VAN A KÜLFÖLDI LAPRÁGALMAKRA ORVOSSÁG - Lovas István

VAN A KÜLFÖLDI LAPRÁGALMAKRA ORVOSSÁG -

BÁTORSÁG ÉS STRATÉGIAI GONDOLKODÁS KELL HOZZÁ

Lovas István

Aki semleges akkor, ha igazságtalansággal találkozik, az elnyomó oldalát választja. Ha az elefánt az egér farkára lép és mi azt mondjuk, semlegesek vagyunk, az egér ennek nem fog örülni.

Desmond Tutu (dél-afrikai püspök)

Engedjük, hogy a politikai és morális prostituáltak legvisszataszítóbb hazugságait ne kérdõjelezzük meg. Ezeket a hazugságokat vég nélkül ismételgetik a kereskedelmi médiában, ameddig igazságként nem ívódnak be a nyilvánosság tudatába.

Charles Sullivan (1979-ben elhunyt amerikai politikus)

* * *

A választásokat követõen várható jobbközép kormányt a külföldi sajtóban olyan erõs támadások érik majd, amelyek hevességükben és alantasságukban túlmennek majd azokon a hasonló támadásokon, amelyeket eddig már két jobboldali koalíció megtapasztalt és azt hitte, azok fokozhatatlanok.

Az eddig eltelt húsz év bebizonyította, hogy az intézményes magyar politikai jobboldal nem csak nem tud, de nem is akar védekezni, ellenstratégián nem gondolkodik, mintha híján lenne a védekezési ösztönnek.

Ennek eredménye könnyen lehet a nemzetközi légkör megfagyása Magyarország és kormánya körül, hasznos energiák elfecsérlése hiábavaló védekezésre, a stabil kormányzás hiánya, sõt a kormány bukása akkor, amikor a választóktól megkövetelt, gyökeres fordulatra lenne szükség az ország irányításában.

Ami pontosan azok célja, akik a rágalom- és gyûlöletkampányt elindítják és életben tartják.

A jövõ jobboldali kormánya ellen induló támadás messze nem pártügy, mert egy földbe döngölt, cselekvésképtelenné tett, majd az útjából eltávolított kormány eredményeként már nem csak gazdaságilag kerülünk közelebb Gabonhoz, mint amilyen messze van már tõlünk a Cseh Köztársaság egy fõre jutó jövedelme nyolc évi szocialista-szabaddemokrata kormányzás után.

A nyilvánosságnak tudnia kell, hogy ezek a támadások már most megindultak. E „megágyazó” cikkek könnyen azonosítható jegyeket viselnek magukon, a céljukról árulkodó egyfajta hullafoltokként. Mint az, amikor egy néhány száz fõbõl álló hazai tábor „félelmeit” közvetítik fenyegetõ jóslatokként, sõt „tényként”.

Néhány példa arra, mire számíthat a jövendõ kormány és az ország.

Gregor Mayer a vezetõ osztrák hetilapban, a Profilban tavaly december 14-én megjelent cikkében (Magyarország a fasizmusba süllyed? A populista Orbán Viktor a hatalmat akarja megragadni) azt írja, a várhatóan kétharmados többséggel kormányzó Orbán „gátlástalan jobboldali populista”. „Az igazságügy, a pénzügy, az adóhatóság és a legtöbb médium parancsára mûködik majd, vagy kérdés nélkül engedelmeskedik neki (...) Ideológiai udvara a történelmi magyarázat biedermeieres légkörét kultiválja majd, amelyben Orbán a nemzet megmentõjeként szerepel”. Orbán az ellenzékben töltött 8 év miatt a szocialistákat börtönbe akarja zárni. Orbán, aki az antiszemitizmussal kacsingat.

Mayer ezután Orbánt területi revizionizmussal vádolja. A cikkben három tiszta hang szólal meg. Kõszeg Ferencé, Kis Jánosé és Debreczeni Józsefé.

Ez az a Mayer, aki 2001. április 10-én ugyanebben a hetilapban azt írta, hogy „a haiderizálódó Magyarország és Orbán neokonzervatív kormánya a szélsõjobbal paktál” és hogy „a Nyugat mintadiákja az EU-belépést teszi kockára”.

