Védjük meg házunkat, védjük meg hazánkat!
- Részletek
- Tatár József
- Találatok: 1068
Védjük meg házunkat, védjük meg hazánkat!
Egy kilakoltatás megakadályozásának margójára.
2012. május 25-én 09 órakor kerül(ne) sor egy 72 éves hölgy kilakoltatására, aki elveszítette férjét gyermekeit, akit nem véd meg senki. A hírhedt Császti és Szunics végrehajtó iroda (Budapest, VII. kerület Dózsa György út 40.) jár el az ügyben, amelynek irodának tevékenységét emberi tragédiák sora szegélyezi . 2012. május 25-én 8.30 órakor elõbb tiltakozni fogunk az iroda elõtt, majd ezzel egy idõben, 2012. 5. 25-én (1027 Budapest, Frankel Leó út V/17. számú ház elõtt) csoportunk másik része az idõs néni védelmére kel.
A magyar ember, ha hagyják, termel, dolgozik, alkot, és mindig hisz a jobb idõk eljövetelében. E miatt tûr, amíg tûrhet, ezért cipeli némán a rá rótt terheket, sokszor még akkor is, ha tízszeres árat kell fizetnie. Bízik a végtelenségig, ezért sokszor késõn veszi észre, hogy akikben hitt, azok becsapták, kifosztották, ellehetetlenítették, megalázták. Ha mindezt külön-külön, elszigetelten érzi a magyar, akkor az emberi tragédiák sorozata, ha sok magyar egyszerre érzi ugyanazt, akkor az a szabadságharc elõszele. Ha elpattan az a bizonyos húr, ez a nemzet – ha kell bármi áron - elsöpri elnyomóit.
Azok, akik ma rajtunk élõsködnek, különösen jól ismerik a magyar nemzet, a magyar társadalom lelkületét. Tudniuk kell, hogy egy bizonyos ponton túl, nem lehet a húrt feszíteni, mert a magyar, ha halkan is mondja ki igazát, azt oroszlánként védi.
A magyar hisz a nemzeti lobogó, a himnusz, a kokárda, felemelõ igazságában, hisz az 1956-ban tankokra festett Kossuth-címerben, a történelmi Árpád-házi lobogóban, és mindazokban a jelképekben, amely a haza megvédésének sorsfordulóin szentelõdtek fel, (még akkor is ha manapság ezek a jelképek olykor a pártpolitikából köszönnek vissza.) és ha kell e jelképek szellemében érvényre is juttatja akaratát.
Hazánk 1945-tõl 1956-ig 11 évig szenvedte szovjet megszállást, majd a legkeményebb kommunista zsarnokságot, de egy elrendeltetett történelmi pillanatban egymásra talált az értelmiség, a diákság, a gazdatársadalom és a nemzeti öntudatú munkásság, a nép ismét nemzetet alkotva elsöpörte az idegen hatalom által ránk kényszerített rezsimet.
Hétköznapi emberek harcoltak az utolsó csepp vérükig a szabadságunkra törõ szovjet hadsereggel, mert 11 év alatt ráébredtek: A vörös erõszak célja nem más, mint szétzúzni a magyar öntudat alapját, a nemzetet éltetõ értékrendet. Akkor nem lehetett kérdés, hogy esküjéhez híven csatlakozzon-e a felkelõkhöz a rendõr, a honvéd, és mindazok, akik hitték és vallották a jelszót: „Aki magyar velünk tart”. (A világ jobb érzésû része máig csodálja, azt, ahogy felkelõk pár napon belül gyõztek, átszervezték ország politikai és hivatalrendszerét, megszervezték önvédelmét, önellátását, a rosszabb érzésû része pedig retteg attól, hogy mindez ismét megtörténhet.)
A szovjet hadsereg fegyverei mellett, a nyugat passzivitása is kellett ahhoz, hogy meg tudják fojtani a magyar szabadságot, hiszen csak így „konszolidálódhatott” egy áruló, tömeggyilkos kormány, ezért tudta a vörös bõrbe bújtatott internacionalizmus besúgók és kollaboránsok hadával, - pénzt, hatalmi erõszakot, ártatlanok kiontott vérét nem sajnálva- elõbb proletarizálni, majd önvédelemre képtelenné tenni a magyar társadalmat.
(A nemzetpusztító kádárizmus nem érdemel nosztalgikus sóhajokat. Természetessé tette az mutyizást, a „kaparj kurta neked is jut” vagy a „lopj nyugodtan, úgyis az országban marad” közösség és morálromboló filozófiáját.)
Amikor beérett a vetés, a „politikusok” módszert váltottak, és az érdekei érvényesítésére immár képtelen, becsapott, félretájékoztatott lakosságot belepasszírozták a pártokráciába, amely vásári komédiát csinált a „demokráciából”.
Nem kétséges, hogy ki fizeti mindezért a számlát. A számla kiállítója a vörösrõl kékre váltó internacionalizmus, az örök adós pedig a magyar!
Manapság a számlára egyre kevesebb pénz csordogál, szegényedik a magyar, a hatalom pedig régen tudja, amit az emberek többsége csak sejt: Egy általános elégedetlenségi hullám maga alá fogja temeti, azt a végletekig elkorcsosult rendszert, amelyet csak a magyar emberekbe belevert, belebeszélt fenyegetettség érzet tart össze. A hatalom és annak intézményei iránt táplált félelem férceli össze a „gazdaságnak” csúfolt kifosztó rendszert, valamint annak „mûködtetését” garantáló politikai irányítást.
