Dr. Szabadi Béla: Ki beszél itt összevissza?

Dr. Szabadi Béla: Ki beszél itt összevissza?
Az egyiket letartóztatták, a másikat kitüntették
A XXI. században koncepciós per indult Magyarországon: a politikai küzdelem az igazságszolgáltatás eszközével folyik. Pedig a rendszerváltás célja a szabadság, a de-mokrácia, az alkotmányosság, a jogállamiság, amit mind kétségessé tesz az ilyen fellé-pés. Ez a lényeg, amivel nem akarnak szembenézni. Annak ellenére, hogy sokan látják, sokan állítják, ma már a szocialista párt frakcióvezetõje is, hogy koncepciós per folyik, nem néznek még szembe a helyzettel és súlyos következményeivel, a mindannyiunkat fenyegetõ perspektívával. Véleményük ma még inkább csak megállapítás, semmint a riadókürt megfújása.
A per minden szakaszában meghatározó volt a politika szerepe: az idõzítésben, az elindításában, a tényállásban és a minõsítésben, a konstrukciókban. Az eljárást deformá-ló súlyos törvény- és alkotmánysértésekben, amelyekre a politika nyomása és kecsegte-tése nélkül a nyomozó hatóságok nem mertek volna vállalkozni.
A személyes következményekrõl sokan tudnak, az ugyancsak nyilvánvaló társadalmi, politikai, súlyos anyagi károkról kevesebben. Bárándy György tette azt a fontos megál-lapítást, mely szerint ügyemmel olyan negatív folyamatok kezdõdtek, amelyek egyenes következményeként tapasztalhatjuk a politika szétzüllését – és hadd tegyem hozzá – a gazdaság, a gazdaságirányítás, az államháztartás stb. válságát. Ügyem volt a kiinduló-pont. Bárándy György leszögezte: „ez volt az origója a romlásnak.” Kiszabadult a szel-lem a palackból: minden korábban elképzelhetetlen elképzelhetõvé vált. Az igazságszol-gáltatás felhasználása a politikai ellenfelek ellehetetlenítésére, a politikai ellenfelek kö-vetkezmény nélküli megrágalmazása és megvádolása, tömeges törvény- és alkotmány-sértések. A kettõs mérce szemérmetlen eluralkodása, ami egyben azt is jelenti: a szá-monkérés csak Szabadira vonatkozik. Szabadira külön jogszolgáltatás érvényesül. Ta-pasztalhatják: azért, amiért Szabadit letartóztatták, mást kitüntetnek, az olimpia díszven-dége lehet. (Benedek Fülöp). Sõt nyugodtan teheti azt továbbra is, ahogy minden további nélkül tehette azelõtt. A szabályozást és a hatályos törvényeket sem kell megismerni, mert mindenki más számára mindent szabad.
És vajon mit szóltak külföldi partnereink, akik megbecsültek, nagyra tartottak, sokat vártak az együttmûködéstõl? Akik igen magas – miniszteri, miniszterelnök-helyettesi – szinten tárgyaltak velem.
E per csapás a vezetõi tekintélyre. Köztisztviselõk és munkatársak munkafegyelmére (nincs következménye annak sem, ha nem adja be a tulajdonosi döntést a cégbíróságnak, mert gondolta, hátha nem tetszik majd az utódoknak). A sportfinanszírozásra: a jövõben bármely állami és/vagy önkormányzati vezetõ és/vagy politikus önzetlen munkájáért a vádlottak padjára ültethetõ. Hiszen per folyik ma is abban, az ellen, amit az Európai Unió direktívába foglalt. És mi lesz a vállalati vezetõk, felügyelõbizottságok, könyvvizs-gálók felelõsségével, ha azzal lerázhatják magukról, hogy felfelé mutogatnak? Hatályon kívül lehet-e helyezni a magyar alkotmányt és törvényeket? Ki lehet-e csak úgy vezetni valakit a parlamentbõl, semmibe lehet-e venni a legnagyobb legitimitású választást? Ezek és ehhez hasonló kérdések dõlnek most el.
Ha pedig, ha megkésetten is, mégis kérdést tennének fel valakinek, nem az jut az eszébe, hogy Szabadival igazságtalanság történik, lépjünk fel ellene, hanem minden pár-huzamot igyekszik letagadni. Benedek Fülöp minisztériumi önéletrajzában dicsekedett azzal, hogy az FTC elnöke volt (itt sem használta a társadalmi jelzõt.) Azt teszi ma is a pingpongosok vezetõjeként, amivel engem megvádoltak, és amiért az ügyész még min-dig szeretne börtönbe juttatni. Szerdahelyi Péterrel, a MEH-referatúra volt vezetõjével bemutatták, hogyan lehet minden kockázat nélkül nyilvánvaló hazugságokkal elhárítani minden felelõsséget és megtorolni, hogy eszembe jutott megkérdezésük.
