A módszerváltó pártok hazaárulásai, avagy miért szavazz újra a Jobbikra I. rész.

A módszerváltó pártok hazaárulásai, avagy miért szavazz újra a Jobbikra I. rész.

(Brindza András levele kiegészítve)

Bevezetõ

Magyarország több mint fél évszázada megosztott. A Kun Béla és követõi által elindított, majd 1948-ban teljessé váló kommunista diktatúra elindított egy olyan folyamatot, amelynek a végét még ma, 2010-ben sem látjuk. Az a hun-szkíta nemzetség, amely még a X–ik században is meg tudta védeni magát a nyugati hatalmaktól, mára mesterségesen, érzelmileg, gazdaságilag, és politikailag is többfelé lett osztva, és a nemzeti vagyonától is meg lett fosztva!!!

Annak a nyugaton már megvalósult konszolidált demokráciának a lehetõsége, amely kívánatos lenne, és amelyre mindannyian várunk, a ködbe veszett. Csak az elmúlt tizenhat évben 600 000 fõvel lettünk kevesebben, ez békeidõben példátlan fogyás, adósságunk pedig 100 milliárd dollár plusz kamatai, amelynek visszafizetésére vajmi kevés esély látszik. A rendszerváltás – bár sokan hatalomátmentésnek nevezik – óta két nagy politikai tömörülés, két pólus uralja a magyar közéletet.

Az egyik a magát szocialistának beállító, de a szociális igazságosság alapelveivel teljesen szembehelyezkedõ párt az MSZP, amely elõdpártjához hasonlóan idegen érdekeket szolgál ki.

A másik a liberális gyökerû Fiatal Demokraták Szövetsége, amelynek nemzeti elkötelezettségét egyre többen megkérdõjelezik, elégtelennek tartják.

Magyarország 2008-ra eljutott abba az állapotba, hogy ipara, kereskedelme, bankjai, energia- rendszere, stb: 80-85 %-ban idegen kézben van! Nyugat-Dunántúl termõföldje a zsebszerzõdések révén, valamint Fejér megyében, és az Alföld közepén, olasz, angol, holland, stb. befektetõk több ezer hektárt vásárolnak 100 %-os tulajdonrésszel. Pedig politikusainknak tudniuk illene, hogy a mezõgazdaság területe egyúttal az ország területe is, nem pótolható, nem helyettesíthetõ, és mint közismert, 30-40 %- ának külföldi állampolgárok kezébe kerülése már hazánk szuverenitását is veszélyezteti. 'Hogyan jutott ide Magyarország? Kádár a 70-es évek elejétõl az MNB elnökének véleménye ellenére, Fekete Jánosra hallgatott - akí mögött a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap állt - és aki folyamatosan rábírta õt a kölcsönök felvételére.

Tudjuk, hogy a kölcsönökkel nem az elavult gazdaság szerkezetét javították, nem ésszerû beruházásokra, hanem fogyasztásra, a nép szimpátiájának megszerzésére költötték, ezzel a fennálló elavult gazdasági szerkezetet konzerválták. Továbbá ennek segítségével juttatták hozzá a Szovjetuniót a legmodernebb nyugati gyártmányokhoz, (az embargo alatt álló cocom lista miatt a magyar-szovjet export-import keretében). Így jött össze az adósságspirál jóvoltából 1989-90-re 21,5 milliárd dollár bruttó külsõ adósság. Ma már tudjuk, hogy az egész nyugati világot a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank mögött álló globális pénzhatalom irányítja.

1988-ban a Magyar Demokrata Fórum is vitanapokat rendezett a Jurta színházban, ahol szabad választásokat követeltek, májusban megalakult a Szabad Kezdeményezések hálózata, ami ma SZDSZ néven él tovább. Az SZDSZ hangoskodott, szamizdatokat jelentetett meg: ,,Kádárnak mennie kell”!

Miért volt szükség erre az általuk elképzelt új világra? Nagyon figyeljenek! Elmondja Dr. Drábik János, nemzetközi pénzügyi szakértõ

,,1989-90-ben a magyar politikai elit elsõsorban azzal indokolta a politikai és gazdasági élet átalakítását, hogy a gazdaság stagnál, nem versenyképes, és roskadozik a 20 milliárd dolláros adósság terhei alatt. A Nemzetközi Valutaalap és a Világbank "útmutatásai" szerint elvégzett reformok eredményeként az ország gazdasági teljesítménye az 1989. évinek a 80%-ára süllyedt. Csak 2000-ben sikerült elérni az 1989. évi nemzeti össztermék szintjét. De ezt a gazdasági teljesítményt már nem 20 milliárd dollár adósság terheli, hanem több mint 51 milliárd, amelyhez még hozzájön a belsõ államadósság, amely egy kormánykiadvány szerint meghaladja a 7370 milliárd forintot. A két összeg együttesen kb. 80 milliárd dollár. Átlagos kamat- és profithozamot számolva ennek az adósságszolgálati terhei évi 8 milliárd dollárra rúgnak. Tehát a gazdaság átalakításával, 10 évi visszaesés után érte el az ország az 1989. évi gazdasági teljesítményt, csakhogy közben az adósság megnégyszerezõdött.

