Lajdi Péter: Recrudescunt


R E C R U D E S CU N T
"Recrudescunt diutina Inclytae Gentis Hungarae vulnera ..."
"Ismét fölfakadtak a nemes Magyar Nemzet sebei ..." (II. Rákóczi Ferenc)
Napjaink magyar valósága csak úgy ontja magából a kétségtelenül végveszélyben sodródó Nemzet bajainak orvoslására hivatott írásmûveket, új alkotmánytervezeteket. Nemes és támogatandó cselekedet mindez, de amint nap mint nap látjuk és tapasztaljuk, semmilyen kézzelfogható eredményhez eddig még nem vezetett az íróasztalforradalmárok amúgy értékes tevékenysége: minden maradt a régiben, országunk gátlástalan és most már fékevesztett kirablása és a magyar lakosság további irtására irányuló kormányintézkedések zavartalanul folytatódnak.
Tudatában vagyok annak, hogy mialatt ezt a szöveget fogalmazom, paradox módon ugyanazt cselekszem, mint az általam fent említett és tevékenységükben kifogásolt urak és hölgyek. Ez mégsem akadályoz meg abban, hogy amit közlésre fontosnak ítélek, lejegyezzem. Mivel lõfegyverrel nem rendelkezem, holott már régóta érzi minden nemzetéért dobbanó és aggódó magyar szív, hogy elkövetkezett volna a cselekvés szükségessége, az ellenség robbanószerben, fegyverekben, erõszakszervezetekben, dollárban-euróban és nem utolsó sorban aljasságban és gátlástalanságban megmutatkozó túlereje szinte szédítõ méretei miatt arra kényszerülök én is, hogy a harcmezõ helyett a magyarság tudati átformálásának munkájában tollam segítségével vegyem ki részemet. Mert a Tudat határozza meg a Létet, és nem megfordítva. Vészes fogyásban szenvedõ népünk nem engedhet meg magának újabb vérveszteségeket!
Ahhoz, hogy megtaláljuk egy betegség orvoslásának módját, elõször föl kell ismernünk a kór kiváltó okait, azaz pontos diagnózist kell készítenünk.
Egyet teljes bizonyossággal kijelenthetünk: a Magyar Nemzet a XX. század terület- és vérveszteségeinek, valamint a nemzettudatban végbement szándékos rombolásnak és mentális leépülésnek következtében történelmének eddig meg nem tapasztalt mélypontjára süllyedve jelenleg végveszélyben van. Az ezt kiváltó okok azonban nem a közelmúltban keresendõk. Az ide vezetõ folyamat régebbi keletû.
Rákosinak és a szovjet hatalom által nyakunkra ültetett magyargyûlölõ fajtestvéreinek hosszas erõfeszítések után be kellett látniuk, hogy a Magyarság fizikai megsemmisítése nem sikerülhet számukra, pedig minden tõlük telhetõt megtettek ennek érdekében. Nem vették figyelembe, hogy volt a magyar XX. századnak néhány olyan évtizede, mely nem a depresszióba süllyedés, mely nem a mindenbe való belenyugvás önfeladó fásultságának jegyében telt el: a vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzósága alatt eltelt korszak, amikor a trianoni tragédia után a Nemzet újra talpra állt, ellentétben sokak Nemzetünket már legszívesebben halottnak tudni akaró álszent sirámaival. Ez volt a nemzetgazdaság dinamikus újraéledésének, az elrabolt országrészek visszacsatolásának dicsõséges idõszaka. Az 50-es évek felnõtt nemzedékei - mai divatos szóval élve - még a Horthy-korszak hazafias-keresztény erkölcsiségének szellemében szocializálódtak, ezért hiúsult meg minden, a Nemzet megsemmisítésére irányuló kísérlete a hazaáruló kommunista rezsimnek, mert a Nemzet túlnyomó többsége erkölcsileg és tudatilag akkor még egészséges alapokon állott, és eszményeiért kész volt sokat áldozni, ha kellett, az életét is.
