Az ember örök dilemmája, hogy ki vagyok, miért is vagyok a világon, mely értékek határozzák meg tetteimet. Egy-egy jól sikerült választ ars poétikának neveznek. A politikában alapvetéseknek, de a legfrappánsabb megfogalmazásokat jelmondatként, mottóként szokták zászlajukra tûzni a társadalmi mozgalmak vagy pártok. II. Rákóczi Ferenc zászlajára és pénzérméjére ez volt írva; „Pro libertate!”, A szabadságért! A jezsuiták „Hit és igazságosság” jelmondatukkal fejezték ki elhivatottságukat.

A Kisgazda Párt az „Isten, Haza, Család” jelmondatával fejezi ki politikai hitvallását. Egy nemzeti érzelmû magyar pártnak ennél jobb szlogenje nem is lehetne.

Megvallom õszintén, ha nem ez volna az FKgP jelmondata immár száz éve, nem is lennék e párt tagja, és nem is érdekelne, hogy ezt a pártot a liberális politikai erõk a történelem szemétdombjára kívánják.
Érdemes elgondolkodni, mit is fejez ki ez a három szó, mert mély és örökérvényû üzenetet hordoz, ami oly nagyon hiányzik a magyar közéletbõl.

ISTEN

Miért oly fontos, hogy a kisgazdák Istent teszik az elsõ helyre?
Mert Õ a teremtõ! – A véletlen hozta volna létre a világmindenséget, a földet, az élõvilágot, az embert? Ugyan már! A tudatos értelem, az igen! Gondoljunk csak bele, a véletlen össze tudna hozni egy gépet, akár egy órát? Nem! Hát akkor egy embert? Nevetséges!

Mert Õ adta a tízparancsolatot, és határozta meg a természet törvényeit. – Ha világunk betartaná a tízparancsolatot és tiszteletben tartanánk a természet törvényeit, akkor most nem kéne attól rettegnünk, hogy mi lesz holnap, mit hoz a környezetszennyezés.

Mert Õ küldte le a Megváltót! Jézus Krisztus ad reményt és útmutatást. – Ha megismerjük Jézus természetét, odafigyelünk tanítására, és meg is éljük, és nem csak vasárnapi keresztényként kufárkodunk a hittel, hanem a nap minden órájában keresztényként viselkednünk, ha igazi keresztény politikusként szolgálnánk a hazát, akkor nem itt tartanánk.

Mert Õ maga a szeretet! – Ha az emberek és a haza iránti szeretet motiválná politikusainkat, és nem az önzés, akkor … Mikor hallották valamelyik politikusunktól, hogy a haza iránti szeret és felelõsség miatt nem szavazza meg ezt vagy azt a törvényt? Ilyen érvet még nem hallottam egyetlen országgyûlési képviselõtõl sem. - Tudom, naivitásnak tûnik mindaz, amit írok, de vegyük észre, hogy hazánkat a gyûlölet kormányozza. Nem kell különösebb politikai ismeret ahhoz, hogy felismerjük a gyûlölködõ pártokat, mert õk azok, akik kijelölik az ügyeletes gyûlölni valót.

Higgyük el, gyûlöletbõl nem lehet sem hazát, sem otthont építeni!
Márpedig most újra kell építenünk e hazát, mint ahogy tettük ezt már annyiszor, régi és új kövekbõl egyaránt.

HAZA
Nehéz ugyan ez a hivatal nekem, de a hazámhoz való szeretetet reám tette, ímé kiáltok, ímé üvöltök: hallj meg engem, élõ magyar, ihon a veszedelem, ihon az emésztõ tûz! (Zrínyi Miklós).

Vannak dolgok, fogalmak, amik mindenkinek mást jelentenek, ezért nehéz a HAZÁRÓL elmélkedni, de mint egy kisgazdának, ki jó gazdája és egyben szolgálója is kíván lenni hazájának megpróbálom Isten után a Haza lényegét összefoglalni.

A haza, a föld ahol élünk, anélkül nem lehet hazáról, országról beszélni. Akié a föld azé az ország! A Kárpát-medence õseink öröksége, kik itt éltek, e föld termését ették, e föld vizeibõl oltották szomjukat, e föld anyagából építették otthonaikat, nemzették és nevelték déd, és ük-ük szüleinket.

Vér és verejték nemesítette hazává e földet, nem másoké, hanem a miénk, az itt élõ népek és nemzetségek közös munkája, ahol nem volt rabszolgaság, nem volt szokás más népek leigázása, idegen országok gyarmatosítása. Mi magyarok és az itt élõ testvérnépek befogadtuk az üldözöttet, otthont adtunk annak ki otthonra vágyott. Befogadó nemzet vagyunk, ami Isten elõtt kedves, ám e korban igen veszélyes, amikor gyüt-mentek hada fosztogatja, rabolja ki hazánkat.

Babits Mihály így ír a hazáról:

Most érzem hogy sorsom a hazámnak sorsa,
mint fához a levél, hulltomig kapcsolva,
mert nem madár vagyok, hanem csak falevél,
mely ha fája kidõlt, sokáig õ sem él.

A HAZA a múlt, a jelen és a jövõ folytonossága, nem csak föld, ételt adó automata, hanem múltunk jövõt termõ bölcsõje, ahol a kéz munkája, a szellem nagysága, anyáink, apáink erkölcse, munkabírása, szeretete nemesített minket magyarrá, ahol a szabadság - szerelem nemzete a jövõ nemzedékét. A haza történelem, mondáink, népdalaink, meséink, álmaink és vágyaink sora, ahol költõink énekelték meg a magyart, ahol a tudósaink kutatták ki a természet rejtelmeit, ahol szabadságharcosaink védték a haza, a magyarok szabadságát, parasztjaink etették az ország népét, a munkásaink építették útjainkat, gyárainkat, vezetõink hol szolgáltak, hol kiszolgáltak, de hazát nem árultak, mint ahogy most teszik.

