SZAGÉRZÕ KORMÁNYT!

Bûz van elvtársak!

Bekövetkezett, amit nem hittünk: rohad a kapitalizmus! És ez a 21. századi csoda, ez a teljes rohasztás, a társadalmat bomlasztó mikroorganizmusok lerakása és széttelepítése itt kezdõdött, és itt tetõzött Magyarországon! Kijelenthetjük: hazánk – jóllehet minden nemzetközi összehasonlításban az utolsó vagy az utolsó helyek egyikén kullog - megelõz szinte minden országot a kapitalizmus elrohasztásában. Ráadásul úgy, hogy e társadalmi formáció elõnyeit (mert, ne tagadjuk: vannak elõnyei is) meg sem tapasztaltuk. Még bimbózó formában, jóval a kiteljesedés elõtt sikerült az elrohasztási huszárvágás. Éllovas módon rohad itt minden, szinten minden szinten. Nem volt egyszerû eljutni idáig.

(Éppen ma olvasom, hogy túl sok csontváz hullott ki a szekrénybõl a MÁV Cargo eladása közelében, a közelmúltban pedig egy személyszállító gyorsvonat gondolta úgy, hogy szabaddá téve magát a rohadó sínekrõl behúz a mezõ közepére… De ne vágjunk a dolgok elébe!)

A kezdet, kezdetén megtörtént az egyik jelentõs bomlasztó erjedés. Az 1990-es elsõ szabad választásokon legtöbb szavazatot szerzett MDF és a legnagyobb ellenzéki párt az SZDSZ közötti paktumozás eredménye: sajtó, kétharmados törvények… És ezt az egész katyvaszt, lefedték a szabad csapat Gönczével. Addig-addig húzták, halasztották a médiatörvény elfogadását, hogy a végén már nem volt mirõl tárgyalni. A demokratikus közélet nevû lezárt, lefedett edényben a sajtószabadság iránti vágy, a külföldieknek átpasszolt, illetve a régi stáb kezében maradt írott és elektronikus média közötti forrongó erjedés, a mérges gázok és gõzök felszínre hozatalának befullasztása csaknem szétrobbantották a hordót, a hordószónokokkal együtt. A második bomlasztás az abortusztörvény kétszeres liberalizációval, a harmadik a Zétényi-Takács törvény alkotmánybírósági ellehetetlenítésével, a negyedik a kettõs állampolgárság félreszavaztatásával fejezõdött be.

Közben telt, múlt az idõ, különbözõ elõjelû kormányok jöttek mentek és volt olyan is, amikor úgy tûnt: kiszellõztethetõ az ország. 2002-re azonban (immár hat esztendeje) becsukták az ablakot. Mostanra ugyan az energiák lelohadtak, miután az edény tartalmát a demokrácia nevû malaszttal együtt bedobták a kukába. És a 2006-os feszültségeket levezetõ „sajnálatos túlkapások miatti események” immár csak az eltelt idõszak utóerjedései, egy-egy kisebb fuvallat játékai.

Igen, a túlkapás. Ez volt a döntõ a sorrendben is. Elõször voltak, akik túl sokat kaptak, szereztek – anyagi javakban, azután jöttek, akik túl sokat kaptak gumibotozással, gumilövedékkel...

Minap pedig azt hallom néhány prominens politikustól, hogy demokráciában (sic!)

nem illik szakértõi kormányt alakítani. Jól értették: demokráciában!!! Már csak az a kérdés, hogy hol élnek ezek a közpénzen jól tartott prominens politikusok? Kinéznek-e átutazóban az országon áthaladva a gépkocsi ablakon? Vagy csak hasonmás változatban szerepelnek a nyilvánosság elõtt, és õket, magukat bezárva tartják a négy fal között?

Ki kellene szabadítan õket! Ez méltó feladat lehet a napokban megalakult demokratikus chartársak csapatának. Jó szimatolást! Sok sikert a szagérzõ kormány megalakításához is. Mielõtt teljesen dögszagú nem lesz a közélet.

Wéber Tünde