Felmerül a kérdés: milyen gazdasági rendszer az, amely a reformnak nevezett sokkterápia eredményeként az országot nem kivezette az adósságfüggésbõl, hanem ezt megnégyszerezte? Ez a növekvõ adósságteher az oka a magyar társadalom széles rétegei szegénységének. Ezért meg kell értenünk, hogyan keletkezett ez az adósság.

Visszatekintve az elmúlt évtizedre úgy tûnik, hogy a rendszerváltoztatásra a további eladósítás érdekében volt szüksége a pénzügyi internacionálénak. Egy nem hatékony állam, amely ráadásul ideológiája miatt sok szociális kötelezettség vállalására kényszerült, már nem volt tovább eladósítható. De egy új rendszer sok privát tulajdonossal és a szociális rendszer lebontásával - igen. Olyan exporttermékek elõállítására kellett átállni, amelyekkel elõ lehetett állítani a növekvõ adósság kamatait a pénzoligarchia számára. Ennek persze tömeges munkanélküliség és a lakosság kétharmadának elszegényedése lett a következménye. Vagyis a piacgazdaság, a demokrácia és a szabadság frázisainak hangoztatása közben a pénzoligarchia átvette a hatalmat, és a magyar társadalmat kettéosztotta kevés gazdagra és sok szegényre. Mindezt a magán-pénzmonopólium rendszerének Magyarországra való importálása tette lehetõvé. Ennek a rendszernek a legfontosabb intézményei az egyes államok központi bankjai.

A központi bankok irányító szerepét a bázeli Nemzetközi Fizetések Bankja, a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap tölti be. ” (Dr. Drábik János : A pénzuralom történetébõl)

Az is kiderült szintén utólag, hogy e két szervezet a tanácsok' (privatizáció, stb.) megvalósításához milyen magyarországi rétegeket jelölt ki. Bátran mondhatjuk, hogy ezekre a nemzetellenes lépésekre legalkalmasabbak a posztkommunista párttagok voltak. Több okból. Ilyen pl. az is, hogy ennek az erõnek a birtokában volt ekkor a politikai és gazdasági hatalom, továbbá ebben a posztkommunista rétegben voltak nagy számban azok, akiknek szoros kapcsolatuk volt a globalista pénzhatalom nyugati képviselõivel és nem utolsósorban ebben a rétegben voltak biztosak abban, hogy a lebonyolítás közben semmi nemzeti ellenállásba nem fognak ütközni. Ez a csoport alaposan megtanulta szemináriumokon és a leninista egyetemen a marxista politikai gazdaságtan fontos tételeit, tehát tudták, hogy mit kell tenniük a megváltozott helyzetben érvényesülésük érdekében. Mindezt bizonyítja az az esemény, hogy az 1989-es Ellenzéki Kerekasztal elindulása elõtt ismert volt legbelsõ berkekben, hogy 'New-York titokban tájékoztatta azt a pesti liberális csoportocskát is, ami akkoriban az ifjú Rajk-csoport néven volt ismeretes.' Tehát „õk' már tudták azt, hogy a Máltai Konferencia elõtt Pozsgay Imrét meghívják Amerikába.

Ez meg is történt, ahol az idõsebb Bush bizalmasan közölte vele, nemsokára találkozik Gorbacsovval Máltán, s megegyeznek a szovjet csapatok kivonásáról Kelet-Közép-Európából és e térségben parlamentáris demokráciát hoznak létre.

E változás végrehajtásában a liberálisokon kívül számolni kívánnak Pozsgayval, mint kommunista reformpolitikussal (lásd Pozsgay Imre elõadását 1992. június 5-én a Kossuth Klubban). Pozsgay Imre beszámolt az MSZMP Politikai Bizottságának, s mivel a régi kommunista MSZMP a budapesti liberális csoportokkal keresztül-kasul össze volt, és ma is össze van fonódva politikai, gazdasági és családi kapcsolatok révén, ezért így, utólag érthetõ az SzDSz negatív magatartása az Ellenzéki Kerekasztal tanácskozásain.

Végül nem is írták alá a megegyezést. Így utólag, a megfelelõ források ismeretében természetesen könnyû okosnak lenni, de a történetek folyamatos megértése miatt meg kell említeni néhány eseményt. Ilyen volt az, amikor Pozsgay beszámolója után (az MSZMP PB-nak jegyzõkönyvében olvasható) Horn Gyula kifejtette, minél hamarabb létre kell hozni a „kommunista ipari elitet'.

Így indult el rohamléptekkel, tudatosan Németh Miklós akkori miniszterelnök tudtával és segítségével a spontán privatizáció, a társasági törvény, stb. Ezekkel a gazdasági törvényekkel (mai áron!) több ezer milliárd forinttal csapolták meg – illetve saját kézbe játszották át - a nemzeti vagyont.

(Ezért írtam idézõjelbe a címben a rendszerváltás szót, ami inkább hatalomátmentés volt.)