A magyar társadalom jogos felháborodását mindeddig a hatalmat gyakorló körök jól szervezetten tartották kordában, de már az sem segít, ha ezer féle módon próbálják kifogni az ellenállás szelét a vitorlából. Eddig még úgy, ahogy sikerült hazugságban fogant kormányzati álintézkedésekkel manipulálni, meddõ vitát folytatni az ok helyett okozatot támadó ellenzékkel, elterelni a figyelmet médiának címzett „szobor összefestékezéssel”, vagy vadkeleti, stílusban, vaktölténnyel való levegõbe lövöldözéssel. Jönnének majd tömegeket felajzó, majd lehangoló „irányított mozgalmárokkal”, akik mindig jókor, jó idõben próbálják leereszteni a hatalom érdekeit fenyegetõ társadalmi gõzt. (Rájuk külön figyelünk.) Jönnek semmibõl felbukkanó igazmondók, akiknek feladata a buzdítás – cserbenhagyás – lehangolás, mellesleg a változásokért valóban tenni akarók lejáratása. Így mûködik ma a rendõrállam. Profik és félprofi önkéntesek munkálkodnak a lakosság lecsendesítésén, a jelenlegi helyzet fenntartásán, mert sokaknak érdeke, hogy a magyarok milliói, mint az egykori bányalovak a bánya sötétjében, vakon vonszolják a nyakukba akasztott igát..
Miért tûrjük 23 éve ezt a gyalázatot? Miért nem meri 23 éve felemelni fejét a magyar? (Tisztelet a 2006-os ébredõknek, bajtársaimnak, akik felismerték a rendszer bûneit, mertek tenni és mertek szenvedni!) Hogyan lehet az, hogy az értelmiség némán tûrte az állami vagyon 95%-a elrablását? Hogyan lehet az, hogy bérbõl élõk, a kisvállalkozók némán tûrik azt, hogy 100 megtermelt forintjukból 10 marad a zsebünkben? Hogyan tûrheti a gazdatársadalom némán, hogy a magyar föld 2014-tõl szabadon rabolható, hogy éltetõ anyaföldünk kikerül a kezükbõl? Hogyan tûrhetjük azt, hogy legendás mezõgazdasági hagyományaink ellenére éhezünk, hogyan tûrhetjük azt, hogy magyar családok ezreit lakoltatják ki, dobják az utcára? Hogyan tûrhetjük, hogy a magyar nép által soha jóvá nem hagyott adósságterheket hagyunk magunkon végrehajtani?
Hiszen nem vagyunk rosszabbak, mint 1956-os elõdeink! Magyarok vagyunk, hazafiak vagyunk, csak össze kell fognunk, bíznunk kell egymásban!
Ameddig ez nem történik meg, addig „sikertörténet” azoknak a végrehajtóknak a mûködése, akik karöltve a bankokkal, a követeléskezelõkkel, a bíróságokkal és a lakásmaffiával legalizálni tudták az egyik legaljasabb tevékenységet, a családok következmények nélküli kilakoltatását. Érdekes módon a gyengék kifosztásában egymásra talált valamennyi spekulációban érdekel fél, miközben a társadalom még mindig nem emeli fel a hangját!
Ezért is nyilatkozhatta ezt bizonyos Asztalos Árpád szombathelyi végrehajtó: „…Csak bírósági ügyekben járunk el, és csak bírósági engedéllyel hajtunk végre. El tudja képzelni, hogy ha nem a törvényeket betartva mûködnénk, akkor egy jogállamban még mindig tehetnénk a dolgunkat?...”
Asztalos a maga szemtelen módján nem mondott valótlant: végrehajtja a spekulánsok által diktált törvényeket, önmaga és az õt körülvevõ rendszer hasznára. Erre felhatalmazást ad neki a „jogállam”, mivel csak így mûködhet az az intézményrendszer, amelynek áldozata a becsapott, ellehetetlenítet, önmagát megvédeni képtelen egyszerû ember. A hétköznapi ember lakni, dolgozni, családot alapítani akar, küzd a létminimumért, cserébe élete munkáját adja azoknak a csaló pénzintézeteknek, akik a semmibõl elõállított, fedezet nélküli hitelpénzbõl varázsolnak uzsorakamatot.
Ki védi meg a magyart? 2012. április 1-óta lejárt a kilakoltatási moratórium, az erre szakosodott illetékes hivatalok, hivatalnokok, szokatlan lelkesedéssel, ritka precizitással végzik a dolgukat! Az állam által mindenben támogatott bankrendszer gépezete rutinszerûen sajtolja ki a lakosságból utolsó tartalékait! Nem elég, hogy a „politikai vezetõ réteg” eladósította az országot, magával rántotta azokat a tömegeket is, amelyek elhitték neki a „fenntartható fejlõdésbõl” fakadó jobb élet ígéretét. Munkahelyek tízezrei szûntek meg, kisvállalkozások, családok ezrei mentek tönkre, fiatal, tehetséges, tettre kész fiatalok menekültek el a rájuk kényszerített magyar valóság elõl. Tízezrek hajléktalanok, százezrek éheznek, milliók élnek létbizonytalanságban, az ország politikailag és gazdaságilag egy csõdtömeg.
Tettekre van szükség! Már kevés a szavak ereje, ki kell kiállnia magyarnak a magyarért!
Ki kell állni a kilakoltatások ellen!
Ki kell állni a magyar föld védelmében!
Ki kell állni a hatalom által támogatott spekulánsok ellen,
Ki kell állnunk korrupt állami intézményrendszer ellen!
Védd meg a házadat, ha kell, védd meg a szomszédjaid házát is! Közösen védjétek meg földjeiteket a spekulánsoktól, helyezzük nyomás alá a spekulánsokat támogató állami hivatalokat, a korrupt politikai rendszert! Védjük meg hazánkat!
Tatár József
Rendszerváltó Fórum alapítója
A MAREVOSZ elnöke.