Az FVM és az agrárium, a vidék számára is tragikus következményekkel járt ez az eljárás. A fejlõdés megszakadt, a vizsgálatok miatt hónapokra megállt az élet a miniszté-riumban és a cégeinél. A költségvetési forrásokat nem az elfogadott költségvetésnek megfelelõen használták fel. 2002-tõl pedig a munkát évekig a rám való mutogatás he-lyettesítette, a semmittevést ezt volt hivatva leplezni.
A politikusokban és a sajtóban általában határozott hajlam van arra, hogy ne vegyenek tudomást a feltáruló döbbenetes titkokról, a sokkoló tényekrõl, a felkavaró részletekrõl. Igyekeznek ezek elõl kitérni, kétségeiket hangoztatják, és korábbi paneljeiket ismételge-tik. Az anakronisztikus eljárás leleplezésétõl elzárkóznak. A konkrétumokat elhallgatják, a témát kerülik. Megszólalási lehetõségeimet a médiában a minimumra korlátozzák. Könyveimet, A hálót és a Bilincs és pórázt elhallgatják. Megvan az „indoklás”: szerintük ez nem érdekli az embereket. Érthetetlen, ezt honnan veszik, interjúimat komoly érdek-lõdés szokta kísérni, honlapomat sokan látogatják. A félelmet persze értem: az igazság ki ne derüljön!
Sajátságos módon a valóság állítólag nem, a virtuális világ viszont továbbra is érde-kelné a közvéleményt. Ugyanaz az országos lap, amelyik második könyvem megjelené-sekor azzal hívott fel – mit gondolok, érdekel ez még valakit? –, bilincses-pórázos ké-pemet, melyet természetesen engedélyem nélkül készített, még 2005 júniusában feltette az internetre. Ezzel hirdeti magát. Nem tenné és nem ragaszkodna a kép ott tartásához (még egy per árán is), ha nem számítana „érdeklõdésre”. Sokan még mindig ismételgetik régi legendáikat, felújítanak többszörösen kiürült történeteket. Vagy összemosnak má-sokkal, például Zuschlaggal, ami ellen azért is tiltakoznom kell, mert semmi kapcsolat nem volt és nincs közöttünk. E kettõsség magyarázata az érdekekben van: túl sok em-bernek fûzõdik érdeke ahhoz, nehogy mindenben tisztázódjak. Mert esetleg el kellene számolniuk az elmúlt nyolc évrõl, az elõzetes letartóztatásról, a szigorított házi õrizetrõl, életem tönkretételérõl. A hamis tanúkról és a hamis vádakról. Vagy csak egyszerûen „hõstettükkel”, Szabadi „leleplezésével” kapcsolatos érdemeikrõl derülne ki valami. A per kitervelõi, szervezõi és „robotosai” viszolyognak leginkább ennek lehetõségétõl. Az utóbbiak közül sokakat kitüntettek, elõléptettek, megdicsértek…
Az információk hozzáférhetõek, az izgalmas anyagok elolvashatók: le kell tehát be-szélni az embereket a megismerés szándékáról. Ha ez a próbálkozás nem eredményes, a forrást hiteltelenné igyekeznek tenni, akár elmeállapota megkérdõjelezésével. Beszél ez itt mindent össze-vissza, a „bolond sarokba” való – mondják. Megelevenedik a múltnak ez a fejezete is: a Szovjetunióban és a népi demokratikus Magyarországon is ezzel a módszerrel éltek: akár zárt osztályra is kerülhetett az igazságot kimondó értelmiségi. Annak a logikának az alapján, hogy nem normális az, aki kritizálja a szocialista államot. Ma azt mondják: nem normális az, aki szerint Magyarországon nem volt rendszerváltás, nincs szabadság, demokrácia, jogrend. Hibák még vannak, majd 200 év múlva minden kiteljesedik. És nyilván nem lehet normális az, aki szerint politikai koncepciós per folyik Magyarországon. Szerintem viszont az nem normális, aki elhessegeti magától ezt a tényt, amit számtalan bizonyíték igazol.
