Elõször is szeretném leszögezni, hogy az alkotmányozás elsõsorban nem jogi kérdés, hanem társadalompolitikai. Ebbõl fakadóan lehet pártpolitikai kérdésként kezelni, majd ezt követõen válik jogi kérdéssé.

Az írásom elején mindezt azért tartom fontosnak tisztázni, hogy nehogy azt higgye valaki, hogy jogászkodni szeretnék, vagy az elvont elméleti fejtegetések útvesztõjébe kívánnám terelni a Magyarország jövõjét meghatározó alkotmányozási folyamatot. Ellenkezõleg: közemberek, kisgazdák józan paraszti észjárása szerint kívánom körbejárni az alkotmányozás kérdését.

Sokan és sokszor leírtuk, hogy Magyarország alkotmányos alapjaival bajok vannak, hogy a „rendszerváltással” létrejött Magyar Köztársaság alkotmányos legitimitása nem hogy kérdéses, hanem egyenesen illegitim. Ezzel az alkotmányos anomáliával a Fidesz és az MPSZ is tisztában volt és van, csak mindeddig hallgattak. Amint megszerezték a parlamenti kétharmadot, egybõl alkotmányozni akartak, amivel nem is lenne baj, ha ezt elõre jelezték volna, és nem a választások után jelentették volna ki, hogy mostantól alkotmányozó nemzetgyûlésként mûködik a parlament. Mindez azért problémás, mert minden bizonnyal egy alkotmányozó nemzetgyûlési választáson a választó polgárok más szempontok szerint választanának, mint egy szokványos pártok közötti választáson; igényelnék a társadalom más jellegû szervezetei közötti választás lehetõségét is, és azok képviseleti lehetõségét.

Megítélésem szerint egy alkotmányozó nemzetgyûlés nem lehet kizárólag a pártok döntéshozó fóruma! Itt a döntési jogosultságon van hangsúly, és nem azon, hogy milyen tanácsadói testületet vagy testületeket rendelnek mellé.

A pártok alkotmányozását az alkotmány lényegébõl fakadóan eleve alkotmányellenesnek tartom, abból az alkotmányos evidenciából kiindulva, hogy „az alkotmány egy nép államalkotó akaratát fejezi ki”. Márpedig a jelenlegi pártrendszer nem fejezi ki a nép akaratát, annál is inkább, mert a jelenlegi pártos demokráciánkkal a következõ a problémák vannak:

- Pártjaink társadalmi beágyazottsága alig éri el a 2%-ot. A párttagok száma kétszázezerre tehetõ. Ne tévesszen meg senkit az a pártdemagógia, hogy a szavatok száma egyenlõ volna a társadalmi beágyazottság mértékével. Ebbõl a szempontból a választási rendszerünk „ha ló nincs, akkor a szamár is megteszi” elvén mûködik: alapvetõen valakik ellen szavaznak a polgárok.

- Pártjaink a jól ismert „demokratikus centralizmus elvén” mûködnek, aki nem ért egyet a párt felsõvezetésével, azt „kicsinálják”, végsõ esetben kizárják. Amennyiben alkotmányozási szempontból vizsgáljuk a pártok demokratikus mûködését, akkor kijelenthetjük, hogy jelen esetben a Fidesz felsõ vezetésének politikai szándékai és céljai szerint fog az alkotmányozás végbe menni, ami minden bizonnyal a párt és annak vezetésének az érdekeit fogja jórészt kifejezni. Itt nem a bizalmatlanságon van a hangsúly, hanem a társdalom aktív közremûködésén, a társadalmi kontrollon és garanciákon - függetlenül attól, hogy a kormányrúd melyik párt kezébe kerül.

- A magyar választási rendszer diszkriminatív jellegébõl fakadóan az 5%-os küszöb miatt jelentõs társadalmi rétegek szorulnak ki a politikai képviseletbõl, ami egyébként az 5% többszöröse. Csak a történetiség kedvéért az 1931-36-os parlamentben 8 párt jutott képviselethez, ezt követõ ciklusban már 16, ami mégsem lehetetlenítette el a törvénykezést. Nem volt ritka, hogy az adott párt egy mandátummal képviseltette magát a képviselõházban.

