyé, hiszen mindannyian megismételhetetlenek vagyunk. És úgy vagyunk megismételhetetlenek, hogy együvé passzoljunk, tartozzunk. Ez az együvé tétel voltaképpen az együvé érés. Ezt az együvé érést fogalmazta meg Jézus: szeressétek egymást, ahogyan én szeretlek titeket.
És, bár a Megváltót, ha tehetik, mindig visszaküldik, de csodaváró hitünkbõl el nem üldözhetik soha. Itt, a Somló-hegyen is, ha találkozol Vele, ne csodálkozz! Régóta veled van, holott észre sem vetted eddig.
Wéber Tünde