A Szabadi-ügy felfogásában még mindig meglévõ káosz csak fokozza az értékelés és a reagálás zavarait. A Szabadi-ügy ugyanis bizonyos mértékig „közös munka”: összeho-zásában nem csak egy párt és a sajtó vett részt. A másik két párt akkor ellenzékben volt, bár keményen támadta a kormányt, a kisgazdákat és fõleg az agrárminisztert, de ezért nem kell felelõsséget vállalnia. Nem õ kormányzott. Hiányoztak a megfelelõ információi is, különben sem gondolhatta magát nyomozó hatóságnak és bíróságnak. Érthetetlen, hogy miért büszkélkedik még mindig azzal, hogy Szabadi Béla az általuk felvetett ügyekben áll bíróság elõtt. Ha tájékozódna, tudná, hogy ezeknek nem volt alapjuk, ahogy azoknak sincs, amiben még folyik a per. Ha elolvasnák frakcióvezetõjük levelét, a nyilatkozók talán átgondolnák, mit mondanak. Ha attól tartanak (tarthatnak), hogy velük szemben mindaz megismétlõdik, amit rajtam próbáltak ki, elemi érdekük felhívni arra a figyelmet, hogy koholt vádak alapján hurcolnak meg már nyolcadik éve. Hogyan lehet dicsekedni azzal, ami törvénysértésekre, hamis vádakra, hamis tanúvallomásokra, iratel-lenes ítéletre, kényszervallatásra, kínzásra, tanúk „megfelelõ felkészítésére” stb. épül? Hogyan lehet azonosulni azzal, hogy ellenem brutálisan lépnek fel olyan ügyekben, ame-lyekért másokat megdicsérnek? Hogy Benedek Fülöp azt teheti az Asztalitenisz Szövet-ségnél, amiért engem elítéltek? Kádár János mondta, hogy nem lehet úgy úszni, hogy ne legyen az ember vizes. A Szabadi-ügyre is igaz ez: nem lehet koncepciós eljárásról be-szélni, ha helyesnek mondjuk és magunknak vindikáljuk az égbekiáltó vádakat. Bauer Tamás is sokat felszólalt a parlamentben, ostorozva a kisgazda tárcákat is. De nekem írott levelében, ha nem is ismeri el, hogy a reklámszerzõdésekben nem volt bûncselek-mény, de legalább azt szögezi le: ebben nem foglal állást.
Lendvai Ildikó, a szocialista párt frakcióvezetõje e minõségében írta meg véleményét a Szabadi-ügyrõl. A 2007 novemberében kelt levél másolatát átadtam a T. Ítélõtáblának és kértem annak ismertetését. Most csak néhány gondolatot emelek ki a levélbõl. Mun-katársaival kivizsgáltatta mentelmi ügyemet és az ezzel kapcsolatos eljárások részleteit. Idézem: „Arra a következtetésre jutottam, hogy az Önnel szembeni ügyészségi indít-vány, az Ön mentelmi jogának felfüggesztése utáni események hátterének feltárásával a magyar parlament mindmáig adós maradt. (…) Géczi úr… éppen azt az azóta is bennünk élõ szorongást kívánta érzékeltetni, hogy a közvádas ügyekben „szokásos” gyakorlatot követve mi is szavazatunkat adtuk az Ön mentelmi jogának felfüggesztéséhez, majd rá két napra döbbenten értesültünk az õrizetbe vételrõl és az elõzetes letartóztatásról. Ilyesmi a néhány hónappal azelõtt tettenéréssel õrizetbe vett Székely Zoltán kisgazda képviselõ rendkívüli esetétõl eltekintve, 1990 óta, sõt talán a korai Rákosi korszak óta Önnel fordult elõ elõször. (…)
A második mentelmi megkeresésnél a bizottság többsége (köztük Dornbach Alajos és Géczi József) az ellentmondásokat észlelve a mentelmi jog fenntartására tett javaslatot. Az MSZP frakció nevében Göndör István szünetet kért, Áder János elnök úr azonban ezt nem méltányolta. Ugyancsak egységesen tiltakozott az ellenzék az eljárás koncepciózus és durva jellege miatt. Máig sincs tisztázva, hogyan lehet biztosítani egy eljárás alá vont, elõzetes letartóztatásban vagy házi õrizetben tartott képviselõ jogainak és kötelezettsége-inek gyakorlását.”