- A magyar alkotmányos jogfejlõdés eredményeként van egy olyan alkotmányos evidencia, miszerint „hatalmi erõ alkotmányt nem írhat, és nem módosíthat”.

Nem csak a pártrendszerünkkel és a pártokráciánkkal van baj, hanem magával az alkotmányfelfogásunkkal is, vagyis hogy ki és mit ért alkotmány alatt.

Magyarország ’45 utáni diktatórikus rendszerének mûködését az 1949/XX tv. „71. § (1) Az Alkotmány a Magyar Népköztársaság alaptörvénye.” cikkelye tette és teszi lehetõvé, ami a pártok privilégiumává tette az alkotmányozást. Az alkotmány jelenlegi változatában így rögzítõdött ugyanez: „77. § (1) Az Alkotmány a Magyar Köztársaság alaptörvénye.” Kísérteties az azonosság és a politikai cél.
Ez az alkotmányos tétel fosztja meg a magyar népet az alkotmányozás jogától, és teszi lehetõvé a parlamentáris demokráciának mondott egy-vagy többpárti diktatúrát. A „rendszerváltást” követõen az Alkotmánybíróság többször foglakozott a választópolgárok és az alkotmány viszonyával; és minden esetben a fenti „alkotmányos” kitétel logikája következményeként – miszerint az alkotmány és az alaptörvény egy és ugyanaz – arra a megállapításra jutott, hogy a magyar népnek nincs alkotmányozási joga. Példaként a 25/1999. (VII. 7.) AB határozatból (Közzétéve a Magyar Közlöny 1999. évi 62. számában.) idéznék:
„Az Alkotmánybíróság megállapítja: alkotmánymódosítás csak az Alkotmányban elõírt eljárási rendben Alkotmány 24. § (3) bekezdés történhet; az Alkotmány módosítására irányuló kérdésben választópolgárok által kezdeményezett népszavazásnak nincs helye. Az Országgyûlés által elfogadott alkotmánymódosítás ügydöntõ népszavazással megerõsíthetõ.”

A magyar nép jogfosztása, az alkotmányozásból történõ kizárása az 1949/XX törvénnyel kezdõdött, amit a jelenlegi kormány is fenn kíván tartani. Volt és van egy sztálinista, bolsevista alkotmánynak hazudott alaptörvényünk, és a jelenlegi kormány a leginkább antidemokratikus kitétele meghagyása alapján akar új „alkotmányt” készíteni, amit nem nevezhetünk majd a magyar nép alkotmányának, hanem nevezhetjük fideszes alkotmánynak, vagy Orbán-féle alkotmánynak - de semmiképp nem nevezhetjük a magyar alkotmányos jogfejlõdés természetes eredményének.

Természetesen fel lehet hozni különbözõ államok alkotmányozási szokását, amelyek igazolni látszanak a törvényhozás alkotmányozási jogát, de ezek az alkotmányozási eljárások idegenek a magyar jogfejlõdéstõl, éppen ezért nem tekinthetjük mérvadónak.

Véleményem szerint az alkotmányt nem lehet alaptörvényi szintre süllyeszteni, vagy az alaptörvényt alkotmányos szintre emelni.

Vannak olyan elvi kérdések az alkotmány kapcsán, amit alkotmányozás során érdemes tisztázni mind fogalmi, mind tartalmi szinten.

Mivel írásom személyes véleményemet tükrözi - ami nem nélkülözi a Magyar Alkotmányossági Jószolgálati Testület tagjaitól tanultakat sem - ezért engedtessék meg nekem, hogy bizonyos fogalmakat magam számára is definiáljak és értelmezzek, amit el lehet fogadni vagy el lehet vetni; de egy egészséges alkotmányozási vita keretében mindenképpen szükséges volna tisztázni.

Mi az alkotmány?

Elõzetesen a jelenleg hivatalos alkotmányfelfogást ismertetném dr. Papp Iván: Jogi és állampolgári ismeretek címû egyetemi jegyzetfüzetébõl idézve:

„Az alkotmány fogalma: Az alkotmány napjainkban különleges törvényt jelent, olyan alaptörvényt, amelyben az állam önmagát korlátozva biztosítja polgárai számára az alapvetõ jogokat, megszabja a hatalom gyakorlásának szervezetét és kereteit.”