Ma már közismert, hogy betegségeink zöme pszichoszomatikus természetû, azaz elõször az emberi lélek tartományában keletkezik zavar, s ennek következtében mindig csak másodlagosan "kiáltanak a szervek", azaz tevõdik át a betegség szerves anyagi, testi síkra. Ez a törvényszerûség az egyes népek és civilizációk esetében ugyanígy érvényes: ha egy nép túlnyomó többsége tudatilag leépül és elveszti erkölcsi tartását, sokkal kiszolgáltatottabbá és támadhatóbbá válik ellenségei számára. Ha egy bolygó teljes civilizációjának roppan meg erkölcsi értelemben a gerince, az már nem csak az õt körülvevõ természeti környezetet, de intergalaktikus szomszédságát is magával ránthatja a megsemmisülésbe. Ezért olyan elengedhetetlenül fontos a magyarság szellemi-erkölcsi téren történõ meggyógyulása, ugyanis a fent felvázolt törvényszerûség fordítottan is igaz: történjen bár a pusztulás elõtti utolsó órában is, ha a mélybe húzó, démoni erõket sikerül idõben legyõznünk magunkban, gyógyító erõket szabadítunk fel a világban, és kártyavárként fog összedõlni a jelenleg döntõ befolyással bíró, globalizációs, multinacionális, világméretû pénzmaffia sötét hatalma.
Az 1956-os, kudarca ellenére is dicsõséges forradalom és szabadságharc tanulságait hamar levonta az utódhatalom, az immár a tömeggyilkos és nemzetáruló Kádár-Csermanek János neve által fémjelzett kommunista rezsim háttérirányítása. Az 1956 után kibontakozó gyilkos rendszer koreográfusai kidolgozták a Nemzetben meglévõ ellenállás hadállásainak felszámolására irányuló haditervük új módszereit. Megszületett a kommunista tábor "legvidámabb barakkja", a korrupt hatalommal cinkosan összekacsintó lumpenproletarizmus népnemzeti paradicsoma, a "gulyáskommunizmus".
Ahogyan a sátán is betéve tudja a Bibliát, feltehetõ, hogy a Kádár-rezsimet háttérbõl irányító szürke eminenciások is tisztában voltak eggyel s mással az alapvetõ és meghatározó metafizikai összefüggések közül, mégha tudatosan nem ezek szerint éltek is. Tudniuk kellett, hogy egy nép, egy civilizáció csak akkor fektethetõ két vállra, csak azesetben semmisíthetõ meg, ha elõször erkölcsi-tudati-szellemi alapjai meginganak. Ismerniük kellett azt is, hogy a földi események elõször az erkölcsiség és szellemiség síkján dõlnek el, a földi eseményeket isteni törvényszerûségek irányítják és tartják befolyásuk alatt. Ezért bûnük sokszorta nagyobb a csak megtévesztett vagy csak elõnyökkel kecsegtetett, tudatlan alsó pártfunkcionáriusokénál. Idegen uraink vagy az õket júdáspénzért kiszolgáló árulók nekiláttak tehát, hogy egy minden gazdasági alapot nélkülözõ látszatjólét és látszatbiztonság hamis káprázatát keltve átkabarézott, a szinte kivétel nélkül zsidó származású humoristáink nyegle és övalatti tréfái fölött átröhögött, eldáridózott négy évtized alatt elaltassák a jobb sorsra érdemesebb Nemzet félelem- és veszélyérzetét. Miközben Kádár elsõszámú udvari bolondja, Hofi-Hofmann Géza harlekinsitykás, enyelgõ hangon elõadott proletárviccein és feszültséglecsapoló szándékkal meghökkentõ, "rendszerellenes" szókimondásain harsogva röhögtünk, miközben hétrõl-hétre lázasan vártuk a nyugatról ingyen kidobott krimisorozatokat, mialatt ámulva bámultuk a két mélynövésû zsidó, a volt ávós Vitray Tamás és a nemzetellenes, ún. "antifasiszta" tüntetéseken nagy elõszeretettel résztvevõ Vágó István álintellektuális köntösbe bújtatott, hüllõnyugalmú eszmefuttatásait, mialatt csillogó szemekkel drukkoltunk kedvenceinknek a Táncdalfesztivál és a Ki mit tud? országos figyelmet fölkeltõ mûsorait nézve, a felénk vigyorgó pofáját mutató hatalom a Nemzet megkérdezése nélkül, annak háta mögött beléptette az országot a Nemzetközi Valutaalapba és a D-209-es titkos ügynök, volt miniszterelnök, Medgyessy Péter, Hazánk egyik hóhérsegédje felvette a kapcsolatot a Világbankkal, hogy becsalogassák Magyarországot az adósságcsapdába, ezzel reményeik szerint örök idõkre zsarolhatóvá és kiszolgáltatottá téve Hazánkat. Ennek isszuk mind a mai napig a levét.