Hja..., amikor Mayer fájdalmára is még mintadiákok voltunk...

A német, angol, francia és lengyel nyelvû cikkeket megjelentetõ german-foreign-policy.com címen elérhetõ német külpolitikai portál – amelynek írásait nem csak olvassák, de internetes helyek át is veszik – január 5-én és 6-án is foglalkozott Magyarországgal, méghozzá igen bõ terjedelemben.

Az 5-i írás már a címével – Élettér /Lebensraum/ a Kárpátmedencében - is azonnal a „náci érába” röpíti az olvasót.

Interjújában Magdalena Marsovszky - akinek munkásságát Gregor Mayeréhez hasonlóan a Magyar Nemzet kimerítõen dokumentálta az elmúlt években - gondosan ügyel arra, hogy a magyar jobboldalról beszélve minél több hitleri idõkhöz kötött terminológiát használjon, mint például a „völkisch” (nemzeti) szót. Marsovszky az MTA-ban „szélsõségkutató”, aki a német sajtóban felbecsülhetetlen szolgálatot tesz azoknak, akik hivatkozási alapot keresnek arra, hogy a magyar jobboldal karanténba zárandóan náci.

Marsovszky elmondja, a Fidesz, amely megszerezheti a rettegést okozó kétharmados gyõzelmet, „együttmûködik” a Jobbikkal, hogy „terveit megvalósítsa”. Az a tény, hogy a „völkisch” Fidesz az MSZP-t nevezi szélsõségesnek, az „a Fidesz strukturális antiszemitizmusával” magyarázandó. Az MSZP ugyanis vegytiszta szociáldemokrata párt, de, folytatódik a kissé nehezen követhetõ érvelés, „a völkisch felfogás szerint még a nyugati liberalizmus is a ’népi közösség’ /Volksgemeinschaft/ ’zsidók általi aláásása’”, írja Marsovszky, aki arra nem tér ki, vajon a szocdemeknek mi közük a liberalizmushoz.

Az interjú azzal folytatódik, hogy Gyurcsány volt miniszterelnök szociáldemokrata, viszont a „völkischek” szemében õ, Gyurcsány, valamint a szociálliberális értelmiség, mint Kertész Imre, Esterházy Péter vagy György Konrád, fõellenség és a „patkányhoz” hasonlatos.

De ez sem elég: A Fidesz-közeli Hír TV az MTV székházát megrohamozó „völkisch” horda gyújtogatását „forradalomnak” nevezte és Balog Zoltán (Marsovszkynál Balogh), az Országgyûlés Emberjogi Bizottságának elnöke 2008-ban Embervadászat utasításra címû kiadványában azt merészelte állítani, hogy Gyurcsány parancsára történtek azok a rendõri támadások, amelyekrõl Marsovszky egyébként nem ejt szót.

A Fideszt sokan egy „Jobbik light”-nak tekintik, mondja. Az utóbbi pártot, állítja Marsovszky, Stumpf István korábbi kancelláriaminiszter találta ki.

Marsovszky asszony máshol is nyilatkozott arról, hogy mi várható itt a Fidesz-uralom nyomán. Mint például a Lottában, az észak-rajna-vesztfáliai antifasiszta kiadvány tavaly õszi számában, ahol azt mondta, „Több Fidesz-politikus antiszemita mellékjelentésû ellentétpárokkal operál, mint ’jó-rossz’, ’világos-sötét’, ’angyal-sátán’.” (!)

A 3 teljes folyóiratoldalra kiterjedõ, Magyarország már most iszonyatos, rasszista jelenét felfestõ interjúból csak az az információ hiányzik, hogy ki van most kormányon. Illetõleg az interjú végén az áll – nyilván az olvasók jobb tájékoztatására -, hogy tavaly február 11-én a Vér és Becsület Hungaria egyesület kifejezetten a magyar és német csapatok 2. világháborús jó együttmûködésére emlékezett a Várban a Hõsök terén „egy olyan kerületben, amelyet a Fidesz irányít, és amelynek polgármestere, Nagy Tamás Gábor”. És, olvashatók az interjú zárószavai: a polgármester „jelképesen meghajolt azok elõtt, akik ’bajtársaikért és hazájukért hoztak áldozatot’”

A beszélgetés a magyargyûlölettõl sugárzó Tõrõl metszett magyarok címet kapta. Ha ugyanez a jelzõ egy jobboldali médiumban más etnikumot minõsítene, akkor több tucat idegen nyelvû cikkel indulna elítélõ hadjárat azzal a felhanggal, hogy egy „Fidesz-lap” végérvényesen bizonyította anti-...-át. A három pont helyére mindenki behelyettesítheti tippjét.

