TÛZRE VETETT KRÓNIKA

TÛZRE VETETT KRÓNIKA
ÍRTA
SZASZOVSZKY GÉZA
Kézirat
1. A rend fegyelmi testületének tagjai befejezték tanácskozásukat. Mindenki felállt. A jegyzõkönyvet vezetõ szerzetes lúdtollát a tintába mártotta, és felkészült az írásra. Sycardus felvette az asztalról a pergamenköteget és odalépett a fegyelmi eljárás helyszinéül szolgáló étkezõterem kandallójához.
- Eljárásunk során bebizonyosodott, hogy Kozma testvérünk a bûn útjára tévedt. Írása nem egyezik szent anyaszentegyházunk tanításával, tanítása nem szolgálja az egyház érdekeit. Hagyta magát félrevezetni a tanulatlan pórnép, az eretnek regõsök és csaló magocok által. Helytelen képet fest szent elsõ királyunkról valamint kegyes urunkról, Béláról, aki feltétlen híve Szentatyánknak és dicsõséges Anyaszentegyházunknak. Mindezt rendünk tagjaként tette, akinek szent kötelessége lett volna fellépnie a hamis hangok ellen. Még akkor is, ha úgy gondolta, hogy megboldogult Paulus Hungarus testvérünknek, a kúnok térítõjének szellemében cselekedett. Rendünk tekintélyének megalapozása igen fontos, hogy szent küldetésünket teljesíthessük. Ismeretes mindannyiotok elõtt, hogy jelen eljárást azért tartjuk így, hogy ne kerüljön nyilvánosságra szerencsétlen testvérünk eltévelyedése. Eljárásaink ítéleteit ki szoktuk hirdetni és adott esetben az ítéleteket nyilvánosan szoktuk végrehajtani, hogy a nép felismerje a bûnök szörnyûségeit, és ez okulásukra szolgáljon. Ezt az ítéletet és végrehajtását azonban rendünk falai között tartjuk. Hisz hamis krónikát csak kolostorban írhatnak, ahol a lelki vezetõknek és kolostori elõljáróknak lehetõségük van ennek a bûnnek a megakadályozására, és kötelességük is megtenni azt. Mint eltévelyedett Kozma testvérünk elöljárója, itt színetek elõtt bevallom és bánom, mea culpa, hogy oly késõn ismertem fel testvérünk bûnös tevékenységét. A nyilvános büntetéstõl elrettentés nem várható. A nyilvánosság csak azt mutathatja, hogy a bûn még rendünk falai közé is be tud férkõzni. Ez még a Szentatyát is arra késztetheti, hogy szent küldetésünkkel másokat bízzon meg. Mindezek figyelembevételével zárt körben hoztuk meg döntésünket, és a végrehajtás sem kerül ki rendünk falai közül. A bûnös iratokat a poklok tüzére vetjük - és Sycardus a kezében levõ pergamentköteget széles mozdulattal a lángok közé dobta.
A lángok fellobbantak, és megvilágították a teremben levõket. Az ott levõk mindegyikének arcán a gyûlölet tükrözõdött. Nem véletlenül. Hisz mindegyiküket Teuton János helyezte jelenlegi hivatalába a rendtartományban. A köztük levõ kevés magyarban a hit elnyomta õseik hagyományainak tiszteletét. Hisz többnyire már nem is ismerték azokat. Kozma szomorúan nézte, ahogy élete munkáját elemészti a tûz. De ugyanúgy bántotta, hogy az õ írásaival együtt a tûzbe kerültek azok a régi iratok is, amelyeket a pécsi rendházban Koppány vezér ládájából vett ki, és amelyeket munkája befejeztével vissza akart vinni a ládába a többi régi pergament közé. Úgy érezte, mintha a lángok õt magát mardosnák. De nem törõdhetett vele, mert Sycardus most feléje fordult.
- És te, eltévelyedett testvérünk! Krisztus végtelen jósága irgalmassá tette szívünket. Lehetõséget biztosítunk számodra, hogy magadba szállj. Elmélkedj, ismerd fel tévelygésedet, és bánd meg bûneidet. Mi ezt lehetõvé tesszük számodra. Élj két évig celládban kenyéren és vizen. Elmélkedéseidhez segítségül szolgáljanak azok a protokollumok, amelyeket rendtársaid az eretnekségek kivizsgálása során vesznek fel. Cellád magányában ezeket a jegyzõkönyveket másolod olyan formába, hogy azokat a késõi utódok számára is megõrízhessük tanulságul. Minden második nap kapsz vizet és kenyeret, és testvérünk, aki ezt beviszi neked, minden alkalommal öt-öt korbácsütésben részesít, hogy emlékezz Krisztus szenvedéseire. A cella készen vár. Pater noster…- és miközben a jelenlevõk bekapcsolódtak a miatyánk elmondásába, visszament a bírói asztal közepén levõ helyére.
A miatyánk befejeztével felállt a menet, hogy Kozmát a cellájába kísérje. Az eljárás csendes volt, nem akarták, hogy híre menjen, hogy a domonkos rend egyik szerzetese tévtanokat vetett pergamenre. Nemcsak hogy tévtanokat írt, hanem mindezt a pórias magyar nyelven, ráadásul a pogány rovásokkal írta a pergamentre. Ezért a fráterek is olyan munkabeosztást kaptak, hogy akiknek hivatalból nem kellett jelen lenniük, ne lássák, amint Kozmát utolsó földi szálláshelyére kísérik. Pár perc után becsukódott mögötte a cellaajtó, amely most már élete végéig csak minden második nap nyílik ki, hogy kenyerével és vizével együtt az esedékes penitenciát is megkapja.
Mióta pár nappal ezelõtt a diakóvári domonkos rendházban Sycardus apát, a magyarországi domonkos rendtartomány feje megnézte, hogy régi bolognai diáktársa milyen krónikát ír, most volt elõször alkalma, hogy magában végiggondolja életét. Ma sem tudja, mi indította arra, hogy írni kezdjen. Amikor Baksa mágus mesélt a gyerekeknek a régiekrõl, amikor a Koppány vezér ládájában levõ iratokat olvasta, vagy amikor a királyi udvarban kézbe vehette P. magister gesztáját? Vagy amikor Pál mester írnokaként részt vett az inkviziciós eljárásokban, és az ország különbözõ részein elõkerült régi írások alapján lassan másként kezdte látni népe múltját? De csak a múltját?
2. Hol is kezdõdött? Anyjára már nem emlékezett. Tán hatéves lehetett, amikor elveszítette. Akit apjának tudott, nem sokkal anyja elõtt halt meg. Somogyországban éltek. Nem messze azoktól a romoktól, amelyek valaha Koppány vezér vára és falva voltak.
Legjobb pajtása volt Gerõ, Baksa mágus fia. Emlékezett Baksa mágus nagy ládájára. Sokat mesélt Baksa mágus arról, hogy az a láda valamikor régen Koppány vezér várában volt. Az õ õse mentette ki a vezér várából, miután Koppány vezér elesett a veszprémi csatában és a német Weczellin lovag vezette fegyveresek tûzzel-vassal prédálták az elhunyt vezér birtokait. Baksa mágus meséit késõbb sem felejtette. Ezek szerint mennyire más volt õseink világa, mint amit késõbb tanult róluk. A jó Úr és a gonosz Úr. Akár Isten és a Sátán. Késõbb kezébe került a királyi udvarban P. Magister Gesta Hungaroruma is. De abban semmit sem talált a hunok maradékairól, akiket Árpád magyarjai az országban találtak. Pedig Baksa mágus róluk is mesélt. Róluk, Baján úrról is meg Attiláról is.
Baksa mágus Gerõt tanította, hogy utána õ legyen majd a környék mágusa. Tanította a rovásra, tanította a régi írások olvasására, az állatok és növények tulajdonságaira és viselkedésére. Hogyan árulkodik az állatok viselkedése a várható idõjárásról, melyik növény fõzete milyen nyavalyára jó. És mesélt a régiekrõl. Mivel õ Gerõ jópajtása volt, csendes, nyugodt gyerek, Baksa hagyta, hogy a tanításokon õ is részt vegyen. Az állatok és növények õt nem érdekelték, de a betûk világa, és õseink cselekedetei, azok nagyon. Emlékeiben is ezek maradtak meg. A növényi fõzetekrõl csak annyi, hogy azok gyógyító hatása nem babonaság, hanem a jó Úr adománya, amit a mágusok hosszú idõk tapasztalatai alapján egymástól, fiú az apjától tanult meg, ahogy Gerõ is tanulta az öreg Baksától.
Hisz lehet azt elfelejteni, ahogy ott ültek a domb tetején a nagy tölgyfa alatt? Távolból sejlett a Balaton hatalmas víztükre. A csendes tavaszi délelõtt a két gyerek csüngött az öreg ajkain. Az öreg a régi idõkrõl mesélt, azokról az idõkrõl, amikor Árpád úr, Attila leszármazottja a hétvezér vezette népet bevezette a nagy hegyek övezte õshonba. A hírek gyorsan jöttek. Baksa õsapja, Attila népének maradékával akkor még a Balaton túloldalán, túl a Bakonyon élt.
Nosztalgiával gondoltak a régi idõkre, amikor még Baján kagán kardját rettegték, akik nem hódoltak akaratának. De azok az idõk addigra rég elmúltak. A frankokat is ritkán látták azóta, hogy a nagy hadjáratuk után a hunok kincsét társzekerekre rakva magukkal vitték túl az égigérõ nagy hegyeken, túl a legtávolabbi gyepükön.
- Már akkor is a belsõ széthúzás volt népünk átka, meg a rosszul választott, idegen asszony. Hisz asszony, az asszonynak a hiúsága volt, amely Voynomir tudunt árulásra késztette. Kegyetlen árulásra, hogy Jugur kagán meggyilkolásával megszerezze a frankoknak a hunok kincsét.
