A piszkos munka

Pünkösd másnapján, a hazánkban (hosszú idõ óta) ideiglenesen állomásozó egyik reggeli tévémûsor vezetõje az ellentétes politikai erõk megegyezését tartotta fontosnak ahhoz, hogy elvégezhessék úgymond a piszkos munkát. (Nem a köztisztasági hivatal fõemberével beszélgetett éppen, miként azt az átlag magyar sejtené, hanem a miniszterelnök kommunikációs fõtanácsadójával.)
Jóllehet, piszok bárhol akad, ha nem takarítanak rendesen, de hogyan kerül a piszok és a munka a fõtanácsadó kommunikációs asztalára? Igaz, miként azt a fõtanácsadó említette, munka az is, hogy egyes témák "kommunikációs kezeléséhez" a (újságíró?) kollégáknak tanácsokat adjon. Érdekes! Úgy húsz esztendõ távlatában, leánykori nevén ez annyit tett: sajtóirányítás. Érdemes volt tehát végigkínlódni ezt a 18 esztendõt, mert legalább a fogalmazás kifinomodott. Mégsem olyan durva és faragatlan, mint azokban a "de csúnya" idõkben.
És, hogy miért kellene a két politikai oldalnak megegyezni?
Mert deficit van, hiány van, de adócsökkentés kell, ehhez pedig valakiktõl el kell venni. Valahonnan el kell venni, de olyanformán, hogy azért a hiány ne növekedjen és a nép is megmaradjon, ahol van. Nagy probléma ez.
A napokban pedig már a kifehérített gazdaságról, adócsalások kifürkészésérõl szólt a fáma, hogy ez lesz a csökkentés alapja! És, ha az árak emelésével (ettõl nõ az áfa) a szegényektõl rabolnak, hogy a gazdagok még gazdagabbak lehessenek?
És elmúlt a tavasz, a nyár és úgy tûnik: megegyeztek. Már csak el kell fogadni az új adótörvényt. Sültrealizmus lenne azt hinni, hogy ezzel vége a betyárkodásnak.
Piszok jó, nem?
Wéber Tünde