Gyurcsány és bandája nem egyebek, mint ennek a folyamatnak a bevégezõi, Rákosi-Kádár minden emberségükbõl kivetkezett, kései handlangerei.
A "gulyáskommunizmus" néven elhíresült politikai-gazdasági rendszer azon mesterkedett, hogyan fojthatná el az emberek hazafias kötõdéseit, miközben a minket irigylõ KGST-országokban kevés kivételtõl eltekintve mindenhol nemzeti jellegû szocializmus volt uralmon. A kádári politikai gyakorlatra az elcsatolt trianoni országrészekben élõ magyar nemzettestekkel szembeni teljes ignorancia, a "jószomszédi" viszonyra való hivatkozás ürügye alatti, kisantant utódállamokkal szembeni elvtelen mosolypolitika és meghunyászkodás volt a jellemzõ. Mindezen intézkedések tükrében már akkor sejthetõ volt, hogy egy idegen nép vagy hatalom számára készítõdik elõ Hazánkban a terep a honfoglalásra. Akkor e törekvést és a történések felelõsségét el lehetett rejteni az orosz köntösbe bújtatott judeo-kommunizmus spanyolfala mögé mondván, a szovjet hatalom hódító törekvéseit szolgálják a fenti intézkedések. Ma már tisztán és világosan tudjuk, hogy az iszlám népek tengerében, egy félsivatagos, terméketlen vékony földsávon elhelyezkedõ, állig fölfegyverzett Izrael állam végveszélyben történõ kiürítése esetére, mely napjainkban égetõen aktuális, az ottani, valamint az oroszországi és ukrajnai zsidó lakosság számára Németország mellett célországként Hazánkat szemelték ki már a cionizmus megszületése idején (a budapesti születésû Theodor Herzl javaslata alapján) abban az esetben, ha a közel-kelet-i honfoglalási kísérlet kudarcba fullad. Simon Perez sem rejtette véka alá Izrael ezen törekvésének tényét, amikor a közelmúltban, 2007-ben Tel-Aviv-ban nagylétszámú hallgatóság elõtt kijelentette, hogy Izrael állam oly sikeres üzleti téren, hogy Manhattan és Lengyelország mellett Magyarországot is megvásárolta. Több helyütt jelentek meg Izraelben olyan, a budapesti Duna-partot a Lánc híddal ábrázoló plakátok, melyeken e felirat volt látható: "Gyertek az új hazába!". A dolog tehát véresen komoly! A Hazánkban izraeli tõkébõl pénzelt, nagy sietséggel épített, gombamódra szaporodó, fegyveres õrséggel védett (az izraeli központtal rendelkezõ In-Kal Security), ma még lakatlan lakóparkok hamarosan benépesedhetnek a már évek óta az éj leple alatt, titokban, a Nemzet beleegyezése és megkérdezése nélkül Ferihegyen landoló repülõgépeken érkezõ, új honfoglalókkal, megváltoztatva ezzel Magyarország etnikai összetételét. Ezt a helyzetet csak tovább súlyosbítja a magyar társadalom elöregedése, a magyar lakosság vészes fogyása és a magyarországi cigányság nyúlszerû szaporasága. Fegyverropogás nélküli, csendes háború és a mammon legkülönbözõbb fegyvernemeinek bevetésével dúló népirtás folyik Magyarországon.
A jelenleg regnáló hatalom jelszavai ezek: Pusztulj magyar, mert itt egy másik népnek kell a hely! Te útban vagy õsi kultúráddal, egyedülálló, páratlanul fejlett nyelveddel, az összes többi népet megszégyenítõ, dicsõséges múltaddal, gazdag mûveltségeddel! Mert ha tovább mersz létezni, kiderülhet az egész világ számára, hogy egész kultúrájuknak alapja te vagy és nem Jákob utódai! És ez megbocsáthatatlan lenne, mert akkor téged övezne az a tisztelet és dicsõség, amelyet minden áron magunknak követelünk! Útban vagy nekünk és veszélyt jelentesz számunkra Istentõl reádtestált küldetéseddel, melynek köszönhetõen a világ lelkiismeretévé lettél! Ami Jézusnál nem sikerült, nálad kell bevégezzük. Mindent elkövetünk, hogy nehogy föltámadhass!
E jelszavakra csak egy dolog lehet a válasz: A nemzeti radikalizmus!! Szóban és tettekben egyaránt!
Lejárt az ideje az óvatoskodó, langyos és kétkulacsos fogalmazásmódoknak!
