A szigetvári 56 os emlékmû avatására

A szigetvári 56 os emlékmû avatására

Írta és elmondta Rajkai Zsolt 1999 okt. 23.-án

Tisztelt magyar barátaim

Köszönöm a megtisztelõ felkérést a az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékmûvének avatására.

Engedjék meg hogy átadjam az Ötvenhatos Magyarok Világ Szövetségének baráti, hazafias köszöntését, elismerõ szavait, hogy Szigetváron sem veszett a feledés homályába 56 hõseinek nemzetet, hazát, magyarságot mentõ hõstette. Emlékeznek ezekre a napokra az ötvenhatos magyarok világszövetségben, a magyar nemzet hõsi helytállására, Ausztráliától Kanadáig.

És emlékezünk mi is. Emlékezünk és ünnepelünk is. Ünnepelünk, mert a forradalom gyõzött, a szabadságharcot a verték le szovjet tankok, egy aljas hadüzenet nélküli háborúban. Harcunk nem volt hiába való, mert ahhoz, hogy ma itt állhatunk az õ küzdelmük segített hozzá.

Tisztelettel, és meghatottsággal emlékezzünk meg hõsökre, akik életüket áldozták, akár a harcokban akár a bolsevik megtorlás, szovjetbérenc kádári diktatúra Hajnaut megszégyenítõ rémuralma alatt. A forradalom leverése után Magyarországon vörös terror, vörös rémuralom szedte áldozatait, a melyhez vérbíróságok, tutsekek és mások adták meg a törvényesség aljas és hazug látszatát keltve, a gyilkos asszisztenciát. Azok az áldozatokat, akik túlélték a vallatásokat, a veréseket, a megkínzásokat ezek a bíróságok ítélték halálra, akasztófára juttatva a nemzet hõseit, még azt a kegyelmet is megtagadva tõlük, hogy harcosokhoz méltó golyó általi halállal büntessék Õket.

Egy sorba állították a nemzet hõseit az anya és gyermekgyilkosokkal, és még halálukban is megalázták õket, hogy a túlélõk megfélemlítése legyen intõ példa mind azoknak, akik a szovjet diktatúra, és az itt élõsködõ kiszolgálóik hatalma ellen lázadni mer. Akik pedig túlélték a harcokat, a vérbíróságokat, azok életfogytig tartó, vagy sokéves börtönbüntetéssel lakoltak azért, ha nem is fegyverrel hanem a szó, és az irtott szó hatalmával élve harcoltak a szabadságunkért.

És mit tett a világ?

A világ megcsodált bennünket, biztosított együttérzésérõl és ölbe tett kézzel nézte Magyarország lerohanását, a szovjet inváziót! Az amerikai elnök örömében golfozni ment, és Szuezért izgult. Európa országai befogadták a menekülõket, de semmit nem tettek. Az ENSZ nem küldött békefenntartókat, hagyta és tûrte, hogy egy önálló független és szabad, önálló kormánnyal rendelkezõ ország ellen a szovjetunió hadüzenet nélküli háborút indítson, pusztítsa a civil lakosságot, fegyvertelen embereket, repülõgépekkel bombázza a fõvárost, tankokkal tiporja vérbe egy szuverén ország népét. Az ENSZ ben ugyan volt néhány erõtlen kísérlet s magyar ügy vizsgálatára, de a nagyhatalmi érdekek mást, sokkal fontosabb érdekeket diktáltak, mint a magyar szabadságharc kérdése.

A forradalom és szabadságharc megtorló vérbíróságai, a szovjet diktatúra katonai erejében bízva nyugodtan követték el gaztetteiket, akik talán aljasabb eszközökkel dolgozó gyilkosok voltak, mint azok akik a fegyvertelen tömegekre lõttek.

­Ezek a gyilkosok, hóhérok, akik nem csak a hõsök gyilkosai, hanem a nemzet hóhérai is ma itt járnak köztünk, nem egy közülük még ma is aljas büszkeséggel hirdetni, hogy "igen! 56 után résztvettem a törvényes rend helyreállításában, na és !!! Mondta Horn Gyula, a magyar szocialista párt akkori elnöke, a magyar (?) nemzet által törvényesen megválasztott akkori miniszterelnök.

És most itt állunk az emlékmûnél, emlékezve a hõsökre.

Mikor, és miért állit a nemzet, egy közösség emlékmûvet.