E megfogalmazás szerint az állam önmagát korlátozva adja vagy veszi el az emberi jogokat. Márpedig tudjuk, hogy az állam hatalmi szervezet, amit a mindenkori kormány irányít, amit pedig a pártok közötti erõviszonyok határoznak meg. Egy kétharmados parlamenti többséggel bíró politikai erõ maga az állam, a hatalom - alkotmányozás esetén a jelent és jövõt meghatározó totális hatalom. És mivel emberi szervezetrõl van szó, ezért nem zárható ki, hogy az emberi gyarlóság bizonyos jellegzetességei érvényesülni akarnának az alkotmányozás során, nevezetesen például a hatalomvágy, vagy a személyes és klientúra-érdekek.

A magyar jogfejlõdés, a Szentkorona-tan épp ennek az emberi tulajdonságnak kizárása érdekében emelte a Szent Koronát minden hatalom forrásává, amely minden emberi hatalom fölé emelkedett. Ha úgy tetszik, akkor a természetjog, vagy az isteni törvények, vagy az emberi jogok állami szinten történõ érvényesülését jelenti. „ A Szent Korona személyesíti meg, és egyben képviseli is a múlt, a jelen, és a jövõ nemzedék érdekeit, mintegy örökélettel bíró erkölcsi hatalmasság, aki felette áll minden emberi gyarlóságnak.”

A Szent Korona három minõségében van jelen a történelmi Magyarország intézményrendszerében:

A Szentkorona erkölcsi, jogi személy, amely önmagában egyesíti az állam fejét (király, fejedelem, kormányzó, köztársasági elnök, stb.) és a testét (állampolgárok), a nevében eljáró közhivatalnokok számára a hatalom forrását megjelenítõ fensõbbség, míg a társadalom tagjai számára a szabadságuk forrása és biztosítéka. Társadalmi, politikai szempontból a magyar Szent Korona szuverenitása a magyar nép szuverenitását jelenti. A Szent Korona ereje az isteni jellegébõl fakad, mivel a hatalom forrását az emberi természet fölé helyezte.

A Szentkorona/tan/ erkölcs-jogi tanítás, a nemzeti karaktert és nemzeti gondolkodásmódot összefoglaló eszme, állameszmény.

A Szent Korona koronázási ékszer. Eljárásjogilag legitimizálja a királyt és az állami hivatalnokokat. A Szent Korona hat a magyar társadalom szakrális életére. (A Szent Korona misztériuma és szakralitása külön tudományággá vált. Általam ismert szakértõk: Molnárfi Tibor, Bakos Batu, Mireisz Tibor, Kocsis István.)

A Szent Korona a maga összetettségében olyan, mint a Mózesnek adott, Isten által kinyilatkoztatott „Tízparancsolat”, azzal a különbséggel, hogy amíg a „Tízparancsolat” az egyén életvitelére vonatkozik, addig a Szentkorona-tan, vagy eszme - de mondhatjuk az állam és polgárai közötti erkölcsi, jogi törvénynek a Szent Korona természetjogi parancsa.

A most hivatalos alkotmány felfogással szemben mennyivel tisztább és elfogadhatóbb az a Szentkorona-tan szerinti megfogalmazás, miszerint: „az alkotmány egy nép államalkotó akaratát fejezi ki”.

Amennyiben magunkévá kívánjuk tenni az elõbbi definíciót, akkor az alábbi következtetésekre jutunk:

1. A népnek van joga alkotmányozni. Az, hogy milyen eljárási mód szerint, az megint közmegegyezés kérdése. Az, hogy a parlament alkotmányozhat, nemcsak idegen a magyar parlamentáris szokásoktól, de erre vonatkozó népakaratról sincs tudomásom. Az alkotmányozó nemzetgyûlési választások megoldást jelentenének, de nem úgy, hogy kizárólag pártok indulnának.

2. A nép nyelvén és fogalmi rendszerének megfelelõen kell az alkotmánynak megfogalmazódnia, amennyiben elfogadjuk, hogy a nép a hatalom forrása; és az állam jellegérõl, mûködési elvérõl Õ dönt.

3. Az alkotmány történelmi léptékû népakaratot fejez ki, amely egy nép múltjából, értékrendjébõl táplálkozik, és az adott kor társadalmi elvárásai szerint változtatható a népakart által.