A kormány és a parlamenti többség nem tehet úgy, mintha nem lenne Szabadi-ügy, nem folyna koncepciós eljárás Magyarországon, nem lett volna kísérlet a parlamenti de-mokrácia korlátozására, a jobboldalon a kizárólagos hatalom megszerzésére. Nem nézhe-ti tétlenül a brutális módszereket sem. A Szabadi-ügyben elkövetett és számára sok for-rásból ismert törvénysértésekkel és alkotmánysértésekkel kötelessége foglalkozni. Ez ugyanis az alkotmányban is rögzített feladata, együtt jár a kormányzással. Ha nem fogja fel, hogy emberei hasonló helyzetbe kerülhetnek, mint amibe Szabadit juttatták, az felfo-góképességét minõsíti. De kormányzási és parlamenti feladatai alól nem mentheti fel önmagát, ezek ellátásáért felelõsséggel tartozik. Annál is inkább, mert a per több mint hét évébõl hat a kormányváltás után telt el. Az elindításnál egyre fontosabbá válik a mindenek ellenére való folytatás.
Eközben az akciótól ma már a Fidesz vezetõinek egy része is elhatárolódott. (Pl. Stumpf István, aki nagyobb nyilvánosság elõtt tette ezt. Ahogy a többiek is fogalmaznak: nem is értik, hogyan kerülhetett erre sor. Képzeljék el, Boros is elhatárolódott, még elõt-tem is, ha nem is közvetlenül, hanem küldöncein keresztül. Elhatárolódását a sajtóban már korán megtette, áthárította kollegáira, majd a kormányra. Bánk Attila egykori frak-cióvezetõ is rá hivatkozik, amikor ezt mondja: „Kérdeztem Borost miért tette. Õ felsõbb kívánságra hivatkozott, fölötte viszont csak a miniszterelnök volt a hierarchiában.
A politikai élet kriminalizálása rendkívül nagy hiba volt, lejáratta a politikai elitet. Ha például Torgyán József frazeológiáját vesszük, beszéde tele van az alvilágot idézõ kife-jezésekkel: hátba szúrtak, tõrt döftek stb. Az interpellációk és a sajtócikkek hemzsegnek a politikustársak állítólagos bûncselekményeitõl és látványos gazdagodásaitól. Ugyan-csak Torgyántól származik az a szellemesnek szánt, valójában moralitás nélküli mondat: a hála nem politikai kategória. Kár, hogy nem tette hozzá saját gyakorlatát: a cserbenha-gyás viszont az. A politikai elitet osztálynak nevezik, de semmi szolidaritás nincs benne: hordaként viselkedik. Nem csoda, hogy a felajzott szavazók közül sokan legalább egyi-kük súlyos büntetését szeretnék látni. Erre esélye persze annak van, aki tulajdonképpen esélytelen e küzdelemben, aki ellen nemtelen eszközökkel küzdenek. Hallottam olyan „érvet”: engem azért nem fognak felmenteni, mert felháborodna a közvélemény, „még ez is” megússza. Pedig az én ügyem egészen ellentétes, ellenem nem is folyhatott volna eljárás, mivel semmit sem követtem el.
Mégis vannak, akik arra hivatkozva nem javasolják szereplésemet a médiában vagy csóválják a fejüket, ha mégis hosszabb interjú jelenik meg velem, hogy nem lenne he-lyes, ha ezzel „kihúznának” engem a vádak alól. Mert hogy nézne ki, ha egy hûtlen keze-lõt nem ítélnének el. Ha tényleg az lennék és nem a rágalmak szintjén, tényleg nem lenne helyes. De a rágalmak nem azonosíthatóak a tényekkel. Gondolom, hasonlókat mondhat-tak annak idején Zolának: nehogy már ezt a német kémet, Dreyfust visszahozzák az Ör-dög-szigetekrõl!
Az immoralitásnak további megnyilvánulásai is vannak. A kétéves költségvetés és a Szabadi-ügy összekapcsolása is ide tartozik. A vezérgondolat: de buták voltatok kisgaz-dák! Ha nem szavazzátok meg a kétéves költségvetést, nem került volna Szabadi börtön-be! A Fidesznek a kétéves költségvetés elfogadása miatt nem volt szüksége a Kisgazda-pártra. Ez azonban nagy tévedés: a mai politikai helyzet is ezt igazolja. Nem kell költ-ségvetési szavazás, elég néhány elbukott szavazás, hogy mennie kelljen a kormánynak. Van az elõbbi gondolatnak egy továbbfejlesztett változata is. A minap egy (baloldali) könyvkiadó „engedte el” a kedvességét velem szemben: – Ne haragudjon, de a Fidesz zseniális volt, egyszerre elérte, hogy elfogadják a kétéves költségvetést és önt bevigyék. Nehezen értette meg, aminek már közhelynek kellene számítania, hogy inkább dilettán-sak voltak, mivel jórészt a velem történtek miatt bukták el a különben biztosan megnyer-hetõ 2002. évi választást. Sõt 2006-ot is. A sértett kisgazdák ugyanis távol maradtak a választástól.
