Mire kellett a pénz?

Mire kellett a pénz?
Kölcsön és eladósodás visszajár! Vissza-visszajár. Pedig folyton jelen van, de vannak idõszakok, amikor többet beszélnek róla. (Általában azok, akik erõsen kívánják a hatalmat.)
Gyakran hallani azt is, hogy eladósodásunk a vérbe fojtott 1956 elmaradt szabadsága kompenzálásaként felvett kölcsönök következménye. A kölcsönökre épült fogyasztói szocializmus Patyomkin-társadalma azonban összeomlott. De legalább fogyasztottunk volna!
Mire kellett a pénz?
Csak nem a Váci úti melósok szocbrigádjai zsíros kenyeres, plantateás hedonista összejöveteleire, kenyérszalonnás fájrontos mûhely partikra, és az üzemi étkezdékben elfogyasztott pörköltös, tarhonyás elõfizetett menütõl begõzölt, ömlesztett sajttól, vajas kenyértõl kábult, õrjöngõ tanárokra, orvosokra, adminisztrátorokra? A nagykendõs öregnéne parlamenti felszólalásaira?
Szakszervezeti családi üdülõk hodály étkezdéi, mûanyag abroszokkal terített asztalainak alumínium evõeszközeire, a tökfõzelék tivornyákra? A malackifutó nagyságú panellakásokra, beton karanténra? Trabantra, tenyérnyi hétvégi fakalibákra?
Most azt nyögjük, hogy akkor azért nem ennyire nyögtünk?
Most azt nyögjük, hogy ez a ránk testált múltbéli idõszak befejezõdött, és a volt marxi etikett-fõcelebránsok kitárták az ajtót? És a nyitott ajtón belopakodó meleg-rózaszín „nyitott társadalom” láttán elállt a lélegzetünk és tátott szájjal bámultuk, hogy a 90-es évektõl folyamatosan kilopják az önmagunk kiválogatásához való esély egyenlõségét. Hogy loptak és lopnak és lopni fognak, és újra osztanak (körön belül), csak a kontra-szelekciót hagyják itt? Most azt nyögjük, hogy az átmentett elõnyök újra felosztásakor kialakult demokrácia rossz demokrácia? Demagóg ráció?
Mit rontottunk el? És egyáltalán volt-e lehetõség kívül állóként akár az elrontásra is? Köztudomású, hogy az outsider mindig hülye, független attól, hogy milyen az IQ-ja…
Mire kellett a pénz?
„A privatizáció ügyleteit piacszerûen kell megszervezni, privatizálni kell magát a privatizációt is”- figyelmeztetett 199O-ben - az azóta elhunyt - Tardos Márton (az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének vezetõje, a szabaddemokraták parlamenti képviselõje, a gazdasági bizottság elnöke.) Hozzá kerültek egyébként a Szabó Tamás privatizációs miniszterhez (MDF) a privatizációs disznóságokkal kapcsolatos kérdések, és a parlament által elutasított miniszteri válaszok. Tudjuk, a bizottság megtárgyalta és azt is tudjuk, hogy – nyilván nem véletlenül – nem történt semmi. Már tudjuk. De azt, hogy hová lettek a privatizációs bevételek?
Mire kellett a pénz?
Azt nem tudjuk.

Wéber Tünde