- Hogy történt Baksa bátya? És honnan tudod? - kérdezte a gyermek Kozma
- Még öregapám mesélte. Aztán olvastam is azokon a papírokon, amelyek Koppány vezér nagy ládájában vannak. Látod pupák, ezért kell megtanulni a régiek rovását, hogy el tudjuk olvasni a bölcsességeket, amelyeket ránk hagytak. Koppány vezér mágusa még az õ öregapjától, Béldtõl tanulta meg, hogy a nagyurak udvarában levõ mágusnak fel kell jegyeznie a nagyurak környezetében történteket, hogy okulásul szolgáljon a fiaknak, unokáknak. Béld elkísérte Bulcsú és Tormás nagyurakat Bizáncba, ahol Bulcsú a bizánci császár vendégbarátja lett. Olyan kitüntetõ cím volt ez, amit igen kevesek kaptak meg. Bizáncban a császár kérésére sokat beszéltek egy írnokával, aki részletesen kikérdezte õket a magyarokról. Ki kinek a fia, hogy rokona, milyen fegyveres kísérete van, meg hasonlókról. Ez az írnok mutatott is részleteket azokból az iratokból, amely a magyarok régebbi tetteirõl szólt. Bulcsú nagyúr mondta Béldnek, hogy ez nagyon tanulságos, és csinálja õ is. De nagyon figyeljenek a híradások ellenõrzésére. Nehogy olyan téves dolgokat írjanak, mint amilyenek a császár irataiban szerepelnek. A bessenyõk támadása az Etelközbõl történõ induláskor nem volt olyan súlyos, mint ahogy azt Konstantin császár írnokai írták. Annak csak a lemaradók, és azok közül estek áldozatai, akik nem akarták otthagyni földjeiket, és nem akartak visszajönni az Ister mellé. Sokkal nagyobb csapást jelentett Árpád terveire a bizánciak árulása. Természetes, hogy ezt így nem írták. Hisz ki jegyzi fel a krónikáiba, amit szégyellnie kell! De hála Levente és serege hõsiességének, a feladatuknak a bizánciak árulása ellenére lényegében eleget tettek. A délrõl várható támadások ellen biztosították a vonuló népet. Árpád Nagyúr legidõsebb fia ennek a feladatnak áldozta életét. A láda legrégibb iratait még Béld írta. - emlékezett Kozma Baksa mágus szavaira. Már nem is tudja, hogy tényleg így történt-e. Hisz azóta saját kezébe vehette ezeket az iratokat. Voltak közöttük még régebbiek is. Baksa mágus tévedett.
3. Igen, az iratos láda. Akkor gyerekkorában látta elõször. Majd milyen szomorú alkalom volt, amikor újra találkozott vele. Mindig szépen, gyorsan tudta róni a sorokat, gyerekkorában Baksa mágustól megtanulta, hogyan írnak a régiek, majd Pécsett megtanulta a rómaiak írásmódját is, ahogy a papok és a szerzetesek írtak. Ezért kísérte Pál mestert, amikor az ország fõinkvizítoraként járta az országot, és ezért is rótta rá Sycardus ezt a büntetést. Így került Pál mester íródeákjaként Somogyországba, és találkozott gyerekkori pajtásával, Gerõvel. Pál meseternek pont Gerõt kellett egzaminálnia, mert a pécsi Albertus doktor bejelentést tett, hogy Gerõ boszorkányságot ûz, és tyúkért, borért, búzáért eltávolítja a rontást. A külhoni univerzitásokon tanult doktorok gyakran tettek bejelentéseket a gyógyító mágusok ellen, mivel általában jobb eredménnyel gyógyítottak az õsi ismeretek alapján, mint õk, akik mindenre csak piócát alkalmaztak meg eret vágtak. Ezért többnyire pénzt vagy egyéb adományokat kértek a betegeiktõl, míg a táltosok többnyire nem fogadtak el semmit. Az inkvizíció vizsgálatai is legtöbbször ezért jártak kedvezõ eredménnyel a számukra. Szerencséje volt Gerõnek, hogy Albertus doktor már több alaptalan bejelentést tett, és Pál mester már minden bejelentését gyanakodva fogadta.
Gerõ az apjától a növényekrõl és egyéb régi tudásról tanultak alapján gyógyította a környék népét. Távolabb is ismert volt, mivel a legtöbb többi mágustól eltérõen a gyógyításnak több módját ismerte. Rándulást rakott helyre, és számos nyavalyát tudott kiûzni az emberekbõl. Keveréket itatott velük, takarókba csavarva tûz mellé fektette õket, meg hasonlókat tett velük. Mindegyikkel mást csinált, és hogy mit csináljon, ahhoz megnézte a vizeletüket (mily undorító), megfogta a kezüket, meghallgatta a mellüket, megtapogatta a vállukat, térdüket.
Mintha tegnap lett volna, úgy emlékezett az eljárásra. De nagy szerencséje volt Gerõnek, hogy az eljárást még Pál mester folytatta le, és nem késõbb Teutón János alatt történt az eset. A tanúk kihallgatásának is megvannak a módszerei. Nem csak a tortúra eszközeivel lehet a tanúkból a kihallgató számára a szándékának megfelelõ vallomást kiszedni. Pál mester amúgyis szeretettel közelített a gyanúsítotthoz, nem példát akart statuálni. Elfogadta, hogy az Úr teremtette azokat a gyógynövényeket is, amelyeket Gerõ és a többi mágus használt. Megértette, hogy az apáról fiúra származó hasznos ismereteket a külhoni univerzitások nélkül is nagyon jól lehet hasznosítani. Azok is az Úr nagyságát és dicsõségét hirdetik. A tanuk meghallgatása alapján Pál mester megállapította, Gerõ semmilyen formában nem érintett hitbeli kérdéseket. "Nihil contra fidem". A gyógyítások során nem idézett ördögöket, átokûzõ mondókái hitbelileg nem voltak veszedelmesek, és a gyógyításért nem fogadott el pénzt. Ezért az eljárás végén csak figyelmeztették, hogy a következõkben se folyamodjék eretnekséghez vagy boszorkánysághoz, és a gyógyítást is bízza a tudós doktorokra. Mintha a szegény emberek azt meg tudták volna fizetni!
Az egyik tanú tett említést Gerõ ládájáról és a benne levõ régi írásokról. Mert nem csak a régiek tetteirõl szóló írások voltak abban, hanem régi korok mágusainak feljegyzései is az egyes növények hasznos mivoltáról, a beteg állatok kezelésérõl és egyéb hasznos tudnivalókról. Akkor Pál mester az egyház nevében lefoglalta az iratos ládát, és magukkal vitték Pécsre. Pál mester biztosabbnak gondolta, ha azok a kolostor falai között vannak, mint egy szegény falusi házban. Akkor nyílt lehetõsége arra, hogy a ládában levõ iratok egy részét elolvassa. Pécsre érkezve Pál mester a ládát elzárta. Csak neki és Julianus testvérnek, aki hozzá hasonlóan nagyon jól ismerte a régiek írásmódját engedte meg, hogy azokat az írásokat tanulmányozzák. A hitbelileg károsakat semmisítsék meg, de a többire vigyázzanak. Talán ott még mindig megvannak ezek az iratok. De lehet, hogy azóta Teutón János azokat is elküldette Firenzébe, hogy a tudós domonkos testvérek megvizsgálhassák, és a káros tanítást tartalmazó részeket megsemmisíthessék közülük. Mintha ott bárki is el tudná olvasni a régi magyarok írását. De aki magyar, abban Teuton János nem bízott. Bár vajh azt is ki tudja, mi káros, mi nem, mi igaz, mi nem. Lehet-e káros, ami igaz? Hisz ha rosszul mondják az igazságot, nehéz befogadni, és az ügyesen mondott hamissággal könnyen lehet félrevezetett híveket szerezni. Az iratok pedig! Ha már egyszer elvitték, visszahozzák-e valaha? Pedig ott Firenzében az nekik nem érdekes, csak nekünk, akik ezen a földön élünk, és akik õseinek tetteit az tartalmazza. De lehet, hogy éppen ezért. Mert akkor olyat is megtudunk belõlük, amik nem szolgálják az egyház érdekeit?
Azt viszont tudta, hisz jól ismerte Sycardust is és a szokásos eljárásokat is, hogy az eljárás titkossága a rend és az inkviziciós szolgálat vezetõire nem vonatkozott. Ezért biztos, hogy Sycardus valamennyi rendházat értesítette az ellene folytatott belsõ eljárásról, a nála fellelt írásokról. Azt is tudta, hogy ezért a pécsi rendházat is értesíteni fogja, és az értesítés alapján valamennyi régi írást, amelyik Koppány ládájából esetleg ott még fellelhetõ, szintén el fogják égetni. És az is biztos, hogy ezek után megnézik, hogy a többi régebbi írás között is találnak-e olyat, amit a hit védelmében tûzre kell vetni. Ha nem tartják egyszerûbbnek, hogy mindent elégessenek.
4. Mi mindent tudott meg Kozma a láda irataiból! Talán akkor gondolta elõször, hogy mindazt összegyûjtve, krónikába foglalva kellene leírni. De elhatározni csak akkor határozta el, amikor a királyi udvarban a kancellárián Pál mester írnokaként kézbe vehette, és olvashatta P. mesternek, boldogult Béla király jegyzõjének gesztáját. Amikor elolvasta azt, és látta, hogy a ládában levõ iratok más eseményeket is tartalmaztak, elhatározta, hogy ezekrõl õ ír majd krónikát. Ahhoz nem érzett elég erõt magában, hogy az is geszta legyen a nyugati szokásoknak megfelelõen, de ezt nem is tartotta szükségesnek. Fontosabb, hogy igaz legyen, mint az, hogy megfeleljen a szabályoknak. Oly mélyen éltek benne Baksa mágus tanításainak emlékei, hogy õ inkább ahhoz hasonlóan szerette volna a magyarok régi cselekedeteit írásba foglalni. Oly igazul, ahogy azokat a régi írásokban olvasta, ahogy azokat Baksa mágus elmesélte, és ahogyan arra vonatkozó apró részletekkel a Pál mester által vezetett inkviziciós eljárások során az egzamináltak elmondása alapján megismerkedett.
Hisz mennyi olyan dologról beszéltek az eljárások vádlottai, a meghallgatott tanuk, amikrõl õk az univerzitásokon nem is hallottak. Hányszor mondta ezek hallatán Pál mester, hogy egy az Úr, mindnyájan az õ gyermekei vagyunk, a tanulatlan pórnépek is õt imádják, csak máskép teszik, Jézus végtelenségét más oldalról ismerik, de végsõ soron õk is õt imádják, õt tisztelik. A mágusok tudásának jelentõs részét pedig tanítani kellene. Mintha Pál mester is olvasta volna a Koppány vezér ládájában rejlõ pergamenteket. Ezeket nem csak neki mondta, írásba is foglalta. Most is a füleibe cseng, ahogy egy disputa során Pál mester olvasta saját írásából: "nem vétkezik az, aki állati áldozatok bemutatásával tiszteli a Napot, ha ezt isteni kinyilatkoztatás fényénél teszi: és ezt a régi magyarok papjainak javára mondom, még akkor is, ha ez a kinyilatkoztatás a régiek legfõbb lényétõl ered, mert ez Istennel azonosítandó" . Ennek a gondolkodásnak köszönhette a kunok közti térítõ munkájának eredményességét is. Az õ irányításával végzett hittérítõ munka alapján tudta Róbert püspök megkeresztelni Borics kánt és megalapítani a milkói püspökséget a kunok között.