Nem sajnálnak azok sem, akik más magyarázatot adnak a történtekre. Eszerint Torgyán személyét már nem tudta elviselni a koalíció, ki kellett tenni. Ez szerintük he-lyeselhetõ is. Torgyán embere ellen nagy ügybuzgalommal hozzá is láttak a feltáráshoz, de nem találtak semmit. Ez nem más, mint selejt az igazságszolgáltatásban. De hogy nézne ki, ha kiállnának, és azt mondanák: tévedtünk? Ez egészen elképesztõ, a kiinduló-pontja is. Torgyántól akartak megszabadulni és engem tettek tönkre, vele meg megalkud-tak. Különben is Torgyán már lemondott, nem volt szükség erre az akkor is láthatóan kétélû brutális fellépésre.
Az állítólagos rendszerváltás egyik cáfolata a Szabadi-ügy. A 18 éve kikiáltott Har-madik Magyar Köztársaságban politikai per folyik, annak szokásos jellegzetességeivel. Ahogy az a koncepciós perekben lenni szokott, a vádlottat emberileg szánalmas alakká kell lefokozni, aki nem méltó a szánalomra és fõképp a részvétre. Nagy Imre rendkívül bátran viselkedett a perében, pedig tudta, mi vár rá. Kádár viszont Nagy Imrét, mint csú-szó-mászó, kegyelemért könyörgõ roncsként jellemezte. Én is õsgonosz lettem, aki min-den rosszért hibáztatható. Luxusfogyasztó, gyáva, buta, uborkafára felkapaszkodott sen-ki. És a legnagyobb lúzer, aki olyan ostoba, hogy nem lehet rajta segíteni. És persze kor-rupt, holott egyetlen korrupciós vádat sem fogalmaztak meg velem szemben. Hosszan lehetne idézni a pletykákat, a legendákat, a rágalmakat. Ezek egy része valóban megtör-tént, de nem velem. Fantáziátlan emberek egyszerûen hozzám kötötték. Így „született” a liftes történet, vagy éppen történetek, a liftbõl kiküldött hölgyekrõl, a nem a beosztásom-nak megfelelõ megszólítás kikövetelésének nálam teljesen abszurd sztorija (más helyett). Ahogy Torgyán személyi titkára volt a „Bástya elvtárs” a Fradi uszodájában és engem akartak helyette kikezdeni.
Másoknál meglódult a fantázia, õrült elképzeléseiket általában a bíróság elõtt is el-mondták. Egy kézbesítõ például azt, hogy naponta 5–6 üveg whiskyt ittam meg. Ez tény-leg a Guiness rekordok könyvébe illene. A bíróság szembesítést rendelt el, a hölgy fenn-tartotta állítását. A bírónõ megállapította: a szembesítés eredménytelen…
Voltak, akik engem szórakoztattak „találmányaikkal”. Egy volt cégvezetõ, aki a hol-land gazdák betelepíthetõségérõl is önjáróan tanulmányt íratott, bizalmasan elmesélte, miért rendült meg bennem a bizalma. (Még hogy neki…)
– Az nem volt szép tõled – mondta –, hogy a római nagykövetet arra kötelezted, hogy béreljen a nagykövetség pénzén repülõgépet. – El kellett mennie veled Bernbe és ott a nagykövetség pénzén játszottál a kaszinóban egész éjjel. Minden pénzt elvertél.
– László – reagáltam, még mindig bízva az emberek formálhatóságában – honnan ve-szed ezt a marhaságot. – Soha nem jártam Rómában, a nagykövet asszonnyal sem talál-koztam, igaz, éppen emiatt feljelentett a miniszterelnöknél, nem jártam Bernben és nem voltam kaszinóban. Untatna.
László rám meredt és kifakadt: – Bizony öreg, így történt!
Hozzá kellett szoknom, hogy mások jobban ismernek, mint én saját magamat és sok-kal többet tudnak rólam. Van egy virtuális világ, amihez nincs közöm, azért nem felelhe-tek, de annak alapján akarnak velem leszámolni (nem elszámolni) és van egy valódi vi-lág, amirõl nem akarnak beszélni. Például a szakmai múltamról, eredményeimrõl, sike-rekrõl, munkáról. A packázás helyett a fegyelem megkövetelésérõl. Az elismerésekrõl, jutalmakról, védelemrõl, amit nagyon sokan megkaptak tõlem.
