A magyar törvényhozás a bolsevik hagyományoknak megfelelõen „az 1949. évi XX. törvény 19. § (3) bekezdés a) pontja és 24. § (3) bekezdése alapján” … „élve alkotmányozó hatalmunkkal” 2011. április 18-án megszavazták kétharmados többséggel Magyarország alkotmányjellegû Alaptörvényét.

A polgári szövetség által elfogadott alaptörvény jobb és rosszabb is az elõzõétõl, preambulumában a nemzeti érzelmû polgároknak igyekszik megfelelni, míg a tételes rendelkezéseiben továbbra is a parlamenti diktatúrát tartja fenn. Ez a kettõsség ad lehetõséget arra, hogy a nemzeti oldal a NEMZETI HITVALLÁS részben megfogalmazott elvek szerint tovább lépjen a Fidesz-KDNP pártszövetségen.

Ez az alaptörvény igyekszik a magyar államiság történelmi értékeire visszautalni. Egyfajta kettõs beszéddel, homályos megfogalmazásaival, lényegi kérdések figyelmen kívül hagyásával próbálja politikai identitását igazolni, miközben a Szentkorona értékrendjét figyelmen kívül hagyja.

A magyar jogfejlõdés által a nemzet tudatába beépült alkotmányos evidenciákat a törvényalkotók nem vették figyelembe, mint például:

· Hatalmi fölény alkotmányt nem írhat, nem módosíthat.

· Az alkotmány a nép államalkotó akaratát fejezi, a politikailag aktív polgárok és a politikai hatalom közötti értékelvû viszonyrendszert határozza meg.

· Az alkotmány a Szentkorona intézményétõl semmilyen módon el nem választható.

„Magyarország elsõ egységes alaptörvénye”, amit inkább nevezhetünk, Fideszes alaptörvénynek az alábbi dodonai mondattal teszi jogfolytonossá (?) Magyarország államiságát:

„Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét.”

Az alaptörvény preambulumának, a Nemzeti Hitvallás részében megfogalmazott ezen mondata még sok vitát fog kiváltani, mivel sokféleképpen lehet értelmezni. De éppen ez a mondat ad lehetõséget arra, hogy a magyar nép törvényesen visszavegye alkotmányozási jogát.

Amíg a sztálini alkotmány egyértelmûen kijelentette az alkotmány és az alaptörvény hierarchikus azonosságát, s ezzel a pártokráciának adta az alkotmányozás jogát, addig a jelenlegi politikai osztály elkerülte ezt a kényes kérdést, csak a záró rendelkezésekben tesz erre utalást. Vagyis, nyitva hagyott egy olyan lényegi kérdést, mint az alkotmány és az alaptörvény különbségébõl adódó kompetencia kérdését.

Nem csak a nemzeti érzelmû történészek, jogászok és politikailag tájékozott polgárok többségének véleménye, hogy az alkotmány és az alaptörvény nem egy és ugyanaz, hanem a józan paraszti ész is ezt diktálja, hiszen még az alaptörvény is az alkotmányból eredeztetendõ, annak, értékrendjének, erkölcsi alapvetéseinek meg kell felelnie a törvényhozás által meghozott minden törvénynek.

Alkotmányossági szempontból három fontos megállapítást kell tennünk a most elfogadott alaptörvénnyel szemben:

· A most elfogadott Alaptörvény nem mondja ki taxatíve a történeti alkotmány jogfolytonosságát, a Szentkorona intézményesülésének visszaállítását, ezért továbbra is fenn áll alkotmányos rendünk jogfolytonosságának a megkérdõjelezhetõsége. Mivel a jelenlegi politikai osztály ezt a kérdést tabuként kezeli, ezért a jogfolytonosság kimondásának a kötelezettsége visszaszáll a népre, hiszen „a köz(?)hatalom forrása a nép”.

· Mivel az alaptörvény nem rögzíti Magyarország alkotmányos értékrendjét, erkölcsi alapvetését, ezért ennek a megválaszolása megint csak a népé. Hiszen a történelmi alkotmányunk egyik és talán a legfontosabb evidenciája, hogy a népnek és a fõnek (hatalom) közösen kell meghatározni az állam és a társadalom viszonyrendszerét, az állammal és a hatalmon lévõkkel szembeni elvárásokat, a polgárok kötelességeit és jogait, amit a Szentkorona intézménye felügyel és garantál.

· A most elfogadott alaptörvény nem az alkotmányozásból zárjaki a választópolgárokat, hanem „az Alaptörvény módosítására irányuló kérdésrõl” szóló népszavazásból. Vagyis az alkotmányozás joga továbbra is a nép joga.

Mivel az alaptörvény nem rögzíti „történeti alkotmányunk vívmányait” – milyen érdekes mintha a szocializmus köszönne vissza -, annak értékrendjét éppen ezért maga az alaptörvény kínálja a lehetõséget a nép által történõ alkotmányozásra.

Aligha vitatható, hogy a jelenlegi politikai osztály jogilag nyitva hagyta az alkotmányozás kérdését, ami azt is jelenti, hogy eljárás jogilag nincs szándékában a gyökerekhez visszanyúlni, vagyis alkotmányozó nemzetgyûlésben gondolkodni, ezért - megítélésem szerint ­– adott az a politikai pillanat, amikor a nép veheti a kezébe az alkotmányozás kérdését.

Az is nyilvánvaló, hogy egy ilyen folyamat eredményeként létrejött társadalmi fórum a kezdeti idõkben csak társadalmi legitimitással rendelkezhet.

Az is nyilvánvaló, hogy a politikai osztály többsége ellene van egy nép által megszervezett alkotmányozó nemzetgyûlésnek. De az is biztos, hogy megfelelõ társadalmi nyomással kénytelen lesz vele foglalkozni, mint ahogy kénytelen volt – ha csak érintõlegesen is – a Szent Koronát beemelni az alaptörvénybe.

Most nem az a kérdés, hogy a nemzeti oldal milyen tartalmú alkotmányt akar, hogy kinek az elképzelését fogadják el hanem az, hogy akarja-e népi alkotmányozást. Ha igen, akkor ebben az ügyben össze kell fognia, félretérve szervezeti és személyi ellentéteket az egymás közötti rivalizálást.

2011. 04. 30.

Takács András

Szabad Magyarországért Mozgalom