Hogy elszabadulnak az ember gondolatai! Az eljárás alatt a kérdések a Sycardus megszabta korlátok közé szorították gondolatai csapongását. Azt szerette volna, hogy az ítélet kimondása után, cellája magányában majd sorra veszi emlékeit. Gyerekkorától kezdve. Ahogy a pécsi bencés fráterek magukhoz vették. Majd a kolostorban töltött tanulóévek után, amikor sikeresen kiállotta Kalán apát úr vizsgáztatását, a rend elküldte a bolognai univerzitásra, hogy ott tovább erõsödjön hitben és a tudományokban. De ez mennyi gondot okozott! Amikor az univerzitáson tanultak sokszor annyira ellentmondtak annak, amit gyerekkorában hallott, és amit tapasztalatból tudott. Mennyire igaza volt Albertus mesternek a párizsi univerzitáson! Amikor azt mondta a hallgatóinak, hogy nem Aristotelesnél kell keresni, hogy hány lába van a hangyának, hanem meg kell számolni. Ezt Miskolcz nembéli Pósa úr mesélte neki, aki Párizsban tanult. Majd a bolognai esztendõket, ahol megismerkedett azokkal az emberekkel, akik akkora szerepet játszottak késõbbi életében, a bölcs és jóságos Pál mesterrel, akit Paulus Hungarusnak is neveztek, a kemény és szigorú Teuton Jánossal, Sycardussal és Damasussal, tanulótársaival.
Azok a bolognai évek! Amikor még fiatal volt, és a vér parancsa õt is megérintette. De az Úr kinyilvánította, hogy tõle mást vár. Szegény fiatal Jolanta! Az Úr magához vette, mielõtt megismerhették volna a szerelmet. Ha ott lett volna Gerõ a maga pogánynak mondott fõzeteivel, talán sikerül életben tartania. De a bolognai nagy tudású doktorok fóliánsaiban nem szerepeltek azok a pogány fõzetek, nem ismerték azokat a növényeket, amelyeket Gerõ a somogyi lankákon szokott gyûjteni. Nem tudták értelmezni a vizelet színének elváltozásait, a csukló lüktetését, a beteg légzésének változásait. Csak mindjárt eret vágtak. Jolanta elvesztésének hatására döntötte el, hogy belép a prédikátor barátok alakuló rendjébe, és csatlakozik mélyen tisztelt tanárához, Pál mesterhez. Pál mesterhez, akinek tudását mindenki tisztelte, és akinek gondolkodása mégis annyira különbözött a többiekétõl. Mivel tanulmányait a pécsi bencés rendház fizette, az új rendhez csak Szent Benedek rendjének hozzájárulásával csatlakozhatott. De Õszentsége a hit védelmének nagy feladatát szánta az új rendnek, ezért könnyen megkapta az engedélyt.
Azután beköszöntött az Úrnak 1221-ik esztendeje. Már évek óta, csaknem a rend alapításától kezdve készültek arra, hogy a bolognai rendházból kiindulva felkerekedjenek, és elmenjenek a világ mindegyik részébe, ahol a szent igaz hit tanításait belsõ eretnek tanítások veszélyeztetik. Mely nap lett volna alkalmasabb az indulásra, mint Pünkösd, amely napon az egyház az apostolok tanító küldetését ünnepli! Ezen a napon szállott a Szentlélek Krisztus apostolaira. Ugyanígy a Szentlélek erejében bízva akarták õk is megkezdeni hitvédõ tevékenységüket. Ekkor indultak haza Pál mester vezetésével. Sycardus még nem jött velük. Õ ott maradt Bolognában és csak késõbb jött utánuk, amikor András úr után Béla urat koronázták meg Szent István koronájával.
5. Szent István koronája! Hogy torzul el az emberek tudása! És most, hogy az õ elítéltetése után a Koppány vezér ládájában levõ iratokat minden bizonnyal elégetik, az utókor már az újabb írásokban foglaltakra fog emlékezni. Pedig ha minden a Hartvik püspök úr legendájában leírtak szerint történt, akkor a hunok koronájáról írottak nem igazak a régi írásokban. Vagy ez igaz, vagy az. De nehéz volt választani. Egy biztos. Béld mágus helye és feladata Bulcsú mellett majd a névtelen mágusok feladatai és soruk Bulcsú utódainak majd Koppánynak az udvarában nem nagyon függtek attól, hogy mirõl készítettek feljegyzést, és mit írnak abban. A pécsváradi monostor pedig nagyon szép javadalmat kapott Kálmán királytól, amikor átadták neki a Hartvik legenda pergamentjét. És milyen kapóra jött ez neki ekkor, amikor Henrik császár újból hûbéresküt akart a magyar királytól arra hivatkozva, hogy Szent István királyunk Ottó császártól kapta szent koronánkat, ezért a magyar király hûbérese a német-római császárnak. Sikerült is Kálmán királynak ellenállnia a német követeléseknek, bár ebben a Hartvik püspök úr legendáján kívül fegyveres ereje, és katonai felkészültsége is segítségére volt. Erre szüksége is volt, hisz Henrik császár is hivatkozott krónikára. Õ egy másik krónikára hivatkozott, amelyet Theotmár mester , német szerzetes korábban, még II. Henrik német-római császár ill. Szent István királyunk idejében írt. Kolostora biztos szintén nagyon szép javadalmat kapott akkor Henrik császártól. Hisz ennek alapján akarta István urat a hûbéresének nyilvánítani.
Ha ezek a javadalmak és adományok nem lettek volna, és II. Henrik császárnak meg Kálmán királynak nem lett volna akkora szüksége azokban az idõkben azokra a krónikákra, akkor talán könnyebben tudná felejteni azokat, amiket Béld mágus írt. De miért kellene felejteni azokat?
Miket írt Béld mágus? Igaz lehet-e? Hisz Béld mágus még Attiláról, a húnok nagykirályáról is írt. Még tõle szállott volna a korona Baján kagánra majd utódaira. Így került volna a sárvári ringben székelõ kagánhoz. Az volt Jugur kagán székhelye. De ez már nem Baján úr verhetetlen népe volt. Gyepüiket is visszább kellett vonni a hegyek lábához, addig a vidékhez, amely a régi rómaiak Vindobona nevû városa környékén terült el. Ezt a sárvári ringet rabolták ki Theudebert király frankjai Voynomir tudun árulásával. Ezt a rablást nevezték aztán a frankok krónikáikban Baján birodalma szétzúzásának. Való igaz, hogy a hunoknak Attila után Baján volt az utolsó nagy kagánjuk. Halála után nem maradt méltó utóda, és az egyes hun és rokon nemzetségek urai önállósították magukat. A nagy rablás után pedig a fõ hatalom jelvénye is az ellenséges frankok kezébe került. De a Kárpát-medence egységét jelképezõ, a fény felszabadítását megtestesítõ, õsi szent korona visszaszerzésérõl sohase mondtak le.
Nem sokkal a nagy rablás után érkeztek meg Árpád úr vezetésével a "hetumagarok" a távoli Itil mellõl. Akkor indulhattak, amikor a nagy rablás történt, de pár év beletellett mire megérkeztek. Hisz annyi embert, marhát nem könnyû szervezetten mozgatni, közben ellátásukról is megfelelõen gondoskodni. Gondoskodni kellett a vonuló nép védelmérõl, és le kellett gyõzni Attila földjének idegen urait is. Nagy, nehéz vállalkozás volt, de Árpád népe sikeresen végrehajtotta. Árpád bejövetelének részleteirõl, a bolgárok és Szvatopluk elleni harcairól Kozma nem írt a maga krónikájában. Ezekrõl részletesen és összefoglalóan írt P. mester a maga gesztájában, és Kozma nem akarta ezeket ismételni . Koppány ládájában nem volt összefüggõ krónika, csak egyes feljegyzések voltak benne.
Az ország nyugati, délnyugati részében maradtak többnyire a régóta itt volt hun utódnépek, egy részük áttelepült Erdõelvébe. Az újonnan jöttek az ország többi részén telepedtek le.
A frankok megijedve, hogy erõs nemzet és birodalom épül újból Attila és Baján elgyengült országának területén, erõs sereggel akarták már alakuláskor megsemmisíteni õket. Seregük a Duna mentén mélyen behatolt a gyepük mögé, és egész Pozsonyig jutottak elõre. A Duna déli partján vonuló sereget érsekek, püspökök, apát urak, fõpapok és egyéb egyháziak vezették, hogy Lajos király rendelkezése szerint a magyarokat kiírtsák a föld színérõl. De hiába tért már meg Árpád õseihez, a magyarok megmutatták, hogy ha nincs közöttük széthúzás, karddal, fegyverrel nem lehet erõt venni rajtuk.
Hogy elkalandoznak az ember gondolatai! Szent István koronájától a pozsonyi csatáig! Ezt az egész kitérõt pedig csak annak a végiggondolása okozta, hogy hogyan lett Attila koronájából Szent István koronája. Mert valahol mindennek van elõzménye, és az elõzmények ismeretének hiánya téves tudást eredményez. Az ember könnyen fogad el természetesnek, magától értetõdõen igaznak olyan dolgokat, amikrõl mások akarják, hogy igaznak higgye.
Mennyi mindent megtettek az õsök, Bulcsú, Lél, Botond és a többiek, hogy visszaszerezzék a Koronát. A gondos feljegyzéseknek köszönhették, hogy mindig is tudták mely érsekségeknek, apátságoknak, grófoknak jutott a frankok által elrabolt kincsekbõl. Hisz késõbb a németek, és elsõsorban Ottó megerõsõdésének megakadályozása mellett a kincsekben részesült városok felkeresése volt a nyugati hadjáratok fõ célja. A németek persze öncélú rabló, fosztogató hadjáratokról írtak. Mintha a magyarok a hadjáratok elõkészítése során nem gondoskodtak volna helyi szövetségesekrõl. A rablás nem célja, volt a hadjáratoknak, hanem csak szokásos velejárója. Sokfelé jártak, de a Koronát nem találták.