A külpolitikai portál a Marsovszky-interjú másnapján saját tudósításban ír ugyancsak igen terjedelmesen a Duna-stratégiáról. Ennek bevezetõjében - már Marsovszky nyomán - figyelmeztet arra, hogy „tavasszal komoly feszültségekre kerülhet sor Kelet-Európában: az áprilisi parlamenti választások révén Magyarországon elõreláthatólag agresszíven ’völkisch’ antiszemita színezetû, tekintélyelvû kormány kerül hatalomra”. Amely állítást a cikk végén nyomatékkal megismétli: „Az a tény, hogy Berlin Magyarországot választotta junior társként a Duna-stratégia és egyéb hegemón tervei keresztülvitelére, idén tavasztól súlyos feszültséget kelthet Kelet-Európában”. A cikk hozzáteszi: a kormányra kerülésre váró Fidesz „agresszív ’völkisch’ politikát képvisel, amely nem csak a szomszédos államokban élõ magyar nyelvû kisebbségeket monopolizálja ’külföldi magyarokként’, de magában az országon belül is mély árkokat ás ki, és végül antiszemita zöngékkel hívja fel magára a figyelmet...”

A Fidesz-kormánynak nemzetközileg „megágyazó” cikkeket végeláthatatlanul idézhetnénk.

Kanada vezetõ és naponta egy millió példányban megjelenõ lapja, a Globe and Mail január 22-i számában arról ír, hogy a magyar romák az életükért rettegnek, Kanadába áramlanak, mert az áprilisi választások után visszatérhetnek a cigányölések. „A választások gyõztese várhatóan a középjobboldali Fidesz lesz, amelynek vezetõi nem igen sietnek bírálni azon tagjaikat, akik a szélsõjobbhoz kapcsolódnak, vagy antiszemita, illetve romaellenes kijelentéseket tesznek.”

De ugyanebben a hangnemben ír osztrák kiadványokban Karl Pfeiffer és – a tényekkel jóval óvatosabban bánva – Paul Lendvai, illetõleg elsõsorban brit kiadványokban, még Lendvainál is óvatosabban, Adam LeBor, aki számos tudósítótársával a rendszerváltás óta éli rettegésben életét Budapesten – elsõsorban jobbközép kormányok idején.

Martonyi János a Magyar Nemzetnek tavaly karácsony elõtt adott interjújában azt mondta, „az elmúlt húsz év során is – nagyon sok torzítás, hamis, alaptalan tény terjeng a Fideszrõl, illetve a polgári jobbközép pártokról. A mi feladatunk, hogy ezeket megcáfoljuk és elmondjuk a valóságot, és ezt el kell mondani sokszor. Nemcsak a sajtóban, hanem az embereknek is, én most ezért találkoztam több tucat emberrel az amerikai adminisztrációban. A hamis tényeket ugyanis ki kell igazítani. Amerikai látogatásom után azt azonban elmondhatom, hogy a Fideszrõl alkotott kép lényegesen jobb, mint amit mi itthon hiszünk.”

Kár, hogy Martonyi János külügyminisztersége idején éppen annak ellenkezõje történt, mint amit a Magyar Nemzetben fejtett ki. És az is, hogy a nyugati közvélemény ma sem olvashat szinte egyetlen sort sem fideszes vezetõktõl, még a legsúlyosabb vádak cáfolatát sem. A hamis tényeket senki nem igazítja ki. Akkor Patagóniától Voralbergig honnan tudnák, hogy az, amit olvasnak, nem igaz? A volt külügyminiszter és államtitkára, Németh Zsolt idején a külügyminisztérium egyetlen hamis tényt vagy vádat nem utasított vissza a külföldi lapokban.