A koncepciós perek jellegzetessége, hogy nem az igazságot akarják kideríteni, hanem a koncepciót igazolni. „Eltekintenek” a számukra zavaró bizonyítékoktól és az õket nem „segítõ” törvények alkalmazásától. Bizonyítékokat „korrigálnak”, vádakat koholnak. Hamis tanúk lépnek fel, akár hatósági felkészítéssel. Kényszervallatással is igyekeznek elérni a számukra rokonszenves nyilatkozatot. A pszichikai és a fizikai kényszer egy-aránt elõfordul. Mindez képzelgésnek tûnhetne, ha nem lehetne ezek egy részét dokumentálni, ha nem derült volna fény az eljárás vagy a bírósági tárgyalás során ilyen esetekre.
A lehetséges vádlottak nagyrészt terhelõ tanúként vettek részt az eljárásban. A megbí-zási szerzõdések ügyébe bevont személyek közül mindenkit valamilyen minõségében elmarasztaltak, volt, akit felbujtóként, voltak, akiket orgazdaként, de azt, aki a hûtlen kezelést egyáltalán elkövethette, amit különben saját nyilatkozatával támasztott alá, nem vonták felelõsségre. Õ terhelõ tanú volt, aki ráadásul folyamatosan változtatta a vallomá-sát.
Már nyolcadik éve folyik a Szabadi-ügy. Számomra ez többszörösen tragikus: ártatla-nul most ítéltek el másodszor. A Fõvárosi Ítélõtábla ítélete nem jogerõs, a per harmadfo-kon, a Legfelsõ Bíróságon folytatódik. Pedig nincs alapja, és ha nem bábáskodik körülöt-te a politika, el sem kezdõdhetett volna. Akkor sem, ha Orbán Viktor miniszterelnök be-tartotta volna a törvényt, és felállította volna abban elõírt kormánybizottságot, ami a kormányzás sajátos területének ismeretében azonnal meg tudta volna mondani: tevé-kenységem megfelelt-e a kormányzati gyakorlatnak? Nem történhetett volna meg az sem, hogy olyanokért is feljelentettek, amit Torgyán József egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnökkel és megkapta egyetértését. Ilyenek például az FVM-es cégek FTC-vel kötött reklámszerzõdései, vagy a kukoricaexport-támogatási rendelet. Ez utóbbi 35 milli-árd forint többletbevételt hozott az országnak, az orosz fél ugyanis ennek fejében vállal-ta, hogy leépíti a magyar mezõgazdasági termékek importját terhelõ büntetõvámokat. A rendeletet Torgyán József írta alá, az ellenzék két interpellációt is elõterjesztett, a választ a parlament nagy többséggel elfogadta. Engem viszont 200 millió forint hátrányt okozó hûtlen kezelésért hurcoltak meg. Orbán Viktor is kitért az elõl, hogy tanúként legalább a bíróság elõtt megjelenjen.
Nem a miniszterelnök állított fel kormánybizottságot legalább politikai államtitkári rangú személyekbõl, hanem Boros Imre vizsgálóbizottságot volt beosztottaimból. Majd Orbán Viktor felszólítására feljelentett a legfõbb ügyésznél. Névre szólóan, írásban rög-zítve egy nyilvánvaló alkut: engem kell elítélni, sem fölöttem, sem alattam egyetlen ál-lami vezetõt sem vontak be az eljárásba.
A miniszter is mentesült, de a pénzügyekért és a Fradi ügyekért másfél évtizede fele-lõs pénzügyi helyettes államtitkár is, aki ötletadóként és javaslattevõként, szervezõként lehetséges elkövetõnek számított. Tanúként sem hallgatták meg a reklámszerzõdések ügyében. Más kérdésekben pedig nyilvánvalóan nem mondott igazat, de helyre sem iga-zították. Torgyán József minisztert sokadik kérésre és csak az elsõfokú eljárás végén hív-ták meg tanúként. Ott azt a változatot adta elõ, hogy nem foglalkozott anyagi kérdések-kel, a sajtó ugyanakkor tele van olyan nyilatkozataival, amelyek arról szólnak, hogy e téren is rendkívüli volt a munkabírása és a teljesítménye. Többek között azzal is büsz-kélkedik, hogy megmentette a Fradit az anyagi csõdtõl, templomot és stadiont tervezte-tett, beléptetõ rendszert szereltetett stb. Iskola- és templomépítkezéseire is emlékezhe-tünk. És úgy távozott a minisztériumból, hogy kidolgozta a 2001. évi agrártámogatási rendszert. Mindezt úgy tenni, hogy ne foglalkozott volna anyagi kérdésekkel, még az õ számára is nehéz feladat lett volna. Annál is inkább, mert a kormányrendeletben Torgyán József anyagi jellegû feladatai nyolc sûrûn gépelt oldalt tesznek ki. Nem állítom persze, hogy értett ehhez, de hogy döntött, az biztos.