Egy sebeibe belehalt apátúr mondta közvetlenül halála elõtt, hogy tudomása szerint a korona, amelynek oldalain csüngõk vannak, és a tetején félrehajlott kereszt, Aachenbe került. A hadjárat ellen szóló minden érv ellenére ezért vállalkozott Bulcsú az utolsó hadjáratára, amely a szerencsétlen augsburgi vereséggel végzõdött. Ez, a német krónikákban "Ungarschlacht"-nak nevezett német gyõzelem is mennyire torzan szerepel a krónikákban! Egy kis magyar sereg részleges veresége nem volt sorsdöntõ. Részleges vereség, mert Botond a harmadik seregtesttel pár nappal késõbb keményen visszacsapott. A harctérre érkezéskor megdöbbenve látták, hogyan mészárolták le a németek a magukat megadó fegyvereseket, hogyan fosztották ki õket holtukban, hogy még az alsó ruhájukat is lehúzták róluk, és hagyták a halottakat temetetlenül a harcmezõn. Bulcsút és Lélt addigra már elvitték Regensburgba, ahol kegyetlenül felakasztották õket. Ezután Taksony majd Géza nagyfejedelmek is belátták, hogy fegyveres úton nem tudják visszaszerezni a koronát.
Milyen érdekesek voltak azok az iratok, amelyek beszámoltak Taksony nagyúr tárgyalásairól, majd Solt úr útjáról, amikor Quedlinburgba utazott követként a német király húsvéti gyûlésére. Tizenketted magával ment, hogy kifejezzék, a magyar legfõbb úr teljeskörû felhatalmazást adott. A tárgyalásokat Taksony nagyúr kezdte. Nekik is Taksony nagyúr adta még a megbízást. Hogy is adhatta volna Géza! Hisz abban az esztendõben halt meg Taksony nagyúr. Géza pedig még gyermek volt. Késõbb folytatta az ekkor megkezdett utat, de a fõ irányt még Taksony jelölte ki. A követség legfontosabb feladata a Korona visszaszerzése volt. Nagy volt a tárgyalás tétje, Attila koronája!
De lényeges volt a tárgyalás a németeknek is. Fél évszázaddal korábban komoly gyõzelmet arattak a hunok maradékain, de azóta belharcaik miatt ezt a gyõzelmet nem tudták kiaknázni. Azután Árpád megjelenése, az újonnan jött magyarok és a hunok maradékainak közös ereje Pozsonynál megmutatta, hogy a nagyfejedelem halála nem veszi el a magyarok kardjának erejét. Ha nem megy erõvel, majd megy máskép - gondolta Ottó a németek nagy királya, és tárgyalni kezdett Taksony nagyfejedelemmel.
Nagyon nehéz tárgyalássorozat volt. Annyi kérdést kellett megfontolni mindkét félnek! Nem csoda, hogy olyan soká tartott, amikorra megállapodtak. Abban is megállapodtak, hogy a Korona átadása ünnepélyes körülmények között Quedlinburgban történik. Ottó el fogja ismerni, hogy a frankok keresztényhez méltatlan módon rabolták el Attila koronáját. Jószándékuk jeléül visszaadják azt jogos tulajdonosának, Attila hatalma örökösének, Taksony nagykirálynak. Taksony nagykirály pedig népe legfõbb uraként ünnepélyes ígéretet tesz, hogy a magyarok békében fognak élni, nem állnak bosszút Bulcsú és Lél seregének lemészárlásáért. A béke további zálogaként Taksony engedélyezi, hogy Németországból egyházi személyek jöjjenek Magyarországra római módon hirdetni Isten tanításait. Ebben semmi különös nem volt, mert akkoriban a magyarok között mindenki úgy tisztelte istenét, ahogy akarta.
Ez volt az elõzetes, követek útján tett titkos megállapodás. De közbeszólt az élet. Titkos kór támadta meg Taksony nagyfejedelmet, és az Úr fiatalon, 38 éves korában magához szólította.
Taksony fejedelem temetésén itt volt Bruno püspök Ottó király képviseletében. Számos ajándékot hozott, ajándékokat mintegy elõzetes részként abból a kincsbõl, amelynek visszaadására a tervek szerint Quedlinburgban kellett volna sort keríteni. A püspök úr sokat tárgyalt az új király legfõbb bizalmasával, Solt ispánnal, és számos nagyúrral, akik mind ott jártak Esztergomban, a Pilis lábánál, hogy részt vegyenek Taksony nagyfejedelem ünnepélyes temetésén. Jutott a hozott ajándékokból az ifjú nagyfejedelemnek, Soltnak és valamennyi nagyúrnak, hogy "kellõen érzékeljék Ottó király békére törekvõ jóindulatát". Megállapodtak, hogy Quedlinburgban változatlanul várják a magyarokat. Ifjú korára való tekintettel az új nagyfejedelem még nem lesz ott, de képviseletében ott lesz Solt úr tizenegy további nagyúrral, akik ott az egész magyarságot fogják képviselni. Mivel Géza nagyfejedelem nem lesz ott, a Korona átadása egy késõbbi idõpontban történik, a hozzá kapcsolódó szerzõdés megkötésével együtt. Így Taksony úr váratlan, korai halála következtében az ország sorsa egészen máskép alakult. Attila koronája is jóval késõbb, majd 28 év után, és egészen más körülmények között került vissza Álmos utódaihoz.
Taksony halála után Quedlinburgban egészen másként alakultak a dolgok, mint ahogyan azt Taksony nagyfejedelem elõkészítette. Solt ispán és kísérete olyan megállapodással tértek haza, hogy még az ifjú nagyfejedelem is tombolt, amikor jelentést tettek neki. De nem tehetett semmit. Solt ispán és kísérete az egész országot képviselte. A magyarok nagyfejedelme pedig nem isteni király, hanem a nép választott nagyfejedelme. Azonkívül bírták az õ felhatalmazását is. Nagy tanulság volt ez az arany erejérõl. A németeket a hunok kincsei segítették, hogy utódaik silány képviselõit lekenyerezzék. Nagy kár, hogy krónikáink hallgatnak róla. Igaz, az általa ismert krónikákat már a késõbb alapított kolostorokban írták. Ezek pedig egész másként írják ugyanazokat az eseményeket, mint a régi magyar írással írott feljegyzések. Ha jól belegondol, a magja, a lényege majdnem ugyanaz, csak amit az egyik alapján örvendetesnek vél, azt a másik alapján lehangolónak vagy felháborítónak érzi. Milyen erõs hatalmat is jelent az írás! Mennyire különbözõen és mégis igazul lehet ugyanazt leírni.
De mirõl is tettek jelentést Solt ispánék?
Géza vegye feleségül Adelhaidot, Ottó hûbéresének, a lengyel királynak leányát, aki udvarában nevelkedik, és akit jó szívvel szán Ottó a magyar király feleségéül a béke megerõsítésének zálogául. A Koronát majd Adelhaid hozza magával. A magyar király szívesen fogadja leendõ hitvesét méltó kíséretével és védõõrízetével, és rangjuknak megfelelõ birtokokat adományoz nekik. Magyarország megnyitja határait a keresztény hittérítõk illetve mindazok elõtt, akik be akarnak költözni az országba. Ennek biztosításához Magyarország lerontja gyepûrendszerét, különös tekintettel a nyugati gyepûkre. A király minden segítséget és támogatást megad a keresztény hittérítõknek.
A halál azonban újból közbeszólt. Most Ottó királyt szólította magához az Úr. Géza már fiának, aki szintén Ottó volt, küldhette a magyarázó követséget, hogy sajnos a quedlinburgi követek által vállalt megtisztelõ frigyre nem léphet, mert a követjárás ideje alatt korábbi szándékának megfelelõen feleségül vette Saroltát, az erdélyi Gyula leányát. Döntését a követség elutazása után hozta, így a követek nem tudhatták, hogy ezt a feltételt nem tudja teljesíteni. Így ebbõl a házasságból akkor nem lett semmi. A házasságra pár évvel késõbb, Sarolta nagyasszony halála után került sor. De addigra a helyzet megváltozott. Akkor nem a német barátság megerõsítése, hanem a lengyelekkel épülõ kapcsolat indokolta a házasságot. A quedlinburgi megállapodásból csak a hittérítõk, és védelmezõ kíséretük Magyarországra jövetele valamint a gyepûk felszámolása maradt. Az ország belsõ gyepüinek felszámolása, a legelõk szükséges bõvítése, a törzsek békés együttélése, Álmos és Árpád utódai tekintélyének megerõsödése a belsõ a gyepüket úgyis szükségtelenné tette. A védekezés újabb módja miatt az ország határát is hátrább húzták és a Bécsnek is nevezett Vindobonától nyugatra alakították ki.
Pilgrim püspök Géza nagykirályt is meg akarta keresztelni, de õ nem keresztelkedett meg, római módon is tisztelte Jézust, de õsei imádási módján nem változtatott. Az egyik feljegyzésben még Géza nagyúr erre vonatkozó mondása is szerepelt: "Olyan nagy úr vagyok, hogy többfélekép is áldozhatok a Mindenhatónak". Ily öntelt kijelentést csak egy éretlen ifjú tehet, akinek fejébe álnok tanácsadók ültetnek hamis, káros gondolatokat. Országunkban eddig is többféleképpen imádják Istent - írta a régi krónikás. Ha az új papok ennek más módját is ismerik, annak megismerése csak jó lehet - vélte a Nagyúr. Õszentségével, Róma püspökével is ezért kezdett tárgyalni. De egyházi kérdésekben õ, a Nagyúr mással nem is tárgyalhatott. Az Egyház feje, Szent Péter utóda õ volt, Róma püspöke. Minden külön út, és minden más világi függõség ellenére egyházi szempontból akkor még Bizánc is Róma alávetettje volt.