Hogy mit kellene tenni, nyilván megoszlanak a vélemények. Vannak, akik szerint a megtámadottat jó magatartással kellene kiengesztelni.

A szélsõségesen középszerû és egyénekû Solymosi Frigyes is ezt javasolta legutóbb szellemileg komfortos otthonában, a Népszabadságban, január 26-án Magyarország külföldi megítélésérõl címmel megjelent írásában, amelynek lényege tulajdonképpen: vessünk Sacher-tortát a krokodilnak, mert attól elvásik a foga és így leszokik a húsevésrõl.

Csakhogy a tétel hamisságának bizonyítására, vagyis arra, hogy a tudósítók természete a tényektõl függetlenül változatlan (tisztelet az olyan kivételeknek, mint a BBC budapesti tudósítójának, Nick Thorp-nak és néhány társának) csupán elõ kell venni akár a felsoroltak, akár a többi, korábbi budapesti tudósítók cikkeit az Antall- és Orbán-kormány idejébõl. Egyetlen példa: a balliberális Libération címû francia lap korábbi tudósítója, Florence LaBruyere egyike volt, aki Orbán Viktor akkori miniszterelnököt összehozta a nácikkal, Hitlerrel és a többi szokásossal. Amikor Várkonyi Tibor az akkori Magyar Hírlapban ismertette a cikket, elhallgatva a tudósítás súlyos „tévedéseit”, elfelejtette megemlíteni, hogy LaBruyere tudósításában õ, Várkonyi, a megnevezett forrás szerepét is betöltötte.

A másik stratégia a mai világ messze legbölcsebb politikusának, Lí Kuan Júnak, Szingapúr mentor-miniszterelnökének a nevéhez fûzõdik, aki minden egyes alaptalan vádra akkori kormánya tagjaival válaszoltatott vagy maga fogalmazta meg válaszát. Amelyik lap nem közölte a helyreigazítást, annak szingapúri terjesztését erõsen csökkentették. Lí totális gyõzelmet aratott a nyugati sajtó fölött: ma azok tárgyilagosan ismertetik Szingapúr egyedülálló eredményeit.

E két megközelítés között is van élet, amit Románia esete bizonyít.

Ott a legnagyobb pártok vezetõi saját nézetükkel szerepelnek a nagy lapok hasábjain, mint Mircea Geoana, az ottani szociáldemokraták elsõ embere, aki legutóbb az International Herald Tribune tavaly október 23-i számának véleményoldalán fejtette ki nézetét. Vezetõ román politikusoknak rendszeres kapcsolatuk van az ottani külföldi tudósítókkal: közöttük éppen annyira megvannak magukhoz édesgetett embereik, mint itt a jelenlegi kormánynak.

Az pedig elképzelhetetlen lenne, hogy az ellenérdekelt párt vezetõje ne tartana nemzetközi sajtótájékoztatót olyan, Bukarestben ma elõ nem forduló esetben, mint ami nálunk történt Gyurcsány volt miniszterelnök rendõrsége részérõl 2006. október 23-án Budapesten.

Nyilvánvaló, a sajátos magyar helyzet sajátos stratégiát követelne.

Ha az említett Lí Kuan Jú-nak kellene tanácsot adni, a rá jellemzõ módon megvizsgálná az itteni helyzetet, az erõviszonyokat, és azt, hogy a világban eddig mi vált be leginkább. Lehet, hogy ennek alapján egy kopernikuszi fordulat megtételét javasolná, Tito, a volt jugoszláv vezetõ könyvébõl kitépett lappal: a hidegháború idején az õ kegyeiért egyformán versengett Kelet és Nyugat.

Talán azt javasolná: ha a magyar vezetésbe a szövetségesek sajtója ismét belerúg, ne azzal feleljen, hogy ismételten kinyilvánítja atlanti hûségét, hanem azzal, hogy zárt ajtók mögött adja tudtára azoknak, akiknek megfelelõ befolyásuk van: aktívabban kereshetünk Keleten is befektetõket és partnereket, ha végre nem veszik tudomásul: nyugati hûségünk fejében hasonlót várunk cserébe.

Ami a Kelet sajtóját illeti, ha írnak rólunk, nem rágalmaznak. Miért?