A gázai tömeggyilkosság kapcsán megfogalmazott követeléések


A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának


(Másolatot kapnak: hírközlõ szervek, tájékoztatás céljából)



Örömmel olvastam honlapjukon, hogy maguk igyekeznek „bevonni a civil szervezeteket és rajtuk keresztül az állampolgárokat a külpolitikai közéleti gondolkodásba”. Ezek után természetesen már nekem is van bátorságom véleményt nyilvánítani külpolitikai kérdésekben, méghozzá olyan kérdésben, melyben a magyar kormány egyszerûen nem mer véleményt nyilvánítani. Én viszont –átlagos magyar állampolgárként – merek véleményt nyilvánítani, és ez úton határozottan tiltakozom a gázai övezet bombázása ellen. Izrael budapesti követségének e tárgyban levelet írtam, s azt ide mellékelem.


Ezen túlmenõen a magyar külügyminisztertõl és a magyar kormánytól az alábbiakat követelem:



1. Tiltakozásul a fajgyûlölõ, fasisztoid zsidó állam palesztinokkal szemben elkövetett tömeggyilkos cselekedetei miatt a Magyar Köztársaság AZONNAL szakítsa meg a diplomáciai kapcsolatokat izrael állammal (ugyanúgy nem érdemli meg, hogy nagybetûvel írjam, mint gyurcsány, aki belelövetett saját népébe), és utasítsa ki a követség személyzetét az országból.


2. Szólítsa fel a MAZSIHISZ-t , más zsidó szervezeteket és orgánumokat, valamint közismert zsidó személyiségeket mint pl. Kertész Imre Nobel-díjas írót, hogy nyilvánosan határolódjanak el a terrorista zsidó állam népirtó politikájától és gyermekgyilkosságaitól.


3. Kezdeményezze, hogy a zsidó államot, illetve véreskezû kormányát nemzetközi bíróság vonja felelõsségre háborús bûneiért, és ítélje súlyos, fegyházban letöltendõ büntetésre. Javaslom, hogy a nürnbergi bíróság szigorát alkalmazzák e gengszterekkel szemben. A börtönbüntetések letöltésére ajánljuk fel Magyarország legjobban õrzött börtönét (esetleg Madagaszkárral közösen).


4. Rendeletileg tiltsák be a kötelezõ iskolai ún. „holokauszt megemlékezéseket”. Helyette legyen emléknap a pozsonyi csatáról (907) és a magyar holokausztról, elsõsorban Trianonról. A magyar kormány kezdeményezze a „zsidó holokauszt” néven összegyûjtött hazugságok tárgyilagos felülvizsgálatát a nemzetközi színtéren.


5. Az ország háza elõtt legalább annyi ideig álljon ezentúl a karácsonyfa, mint a hanuka-gyertyák (tavaly ez nyolc nap volt).


6. A fegyveres zsidó magánhadseregeket, kommandósokat, bztonsági õröket, stb. azonnal utasítsák ki az országból.



Szerintem a magyar társadalomnak kezd elege lenni abból, hogy ha egy zsidót pofon vágnak, akkor a magyarságnak három hétig kell folyamatosan bocsánatért esedezni, ha viszont zsidók bombáznak, ölnek halomra polgári lakosokat, köztük sok gyereket, akkor a kormány mélyen hallgat, de az ellenzék is, mert ez ugyebár „jogos zsidó önvédelem”. Nem aránytalan ez egy kicsikét?



Hol van a jogos palesztin önvédelem?



És hol van a jogos magyar önvédelem?



Érdekelne, hogy maguk ilyesféle vélemény nyilvánításra gondolnak-e, amikor be akarják vonni„az állampolgárokat a külpolitikai közéleti gondolkodásba”? Ha nem, akkor írják meg, miféle bevonásra gondoltak.



Lehetséges, hogy maguk kinevetnek ezért a levélért. Vigyázzanak, mert nem maguk fognak utoljára nevetni.



Végvári József dr


nyugdíjas nyelvtanár