Beszélhetünk-e hazáról, ha idegen népek, bankok tulajdonába kerül a magyar föld? Nem!
Beszélhetünk-e magyar kultúráról, ha csak a nyugatit majmoljuk? Nem!
Beszélhetünk-e magyar kreativitásról, ha szellemi produktumaink más népeket gyarapítanak?
Beszélhetünk-e nemzetgazdaságról, ha munkásaink, mérnökeink bérrabszolgaságban sínylõdnek. Nem!
Beszélhetünk-e nemzetstratégiáról, amikor az irányt és a feltételeket Brüsszelbõl határozzák meg? Nem!

A HAZÁT áruló hazaárulók húsz éve az orrunknál fogva vezetnek minket pártállástól függetlenül, kiknek a haza nem más, mint egy árú cikk, ami adható és vehetõ. Pedig tévednek! A haza csak addig árú, míg eladod, de ha vissza akarod venni, akkor azt csak véráldozattal teheted meg.

A hazátlan magyar nem sokáig lesz magyar, legfeljebb az õsök nagyságáról nosztalgiázó hazátlan, gyüt-ment világpolgár.


Család

„A szülõk áldását nem a szavak teszik, … hanem azon örömkönnyek, miket a gyermekeiknek jó erkölcsei, szorgalma és jelessége fakasztanak a szülõk szemeibõl.” (Deák Ferenc)

A nagyobbik unokám, Petra, azt a feladatot kapta az egyik környezetismeret órán, hogy sorolja fel a családja tagjait. Õ meg is tette emígy: anya, apa, nagymama, nagypapa, Böbe (a nagynéni), Jani (a férje), Szilvi (a másik nagynéni), Imi (a férje), Beni, Bogi, Peti, Ricsi, Nándi (az unokatestvérek), Frédi (a kutya), Kormi (a macskánk). Neki ez jelentette a családot. A tanítónõ határozottan kioktatta, hogy az õ, mármint az unokám családja, az apja és az anyja, a többi csak rokon.

A következõ alkalommal az volt a feladat, hogy sorolja fel, hány helyiségbõl áll, ahol lakik. Petra unokám elkezdte sorolni, négy konyha, négy fürdõszoba, nyolc szoba. A tanítónõ megint csak tamáskodott, hogy ekkora ház nem lehet nekik. Már-már hazugsággal vádolta meg az unokámat. Végül a nagyanyjának kellett bemennie az iskolába, hogy elmagyarázza, hogy mi többgenerációs régi parasztházban ennyen lakunk együtt, és a gyerekek mind a négy lakásban otthon érzik magukat.

Én azt hiszem, az unokám családfelfogása az, ami természetes, magyar és keresztényi.

A család az, akikkel együtt élünk, akikkel napi kapcsolatban vagyunk. Természetesen fontos a vérségi kötõdés, de talán még fontosabb, hogy mit adunk és kapunk egymástól. Mi az, amit a fenti Deák idézet üzen mindannyiunknak.

Én a magam konzervatív, hagyománytisztelõ életfelfogásom alapján ki merem jelenteni, hogy a többgenerációs családmodell az, ami megoldást adhat számunkra. Igaz, hogy fiatal házasként magam is inkább az önállóságot szerettem volna, de a nejem ügyességének köszönhetõen ma már egy többgenerációs család tagjaként élem nyugdíjas éveim, és be kell vallanom, neki volt igaza. Nem csak azért, mert nem vagyunk egyedül, hanem fõleg azért, mert minden unokámnak van otthona, ahol mindig várja valaki. A szülõk nyugodtan eljárhatnak dolgozni, szórakozni, mert van kire hagyni a gyerekeket. De más szempontból is egészségesebb egy többgenerációs nagycsaládban élni. A gyerekek különbözõ mentalitású és habitusú emberekkel vannak körülvéve. Nem lesz idegen számukra egy idõs emberrel együtt élni, a közösségi érzés óhatatlanul kialakul bennük.

És ne feledjük, az igazi szeretet megtapasztalása elsõsorban a családban élhetõ meg, minél nagyobb a család, annál több irányból érezhetjük a szeretet éltetõ melegét.

Igen, a szeretet és a család összetartozó fogalom minden egészséges lelkületû ember számára, amit az elanyagiasodott világ megpróbál szétzúzni.

Közéleti emberként elkötelezett híve vagyok annak, hogy a többgenerációs családmodell társadalmi és politikai szinten támogatást élvezzen, akár házépítés, akár nemzetpolitikai, akár szociális téren.

Tudom, hogy a világ, a globalizmus ellene megy a családoknak, a nemzetállamoknak, de nekünk, magyaroknak, akárcsak a többi keresztény gyökerû nemzetnek, elhívásunk van az Úrtól, hogy megõrizzük a múlt értékeit, és a család az, amit minden áron meg kell védenünk.

Eötvös József így ír errõl: „Mindazon kötelességek között, melynek teljesítésétõl az állam jóléte függ, a legfontosabbak az egyeseknek családi kötelezettségei.”

Magyarország mélyrepülését a rendszerváltással éppen az okozta, hogy felhagyott minden értékkel, amely társadalmi rendezõerõként irányt mutatott.

A hatalmon lévõ párjaink ideológianélküli pragmatikus pártok. Olyan üres szavak mögé bújnak, mint jobb-bal. Míg a baloldali, polgári, konzervatív, nemzeti vagy keresztény eszmerendszerrel köszönõviszonyban sincs a politikájuk.

Takács András