4. A népi alkotmány (nép által történõ alkotmányozás) azt jelenti, hogy elvi, erkölcsi alapokat rögzít, mind az államra, mind az állampolgárokra vonatkozóan; a társadalmi kapcsolatok szintjén is, aminek értékrendjében függetlennek kell lennie az adott hatalom birtokosaitól.

Dr. Papp Iván az említett füzetében így fogalmaz: „Az alkotmányosság olyan elvi követelmények együttese, amelyek az ideális demokratikus alkotmány tartalmát és megvalósulását jellemzik.” Ebben a megfogalmazásban csak az a baj, hogy megint összemossa az alkotmány és az alaptörvény közötti különbséget.

Én az alábbi megfogalmazást tartom helyesebbnek: „Az alkotmányosság olyan elvi követelmények együttese, amelyek az ideális demokratikus (alkotmány) alaptörvények tartalmát és megvalósulását (jellemzik) határozza meg.”

Zétényi Zsolt így ír a magyar történelmi alkotmányról: „Nem egybefüggõ alkotmánylevél, hanem törvények sora, a hozzájuk kötõdõ történelmi-kulturális háttérrel.”

Amennyiben népi alkotmány születne, akkor egy viszonylag rövid, közemberek által is világos és érthetõ elvi, erkölcsi kódex állna össze, amely az állam kötelességeit és mozgásterét, a hatalom gyakorlás rendjét, az állampolgárok jogait és kötelességit, valamint a társadalmi együttélés rendszerének alapelveit foglalná magába.

A történelmi alkotmányunk evidenciái

Az Európai Unióhoz történõ csatlakozásunk kapcsán vetõdött fel annak alkotmányossági kérdése, és arra megállapításra jutott a Magyar Alkotmányossági Jószolgálati Testület, hogy a Szentkorona-tan szerint és a történelmi alkotmányunk alapján sem volna lehetséges a csatlakozás az ismert feltételek mellett. Ilyen történelmi körülmények között vetõdött fel a Szent Korona aktuálpolitikai fontossága. Ennek eredményeként született meg a Történelmi Alkotmányunk Jogán címû tanulmánykötet (ez a könyv eljutott a politikai elit meghatározó személyiségeihez, így Orbán Viktorhoz is) az Alkotmányossági Mûhely és Fórum társaság és Szabad Magyarországért Mozgalom (SZMM) kiadásában, Fáy Árpád szerkesztésében, és társszerkesztõként jómagam részvételével. Majd e könyv folytatásaként a „Polgárjogi harc a magyar alkotmányosság helyreállításáért” címû szervezéstechnikai füzet, szerkesztésemmel, az SZMM kiadásában.

2003. április 10-én a Szabad Magyarországért Mozgalom az EU népszavazási kampányzáró gyûlésén, a budapesti Kossuth-téren, a Magyar Köztársaság parlamentje elõtt rendezett tüntetésen - számos civil szervezet vezetõi és állampolgárok együttes közfelkiáltásával - elfogadták az úgynevezett Alkotmányos Evidenciákat, amit elõzetesen a Magyar Alkotmányossági Jószolgálati Testület balatonfüredi gyûlésén megvitatott és elfogadott.

-.-

Magyar Alkotmányossági Jószolgálati Testület megalakulási névsora:

dr. Bakos Batu (gyógyszerész), dr. Botos Gábor (volt átvilágító bíró), dr. Drábik János (rádiószerkesztõ), dr Eva Maria Barki (ügyvéd), Fáy Árpád (közgazdász), dr. Gyõry Nagy Sándor (egyetemi tanár), dr. Gyulay Endre (katolikus püspök), dr. Halász József (jogász késõbb kilépett), dr. Hegedûs Lóránt (református püspök), Kocsis István (író-történész), dr. Molnárfi Tibor (közgazdász), dr. Nemes Árpád (ügyvéd), Pap Gábor (mûvészettörténész), Síklaky István (közgazdász), Sinkovits V. András (színész), Székelyhidi Ágoston (történész), Takács András (közíró), dr. Tarr György (volt átvilágító bíró), dr. Tóth Tibor (történész), Wittner Mária (1956-os halálraítélt), dr. Zétényi Zsolt (ügyvéd).