Lejárt az ideje annak a sunyi latolgatásnak, vajon mennyi hasznot sikerül húznom ebbõl vagy abból akkor, amikor nemzeti megmaradásunk a tét!
Lejárt az ideje az egyéni, önzõ akcióknak, amikor a nemzeti táborhoz tartozást sokak csak sértett hiúságuk legyezgetésére vagy eleddig elfojtott szereplési vágyaiknak kielégítésére, saját pecsenyéjük sütögetésére használták ki!
Lejárt az ideje a látszatmagyarkodásnak!
Nem kívánok beállni a hordószónokok sorába, de a rájuk jellemzõ, keresetlen stílusban kijelentem, hogy elérkezett a cselekvés ideje! Újra fölrémlett a Nemzet életében a nemzethalál, a végsõ pusztulás víziója, de tudnunk kell, hogy a népünket sújtó negatív folyamatok ma még visszafordíthatók, ha népünk többsége végre ráeszmél valós helyzetünk végzetes komolyságára és fölocsúdik abból a mákonyos kábultságból, melyet ellenségeink figyelemelterelés céljából szórakoztató mûsorok formájában a médián keresztül zúdítanak ránk.
A vészharangot nem akkor szokás elkezdeni kongatni, amikor már az egész falu leégett, hanem akkor, amikor még van remény a pusztító lángok megfékezésére!
A radikalizmus kifejezéssel kapcsolatban le kell szögeznünk mindjárt az elején, hogy e fogalomnak tartalmilag semmi köze sincs a szélsõségességhez. A jelenlegi magyarországi politikai palettán éppen azok a formációk, mint az MSZP és az SZDSZ, a legszélsõségesebbek, melyek nagy elõszeretettel bélyegzik meg a nemzeti oldal erõit e pejoratív jelzõvel. Az Idegen Szavak Szótára a radikális címszó alatt a következõ elsõdleges értelmet adja e kifejezésnek: gyökeres, mélyreható, alapos; a radikalizmus fogalmát pedig így tisztázza: "gyökeres, mélyreható, végleges megoldásokra való törekvés", valamint: "a polgárság leghaladóbb politikai állásfoglalása". Ha nemzeti radikalizmusról beszélünk, ezt mindig a gyökeres és nemzetünk szempontjából mélyrehatóan elõnyös változások elõmozdításának értelmében tesszük.
Ha valami vagy valaki radikális, az azt jelenti, hogy nem híve a félmegoldásoknak, ha tesz valamit, azt teljes erõbedobással, meggyõzõdésbõl és minden rendelkezésre álló eszköz felhasználásával teszi. Radikálisan és nem tessék-lássék módon kell tehát újra felébresztenünk a Nemzet veszélyérzetét, mely nélkül nincsen egészséges életösztön. Egészséges életösztön nélkül pedig egy élõlény sem képes a túlélésre.
Legfontosabb teendõink a következõk:
A célok pontos meghatározása:
- Csak erkölcsileg feddhetetlen, tiszta múltú és szellemiekben kiváló, istenhívõ és a zsidó befolyás alatt álló szabadkõmûvesség felé való minden kötõdéstõl mentes, magát generációk óta szavakban és tettekben bizonyíthatóan magyarnak valló családból származó vezetõ személyiségek kiválasztása a Nemzet élére, függtetlenül az illetõ családjának rangbéli származásától. Ez nem jelent mást, mint hogy a mai magyar politikai palettán egy ismert személyiség sem felel meg a felvázolt feltételeknek.
Ne engedjük magunkat megszédíteni és befolyásolni nagy fennen lobogtatott családfáktól, nemesi származást bizonyító kutyabõröktõl! A hajdani történelmi nemesség valamely vérvonalához történõ tartozás puszta ténye még nem biztos garancia arra nézve, hogy az illetõ, aki végülis a véletlen szeszélyébõl ingyen és érdemek nélkül beleszületett egy bizonyos családba, valóban vezetésre termett és birtokában van a Nemzet vezetéséhez szükséges sarkalatos erényeknek. A "kékvérûek" degeneráltságra való hajlama "túltenyésztettségük" következtében közismert.