Néhány évvel késõbb Géza újból felelevenítette a tárgyalásokat a Korona visszaszerzésérõl. Nyilvánvalóan ezeknek a tárgyalásoknak az eredménye tükrözõdik az egymásnak ellentmondó krónikákban. Hisz elrablása után a Korona a német császárok, így akkor Ottó birtokában volt. Õ döntött a Korona visszaadásáról. Ezért írhatta Theotmár a krónikájában, hogy Ottó adta a Koronát. De Ottó - bármennyire is szerette volna - közvetlenül nem adhatta. Azt Géza sem fogadhatta el adományként, mert bármennyire is visszaadásról volt szó, a hûbéresség látszatát nem kerülhette volna el. Bár a hûbéresség fogalmát a magyarok akkor még nem ismerték, a magyar urak sem fogadhatták volna el, hogy a vérszerzõdéssel megválasztott Álmos utóda a német császártól fogadjon el koronát. Ezért kellett a Korona visszaadásába bevonni õszentségét is. Ha õ, mint a mennyei Király földi helytartója adta a Koronát, az nem jelentett földi alárendeltséget. Ezért történt végül úgy, hogy Ottó Attilának az utódaitól zsákmányolt Koronáját felajánlotta Õszentségének, aki Adalbertus-szal elküldte azt az idõközben elhalálozott Géza nagyfejedelem utódának Vajknak, aki a szent keresztségben az István nevet nyerte..
Volt a megállapodásnak egy másik lényeges feltétele is. Ahogy az régen is szokás volt, a két uralkodó, Géza és Henrik fejedelmi túszt is cserélt. Géza Henrik udvarába küldte Istvánt tanulni, Henrik pedig egyik fiát, Godofrédet küldte Géza nagyúr udvarába. Godofréd nem sokkal Németországba történt hazatérte után lóról esett és nyakát szegte. Ezért az õ sorsával nem foglalkoznak a krónikák.
Ez volt írva Attila majd István király koronájáról a Koppány vezér ládájában talált írásokban. Ezt írta meg Kozma is krónikájában. Ez is a tûz martaléka lett. Mi nyoma marad a régi feljegyzéseknek? Hisz Teuton János majd Sycardus inkvizitorai járták és járják az országot. Megvizsgálják az udvarházakban található régi írásokat is. Gyûjtik õket. Ha eretnekségben teljesen ártatlan a tulajdonos, azt is mondják, hogy a király felügyelte hites helyekre viszik az írásokat, ahol a királyi adománylevelekkel együtt õrzik majd meg õket. Aztán kocsiszámra küldik Firenzébe, hogy az eretnek evangéliumokkal együtt vizsgálják meg a tudós fráterek. Azután csak a nép õrzi meg a múltat regék, mondák formájában.
6. Hát igen! Géza nagykirályról keveset szólnak a kolostorokban írt krónikák. Pedig elsõsorban neki köszönheti az egyház, hogy gyökeret tudott ereszteni ezen a földön. Géza tartotta magát Adalbertnek tett esküjéhez, birtokokat adott a hittérítõknek és kíséretüknek, és hagyta, hogy hitüket tûzzel-vassal terjesszék az országban, ahol tudják. Erre biztos nem gondolt Taksony nagyfejedelem. Ahhoz is megbízható német fegyveresekkel biztosított õrséget, hogy Adalbert püspök fáklyával meggyújthassa Esztergomban a magyarok Élõ Istenének fából faragott szobrát. Miért tette vagy miért engedte mindezt Géza? Solt ispánnak, Géza legfõbb bizalmasának Bruno püspök kincseivel megvásárolt befolyása érvényesült? Vagy késõbb történt, amikor már az Ottó udvarában nevelkedett Adelhaid volt a felesége? Õ kötötte le férfi erejét asszonyi praktikákkal? Ezt ma már senki se tudhatja.
Nem csodálható, hogy annyira felerõsödött az elégedetlenség az országban. Természetesnek tekinthetõ, hogy az ország lakossága semmi jót nem várt Géza halála után a német udvarban nevelkedett Vajk regnálásától. Nem Jézusnak a római szokások szerinti tisztelete és imádata váltotta ki az ország lakosságának ellenkezését, hisz õt õk is - ha másként is - Istenként imádták, hanem az, ahogy a fegyverek erejével az országba Árpád óta bejönni nem tudott németek a nagykirály jóváhagyásával elözönlötték az országot. Az Árpádok és a kihalt vagy megtérített nemzetségek földjeire rátették a kezüket, és ahogy a magyarokat, hunokat térítés címén a kereszt árnyékában írtották és elnyomták, az váltotta ki a fegyveres lázadást. Hol volt itt a szeretet? Hogyan vallották a térítõk Jézus szereteten alapuló vallását? A magyarok a hadjárataik során nem ûztek oly kegyetlenkedéseket, mint a hittérítõk kísérete az általuk gyûlölt magyarokon. Az utókor mindezt Gézának tulajdonította, ezért került a krónikákba a "véreskezû" mellékneve.
Ahogy errõl a térítésrõl a régi rovásírásos feljegyzéseket olvasta, emlékezetének mélyérõl elemi erõvel törtek át a pécsi kolostorban majd Bolognában tanultakon Baksa táltos meséi. Kezdte megérteni azokat, akiket Pál mesterrel vizitálniuk kellett. Mindezt leírta krónikájában. Ezért nem is csodálkozott, mennyire felháborodott Sycardus, amikor beleolvasott krónikájába. Tulajdonkép hálásnak kell lennie, hogy csak a krónikát küldte a tûzbe, és nem õt. De ez mintha még jobban fájna, mint ahogy a gyermekét is élete árán is megvédené az ember. Érdekes, hogy amikor ezeket a dolgokat olvasta a régi írásokban, és ahogy elõjöttek ezek a kérdések, õ úgy érezte, hogy ezeket le kell írni a késõbbi korok emberei számára. Julianus és Ottó testvérek mást gondoltak. Ki is volt a harmadikuk? Már nem emlékszik. Õk, és persze Pál mester, a mentoruk, ahogy a régi hazában hagyott magyarokról olvastak és hallottak - leginkább a Koppány ládájában talált iratokban, de egy két további írásban is -, azt gondolták fontosnak, hogy felkeressék õket. Ha még ugyanúgy élnek, megvannak, költözzenek át õk is a Kárpátok ölébe. Magyar véreink jöjjenek, ne az idegenek Európából. Ez a gondolat, bár Pál mester támogatta, szerencsére Béla úrnak is tetszett. De Teuton János mellett lehetõleg õk sem akartak dolgozni, amennyire azt a rendi fegyelem lehetõvé tette.
Igen, Teuton János mellett nagyon nehéz volt. Meg volt róla gyõzõdve, hogy õ az egyetlen igaz tudás birtokosa, amit õ nem ért, nem tud, az csak a sátántól származhat. A sátántól származik, mint a régi pogány magyarok világa. Annak a régi pogány magyar világnak, amelyiknek a harcosai az õ német hazáját dúlták a régi krónikáik szerint. Az mind pogányság, mind eretnekség, amit irtani kell. Mennyivel más volt Pál mester. Szót értett az emberekkel. Nem megtörni, hanem Jézus úr igaz hitére akarta téríteni õket. Nem tortúrával, hanem a szeretet szavával.
Nem csoda, hogy az emberek is megnyíltak elõtte. Így szereztek tudomást a Mecsek és a Pilis rengetegeiben élõ remetékrõl, akiket a környék falvai szent emberként ismertek. Közülük a legtöbben azért vonultak el a világtól, hogy õrízhessék õseik hitét. A rengeteg ideig óráig elrejti õket a térítõk elöl.
A mecseki remetékrõl csak hallott, de a pilisiekkel találkozott is, amikor Pál mester segítõjeként Esztergomban tartózkodott. Érdekes remeték voltak. Rendszeresen jártak be Esztergomba a kosaraikkal. Nem is a piacra mentek, hanem a nemes urakat és fõurakat keresték fel. Kosaraikat cserélték be élelmiszerekre és ruhanemûre, amelyekre szükségük volt. Mi lehet most velük és Eusebius azaz Özséb kanonok úrral. Özséb úr nemes családból származott, amelyik oldalágon még a király úrral is rokon volt. Nagy megtiszteltetés volt számára, hogy amikor Özséb úr meghallotta, hogy neki milyen krónikaírói szándékai vannak, felkereste õt Pál mester kancelláriáján. Érdeklõdött a munkája után, megnézte, és el is olvasta a Koppány úr ládájából származó iratokat (õ is jól ismerte a régi írásmódot), és biztatta. Közben pár szóval megemlítette, hogy azok a remeték nagy titkok tudói. Õ pedig, Özséb kanonok azon gondolkozik mi módon tudná elõsegíteni, hogy a Szent Inkvizíció ne foglalkozzon velük.
Az idegenekkel szembeni ellenkezésnek, az erõszakos térítés elleni védekezésnek volt elsõ nagyszabású kirobbanása, amikor Koppány vonta ki kardját, hogy megakadályozza Vajk trónralépését. Koppány somogyországi szállásföldje nem esett nagyon messze Esztergomtól, és a Balatonhoz csatlakozó területét elõszeretettel látogatták a térítõk fegyveres kíséretükkel. Közvetlen közelrõl érezték a német fegyvereket. És Koppány is Árpád vére volt. Hiába kérlelte Koppány a hazatért Vajkot, hogy küldje el német és itáliai fegyvereseit és az idegen papokat. Magyar földrõl válasszon magának feleséget, hisz Adelhaid asszony is mily káros hatást gyakorolt Géza nagyfejedelmre. Hiába hivatkozott a régi példákra. Attila a nagy õs is a római császár udvarában nevelkedett, megtanulta a rómaiak hadviselési módját és gondolkodását, de a hun birodalom trónjára ülve saját nemzetéért uralkodott. Azért is maradt meg tisztelettel és szeretettel a nép emlékezetében.
A veszprémi csata, amelyben csak a régi Megyer törzs néhány töménye állt a Weczelin vezette német lovagok mellett, Vajk/István és a németek gyõzelmét hozta. Hol Vajk, hol a kereszténységben nyert István néven szerepelt a krónikákban. Az erõs országos elégedetlenség miatt István el akarta rettenteni a magyarokat Koppány példájának követésétõl. Ezért megfélemlítésül borzalmas keresztet rajzolt az országra. Koppányt négyfelé vágatta, és testének egy-egy negyedét kitûzette Gyõr, Veszprém, Esztergom és Gyulafehérvár kapujára.