Természetesen a fenti evidenciák egy adott politikai helyzetre adott választ tükröznek, ami egy alkotmányozási folyamatban elvi irányultságot illetõen kiegészítést igényelnek, mind például: államforma, intézményrendszer, választási rendszer, szociális elvek, egészségügyi rendszer, társadalmi kontroll, érdekképviselet, honvédelem, nemzetgazdaság, stb.

Meg kell említenem dr. Halász József munkásságának azon részét, amelyet a Szent Korona szolgálatában tett és tesz. Õ a maga alkotmányos evidenciáját öt pontban foglalta össze:

A magam részérõl úgy vélem, hogy az alkotmányos elvek pontosabb és konkrétabb megfogalmazást igényelnek, amely nem ad lehetõséget a különféle értelmezésre. Ilyen nem elhanyagolható kérdés, hogy mit értünk egy ország szabadsága alatt. De számos olyan fogalom és kérdés van, amely egy alkotmányozási folyamat során tisztázni szükséges, vagy legalábbis a sok különbözõ értelmezést ütköztetni ajánlott, s ha lehet, akkor társadalmi közmegegyezés alapján rögzíteni.

Az alkotmány jellegébõl fakad, hogy a társadalom az állammal szembeni elvárásait kell, hogy tükrözze, amely lehetõséget teremt egy eszményi nemzeti jövõ felé történõ fejlõdésnek. Alkotmányozni úgy, hogy nem vagyunk tisztába nemzeti jövõképünkkel, az elérendõ célokkal, maga a nemzettel történõ felelõtlen hazardírozás, még akkor is, ha legjobb szándék vezérli a kezdeményezõket. Éppen ezért nem tartom szerencsésnek, hogy egy elkapkodott, kellõen át nem gondolt és a társadalmat kizáró alkotmányozást folytasson le a Fidesz.

Gyatra érv a jelenlegi alkotmányozni kívánok részérõl, hogy az mégsem lehet, hogy a rendszerváltás huszadik évében még mindig a „sztálini alkotmány” van érvényben. Ez a társadalom érzelmi manipulációja, politika lózung, amely tartalmilag nem mond semmit.

A társadalom számára világossá kell tenni, hogy miért van szükség alkotmányozni.

Elkésett alkotmányozás

A magyar társadalom húsz éves késésben van az alkotmányos anomáliák megszüntetésében. Ilyen anomáliának tekinthetõ, hogy a rendszerváltást elõkészítõ alkotmánymódosítást még a régi rendszer utolsó parlamentje fogadta el, ami magában hordozta azokat az alkotmányos- és jogi csapdákat, amik lehetõvé tették a régi rendszer haszonélvezõinek túlélését és ismételt hatalomba jutását.

Nem szeretek összeesküvés-elméleteket gyártani, de a tények azt mutatják, hogy az úgynevezett rendszerváltás egy nemzetközi konspiráció eredményeként alakult így, amely három irányból támadta a magyar társadalmat. Egyfelõl az elmúlt egypártrendszer technokratái belülrõl bomlasztották a szocialista rendszert, másrészt a kapitalizmus pénzoligarchiái, akik a harmadik és legveszélyesebb erõt hozták létre, a belsõ ellenséget, a Szabad Demokraták Szövetségét, akik „nemzeti ellenzékinek” kiadva magukat, hamis alternatívát kínáltak álnok módon a magyar népnek. Felmerül a kérdés, mi volt, és mi a célja ennek az összeesküvésnek. Egyszerûen mondva: Magyarország gyarmatosítása, szellemi és anyagi javainak elrablása, a magyar szabadságeszmény eltörlése.

Mindezt azért volt fontos leszögeznem, mert éppenséggel a rendszerváltás kínálta azt a történelmi pillanatot, amely lehetõvé tette volna a gyökerekhez való visszatérést, vagyis a Szent Korona államrendszeréhez való visszatérést - amely az elmúlt ezer év Európájának legdemokratikusabb állama volt. Itt nem volt gyarmatosítás, nem volt rabszolgaság, nem volt inkvizíció, nem volt idegengyûlölet, és a király sem volt egyeduralkodó. Egy ilyen történelemmel, állameszménnyel bíró nép porszem a világuralomra törõ hatalmi gépezetben, másrészt kovásza lehet a nemzeti öntudat világméretû ébredésének. Ki merem jelenteni, hogy Trianon a Szent Korona állameszmény elleni világméretû támadásának köszönhetõ. Ha hozzávesszük az utána következõ traumából való kilábalást, a Horthy-korszak konszolidációját, gazdasági és szociális eredményeit, akkor még inkább szembetûnõ, hogy a Szent Korona eszméje milyen veszélyes a globalizmusra.