Létezik azonban Hazánkban egy sokáig senki által sem sejtett, az 1301. ill. 1526. óta eltelt sanyarú évszázadok által betemetett, a Kárpát-medencében barlangi búvópatakként bujdosó vérségi vonal, mely túl értékes, túl ritka és túl archaikus ahhoz, hogy rá is vonatkoztathassuk a fenti gondolatokat: a magyar középkor dicsõséges és szentséges apostol-királyi dinasztiája, mely a Föld elsõ özönvíz utáni koronás királyával, Nimróddal (Ménrót) vette kezdetét, s melynek a legendás sumér papkirályok fényes idõszaka, az Üdvözítõ Jézus földi atyafiságát képezõ pártus Arszakida-ház, a fél világot bíró Atilla nagykirály, majd a Kárpáti Õshazába népüket visszavezetõ Álmos és Árpád nagykirályok és az õ vérüket továbbgörgetõ "Szent Királyok Nemzetsége", a jelen magyarsága által helytelenül "Árpád-ház"-nak nevezett Turul-házi királyaink legjelesebbjei jelentik e leszármazási vonal kiemelkedõ csúcspontjait.
Az eljövendõ Vezérnek ebbõl az Isten által õsidõkkel ezelõtt megszentelt vérségi láncolatból kell a Nemzet élére kerülni! Az óvatosság azonban ezesetben is legfõbb parancs!
Rendkívüli módon óvakodjunk azonban a szabadkõmûves elkötelezettségû, Hazánkban ólálkodó Habsburg-leszármazottak minden olyan kísérletétõl, mely az Ország és a Nemzet fölötti legfõbb hatalom megszerzésére irányul!
- Az Ország legfelsõ vezetõinek helyes megválasztásához hasonlóan fontos a jól felszerelt, nagylétszámú és ütõképes Nemzeti Hadsereg megszervezése és létrehozatala. A sorkötelezettség eltörlésével ugyan sikerült sokak rokonszenvét megnyernie az így döntõ parlamentáris többségnek, a valóságban azonban e döntés teljesen más célt szolgált: olyan helyzet megteremtését, melyben külsõ támadás esetén Magyarország teljes kiszolgáltatottsága, a hathatós önvédelemre való képesseg hiánya lépne fel, melynek következtében bármely, Magyarországon berendezkedni akaró ellenséges hatalom kénye-kedve szerint szabhatja meg velünk szemben a feltételeket. A sorkötelezettség izraeli mintára (!) újra bevezetendõ. A Magyar Gárda megalapítása az elsõ, ám kissé bátortalan, egyelõre csupán jelzésértékû lépés a helyes irányba. Komolyan veendõ tényezõ akkor lesz belõle, majd ha tagsága több tízezres nagyságrendûre duzzad és a hagyományõrzés és az elemi csapások idején nyújtott segítõ munkájuk mellett valódi fegyveres testületté alakul.
Ugyanilyen fontosságú az Országban jelenlévõ idegen fennhatóságú és idegen érdekeket szolgáló, jól felszerelt magánhadseregek felszámolása (In-Kal Security és egyéb, balliberális érdekeltségû õrzõ-védõ osztagok).
- Egy önálló népiséggel és szuverén függetlenséggel bíró nemzet újrateremtésének elõfeltétele a saját vallási kultusz visszaállítása. Szándékosan használom az "újrateremtés" és "visszaállítás" kifejezéseket. A Magyarság ugyanis az emberiség õsvallásának, a csillagévekkel ezelõtt, a proto-sumér idõkben a Teremtõ által kinyilatkoztatott õstudás vallásának kiforrott saját tanaival és gyakorlatával érkezett vissza a Kárpáti Õshazába, mely tanok a pártus vérbõl született Üdvözítõ Jézus Igéjével nyerték el beteljesülésüket és végsõ formájukat.
A Magyarság esetében a szkíta-magyar gyökerekkel és hagyományokkal rendelkezõ Magyar Kereszténység, a Szkíta-Magyar Jézushitû Kereszténység újjáélesztésének szükségessége elengedhetetlen a nemzeti megújhodás sikeres végrehajtásában. Ezzel kapcsolatos elképzeléseimet a Békéscsabán megjelenõ Ébredés-füzetsorozat 79. kiadványában "Útmutatások a Szkíta-Magyar Jézushitû Közösség számára" cím alatt foglaltam össze.
Megszívlelendõ, amit a perzsa Szászánida dinasztia alapítója, Ardasir király (224-241.) hagyott örökül utódai számára a nemzeti vallás szükségességérõl: "Ne feledd, fiam, hogy hazád és vallásod védelme a feladatod. Ez a kettõ elválaszthatatlan egymástól. Az uralkodó könyörület nélkül csak zsarnok, és a hit nélkül élõ nép egy borzalmas gyülekezet. Vallás létezhet ország nélkül, de egy ország sem állhat fenn soká nemzeti vallás nélkül."