Az emlékmûnek a megemlékezés, a kegyelet, és a tisztelettel övezett nemzeti gyász kifejezésén túl más funkciói is vannak.

Megtanítja velünk történelmünket, büszkeséggel tölt el, és figyelmeztet!!!!!!

Figyelmeztet, mint egy égbeszökõ felkiáltójel, mely márványba vésve áll örök mementókén, a zsarnokok és diktátorok emlékezetébe vésve, hogy soha többet bolsevizmust, soha többet diktatúrát.

Ez az emlék éberségre kötelez!! Kérdeznem! letehetjük-e az ötvenhatosok fegyverét amikor ma is irtó hadjárat folyik a magyar nemzetnek az államiságot jelentõ keresztény hit ellen? Nyugodhatnak e békében a fegyverek, ha magyarnak lenni és ezt hangsúlyozni a gúny és nevetség tárgya?!!

Alhatunk-e nyugodtan, amikor úgy fogy a nemzetünk, mint a pestis járványok idején. Amikor abortusztörvények engedik szabadjára az oktalan csecsemõhalált, amikor az iskolában olyan kozmopolita liberális nevelés folyik, ami hazug, történelmi tudatunkat megsemmisítõ demagógiával hiteti el ifjúságunkkal, hogy a magyarnak nincs más útja, mint idegen hatalmak szolgálatában, védelme alatt állva beolvadni a nemzetköziségbe, a globális világba?

A mai kor hazánkat, és más független kis nemzetek sorsát veszélyeztetõ támadásai sokkal veszélyesebbek, mint azok a fegyverek melyek 56 ban életünket oltották ki. Ezek a fegyverek veszélyesebbek, mert láthatatlanok. Nem okoznak vérzõ sebeket, azonnali halált, nem dörögnek. Nem! Nem dörögnek! Alattomosan, csendben gyilkolnak, nem törnek, nem zúznak gerincet, testet. Ezek a fegyverek a szellemet és a nemzet gerincét veszik célba, rohasztanak, és hajlékonnyá teszik a magyar gerincet. Támadásuk alattomosabb és hatékonyabb ezer szovjet tanknál, százezer géppisztolynál. Ezek nem mennek nyílt sisakkal a harctérre. Ezek ma, a bankok, brókerházak és hivatalok légkondicionált szobáiban ülnek, vagy golyóálló luxusautókban suhannak, õrzõ védõ Kft-k védelmében. Pénzel, értékpapírokkal, írott, mutatott, és hallható információs zuhataggal fosztják meg a nemzetet múltjától, nemzet-tudatától, és nyíltan bõgatyás, füttyös barack pálinkás hordának minõsítve azokat, akik nem a kirekesztés, hanem a keresztény, befogadó szellemû Szent Istváni eszmeiségétõl vezérelve adtak otthon nekik, és más a világban tévelygõ kóbor nemzetnek.

Ne késztessenek megbánásra!!!

Kérdem én pihenhet-e örök nyugalomban az 56-os mártír, amikor azt a függetlenséget kezdjük ismét elveszíteni, melynek kivívásáért életét áldozta egykoron.

Most nem keletrõl jön a segítség, melyrõl Zrínyi Miklós így írt a Török áfiumban: "némely emberek reménységet csináltak magoknak a muszkákkal kötendõ barátságról, pedig az õ országok messze, az õ népek goromba, politikájok ostoba, birodalmuk tyranus- kinek kelljen hát az õ segítségek".

Azt hiszem ez az idézet itt Szigetvárott, Zrinyi Miklós tollából igen helyénvaló.

És elérkezvén napjainkhoz, a rendszerváltáshoz, nem tudni a bátortalanság, vagy a még mindig teljes fegyverzetben álló szovjet csapatok jelenléte miatt, de a rendszerváltás kormánya elmulasztott elégtételt nyújtani azoknak akik megszenvedték a szocializmus éveit, az üldözötteknek.

Az 56-osok nem azt várták, hogy forradalmunk vérbe tipróit hozzájuk hasonló módon százával küldje halálba, börtönbe, munkatáborba, Recskre vagy Márianosztrára, - bár megérdemelték volna- hanem azt vártuk, hogy kárpótolják õket elvesztegetett életükért, a jogfosztásért, a négy évtizedes meghurcolásért.

