Emlékezz a múltra, mert visszajöhet!

Emlékezz a múltra, mert visszajöhet!
A határtalanságnak is van határa, a végtelen is véges, mert a tér meggörbül és visszatalál önmagába – tanítják korunk elméleti fizikusai. A kultúra, a politika, a sajtó, az ideológia és a pártszónokok szövegírása is iparrá vált. Ezek irányításával foglalkozó nagyipari konszernek és mágnások lobbiznak a politikai megbízók igényei szerint, és bármire, bármilyen eszmerendszer igazolására nyomorítják az ipar igavonóit.
Azt hallottam tegnap, hogy a Fidesz friss erõ és így a nemzeti erõ is friss, de azért ezzel kapcsolatban érdemes megállni egy polgári szóra.
Mi az, hogy nemzeti?
A médiatörvény elõkészítésével kapcsolatban Jakab Zoltán, aki az MTV-t képviselte az Antall-kormány idején folytatott média tárgyalások alkalmával a kulturális bizottságban – arról szólt (MH/1994./07./16.), hogy „felvetõdött, mi legyen a Magyar Rádió és a Magyar Televízió intézményi státusza. Válasz: nemzeti intézmény. Többen megkérdeztük: mi az?”
Tényleg: tudjuk már, hogy mit jelent a fogalom: nemzeti? Mert csak azt tudjuk, mi a nemzetellenes. A továbbiakhoz legalább ezt az utóbbi tapasztalatot kellene alkalmazni.
Biztos vagyok abban, hogy akinek kettõ vagy három, esetleg több gondolat fér meg a fejében, az õ baja, de egyet elõtérbe kell helyeznie. Az, hogy miért vagyunk itt, annak egy az oka: ezeknél az internacionalista, tehát "nem nemzeti" politikusoknál (liberális, úgynevezett: szocialista) a rendszerváltásnak nevezett idõk kezdete elõtt nem kellett attól tartani, hogy egyszer majd a nemzeti érdekeket a kelleténél jobban elõtérbe helyezik, mégpedig a nemzetközi tõke érdekeivel szemben.
Az akkori diplomaták (többek között Horváth István, Bányász Rezsõ, Kulcsár Kálmán) már kiküldetésük alatt, nagykövetként vagy hazatérve külföldi befektetõk képviselõiként, fontos szerepet játszottak például a média privatizációban. (Györke József, aki korábban Magyarország londoni nagykövete volt, Maxwell képviselõje lett, majd halála után az Arthur Andersen képviselõjeként tárgyalt a lap sorsáról.)
Most, a 9o-es évek fordulóján ismét a „Nyugat” állt szemben velünk. 1956-ban azért, mert nem segített, most meg azért, mert a társadalom fejlõdését (a kontraszelekció megszüntetését, a tehetségtelen, de „helyzetben lévõk” partvonalra helyezését) gátolta. (Ma már csak emlékezhetünk a múltra, de még ez is valami. Mert az emlékezés legalább gátolja, hogy a múlt visszajöhet.)
A „vedd és fuss” emberek hatalmába kerültünk, és a polgárosodás fellendítése címszóval a lenyúlás, mint eddig ismeretlen kifejezés is polgárjogot nyert.
Az MSZMP 1989.-es júliusi ülésén például elhangzott, hogy a pártvagyon minél nagyobb részét át kell menteni. Mégpedig úgy, hogy a továbbiakban a pártjelleg ne jelenjen meg, de amikor csak kell, rendelkezésre álljon… (Netán ebbõl lett a gyurcsány-vagyon? Akkor viszont a jelenlegi miniszterelnök zsarolható...) Ezt az átformálódást segítette korábban az 1988-as, úgynevezett társasági törvény, majd 1989-ben az átalakulási törvény és így vált valóra a hatalom és sajtója sikeres metamorfózisa a nyugati tõke és politika támogatásával.
De azt se felejtsük el, hogy annak, ami most van, az 1994-es választásokon gyõztes MSZP és bûntársa, az SZDSZ késõbbi országlásának köszönhetjük. Akkor a Fidesz a még versenyben lévõ képviselõit vissza léptette a szabad csapat javára. Így kerülhettek kormányra, így jöhetett a Bokros népnyúzás és a többi, ami ezzel együtt járt. És nem sokkal késõbb: 2002-ben ismét elõjöttek, és mindig elõjönnek, ha nem emlékezünk. Emlékezzünk a múltra, mert visszajön, és e két párt múltbéli csibészségét, annak feléledését már semmi sem gátolhatja.


Wéber Tünde