A vallás nem csupán az embernek az isteni szférák iránti nyitottságát, irányultságát jelenti, hanem legalább akkora súllyal testesül meg benne a földi társadalom erkölcsi normarendszerének és szellemi elvárásainak összessége, mely egy nemzet számára a közmegegyezésen alapuló és mérvadó, isteni sugallatra megalkotott, egy adott nép adottságainak és jellegzetességeinek megfelelõen kialakított viselkedés- és szabályrendszer. Minden idõben az egyes emberi társadalmakban a legnagyobb befolyást a helyi uralkodó vallás irányelvei gyakorolták az emberi életre és viselkedésre, és nem az illetõ nép alapvetõ faji jellegzetességei. Valláscsere esetén már két nemzedék múltán alapvetõ és gyökeres változások állhatnak be egy nép életében akkor, amikor az új vallásba beleszületett második generáció saját élményekbõl fakadóan, saját tapasztalataira támaszkodva már nem emlékszik az õsei által gyakorolt tanokra, vallási gyakorlatra. Erre legkiválóbb példa a túlnyomórészt hunok alkotta kazár nép esete, ahol a VIII. század utolsó negyedében végbemenõ jahvista államcsíny után a zsidó hitre tért kazár-hunok utódai a Tóra és a Talmud morális alapján állva viszonyulnak azóta is a többi emberhez. Ezért egyáltalán nem mindegy, sõt döntõ jelentõségû, hogy Nemzetünk mely vallási irányzatot honosítja meg országában.
A fenti gondolatokat alátámasztandó érdemes Dr. Zakar András, Mindszenty József mártír hercegprímásunk magántitkárának sommás szavait idézni e tárgyban, márcsak azért is, mert e sorokból egyértelmûen kiderül, milyen elementáris befolyással bírnak az egyes vallási felfogások az azokat elfogadó nép világban betöltött szerepére és magatartására:
"A babiloni szellemnek (értsd: a szemita szellemnek; LP) épp ez a lényege: mindent elfogad, s ha kell, mindent elfelejt, amint azt saját érdeke, kifejezetten földi, evilági, anyagi érdeke és pillanatnyi haszna kívánja, - és ezt állandó programmként, alaptörvénykönyvében ´szentesítve` hol hangosan, hol titokban hirdeti." (98. o.) "A hatalmi önkény az általános emberiesség igazságosságának és jóságának köntösébe öltözik, hogy teljes legyen az örök isteni törvényekkel való szembehelyezkedés. (Lucifer)." (105. o.) "A Talmud még az ószövetségi könyveket is a legerõszakosabb sovinizmus szellemében magyarázza, megengedve a nemzsidó megtévesztését, megrablását és megölését zsidó érdekbõl. Mindezt pedig az Isten nevében hirdeti meg, túlszárnyalva ezzel minden nacionalizmus, fasizmus és nácizmus gonoszságát." (107. o.) (Dr. Zakar András: A Sumér Hitvilág és a Biblia; Turán Printing and Bindery, Garfield, USA, 2. kiadás, 1973.)
- Szorgalmaznunk kell és ébren kell tartanunk minden nemzetközi jogi fórumon a trianoni országcsonkítás és békediktátum felülvizsgálatának égetõ szükségességét! Föl kell ébresztenünk a nemzetközi közvélemény lelkiismeretét e témában! Tudatosítanunk kell Hazánk megcsonkításának okot nélkülözõen és párját ritkítóan kegyetlen és a nemzetközi jog alaptörvényeit teljesen figyelmen kívül hagyó voltát! El kell árasztanunk nagy nyugati világnyelveken a mûvelt világ könyvpiacát a Trianoni Békediktátum valós körülményeirõl és háttérmotivációjáról szóló könyvekkel, tanulmányokkal! Ellenségeink ugyanis ezen a téren is sokkal nagyobb erõfeszítéseket fejtenek ki rólunk szóló rosszindulatú rágalmaik terjesztésében. Legfõbb ideje e tevékenységüknek ellenehatni.
- Azonnali hatállyal le kell állítanunk az idegenek Hazánkba irányuló migrációját, különös tekintettel az Izraelbõl és Kelet-Európából érkezõ héber, askenázi és a távol-kelet-i embercsoportok tömeges betelepülésére.