A csata után egy kisebb de erõs lovascsapat gyorsan Koppány szálláshelyére támadt, és ott mindent felégetett, elpusztított. Amikor Somogyban hírét vették a veszprémi csata elvesztésének, Baksa mágus õse, Koppány mágusa a régi iratok legfontosabbjait tartalmazó ládát Koppány vezér meghagyása alapján magához vette a somogyi rengetegbe. Így az túlélte azt a nagy pusztítást. De a mostani békeidõbeli sorsukat nem tudják elkerülni ezek az írások. És nemcsak az írások, de még a nyomuk is elpusztult, mivel az azok alapján írt krónikája is a tûz martaléka lett.
A híradások alapján Ottó császár és tanácsadói is látták, hogy itt valamit tenni kell. Meg kell erõsíteni a fiatal István és felesége Gizella hatalmát. Csak fegyverrel nem biztosítható a további terjeszkedés. Ezért vették elõ a Korona kérdését. Mi az, ami olyan fontos a magyaroknak? Mennyi vért áldoztak még Bulcsú idejéig, hogy fegyverrel szerezzék vissza Attila koronáját! Már Taksony fejedelemnek megígérték a visszaadását, még ma is minden követjárás alkalmából szóba kerül a Korona kérdése. Ha István fejére kerül Attila Koronája, a nyakas magyarok is el fogják fogadni õt uruknak. És ha a koronázás szertartása a német minták alapján történik, hisz a pápa evvel a feltétellel adja oda, akkor egyesül a kettõs tisztelet, az õsök és az Egyház tisztelete István feje fölött.
Ilyen elõzmények után került sor arra, hogy Adalbert püspök elhozhatta Szilveszter pápától Attila koronáját. Kerülõ úton jött, mert Magyarországra jövet útba kellett ejtenie Regensburgot, ahol még Ottó császár állitott fel hittérítõ központot Pilgrim érsek vezetésével. Pilgrim püspök jótanácsokkal látta el Adalbertet, és megígérte, hogy új térítõket küld majd, hogy segítsék az õ és munkatársai munkáját.
A feljegyzésekbõl jól láthatta, hogy ez mennyire sikeres döntés volt. Ennek köszönhette István, hogy a besenyõ Tonuzaba és az erdélyi Gyula is magára maradt. A Korona tisztelete megakadályozta, hogy a veszélyeztetettek összefogjanak. Mindig csak a közvetlenül megtámadott, aki nem akart az új hitre térni, az védekezett. Az így lecsendesített országban Adalbert és utódainak társai a fegyverek árnyékában eredményesen folytathatták szervezõ munkájukat, sorra alakíthatták ki az egyházmegyéket, emelhették a kolostorokat, és szakíthatták ki a törzsek szállásterületeibõl az ellátásukhoz szükséges birtokokat. Ez természetesen nem ment viták, hadakozás nélkül. Ezért Istvánnak új törvényeket kellett hoznia, hogy mindezt lehetõvé tegye.
Ottó számítása bevált. István neveltetésére fordított erõfeszítései meghozták gyümölcsüket. István országába küldött lovagjainak a magyar király gazdag birtokokat adott, és hittérítõin keresztül erõs befolyást szerzett az országban. A magyar birodalom Gizellán keresztül, aki Istvánra kellõen erõs befolyással volt, azt tette, amit õ akart. Nem kellett költséges háborúkba kezdenie. A magyarok el voltak foglalva belsõ változásaikkal, eszükbe se jutott, hogy szomszédaik ellen fellépjenek.
7. Attila koronája! Magyarság szent koronája! Ez szolgálta Istvánnak a megoldást, miután Imre herceget elveszítve az ország jövõjérõl akart gondoskodni. Imre herceg elveszítésérõl is milyen feljegyzéseket talált! Gerhardus püspök és Monyok ispán volt az ifjú herceg két nevelõje. Gerhardus püspök úr oktatta õt az egyházi tudományokra, Monyok ispán pedig a vitézi cselekedetekre, az õsök tiszteletére, és magyar vérei szeretetére. Ez utóbbi is igen erõs hatással volt az ifjú hercegre, aki igen nehezen akarta megérteni, hogy miért van annyi német és itáliai lovag királyi apja udvarában, mikor õ elsõsorban az etelközi vérszerzõdés, a magyarok akarata alapján a magyarok ura. Õszentsége, a pápa áldása ennek csak a elfogadása, hogy kifejezze, a római Isten is jóváhagyja a magyarok választását. Ezért a véleményéért anyja is sokat korholta, de az idegenek nem elégedtek meg evvel. Igaz, hogy a herceg vadászaton szenvedett végzetes balesetet. Hisz Weczelin lovag (a veszprémi csata gyõztes vezérének fia) nem tehetett róla, hogy lova megbokrosodott, és így az Imre herceg megsegítésére kilõtt nyila célt tévesztett, és csak még jobban feldühítette a megsebesített vadkant. Fiú örökös híján csúnya mesterkedések folytak az udvarban. Az idegenek leginkább a király unokaöccsét, Pétert, a testõrség fejét látták volna István utódának, a magyarok inkább Árpád fiági leszármazottját Vazult kívánták. A királyné persze hívei javára szintén Pétert támogatta. Hisz Vazullal ritka találkozásaik alkalmából mindketten néma ellenszenvvel viseltettek egymás iránt. Vazul nagyon helytelenítette István idegenbarát és idegen szokásokat kedvelõ intézkedéseit. Õ nem is hajlott az új hitbeli szokásokra. De fegyverrel nem támadott rokonára. Egy vadászatot követõ italozás alkalmából azonban mondott olyan dolgokat, amelyek miatt István a nyitrai vár tornyába záratta.
Imre halála megdöbbentette István királyt. Az Úr kezét érezte, hogy magyar véreivel szemben milyen elõnyben részesítette az idegeneket. Súlyos gondokkal küzdött, nem tudta mitévõ legyen. Elõször Vazulra gondolt, de szándékát felesége az idegenek védelmében megelõzte. Sebõk szolgáját szigorú paranccsal küldte Nyitrába, hogy tegyék Vazult uralkodásra alkalmatlanná, vakítsák meg. Ekkor érezte meg István, mennyire az idegenek hatalmába került õ, az öregedõ magyar király. Vazul fiait is csak lopva tudta menekülésre ösztönözni. Egy kiútja volt még, a Koronát, és vele a magyarságot a Szûzanya oltalmába ajánlotta, akit Gerhardus püspök felismerése szerint azonosnak tekintettek a magyarság régi Boldogasszonyával. A magyarok nagy Patrónája segítette aztán vissza a Vazulfiakat az országba, akik hosszas szenvedés, németdúlás és belviszály után visszaállították az Árpádivadékok uralmát az országban. De már csak az Árpádivadékok uralmát tudták visszaállítani. A magyarságnak el kellett hagynia õsei hitét és szokásait. Az idegenek már erõsek voltak, de szükségük volt az Árpádfiak tekintélyére, akik tekintélye még Attila, Álmos, Árpád vérén, az õ misztikus erejükön nyugodott. Ezért kellett Endre királynak trónra lépésének fejében meghoznia kegyetlen törvényét, "…minden magyar avagy jövevény Magyarországon, ki a szkíta nemzeti és népi szertartásrendet el nem hagyja, Jézus Krisztus igaz vallására nyomban vissza nem tér és nem hallgat a szent törvényre, amelyet a dicsõséges István király adott vala, feje és jószága vesztésével bûnhõdjék." Egyértelmû, hogy ez csak a magyarokra, ill. a velük már egybeforrott idegenekre vonatkozott, és nem azokra a jövevényekre, akik pont a kereszténység terjesztése, és a magyarságnak a nyugati szokásokra nevelése érdekében jöttek az országba.
A Szent Korona az erejét pedig nem is olyan régen, még Béla király apja és testvére viszályában mutatta meg. A daliás Imre király és testvére, Endre herceg között viszály dúlt. A viszályt megint asszonyi és idegen nagyravágyás okozta. Gertrudis nagyasszonynak nem volt elég, hogy az ország második emberének felesége, nagyravágyásának és kíséretének ösztönzésére mindig hízelkedett urának, hogy mennyivel alkalmasabb lenne õ az ország vezetésére. Addig folytatta ezt, amíg Endre, miközben arra semmi kedve nem volt, hogy atyjaura, a boldogult III. Béla király végakarata szerint kereszteshadjáratot indítson, maga köré gyûjtötte azokat, akik úgy érezték, hogy a király úr részérõl méltánytalanság érte õket, valamint nõvérének fegyveres kíséretét, és fegyvert fogott felkent, és Attila Boldogasszonynak felajánlott koronájával megkoronázott bátyja ellen. Ütközetük elõtt azonban Imre király bízva a Szent Korona erejében, valamint minden magyarnak a Korona iránti mély tiszteletében, fejére illesztette a Szent Koronát, és kíséret nélkül bement öccse táborába. Számítása bevált. A Szent Korona tisztelete megbénította az ellene lázadók kezét, és a király öccsét kézenfogva vezette ki a táborból, majd fogságba vetette. Nem engedte meg, hogy elhagyja a nyitrai várat. Szent István megkoronázása óta ez volt az egyetlen eset, amikor a Korona a beavatás magasztos pillanatait kivéve emberi fejen volt. Az áskálódó Gertrudist és kíséretét pedig visszaküldte Meránba.
8. De ezek már azokban az idõkben játszódtak, amikor õ gyerekeskedett a somogyi rengetegben, és hallgatta Baksa mágus meséit a csillagokról, az õsökrõl. Õ csak néha tudta hallgatni az öreget, ha éppen ott volt Gerõnél, a pajtásánál. De Baksa arra is ügyelt, hogy fia, Gerõ meg is jegyezze, amiket mond neki, és gyakran kérdezte is, hogy mit is mesélt nekik pár nappal vagy pár héttel azelõtt. Gerõ többnyire jól emlékezett, õ már nem nagyon. Most szinte még erõsebbek az emlékei, mint akkor voltak. Olykor keverednek a késõbb tanultakkal, olykor nem tudja hol az igazság. Az igaz-e, amit Baksa mesélt vagy amit krónikában olvasott vagy Bolognában tanult.
