Rasdi: Vissza nem térítendõ állami támogatások

A vissza nem térítendõ támogatásokat a gazdasági élet területén nézem. Elõször nézzük azt, hogy mi a vissza nem térítendõ támogatás célja? (Avval itt most nem foglalkozom, hogy esetleg egy kis pénz juttatása haveri körnek, mert az más kategória.) Az egész gazdaságra jellemzõ, hogy tõkeszegény, ennek következtében a gazdálkodó szervezetek ki vannak szolgáltatva a bankszektornak, mert minden megmozdulásukhoz hitelre van szükségük. A kiszolgáltatottságon kívül ez teljesen ellehetetleníti õket, mivel minden banki kamat (fõleg ha a járulékos költségeket is figyelembevesszük) lényegesen nagyobb mint egy gazdálkodó szervezet tõkearányos nyeresége. Ebbõl adódik, hogy ha banki hitel helyett saját tõkével tudná finanszírozni a tevékenységét, vagy legalábbis annak jelentõs részét, sokkal jobb eredményt tudna elérni. A vissza nem térítendõ állami támogatás ilyen tõkeinjekciót jelent.
Miért van mégis bajom a vissza nem térítendõ támogatásokkal? Alapvetõen két bajom van vele. Az egyik, hogy a támogatást kapó (elnyerõ) vállalkozás indokolatlan elõnyben részesül a támogatást nem kapó versenytársával szemben. Nem a piaci körülményekhez való jobb alkalmazkodás, hanem a támogatás dönti el, hogy melyik cég lesz eredményesebb. Figyelembevéve a „Kvázivállalkozások” c. írásomban kifejtetteket lehet, hogy végsõ soron a kis- vagy középvállalkozásnak juttatott támogatás végsõ soron csak annyiban szolgálja a hazai tevékenységet, hogy áron alul dolgozó beszállítót biztosít valamelyik multinak.
A másik bajom, hogy a vissza nem térítendõ támogatás forrása a 10 millió magyar adóbefizetése (az ÁFÁ-t a nyugdíjas és a csecsemõ is fizeti). Ennek a 10 millió magyarnak a befizetésébõl kap párszáz, párezer vállalkozó állami adományt a maga vállalkozásához. Sõt a 10 millió magyar adóbefizetése külföldinek ad olykor többmilliárdos nemzeti ajándékot.
Mi lehet a megoldás? Ne nyújtson segítséget az állam tõkeigényes vállalkozás feltõkésítéséhez? Persze, hogy nem ez a megoldás. Adjon támogatást! Olyat, amelyik valóban kivonhatatlan feltõkésítést ad az adott cégnek. De nem vissza nem térítendõ nemzeti ajándékot.
Elõször is el kell felejteni a hazug szlogent, hogy az „állam a legrosszabb tulajdonos” (legfeljebb ha annak az államnak szocialista és szabaddemokrata vezetése van). Ha nem leszünk rosszul attól, hogy az államnak tevõleges része van a gazdasági életben, akkor kéznél van a megoldás. Az állam tõkeemeléssel szálljon be az adott vállalkozásba, legyen társtulajdonos vagy részvényes az adott vállalkozás vállalkozási formájától függõen. A tõkeemelésként befizetett összeget kivenni nem tudja, legfeljebb eladhatja. Egy gyors eladás megzavarhatja a vállalkozás tevékenységét, ezért az ilyen tõkeemelés alkalmával az állam vállalja, hogy a tevékenység jellegétõl függõen meghatározott ideig nem idegeníti el a tulajdonát. Adjon továbbá elõvásárlási jogot a cég többi tulajdonosának (ha az adott vállalkozási formánál ez nincs meg automatikusan). Így a vállalkozás megkapja a tevékenységéhez szükséges tõkeinjekciót, a vállalkozó nem ajándékot kap az adózóktól, és végsõ soron akár a cég teljes tulajdonjogát vissza tudja szerezni.
Az ilyen üzletrészek értékesítésébõl befolyt pénzek késõbb ugyanígy visszaforgathatók a gazdaságba vagy akár költségvetési bevételként is figyelembevehetõek.