- Fel kell számolnunk a Nemzetet szándékosan romboló és megsemmisíteni szándékozó bal-liberális politikai erõknek az Ország további sorsára való befolyását. Ezzel párhuzamosan a Nemzet vagyona százmilliárdos nagyságrendû elrablásának mai gyakorlata helyett minden felszabadítható anyagi forrást a nemzetfogyás megállításának, a gyermekvállalás megkönnyítését elõidézõ intézkedéseknek szolgálatába kell állítani. Hogy a gyermekáldás ne zülljön a társadalom legalján vegetáló, nyomorgó, agresszív faji kisebbség szociális segélyfeljavító seftjévé, hanem a valódi Nemzet számbeli gyarapodásának szent feladata lehessen.
- Miután visszaállítottuk a bûnözéstõl való elrettentés leghatásosabb eszközét, a halálbüntetést, a jelenlegi politikai-gazdasági maffia bûntetteinek felelõseit törvényszék elé kell állítani, hogy az általuk bizonyítottan elkövetett gonosztettek mértéke szerint elnyerjék méltó büntetésüket. A hazaárulásért golyó általi halál jár. A foglyok mindennemû kínzása azonban továbbra is a legszigorúbb tilalom alá essék!
A halálbüntetés ellenzõinek legfõbb érve, hogy az ember életének kioltása egyedül Isten elõjoga. Jóllehet, elvileg igazuk van. Ám ez nem menti föl õket a képmutatás vádja alól, hiszen néphatalomnak hazudott "demokratikus" társadalmunk rejtett diktatúra, mely csak úgy hemzseg a különbözõ, golyót, kötelet és villamosszéket nélkülözõ, "több áttételes", kifinomult gyilkolás sokkal több áldozatot követelõ euro-amerikakonform módszereitõl. Megszorító intézkedéseknek vagy reformoknak hívják õket. Egészségügyi vagy oktatási reformmal, drasztikus energiahordozó- és élelmiszer-áremeléssel stb. ugyanúgy lehet testet és lelket gyilkolni, akár egy bírósági halálos ítélettel, melyre ez utóbbi esetben az elítélt ráadásul rászolgált. Míg a "demokratikus" megszorító intézkedések tömegesen ártatlanokat gyilkolnak halomra, vagy döntenek testi és lelki nyomorba, addig egy törvényes halálos ítélet nagyon kevés kivételtõl eltekintve elvetemült gonosztevõk áldozatainak szolgáltat igazságot.
- Meg kell akadályoznunk a magyar vidék mostoha gyerekként való kezelését, a gyurcsányi falurombolást. A kistelepüléseken élõk számára biztosítanunk kell a helybenmaradás optimális feltételeit munkahelyteremtés formájában. A kis falvakban megszüntetett általános iskolákat, postahivatalokat és e településeket a szomszédos városokkal összekötõ vasútvonalakat újra kell létesíteni. Meg kell állítanunk a magyar termõföld idegen kézbe jutását. A vidéki lakosság - vagy nevezzük hagyományos módon - parasztság képezte mindig is a Nemzet megtartó gerincét, azt a társadalmi réteget, mely makacs hagyományõrzésével és az Ország táplálásával garantálta a Magyarság önazonosságának megmaradását és biológiai létfenntartását, jólétét. Nem volt véletlen, hogy az 50-es évek sztálinista rémuralma idején és e hajdani rezsim mai ideológiai utódszervezetei (MSZP, SZDSZ) számára is kimondottan a földmûves réteg jelentette-jelenti a fõ ellenséget (kulákok meghurcolása, megalázása annakidején - a magyar gazdák ellehetetlenítése és tudatos tönkretétele most). Ezért a jelenlegi szemkilövõ rezsim mindent megtesz annak érdekében, hogy a kis falvak elnéptelenedjenek, hogy területüket a saját klientúrájukhoz tartozó idegenek kezébe kerülõ majdani nagyfeudumok új tulajdonosai majd beszántathassák, a magyar vidék ma még, ha nehezen is, de önálló gazdálkodóiból így uradalmi cselédréteget képezve saját hazájukban.