Bolognában volt, amikor híre jött, hogy a magyar urak megölték Gertrudis nagyasszonyt. Az univerzitáson mindenki fel volt háborodva, hogy mi történt abban a "barbár" országban. Ekkor mondta Pál mester, akit mindenki csak Paulus Hungarusnak nevezett, mivel adott alkalommal mindig hangsúlyozta magyar mivoltát az univerzitás nemzetközi közösségében, hogy "Becsületünket nem szabad másoknak átengedni és ez szól a magyarok ellen, akik szívesebben mozdítják elõ mások ügyét, semmint a sajátjukat, szívesebben emelnek tisztségekbe idegeneket, semmint magyarokat…" Pál mester szerint ez okozta azt a felháborodást, amely végül elkerülhetetlenül vezetett a szörnyû véghez. Miután hazatértek, és Pál mester, mint fõinkvizitor mellett a királyi udvarban lehetett, látta ennek igazságát. Még akkor is, pedig Gertrudis halála után Endre király a német lovagrendet is kiutasította Erdélybõl, és a jövevények súlya és befolyása az elmondások szerint jelentõsen csökkent.
Ilyen volt Pál mester. Kiváló tanára volt a bolognai univerzitásnak. Nagy tudása lehetõvé tette, hogy az embereket is ismerje. Úgy tudta megmondani az igazat, hogy az se haragudjon meg, akit ez az igazság sértett vagy bántott. Ameddig lehetett, védte az ártatlant és elesettet, de csak ameddig úgy látta, hogy tehet még értük valamit, nem áldozta fel magát értük. Amikor úgy látta, hogy már nem tehet semmit, akkor visszavonult. Ez akkor következett be, amikor Béla úr lépett a trónra apja utódaként. Béla úr jobban bízott Teutón Jánosban, aki kemény németsége miatt már Bolognában kiérdemelte ezt a nevet. Csak maradt volna inkább német honban Fridericus udvarában!
Bár Pál mester és Béla király urunk között az ellentét régebbi keletû volt. Amikor Pál mester hazajött Bolognából, elõször Endre király urunk engedelmével megalapította a gyõri rendházat, és evvel megteremtette a prédikátor barátok Szent Domonkos nevét felvett rendjének magyarországi rendtartományát. Alighogy berendezkedtek Gyõrött, a király úr udvarába hívta Pál mestert, hogy az Egyház és az õ megbízottjaként lépjen fel a délvidéken a bogumil eretnekség ellen. Õ vitte Kozmát magával az udvarba, részint mert bízott benne mint aki szerényebb képességei mellett is hasonlóan tekintett azokra, akik közül származott, részben a gyors és formás írása miatt.
Ami Pál mester és Béla urunk ellentétét illeti, az azokból az idõkbõl származott, amikor Béla hercegként uralta Horvátországot és a dél-vidéket. Hirtelen természetével és féktelenségével még a templomok menedékjogát sem tartotta tiszteletben. Emiatt Göncöl kalocsai érsekkel együtt még a pápa Béla hercegnek írt szemrehányó levelét is kieszközölték. Természetes, hogy a herceg ezt sohasem bocsátotta meg Pál mesternek.
De Pál mester talán azért is nézte a sok idegentõl eltérõen a mágusok gyógyító tevékenységét, mert az õ szembetegségén is mágus segített, nem pedig idegen orvos. Személyesen tapasztalta, hogy a mágus a gyógyítása során nem ûz semmilyen ördögi praktikát. Ezt elsõsorban az univerzitásokon tanult orvosok terjesztik róluk, és boldogult Incze pápánál is elsõsorban õk eszközölték ki, hogy a hitvédõ inkvizició a mágusok gyógyító tevékenységére is terjessze ki vizsgáló tevékenységét. A gyógyítások miatt tett feljelentéseket is elsõsorban az Itáliából jött orvosok tették. Pál mester meg is állapította mindig, hogy "contra fidem nihil est". Pénzt és ajándékot nem kértek a gyógyításért, ezért csak felszólították õket, hogy ne alkalmazzanak bûnös praktikákat. De mióta Teuton János majd Sycardus irányítják az inkviziciós testvéreket, egyre keményebbek a tortúrák, és egyre többször ítélik a mágusokat arra, hogy tüzes keresztet égessenek a homlokukra.
András urunk nagyon tisztelte Pál mestert. Gertrúd halála után újra nõsült, és új udvarában csökkent a német befolyás. Jolán úrasszony idejében erõsen érvényesült az új bizánci szellem, a keresztes lovagok által alapított bizánci császárság szellemiségének befolyása. Ennek következtében szabadabban érvényesülhetett a Pál mester által képviselt szellemiség is.
Béla urunk pedig annak ellenére anyja szellemiségének befolyása alatt állott, hogy felesége bizánci császárleány volt.
András király és Béla herceg között külön kiélezõdött az ellenségeskedés, amikor András urunk harmadjára is házasságot kötött Estei Beatrix asszonnyal. Béla nagyurunk felesége, Mária hercegasszony irigyen nézte, hogy a közvetlenebb természetû ifjú királynét mennyivel jobban kedvelték az emberek, mint az õ zárkózott gõgös természetét. Az ifjú királyasszony közvetlen természete szolgáltatta az indokot, hogy méltatlanul hírbe hozza õt a daliás Dénes nádorral. De az is lehet, hogy az esetleges késõbbi trónkövetelõrõl akarta idõben a törvénytelen szülött mivoltát elterjeszteni. Az így ellene fordított udvari légkör indította arra az áldott állapotban levõ Beatrix úrasszonyt, hogy a házasságkötésük után nem egész másfél esztendõre elhalálozott férje temetésén megjelent német császári követekkel, igazán regényes módon, titokban elhagyja a királyi udvart. Ezt az alkalmat ragadta meg Béla király, hogy apja bizalmasait eltávolítsa az udvarból. Akiket bármi módon cinkossággal lehetett vádolni az ügyben, azokkal igen kegyetlenül bánt el. Mint András király bizalmas emberének, Pál mesternek is vissza kellett vonulnia az udvarból és a hivatalos tevékenységektõl. Igaz, hogy a kor is már meglehetõsen megviselte. Nem is kellett messzire mennie. Budán is állott már egy domonkos kolostor, élén a szintén Bolognában tanult Bánffy Buzáddal.
Nem sokkal András király halála után vészes jelek mutatkoztak az ország keleti határa mentén. Furcsa öltözetû lovasok jöttek, akik új keleti birodalom szövetségi ajánlatát vagy fenyegetését hozták. Birodalmukat ki akarták terjeszteni egészen a távoli tenger partjáig. Nem tisztelték Krisztust, fenyegetést jelentettek az egész egyházra. Béla urunk döntése, hogy ellenállt Batu kán seregeinek, nagy veszedelmet jelentett az országnak, de döntése megvédte az egyházat, és egész nyugatot. Amit a nyugat avval hálált meg, hogy Frigyes herceg csak a nyugati vármegyék átengedése ellenében volt hajlandó elengedni a királyt "vendégbarátságából". És ezért az egyház feje, aki ha érdekei úgy kívánták, elég hamar nyúlt az interdiktum eszközéhez, még csak meg sem rótta. Bezzeg Béla királyt igen hamar figyelmeztette, amikor az újabb tatár veszedelem elhárítása érdekében a tatár kán és Béla családja közötti házasság gondolata merült fel.
9. Hát igen. Ezeket írta meg Kozma a krónikájában, amelyet a gyõri domonkos rendi kolostor bírósági eljárásra berendezett étkezõ helyiségének kandallója elhamvasztott. Cellájában még két évig rótta a sorokat. De már nem szíve és legjobb tudása szerint, hanem csak másolt, tisztázott. Tisztázta a jegyzõkönyveket, és közben borzalommal olvasta, hogy mint keményedtek már ezen rövid idõ alatt is az eszközök, amikkel szóra bírták a meghallgatottakat. Érezte, hogy hogyan torzul a vallomások igazsága a módszerek keményedésével. Egyre kevesebb lett a "contra fidem nihil est", és egyre szaporodtak a mind keményebb büntetések.
Egy reggel, alig pár nappal büntetésének lejárta elõtt, amikor a soros fráter hozta az ételét és vizét az újabb másolnivalóval, Kozmát az íróállványára dõlve holtan találta. Azt már nem tudta leírni, hogy Gozdas mágust máglyahalálra ítélték, mert a vizsgálók véleménye szerint csak a sátán segítségével tudott kigyógyítani valakit betegségébõl.

JEGYZETEK
-------------------------------------------------------------
1 Sycardus és Kozma neve is ismert a Magyar Pál vezetésével Magyarországra jött domonkosrendi barátok közül. Közreadta Fehér M. Jenõ "Középkori magyar inkvizíció".
2 Fehér M.Jenõ fenti könyvében közli, hogy az inkvizíciós jegyzõkönyvekben az õsi magyar hit papjait "magoc" megnevezéssel illetik. Minden valószínûség szerint a "mágus" torzulása a latin átírásban. A régi magyar hitvilág papjainak sokoldalú tevékenységük ellátásához bonyolult hierarchikus rendjük volt. Mivel az inkvizitorok nem ismerték ezeket, az elmondások alapján sokszor összekeverték a vádlottak nevét, foglalkozását, rangját vagy papi méltóságát.
3 A XIV. század elsõ felében az inkvizíciós tevékenység kb. egy évszázad idõtartamra átkerült a ferences rend felügyelete alá. Fehér M. Jenõ elõzõekben idézett mûve.
4 A rovásírásról már Kézai krónikája is megemlékezik, és ugyancsak említi annak tilos voltát. (I. csp. 4. "…litteris ipsorum uti perhibentur.") A nemrégiben Somogyban feltárt fejedelemség korabeli vasöntõ mûhelyben is találtak rovás jegyeket. Ennek alapján nem anakronisztikus a XIII. század derekán e rovásírásos krónika említése. A rovásírás még évszázadokkal késõbb is elõfordult. Mivel semmilyen iskolában nem tanították, sõt inkább üldözték, a fennmaradása igazolja széleskörû elterjedését a nép között. Hiszen csak apáról fiúra maradhatott fenn. Ebbõl következik, hogy a kereszténység felvétele elõtt az írás-olvasás sokkal szélesebb köben volt elterjedve, mint utóbb, vagyis a maga módján és kora ismeretanyagát tekintve a honfoglaló magyarság ebben is fejlettebb volt annál a nyugati kulturánál, amelyhez igazodott. Egyév kérdéseket (pl. lakáskultúra, öltözködés, élelmiszertartósítás stb.) Padányi Viktor ismertet Dentu-Magyaria c. köynvében.