1994-ben nem a szocialisták gyõztek, hanem az ország lakosság elégedetlenségbõl fakadó dühe segítette újra hatalomba azokat, akiket 1990-ben az elsõ szabad választásokon megbuktak. A nemzet sajnos önmagán vett elégtételt, hiszen az ország lakossága fordult el választottjaitól, nem kevéssé a sajtó a rádió, és a legkedveltebb ujjság hazug propagandája nyomán.

Az újabb négy év bebizonyította, hogy ezek mit sem változtak. Azonnal megragadtát, a hatalom gyeplõit, de már nem fegyverekkel, hanem kamatokkal kényszerítenek bennünket rabszolga sorba. A külföldi adósság soron kívüli kifizetése, a kisemberek megnyomorítása, a gyógyszerárak emelése, a fél százalékos nyugdíj emelés a nemzet szemközt köpésével ért fel.

A bokros csomagnak nevezet nemzetnyomorító szemét kivívta a nyugat elismerését, és a nemzeti banknál idõnként megjelenõ, minden titkunkat kifürkészõ világbanki despoták vállveregetését.

1998 ban végre magához tért az ország, a szocializmusba vetett hazug hitet remélem végleg elvesztõ nép megbuktatta a Kádári éra túlélõit, azzal a nemzetidegen, kozmopolita tõkepárti társával együtt aki vérfertõzõ koalícióban valósította meg az alkotmányos diktatúrát. Vérfertõzõ, mert az SZDSZ és az MSZP édestestvérként kötöttek koalíciós házasságot, melynek torzó gyermeke a magyar pusztító megalázó pogromok sora.

Miért mondom ezt? Ki nem emlékszik azokra a kijelentésekre: rendbe tesszük az ország dolgát, tették is, szétzilálták az egészségügyi ellátást, a szociális intézményrendszert, felszámolták az oktatási rendszerünket, bevezették a Bokros csomagnak nevezett pénz uralmi rendszert, és mind ezt úgy, hogy a pártelnök-miniszterelnök nem átallotta kijelenteni ezt akkor is átvisszük ha mindenki ellene szavaz.

1998 májusától új szelek kezdtek fújni. De csak lengedezett a szellõ, a sajtó, a televízió, a rádió által kezdett, és újra kezdett propaganda „kereszttüzében”

Az önkormányzati választásokra már ismét a vörös zászló lengett a nemzeti öntudat felett, olyan hatásos lejáratás folyt, hogy az új kormány hiába váltotta be sorra ígéreteit, hiába teszi le bizonyítványát az ország asztalára, bolsevik diktatúra szellemjárása továbbfolyik, mely szellemjárásban hû társa a liberalizmusnak nevezett nemzetközi tõke!

Mit kell tehát tennünk. Nem fegyverekkel, de kitartó, és meg nem alkuvó harcot kell folytatni az ország minden szegletében. Rajtunk, a hazaszeretet szellemét, az 56-os mártírok emlékét gondozó honfitársainkon múlik, hogy mit tudunk átadni eszméinkbõl gyermekeinknek, hogy tudják és ismerjék történelmünket, ne tartsák oktalan népmesének a magyar eredet hitet, tudják mit jelent a turulmadár, hogy tudják 1848-ban nem csak az osztrák-orosz császári-cári szövetség hanem a szabadkõmûves maffia buktatta meg a magyar szabadságot. Tudniok kell mit jelent a nemzetnek Trianon, a Don kanyar, hogy tudják mit jelent nekünk magyaroknak a házsongrádi temetõ.

Ne nézzék a Szent Koronát svájci sapkának, és mikor a nemzet az imáját –himnuszát- zengi a parlamentben a bértollnokok ne írhassák azt a „képviselõk dalra fakadtak és eldalolták a Himnuszt.

A magyar népmesékbõl vett hasonlattal élve mondom, a magyar nemzet ma olyan életfa melynek gyökereit gyilkos férgek rágják, hatalmas törzsét szú emészti, levelét, lombját, élõsködõt, paraziták tetvek, pusztítják.

Az életfa ereje fogytán - a pusztulás belátható.

Ha meg akarjuk menteni az életfát meg kell szabadítani az élõsködõktõl, a kártevõktõl! Fel tehát az életfa megmentésére, a férgek, paraziták tetvek elpusztítására! Ezt üzeni nekünk ez az emlékmû, mint egy égbetörõ felkiáltás.

Kérem az Istent az 56-osok szelleme, adjon erõt küzdelmünkhöz.

(Rajkai Zsolt)