Rasdi: Rendhagyóan 1848-ról

(Az alábbi szösszenetet 3 évvel ezelõtt írtam. Akkor a „flagmagazinban” jelent meg. Azt hiszem attól függetlenül itt megismételhetem.)
Nemrégiben került kezembe egy 1942-ben kiadott könyv (Tempefõi: Budapesten akkoriban, 1848-1849, Griff kiadó, Budapest, Felelõs kiadó: Tempefõi János). Igen érdekes, mert szokatlan szempontból indítja könyvét. Felvázolja a korszak pénzügyi hátterét, és néhány igen érdekes információt ad. Az ország legfõbb bankja (ma emisszós banknak vagy jegybanknak mondanánk), az Osztrák Nemzeti Bank, magánbank. Magyarországon még csak fiókintézete sem volt, a papírpénz értéke a napoleoni háborúk óta folyamatosan romlik, a forgalomban levõ 200 milliónyi papírpénzre 20 milliónyi, apadó fedezet van. Mindenki fémpénzre (aminek nemesfém anyagértéke van) akarja váltani a birtokában levõ papírpénzt, amit az egész országban csak négy fiók pénzintézetnél tesznek meg. Ennek a pénzügyi romlásnak a kiindítója az elsõsorban a napoleoni háborúk finanszírozásához felvett hitelek ill. azok visszafizetése volt.
Március elején Gyõr követe, Balogh Kornél kért szót, és a bankjegyek ügyében akart indítványt beterjeszteni. Annyira fontosnak tartották a kérdést, hogy Kossuth ennek a kérdésnek a megtárgyalása érdekében kérte, hogy vegyék le a napirendrõl az általa javasolt örökváltság kérdését. Vagyis a jobbágyság megszüntetésével kapcsolatos kérdésnél is fontosabbnak tartották ezt a kérdést. Evvel kapcsolatban merült fel elõször az önálló magyar nemzeti bank kérdése. „…önálló magyar fináncminisztériumot kell kívánnunk, mert különben a rólunk nélkülünk intézkedõ idegen hatalom pénzviszonyainkat végtelen zavarokba bonyolíthatja” – mondta Kossuth a témával kapcsolatos felszólalásában.
Ezt követõen került bele a március 15-i követelések közé 9. pontként a Nemzeti Bank követelése.
Tulajdonkép ez magyarázza Petõfi „Mit nem beszél az a német” c. (iskolás koromban egész más miatt igen kedvelt) versének következõ sorait: „…azt követeli a svábság, fizessük az adósságát…”. Nem hinném, hogy sok tanár akadna, aki diákjának ezen sorok hátterére vonatkozó kérdésére választ tudna adni.
Emlékeztetõül 1848-ból:
Mit kíván a magyar nemzet?
Legyen béke, szabadság és egyetértés!
1. Kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését.
2. Felelõs miniszteriumot Buda-Pesten.
3. Évenkénti országgyûlést Pesten.
4. Törvény elõtti egyenlõséget, polgári és vallási tekintetben.
5. Nemzeti õrsereget.
6. Közös teherviselést..
7. Az úrbéri terhek megszûntetését.
8. Esküdtszékeket, képviseletet egyenlõség alapján.
9. Nemzeti bankot.
10. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra; magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, s a külföldieket vigyék el tõlünk.
11. A politikai státusfoglyok bocsájtassanak szabadon.
12. Kívánjuk az uniót Erdlélylyel.
Egyenlõség, szabadság, testvériség!
Március 15. a magyar függetlenség ünnepe. 1526 óta nagyon kevés idõszak volt, amikor magunk dönthettünk sorsunkról. A kevés idõ alatt is sok rossz döntésünk volt. De ezek a döntések a mieink voltak. Sok rossz döntésünk már úgyse lesz. Ha áprilisban megszavazzuk az EU csatlakozást, utána már csak „önkormányzati szinten” dönthetünk magunk. Ami lényeges kérdés lesz, azt úgyis a fejünk fölött döntik el. A látszat kedvéért esetleg meghallgatnak majd.
Március 15. a magyar függetlenség ünnepe. Azért említem újból, mert pár hónappal ezelõtt még voltak akik ezen a napon akarták volna levezényelni, hogy a magyarság mondjon le a függetlenségérõl. Mondjon le arról, amit éppen ünnepel.