5 Fehér M.Jenõ: Az avar kincsek nyomában. Magyar Történelmi Szemle Kiadása, Buenos Aires, 1972 Hasonmás kiadás: Ménrót kiadó 2000. A kitalált középkor elméletét elfogadva, elfogadom, hogy az avarok külön népként nem éltek a Kárpát medencében. A hunokat Árpád magyarjai követték. Baján nem az avarok kagánja volt, hanem az Attila után itt maradt hunok karizmatikus vezetõje. A középkori írásokban az avarok nem is szerepeltek, hanem a krónikákban az Attila korát követõen szereplõ "huni" nevet értelmezték a történészek avaroknak. (Példa erre Makkay János: Avarus, hringus, Salanus könyvecskéje, Budapest, 1996, szerzõi kiadás, amelyben több középkori mûbõl idéz, amelyek mindegyikében "huni" szerepel.) A kincsek elrablását viszont azért fogadom el tényként, mert Fehér M. Jenõ idézet mûvében több ilyen elrabolt kincset is mûvészettörténeti alapon fel tud sorolni. A kitalált középkor elméletének képviselõi sem állítják, hogy minden a kitalált középkorban szereplõ esemény is kitalált. Azon események egy része az adott kor elõtt vagy után megtörtént, esetleg megismételve szerepeltetik az adott korban. Ha egyéb motívumok az események megtörténtére utalnak, azok valószínû megtörténtek. Ezen megfontolások alapján szerepeltetem "hun kincsként" az avar kincsként ismert kincseket.
6 Az inkvizíció "könyvcenzorairól" a firenzei kolostorban a 14. század elején Fehér M. Jenõ ír az 1. megjegyzésben szereplõ könyvében. Ugyanott 13. századi magyar nyelvû bibliafordítást is valószínûsít.
7 Elfogadom, hogy Anonymus III. Béla jegyzõje volt. (Ld. Györffy György: ANONYMUS. Rejtély avagy történeti forrás? Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988.)
8 Kassai kódex. Idézi Fehér M. Jenõ
9 Dr. Szántó Konrád: A katolikusegyház története. I. köt.
10 Albertus Magnus
11 Ez nem tudományos forrás, hanem Hegedõs Géza "Az Irástudó" c. regényére történõ utalás.
12 A Hartvik legenda keletkezési ideje Kálmán király uralkodása (1095-1116).
13 Theotmár krónikáját említi Kertész Gábor "A felvilágosult abszolutizmus és az egyházak kapcsolata III. Károlytól II. Lipótig c. tanulmányában. (Megjelent a "Tanulmányok Horváth Pál tiszteletére" c. kötetben, amelyet 1998-ban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem adott ki.) Kertész Gábor említi a Hartvik legendáról, hogy "…nem volt mentes a kor aktuálpolitikájának felhangjaitól." Theotmár krónikája szerint a koronát Ottó küldte Istvánnak.
14 A történelemírás alapjául szolgáló dokumentumok jelentõs részérõl kimutatták azok hamis voltát. Ez képezi egyik alapját Illig feltételezésének, amely szerint kb. három évszázadot toldottak be a középkor történelmébe a VI-IX. században.
15 Klaus Weissgerber írja a Magyarok a kitalált középkorban c. könyvében, hogy II. Theudebert (595-612) alatt a frankok be akartak hatolni a Kárpát-medencébe. Ha Illig feltételezése alapján Nagy Károly nem létezett, az avar kincsek elrablása sem történhetett az õ uralkodása alatt. Mivel azonban a kincsek elrablására sor került, az ekkor történhetett. A Nyugat-Európába került avar kincsek léte Fehér M. Jenõ Az avar kincsek nyomában c. munkája alapján tekinthetõ ténynek.
16 Hivatkozom Pap Gábor "Angyali korona, szent csillag" c. írásában említett gondolatra
17 A honfoglalás hadmûveletének összetettségét, és hadászati értékelését talán legjobban Padányi Viktor elemzi Dentu-Magyaria c. könyvében.
18 Olvastam olyan érvelést, hogy a hun-magyar rokonság és az Árpádok Attila leszármazásának gondolata csak Anonymus utáni eredetû, mivel Anonymus evvel nem foglalkozik. Arra ezek az érvelõk nem gondolnak, hogy esetleg azért nem foglalkozott vele Anonymus, mert az általa vizsgált idõszakon kívül esõ idõkrõl lenne szó, és a szerkezeti felépítésébe nem illett volna bele.
19 "Ludovicus Rex Germaniae, atque Boiorum…ugros Noiariae Regno eliminados esse" Idézi Badiny Jós Ferenc "A sorsdöntõ államalapítás" c. könyvében. 151. old.
20 Nem egyértelmû, hogy Árpád élt-e még, vagy a 907. évi német támadás Árpád halálát követõen történt. Önkényes választás részemrõl.
21 Kimutatta Fehér M.Jenõ: Az avar kincsek nyomában. Attól, hogy a kincseket nem Nagy Károly adta az azokat birtokló urak, apátságok részére, még lehet, hogy a régi dokumentumoknak ez a része igaz volt. A "tulajdonjogot" igazolta az adományozó dokumentum. De azért kellett a dokumentumot elkészíteni, hogy a kincs eredetét, és tulajdonlásának jogosságát igazolja. A fantom évszázadok figyelembevételével a kincsek elrablása és a "kalandozások" között mintegy 15-60 év (Augsburggal a végén) telt el, míg a hagyományos történelemírás szerint a rablás a fantomkorszaknak majdnem a közepén, a VIII-IX évszázadok fordulója körül történt. Így a hagyományos történelemírás szerint 100-150 év telt volna el a visszaszerzésre indult hadjáratok között. A rövidebb idõszak feltétlenül valószínûbb.
22 Az augsburgi sereg harmadik seregtestének vezetõjével kapcsolatban egy helyen Súr vezér nevét olvastam. Mivel nem emlékszem, hogy ez melyik könyvben szerepelt, Grandpierre K. Endre "A magyarok Istenének elrablása" c. könyve alapján vettem a Botond nevet. Ez a Botond nem azonos avval, akinek bizánci kalandját ismerjük. Ezért G.K.E. is a "másik" Botondnak nevezi.
23 Lemészárlásáért, mert a már legyõzött, és lefegyverzett embereket ölték halomra.
24 Bruno apát követjárását, és az általa hozott kincseket említi Grandpierre K. Endre "A magyarok Istenének elrablása" c. könyvében. Itt tartom szükségesnek megjegyezni, hogy itt, a forrásokban ellentmondást érzékelek. G.K.E. közlése szerint Adelhaid úrnõ a quedlinburgi megállapodás alapján 973-ban köt házasságot Gézával, a magyarok nagyurával. Ugyanakkor ismeretes, hogy Géza fiának, Vajknak (Szt. Istvánnak) az anyja Sarolta, az erdélyi Gyula leánya. Dümmerth Dezsõ (Az Árpádok nyomában) családfája szerint Géza elsõ felesége Sarolta, második felesége Adelhaid. Ezért választottam, Quedlinburggal kapcsolatban lényegét tekintve G.K.E. nézetét elfogadva a leírt megoldást.
25 Szerintem téves Koppány-Géza szembenállását a magyarság körében hagyományos szeniorátus és a nyugati egyenesági örökösödés ellentéteként magyarázni. Hisz már Géza is Taksony fiaként lépett apja örökébe.
26 Az egyházszakadás csak késõbb, 1051-ben történt meg. Errõl a tényrõl minden értékelés során megfeledkeznek, amikor vallási kérdésekben Géza és István nyugati orientációját szembeállítják az országban fellelhetõ bizánci kapcsolatfelvételekkel. Helyi nagyúr, törzsi vezér vagy más méltóság tárgyalhatott térítésrõl, új vallás felvételérõl Bizánccal, de a Nagyúr, az egész magyarság fejedelme (ha már a király megnevezést a nyugati keresztény királyságoknak tartjuk fenn) amikor a kereszténység képviselõjével kapcsolatot tartott vagy kapcsolatot keresett, csak Róma püspökéhez, az egyetemes egyház fejéhez fordulhatott.
27 A szokás annyira közismert, hogy sokszor említik Attila és Aetius kölcsönös túsz mivoltát. Godofréd és sorsa természetesen fikció.
28 Grandpierre K.Endre 10. pontban említett könyve.
29 Szántai Lajos A két Hollós c. könyvében olvastam a pálosok kosarairól. A Pilis mint a minden jel szerint szent hegység remetéi igen nagy valószínûséggel õrizhették õseik hitét. Az inkvizíció Magyarországi megjelenésének és a Pálos Rend kialakulásának egyidejûsége valamint a rend megalakulásának módja (nem a pápa elõzetes engedélye alapján alakult meg a rend, a pápa csak jóváhagyta egy-két évtizeddel késõbb a remete rendet) miatt alakult ki a véleményem, hogy a cél az Örökség továbbvitelének rejtett módja volt. Nagy kérdés, hogy maradt-e ebbõl valami az évszázadok során.
30 Dümmerth Dezsõnek az Árpád-házi családfáján Koppány nem szerepel, de más források annak a Tormásnak az unokájaként valószínûsítik, aki Bulcsuval járt Bizáncban.
31 Egyértelmû kép mutatja ezt a jelentést Forray Zoltán Tamás "Árpád a papkirály és a mágusok titkai" c. könyvecskéjének 1.ábráján.
32 I.Endre királynak a Corpus Jurisban levõ rendeletébõl vett idézetet Pap Gábor értelmezése szerint idézem Pap Gábor "Rasdi mesél" c. írásából, amely a szerzõ "Angyali korona, szent csillag" c. könyvecskéjében jelent meg, Jászberény, 1997.
33 Idézi Fehér M.Jenõ: Középkori magyar inkvizició. 30. Old. (Editorial Transsylvania. Reprint Gede testvérek, Bp. 1999.).
34 Fehér M. Jenõ idézett mûve.
35 Fehér M. Jenõ adata.
36 Fehér M.Jenõ idézett könyvében közli, hogy a királyi özvegy férfi álruhába öltözve szökött Ausztriába a követséggel. Az õ gyermeke volt "Postumus" István, akinek fia, III. Endre volt az utolsó Árpádházi király.
37 1258-59-ben a pápa kiközösítési fenyegetéssel szerzett információt egy tolmácstól, Hulagu tatár kán ajánlatáról, és haladéktalanul figyelmeztette Bélát, hogy "…távol legyen tõled fiad vagy leányodat pogány házassággal beszennyezni…" Fehér M. Jenõ idézett könyve.