Soha nem felejtem el azt a mondatot, amelyet gyermekkoromban – talán valamilyen rádiómûsorban - halottam, és sokáig sehogyan sem tudtam értelmezni. Így hangzott valahogy:



Mi kommunisták különleges emberek vagyunk,


minket, kommunistákat más anyagból gyúrtak.



Évek teltek el, fel kellett nõjek, hogy megérthessem, mi is az a különleges ember, mi is az a más anyag. Késõbb, felnõtt fejjel saját bõrömön is tapasztalhattam, mi is az, ha az anyag nem vész el csak átalakul, és milyen is az anyag, amibõl a kommunistákat gyúrták.



Megfigyeltem, hogy a nemzeti, keresztény elkötelezettségû ember, ha ad, azt mindig a magáéból adja, a kommunista ezzel szemben mindig a máséból adakozik. Ahhoz, hogy célját elérje, elveszi a javakat azoktól, akinek van, majd a kifosztottat – hogy ne tudja a sajátját visszakövetelni – megalázza, ellehetetleníti, elpusztítja. Ha valaki az érdekei ellen tesz kígyót, békát kiabál rá, sárba döngöli hazugságaival, ellentétben szövetségesét, mindig hótiszta báránynak állítja be.


Nem csoda hogy számtalan olvasom az idézetet:



A kommunista, ha kinyitja a száját hazudik,


ha kinyújtja a kezét lop,


ha hátat fordítasz neki hátba döf.



A kommunista nem értékek mentén, hanem érdekek mentén gondolkodik, éppen ezért – bármit is mond - nem értékközösséget építi, hanem érdekközösséget. Az értékközösség alkot, építkezik a köz javára, az érdekközösség harácsol, a koncot, a hatalmat akarja mindenáron.


A kommunista érdekközösség tagjai elõbb elveszik, majd sáska módjára élik fel a közösség javait, majd marakodva osztódnak egyre kisebb falkákra az utolsó koncért, és a hatalomért.


Ha sarokba szorítják õket köpönyeget fordítanak, jelképeket váltanak, de továbbra is legfõbb támogatói maradnak minden nemzetellenes, internacionalista törekvésnek.


Mindent olyan eszmét pártolnak, ami nem hitben, nemzetben és államban gondolkodik, legyen az akár a szocializmus, kommunizmus, vagy globalizmus.


Ha már nem elég erõsek a legvadabb pusztításhoz, ám hatalmi pozícióban dönthetnek, akkor mindent nemzetvesztõ szerzõdést aláírnak - akár olvasatlanul is, hogy minden épület falán ott loboghasson nemzeti lobogónk felett, az öt ágú csillag – mindegy, hogy vörös vagy kék alapon.



A kommunizmus kivégzett áldozatainak számát 100 millióra becsülik szerte a világon,


A megnyomorítottak, ellehetetlenítettek, és megárvultak száma ennek a többszöröse, hiszen áldozatok azok is, akiknek szüleit, nagyszüleit gyilkolta le a vörös szörnyeteg, akik árván nõttek fel, és akiktõl még csak bocsánatot sem kértek a gyilkosok eszmei, szellemi örökösei.



A kommunista ámokfutásnak az egész társadalom az áldozata lett.



Nem csak a Szamuely által 1919 nyarán Kõszegen kivégzett Hersics György hét gyermekes velemi bíró, vagy az akkor kivégzett, bebörtönzött és megkínzott ezrek, nem csak 1945-ben a GULAG-ra hurcolt 600.000 magyar, nem csak az 50’-es években megkínzott, kivégzett és jeltelen sírokba eltemetett tízezernyi magyar az áldozat.


Nem csak a kommunizmus ellen fegyverrel harcoló, elfogott, majd kivégzett forradalmárok százai, bebörtönzöttek, internáltak ezrei az áldozatok, hanem áldozatok a 70’-es 80’-as években az ellenállás parazsát õrzõ titokban bebörtönzöttek is, és áldozatok a 2006-osok százai, Csorba Attila, és Kiss László, akiknek közvetlen közelrõl lõtték ki a szemét Gyurcsány azonosító nélküli ámokfutói.



Azok a szellemi örökösei adták ki 2006-ban is a parancsot, állítattak miként a falhoz gyorskötözõvel hátraszorított kézzel órákig, akik magukat különleges, más anyagból gyúrt embernek tartották.



Mementóként, ott látható a Gyorskocsi utcai fogdák falba karcolva az, ezerszer átmeszelt, de még felsejlõ feliratok sokasága, amelyek a kommunizmussal szemben a független Magyarországot éltetik,



De nem csak a kommunizmussal tettekkel szembe fordulók az áldozatok, hanem azok a vidéken élõk is, akiket erõszakkal, vagy becsapva, hamis ígéretekkel fosztottak meg földjüktõl, akiket hagyományos életmódjukból kiszakítva kényszerítettek bele az iparvárosok betonrengetegébe, és akik talán még most is keresik a helyüket a világban. Áldozatok, mert kényszerbõl veszítették el múltjukat, és mára - magyar szokás szerint – nem hogy hetedíziglen nem tudják felsorolni felmenõiket, de sokan még öreganyjuk leánykori nevére sem emlékeznek,



Végül áldozat a csendes többség is, akik még ma is összerezzennek, ha a kommunista szót meghallják, akik suttogva csitítanak, mert félelmükben még inkább felejteni akarnak.



Éppen ezért kell emlékeznünk.



Emlékeznünk kell, mert ha elfelejtjük a múltunkat máig eltorzítani, eltörölni próbáló terroruralmat, a tragédia óhatatlanul is meg fog ismétlõdni. Társadalom önvédelmi képességének hiányában hamarosan színre fog lépni egy újabb, erõszaktévõ hatalom, amely a régi kipróbált gyakorlat szerint kívánja befejezni a megkezdet munkát.



Emlékeznünk kell a borzalmakra, hogy olyan társadalmat tudjunk felépíteni, ahol az alkotó ember az érték, nem a fosztogató-osztogatók.



A munka hatalmas, nagy hit és még nagyobb erõ szükségeltetik, amit csak nemzetünkbe vetett reménységgel, és egymásban bízva tudunk csak véghezvinni.




Tatár József


Rendszerváltó Fórum