- A Nemzetet önhibáján kívül sújtó, roppant méretû adósságtehertõl csak egy úton szabadulhatunk meg: ha egynémely latinamerikai ország példáját követve megtagadjuk a további törlesztést, vagy legalábbis ha az adósságteher túlnyomó részének elengedését követelnénk. Ha a jelenlegi köztudottan tizennyolc-tizenkilencezer milliárd forintra rúgó, gigantikus adósságsummát az Országot eladósító bal-liberális irányítású rezsim valóban Magyarország fejlesztésére fordította volna, el kellett volna már régen érnünk legalább Ausztria avagy Hollandia életszínvonalának szintjét. Nyilvánvaló, hogy ez a mérhetetlen összeg kézen-közön folyt el egyrészt a pénzügyi folyamatokat irányító és ellenõrzõ elvtársak korrupt zsebeit tömve, másrészt a baráti és üzleti érdekkörök, a bal-liberális klientúra elõnyös üzleti pozícióba hozását szolgálták az eltûnt ezermilliárdok. Az sem zárható ki, hogy Európai Únió-s funkcionáriusok megvesztegetésére is bizonyos, a kormány számára elõnyös döntések meghozataláért tetemes összegek szivárogtak el. Összegek, melyek törlesztése az ártatlan és már amúgy is nagy tömegeiben reménytelenül nyomorgó magyarságot sújtják. Ez az állapot nemcsak tarthatalan, hanem egyenesen égbekiáltó!
- A közvélemény befolyásolásának leghatásosabb területe a sajtó és az elektronikus médiumok piaca. E téren a szólás- és véleményszabadság szellemében véget kell vetni a bal-liberális bértollnok siserehad ma még jellemzõ túlsúlyának. Meg kell teremteni a nemzeti és a kozmopolita erõk médiában meglévõ jelenléte terén az egyensúlyt.
- A magyar államiság teljességét a magyar történelem során organikusan kifejlõdött, hagyományos Szent Korona Tan hassa át! A Szent Korona tanának részletesebb kifejtése nem ez írásmû tárgya.
- Célkitûzéseink egyik legfontosabbika a trianoni országcsonkítás következtében elszakított magyar nemzettestek, azaz a történelmi Magyar Királyság utódállamaiban élõ magyar kisebbségek állami forrásokból történõ támogatása minden téren.
- Végezetül, de nem utolsó sorban nemzeti õstörténetkutatásunk, régészetünk és a habsburgi és kommunista idõk nemzetrontó beidegzõdéseitõl független és szabad magyar nyelvészeti vizsgálódások, melyek hiteles nemzeti múltunk feltárásának értékes eszközei, széleskörû állami támogatásban kell részesüljenek.
A fenti, elég hosszúra nyúlott lista, mely Nemzetünk túlélése érdekében a legfontosabb és halaszthatatlan teendõket fonja egy füzérbe, óriási kihívás elé állítja népünket. Az utóbbi zûrzavaros 18 év a szándékos nemzetrombolást és az Ország minden téren elõidézett kiszolgáltatottságának fokozását szolgálta. Ez a közel két évtized remélhetõleg elég volt minden kellõen mûvelt, intelligens és jószándékú magyar ember számára, hogy fölismerje a rendteremtés égetõ szükségességét.
Tudatában vagyok annak, hogy amit írtam, a jelen látszólagos kilátástalansága közepette inkább megoldhatatlan utópiának tûnik, mint kivitelezhetõ és valószerû programnak. Ami mégis arra sarkallt, hogy papírra vessem mindezt, nemcsak nemzetféltésemben keresendõ, hanem abban a tudatban, hogy a világtörténelem látszólag legmegvalósíthatatlanabb utópiája, melynek magjait egy kétezer évvel ezelõtt élt, a jeruzsálemi Fõtanács követelésére borzalmas módon kivégzett, karizmatikus, csodatévõ palesztínai tanító és tizenkét galileai tanítványa hintett szét a leírhatatlan túlerõtõl uralt világban, az ördög minden cselvetése ellenére mekkora szárba szökkent azok az emberek által, akik komolyan vették tanításukat és tettekké is váltották azokat. Mert ha eljõ az ideje egy isteni gondolatnak, ha idõszerûvé válik egy eszme, nincs az a visszahúzó, ellenséges, ördögi erõ, mely megakadályozhatná, hogy mint a kovász a kenyér tésztáját, átjárja az egész világot.
Az üdvtörténet törvényszerûségei szerencsére nem az emberi logika és ráció szánalmasan szûk látóhatárán belül mûködnek! Ebben van minden reményünk, és ez okozza majd a magát balgán elbízó, nemzetközi fináncmaffia antikrisztusi, sötét uralmának vesztét is.
Mert ami embernek lehetetlen, az Istennek lehetséges! (jézusi Ige)
Jézus: "A világban üldözést szenvedtek, de bízzatok, én legyõztem a világot." (Jn. 16./33.)
Lajdi Péter 2008.