Az elsõfokú bíróság egyáltalán nem vette figyelembe Torgyán vallomását, a másod-fokú ugyan a védelem kérésére felolvasta annak fontosnak tartott részeit, de érdemben semmit nem hasznosított. Torgyán ugyanis elmondta, hogy a reklámszerzõdéseket meg-beszélte Orbán Viktorral, aki a szakértõivel való egyeztetés után egyetértését fejezte ki. Orbánt nem hívták meg tanúnak, Torgyán állításán „átsiklottak”, engem pedig hivatali visszaélésért elítéltek.
Boros Imre az igazságszolgáltatás „részeként” mûködött, amire utoljára Kádár János mutatott példát, amikor Nagy Imre peréhez tényállást adott és megmondta azt is, hogy milyen legyen az ítélet. Jogállamban tényállást a bíróság állít fel, hosszas tájékozódás után és a nyomozás adatait felhasználva. Kádár viszont helyette megállapította, hogy Nagy Imre elragadta a parlament és a kormány hatáskörét és ezzel hazaárulást követett el. Ezzel megadta a per koncepcióját. Kérte, hogy a legsúlyosabb ítéletet hozzák meg Nagy Imre esetében.
Boros Imre feljelentése még a szóhasználatában is hasonló: szerinte én a közigazgatá-si államtitkár és a miniszter hatáskörét ragadtam el. Ebbõl pedig súlyos bûncselekmények gyanúja következik. Több vádpontot is megfogalmazott, ezekben rágalmazó, az igazsággal köszönõ viszonyban nem levõ tényállást adott és minõsítette a cselekményeket. Végül kérte a legfõbb ügyészt, intézze el, hogy elítéljenek. Feljelentésének másolatát feltettem honlapomra, ott az olvasó minderrõl meggyõzõdhet. A tényállás primitívsége ellenére iránytûként szolgált a hatóságok és a bíróságok számára, sõt olyan „õsigazság-nak”, amihez körömszakadtukig ragaszkodtak. Pedig mindenféle dokumentumok cáfol-ják a feljelentésben leírtakat. Ezért aztán ezektõl a dokumentumoktól igyekeztek „elte-kinteni”.
Boros például leszögezte, hogy a cégek egyetlen forintot nem költhettek volna reklámra a Fradinál. Ez teljesen blõd állítás, de mégis ezt igyekeztek bizonyítani. Vala-mennyi szerzõdés összegét összeadták és ez lett a kár. Az olvasó emlékezhet, mekkora ugrások voltak ebben a mûveletben is: kezdõdött 1,3 milliárd forinttal, majd végül meg-állt 540 milliónál. (Évi 180 millió forint 16 cégnél.) Ez még mindig elég lett volna arra, hogy különösen jelentõs vagyon hátrányt okozó hûtlen kezelésért ítéljenek el. Ahogy az ügyészség szerette volna: legalább közepesen hosszú idõjû végrehajtandó börtönre.
A cégek „mellesleg” mind nyereségessé váltak az én idõszakomban. A reklámköltség 2000-ben nettó árbevételük 0,6 ezrelékét tette ki. A tárca 26 száz százalékban állami tu-lajdonú cége közül 16-an reklámoztak. Az Apeh megállapította, hogy valós szerzõdések voltak, teljesültek, tarifáik reálisak.
Boros Imre „tényállásának” köszönhetõ, hogy hiába nyilatkozott a kormány nevében Borókai Gábor kormányszóvivõ és Sepsey Tamás, a Kehi elnöke, hogy az utazási jelen-tésnek nem lesz semmilyen következménye, még fegyelmi felelõsségre vonás sem, vádat emeltek és elsõ fokon két darab repülõjegy miatt hûtlen kezelésért elítéltek. Holott nem voltam vagyonkezelõ és senki nem mondta, hogy utasítást adtam volna ilyen beszerzés-re. De ha mégis, a köztisztviselõnek a vonatkozó törvénynek megfelelõen kellett eljárnia: ha az utasítást jogellenesnek tartja, végrehajtását köteles megtagadni. Boros még azt is állította, hogy az állami vezetõkrõl szóló rendelet határozza meg a nem állami vezetõk utazási jogosultságát. Pedig a Kehi-jelentés is leírta, hogy ilyen szabályozás nem létezett. Ezért nem kifogásolta az ilyen személyek elsõ osztályú utazásait, amelyek a kormányban igen sûrûn fordultak elõ. Ahogy az állami vezetõknél is. De csak engem vontak felelõs-ségre, ráadásul azért, amire hatásom sem volt.