Igaz, hogy megkésve, de elérkezett az ideje, hogy ha már alkotmányozásra politikailag megérett az idõ, akkor mindent megtegyünk, hogy visszatérjünk gyökereinkhez, a Magyar Szentkorona állameszményéhez.

Új alkotmány, új állam, avagy jogfolytonosság?

A magyar politikai közbeszédben a legtöbb „reformer” valami újat szeretne adni a népnek s ezért mindent meg akar változtatni, és azt „új” elõjelzõvel próbálja elfogadtatni. Pedig vannak dolgok, amiket nem lehet újként kezelni, mert régi és hagyománya van, ilyen a haza, azaz Magyarország. Ugyanígy nem lehet új alkotmányról beszélni, mert akkor a régit hatályon kívül kellene helyezni, és új névvel kellene új államot alapítani, mint ahogy az afrikai gyarmatállamok tették függetlenné válásukkor.

A történelmi alkotmány, a Szent Korona intézménye és államának megszûnése soha semmikor nem lett alkotmányos keretek között kimondva, ezért vitatható a mai napig a Magyar Köztársaság legitimitása, alkotmányosságunk. Jogállamiságunk pártpolitikai érdekek mentén „realizálódik”, válik alakíthatóvá.

Új alkotmány új államot jelent! A kérdés az, hogy akarunk-e új államot és milyet? Én nem hiszem, hogy a magyar nép öntudatosabb fele új Magyarországot akarna. A társadalom és az állam viszonyrendszerét új alapokra lehet helyezni, de nem úgy, hogy a régirõl szót se ejtünk.

Magyarország alkotmányos rendje 1944. március 19-ével, a német s majd a szovjet megszállással felfüggesztõdött. 1991. június 19-ével a szovjet csapatok kivonulásával (hivatalosan június 30-án) politikailag megteremtõdött Magyarország alkotmányos rendje helyreállításának a lehetõsége, amivel a magyar társadalom, pontosabban a politikai „elit” nem élt. Pedig történelmünk hasonló esetre jó példával szolgált az 1919-es Tanácsköztársaság bukását követõen. Emlékeztetõül idézem az 1920-as nemzetgyûlés elsõ döntésnek preambulumát:

Az 1920-as nemzetgyûlésnek hat évébe került, míg a Károlyi -és Kun Béla-féle törvénytelenségeket helyrehozták. Nem vitatom, hogy az elmúlt hatvanöt év törvénytelenségeit egyszerû lenne a történelmi alkotmány szerint visszamenõlegesen rendezni, de azt sem lehet csinálni, hogy a szõnyeg alá söpörjük, és inkább új alkotmány gyártunk, mintha misem történt volna.

Aki új alkotmányról beszél, az új Magyarországról is beszél! Márpedig Magyarország ezer éve van és remélem, hogy lesz is.

A magam részérõl elkötelezetten kiállok a történelmi alkotmány jogfolytonosságának a helyreállítása mellett, mert ezt a magyar nép történelmi múltja, önérzete és nemzettudata megköveteli.

Az alkotmány jogfolytonossága egy társadalom belsõ, természetes fejlõdésébõl fakadó, egymásba kapcsolódó és származó jogrendszerének a folytonossága, aminek megszakadása külsõ hatalmi erõ vagy befolyás által lehetséges. Aki ezt a folytonosságot megszakítja, vagy magyarként nem törekszik annak helyreállítására, az a magyar múlt és nemzet elárulója akarva-akaratlanul is.

Azok, akik nem tartják fontosnak a magyar államiság jogfolytonosságának a helyreállítását, lehet, hogy rendes emberek, és lehetnek bármilyen okosak és tájékozottak, azért magyarságtudatukban súlyosan leépültek, itt lakó gyökértelen polgártársaink csupán.