Ekkor olvashattuk az újságokban, hogy 1 forintért is vehettek 'leértékelt' üzemeket, gyárakat, autókat, stb, az elvtársak.

Ekkor ismerhettük meg Kapolyi László, Máté, Leisztinger, Demján, Huber, Széles, stb, neveket. A szomorú az, hogy az MDF kormányra kerülése után is folytatódott ez a privatizáció, mivel az MDF (Antall József) nem váltotta le az ebben szereplõ köztisztviselõket (pl. Csepi Lajost, Szilvássy Györgyöt, stb,). A módszer az volt, hogy a lezüllött, veszteségessé tett gyárakat, üzemeket, stb. a bennfentes párttag baráti (Princz Gábor), vagy családi (Apró Piroska) kapcsolatok révén az általuk vezetett bankok rendkívül elõnyös föltételekkel adtak milliós forint-nagyságú kölcsönöket, majd a 'fillérekért' megszerzett üzemeket, gyárakat stb. a hatalmon lévõ párt, az ország közpénzéért megrendelésekkel tartotta életben.

Mindezt a legszélesebb hazai és nemzetközi nyilvánosság elé kellett volna tárnia az MDF-nek. Ezzel a világraszóló botránnyal a szovjet csapatok kivonulása elõtt (1990. májust írunk!), ha többet (pl. forradalmat) nem, de legalább új választások kiírását lehetett volna elérni, ha az MDF elnöksége egy demokratikus belsõ döntéssel lemondott volna a megnyert áprilisi választások sikere ellenére a hatalom átvételérõl. Az új választáson az így erkölcsileg teljesen semmivé váló SzDSz ellenében az MDF elsöprõ, valószínûleg kétharmados többséggel gyõzhetett volna. Ezután az MDF valóban véghez vihette volna a 'tavaszi nagytakarítást'.

Az új gazdasági törvények, az igazságosabb privatizáció, stb. segítségével és a parlamenti kétharmados többség birtokában egy új honfoglalást vezényelhetett volna le a magyar nép javára. Az MDF elnöksége Antall József vezetésével nem ezt tette.:

Csoóri Sándor számolt be róla, hogy amikor az irodájában Amerikából hívták Antallt, és közölték vele az ukázt, - hogy ha nem az SZDSZ-szel köt paktumot, akkor kiviszik az összes pénzt az országból, és õ is repülni fog – Antall lesápadt, és tanácsot kért Németh Miklóstól. Németh-be még szorult annyi magyar gerincesség, hogy azt tanácsolta: nyugodtan mondjon nemet, majd keresnek más befektetõket. Antall persze nem hallgatott rá, annyira félt az amerikai-izraeli pénzoligarcháktól, és a hazai helytartóiktól.

A biztos miniszterelnöki széket már nem akarta veszélyeztetni egy újabb választás eredményével. Pedig akkor már tudta, hogy beteg. Antallnak rendkívül rossz emberismerete volt, ami abban is megnyilvánult, hogy természete miatt a legjobb szakemberek (pl. Kiss Gy. Csaba, Dr. Ferencz Csaba stb.) hagyták el, akiket olyan emberekkel váltott fel, (pld. a jelenlegi Szilvássy György, Kajdi József, stb), akik elvezették õt és az MDF-et az 1994-es katasztrofális vereségig. Ezt azonban Antall József már nem érte meg.

Antall Józsefen kívül Pozsgay Imre is - mert MDF-es barátait nem tájékoztatta - hozzájárult ahhoz, hogy az ország sorsát hosszabb ideig ne a nemzet szempontjából konstruktívabb konzervatív erõk irányítsák.

Ennek negatív hatása a nemzetre akkor még föl sem volt mérhetõ. Az eltelt idõszak (1994-2007) ma már bizonyítja ezt, s ma már lehet tudni, hogy ennek a hibás politikának Magyarországra nézve milyen katasztrofális következményei vannak.

A globális pénzhatalom kezében csak eszköz a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap. E két szervezet már 1989-90-ben kidolgozta Magyarországra vonatkozó terveit és utasításait, Kelet-Közép-Európa többi országára is. Így derült ki - utólag - hogy a rendszerváltozásban szereplõket és annak olyan lefolyását, mint ahogy történt, e két szervezet diktálta. Az akkor nyilvánosságra került „tanács' Magyarország számára: belátható idõn belül a lakosság számának kb 6 millióra kell lecsökkennie. ( ezt a parancsot azóta is, rendszeresen a Soros Egyetemre látogató Világbank képviselõi megismétlik a hazai politikusok, és üzletemberek elõtt, mégsem küldte még el senki õket a pokolba!)

Ezt Emil Boleslav Lukac szlovák író drámai módon megjósolta: „miért keseregnek máguk mágyárok a trianoni határok miatt, amikor ezt az országot se tudják kitölteni és majd megkérdik máguktól, hogy kell-e ekkora terület a 6-7 millióra lecsökkent mágyár népnek!'

Folytatom: Iványi Sándor