A gondot ugyanis nem az eltérõ osztály, hanem a felszámított csillagászati tarifa okozta. A jegyeket a minisztérium az OTP Traveltõl szerezte be, a szerzõdést nem láthat-tam, csak a panaszokat hallottam. E cégnél dolgozott jogtanácsosként Torgyán fia és menye. Már akkor hallottam arról, hogy ugyanazon úti célra 50%-kal olcsóbban kaptam a jegyet közvetlenül a légitársaságtól, mint az utazási irodától. Utólagos számításaim szerint más esetekben még extrább árakat fizettünk.
Három és fél hónapot töltöttem elõzetes letartóztatásban és 13 három hónapot szigorí-tott házi õrizetben. További egy évig Budapestet nem hagyhattam el.
Több tucat ügyben indult nyomozás, ezek felében vádat emeltek. Nagy részükben felmentettek. Ahogy e több tucat ügy kipukkadt, ugyanúgy nincs alapja a fennmaradt két ügynek sem. A nyomozás során mentelmi jogomat sorozatosan megsértették, ezzel nem orvosolható, relatív hibákat okoztak az eljárásban. Például olyan ügyekben folytattak névre szólóan nyomozást, amire nem kérték ki a mentelmi jogomat.
Hamis tanúkat állítottak, többrõl ez be is bizonyosodott. Az utolsó szó jogán elmon-dott beszédemben példákat hoztam fel erre, honlapomon az anyag elolvasható.
Volt olyan tanú, akinek elõkerült az a nyomozati jegyzõkönyve, ami felkészítését örö-kítette meg. Róla a bíróság elõtt bebizonyosodott, hogy hamisan vallott, soha nem járt a minisztérium épületében. Azért állította mégis, hogy ott járt, ennek volt jelentõsége a bizonyítás szempontjából, mert az ügyészség ezt mondta neki. Védõm több tanúnál is felhívta a bíróság figyelmét arra, hogy hamisan vall, ennek ellenére az elsõfokú ítélet indoklását fõleg rájuk alapozták. Az ítélet különben tele volt iratellenes megállapítással: nem a vallomásoknak és a különbözõ dokumentumoknak megfelelõ „hivatkozásokra” épített.
Kényszervallatásra is volt több példa. Az egyik szerint a vádlottat azzal tartották sakkban, hogy még egy év múlva is elõzetesben lesz, ha nem mondja azt, amit kell Sza-badi Béláról. A bírósági szakban e vallomásával ellentmondásba került, ügyészi kérdésre fedte fel, miért vallott korábban mást. Késõbb szeretette volna ezt a kisiklását „jóváten-ni”, igyekezett volna visszacsempészni a visszavont vallomását.
Az ügyész perbeszédében – mindenki meglepetésére – kifejtette: az illetõ sok gondot megtakarított volna magának, ha marad a korábbi (tehát hamis) vallomásánál. De azért nagyvonalúan javasolta a felmentését. Sajátos módon már az elsõfokú bíróság elõtt (jog-erõsen!) felmentették, vagy csekély összegû pénzbüntetésre ítéltek azokat, akik bírósági elszámoltatásában éppenhogy lett volna némi logika.
Az ítélõtáblától felmentésemet kértem. Bõségesen rendelkezésre álltak azok a bizo-nyítékok, amelyek ártatlanságomat igazolták. Ezeket azonban nem vették figyelembe. Az ügyész és a bírói tanács nem válaszolt azokra a beadványokra sem, amelyek hamis vádakról, hamis tanúkról, az ügyészség (hamis)tanú-felkészítõ tevékenységérõl, bebizo-nyosodott kényszervallatásról, a mentelmi jog sorozatos semmibevételérõl, jegyzõ-könyvben rögzített kínzásomról, bizonyítékok manipulálásáról stb. szólnak. Olyan hivat-kozást nem találtam persze a Btk.-ban, ami megmagyarázná, hogy súlyos törvénysérté-sek vádjaira miért nem reagálnak. Igaz, olyan passzust sem, hogy az én esetemben nem kell ismerni a hatályos törvényeket. Mert bizonyára ezért nem alkalmazták õket, hacsak nem valami nyomás miatt, hiszen nemcsak a bizonyítékok, hanem a vonatkozó törvé-nyek alapján is fel kellett volna menteniük.
Budapest, 2008. május 15.
Forrás: honlap
http://www.szabadibela.hu/
Megjelent a Leleplezõ 2008/2 (júniusi) számában