A jogfolytonosság kimondása azt jelentené, hogy a hatvanöt év törvénytelenségei felülvizsgálhatóak lennének, a nemzeti érdekeket visszamenõlegesen is lehetne érvényesíteni, hisz a „törvénytelenség jogot nem alapít”. Természetesen van olyan terület, mint a tulajdon kérdése, aminek visszamenõleges rendezése nagyon kényes terület. De egy alkotmányosságot helyreállító folyamatban lehetõség van arra is, hogy az adott tulajdoni viszonyok kialakulási folyamatának (fõleg állami – társadalmi - tulajdon esetében) törvénytelenségét kimondjuk és jogilag rendezzük.

Egy ilyen alkotmányosságot helyreállító folyamatban nem volna lehetséges elévülésre hivatkozni, mivel a törvényességen kívüli állapot tette lehetõvé – még ha az adott idõben törvényesnek is tûnt a vitatott cselekmény – a törvénytelenséget.

A fentiekbõl kitûnik, hogy a jelenlegi politikai „elit” egy része miért nem akarja a jogfolytonosság helyreállítását.

Itt nem arról van szó, hogy királyságot kéne visszaállítani, hisz a Szentkorona-eszme nem államformához köti alkotmányos rendjét, hanem az adott korra jellemzõ államformában kívánja érvényre jutatni értékrendjét.

Dr. Lenkei János Pál alkotmánytervezetében így ír:

Csak remélem, hogy Lenkei Úr - Isten nyugosztalja – a „Magyar Diktatúra” alatt a Szent Korona diktatúráját értette.

A magam részérõl egyetlen államformához sem ragaszkodnék, mivel számomra a Szentkorona értékrendje szerint mûködõ állam létrehozása lenne a fontos. De tartok tõle, hogy a legnagyobb vita az államforma körül csúcsosodna ki, mert itt lehet az igazán demagóg érveket elpufogtatni.

Másik ilyen vitaforrás, amely sokkal inkább fontosabb, mint az államforma meghatározása, hogy a régi történelmi alkotmányos szokásaink szerint mûködtessük az államot írott alkotmány nélkül, vagy kartális alkotmány szerint.

Jómagam az alkotmányos elvek rögzítése mellett vagyok, annál is inkább, mivel a magyar társadalom többségének fogalma sincs a Szentkorona-tanról, a történelmi alkotmányos felfogásunkról, a magyar állameszményrõl. Az elmúlt idõszakban, de mondhatjuk, hogy az elmúlt pár száz évben, olyan intenzív és magyarellenes befolyások érték társadalmunkat, oktatási rendszerünket, amelyek nemzeti identitásunk és létünk felszámolását célozták meg. Ennek alapján dõreség volna egy olyan alkotmányra hivatkozni, ami a nép által alig ismert. Egy olyan alkotmánylevél elfogadtatása a választópolgárokkal, amely a magyar társadalom államrendjének alkotmányos értékrendjét rögzíti, inkább megfelel a kor szellemének, a magyar jogfejlõdésnek, mint az, amit most terveznek elkövetni.

Az eddigi fejtegetéseimbõl talán kitûnik, hogy mit várnék el a jelenlegi törvényhozás többségétõl:

1. Válassza külön az alkotmányt és az alaptörvényt.


2. Rendezze a magyar államiság jogfolytonosságát.


3. Írjon ki alkotmányozó nemzetgyûlési választásokat.


4. Népszavazással erõsítesse meg a Szent Korona népi alkotmányát.


5. A magyar parlament az elfogadott alkotmányos elvek szerint alkossa meg Magyarország Új Alaptörvényét.

Mindaddig, amíg a magyar parlament a bolsevik hagyományokon nyugvó alkotmányozási machinációban gondolkodik, nem lesz megnyugvás az alkotmányozás terén, és a nemzeti értelmiség továbbra is illegitimnek fogja tartani az „Új Alkotmányt”.

Budapest, 2010. július 22.

Takács András

Szabad Magyarországért Mozgalom és az

FKgP XV. Kerületi Szervezetének elnöke

Megjegyzés:

Véleményeket a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre várom, amiket a www.szmm.hu honlapon közzéteszünk, illetve a Nemzeti Hírháló „alkotmányozás” címû rovatához is elküldhetõ.