Magyarország sorsfordító idõket él át, és nem mindegy, hogy a jelenlegi országgyûlési választások során a polgárok hogyan döntenek. Nem kevesebbrõl van szó, mint a rendszerváltással kialakult helyzet társadalmilag történõ jóváhagyásáról és lezárásáról, vagy annak felülvizsgálatáról, és egy merõben más nemzetstratégiára épülõ kormányzás elindításáról. A választópolgároknak e két irányzat között kell választani az eséllyel induló pártok eddigi cselekedetei és programjaik alapján. A megtévesztés most is gõzerõvel folyik. Éppen ezért érdemes átgondolni, hogy melyek azok a paraméterek, amelyek céljaink elérése érdekében helyes irányba befolyásolják döntéseinket.

Azt ma már mindenki érzi, hogy Magyarország felemelkedését nem egy jobb vagy baloldali és nem is polgári kormány, hanem csak és kizárólag egy nemzeti elkötelezettségû kormány lesz képes elindítani. Az is világos, hogy ennek elérése a jelenlegi gazdasági és politikai folyamatok gyökeres változásával érhetõ el. A kérdés az, hogy mit tekintünk nemzeti kormánynak, és melyek azok a célok és lépések, amelyek joggal elvárhatók lennének egy ilyen kormánytól.

Amennyiben elfogadjuk azt a jogfilozófiai kitételt, hogy „az alkotmány egy nép államalkotó akaratát fejezi ki”, akkor fel kell tennünk a kérdést: a rendszerváltással ilyen államot akartunk? Ma már bizton állíthatom, hogy a magyar nép többsége nem ezt és nem ilyet akart.

A másik ilyen fontos kérdés, hogy mi az alkotmány feladata? A válasz egyértelmû és világos: egy nép, egy ország lakosságának az érdekeinek védelme törvényi és intézményi garanciákkal. Magyarország jelenlegi morális, politikai, gazdasági, szociális állapota igazolja, hogy minden bajunk forrása a jelenlegi „alkotmány”, mert abból ered minden olyan törvény, amely lehetõvé tette a jelenlegi állapot kialakulását, az ország kirablását, a politikai és gazdasági bûnözõk hatalomba kerülését és védelmét.

A jelenlegi, alkotmánynak hazudott alaptörvény nem arra volt kitalálva, hogy független és szabad ország alaptörvénye legyen, hanem egy vazallus államé, és máig az is maradt. Mivel minden állam mûködését az alkotmányos elvek és paragrafusok határozzák meg, ezért egy nemzeti elkötelezettségû kormány nem tekinthet el Magyarország alkotmányos rendjének felülvizsgálatától.

Mi a probléma a jelenlegi alaptörvénnyel? Legelõször is az, hogy alkotmányos szintre emelték, ezáltal a pártokrácia játékszerévé tették az alkotmányozást. A társadalom ki lett zárva az állam mûködését meghatározó alapelvek és törvények megvitatásából, alkotmányos szintre emelésébõl, megtagadva ezzel az ezer éves államiságunk jogfejlõdését.

Az alaptörvény soha nem lehet azonos rangú az alkotmánnyal! Alkotmányozni az állampolgárok privilégiuma, aki mást állít, az a diktatúra híve!

A másik probléma, hogy a parlament felett nincs társadalmi kontroll, hiányzik a felsõház. A népfelség elve nem mûködik, a népszavazás intézménye formális, kijátszható és alkotmányos kérdésben nem kezdeményezhetõ. A népképviselet is formális, mivel a parlamenti képviselõk szabadmandátummal rendelkeznek, amely négy évre szóló politikai, törvényhozói biankó csekket jelent a pártok felsõ vezetésének, azzal, hogy a választási törvény a pénzzel és médiával rendelkezõ pártoknak kedvez, és a képviselõk anyagilag függnek a párt felsõ vezetésétõl. Az ötszázalékos küszöb a parlamentáris diktatúra megteremtõje, a társadalom többirányú politikai akaratának a kirekesztését szolgálja a törvényhozásból.

A magyar választási szokások a pártrendszerre alapozódtak, és még ma is így van, hiába szeretné sok honfitársunk, hogy csak egyéni választás legyen, mert még úgy sem mûködne, mint most, mert csak a nagypénzû jelöltek jutnának be a parlamentbe. Emlékezzünk az 1994-es választásokra, amikor az a szólás járta, ha a Caligula lovát indította volna az MSZP, akkor azt is megválasztották volna. Most sem lenne másként! Ne higgyünk az álszent, áldemokratikus politikai megnyilatkozásoknak! Senki ne higgye, hogy a kisebb létszámú parlament jobban mûködne, vagy demokratikusabb lenne! A fenét! Az államrendszerrel van baj! Az alkotmányos rendszerünk összedõlt, csak még titkolják.

Egy kormányképes politikai erõnél meg kell vizsgálni, hogy valóban nemzeti kormányként fog-e mûködni, és meg kell tudni válaszolnunk, hogy mi várható az adott párttól, hogy az ország sorsát meghatározó kérdésekben mire számíthatunk.

Az elsõ kérdés minden induló párt esetében az, hogy a jelenlegi „alkotmányhoz” mi a viszonya? Ha érdemben nem akar változtatni rajta, akkor az elmúlt hatvanöt év politikai és gazdasági folyamatainak a támogatója és továbbvivõje.

Amennyiben módosítani akarja az alkotmányt, akkor meg kell nézni, hogy kinek az érdekében – mert ugye a jelenleginél is lehet nemzetellenesebb alaptörvényt megszavaztatni kétharmaddal a parlamentben. Elrettentõ példaként szoktam említeni, hogy a jelenlegi alkotmányos eljárási rendben a parlament kétharmados többséggel akár az elsõ éjszaka jogát is alkotmányossá tehetné.

Megítélésem szerint egy nemzeti elkötelezettségû párt Magyarország jelenlegi állapotában nem tekintheti tabukérdésnek az alkotmányt!

A második kérdés a magyar föld. Kié legyen a magyar föld?

A harmadik kérdés a mezõgazdaság. A magyar föld termése kié legyen és kit tápláljon?

A negyedik kérdés a magyar ipar. Legyen nemzeti iparunk vagy ne?

Az ötödik kérdés a kereskedelem. Továbbra is a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncok domináljanak vagy ne?

A hatodik kérdés a pénz. Kié és kit szolgáljon a magyar bankrendszer?

A hetedik kérdés: a magyar szellemi tõke és munka kit gazdagítson?

A nyolcadik kérdés: az oktatás a nemzet megerõsödését, nemzettudatát erõsítse, vagy a gyökértelenséget, a kozmopolitizmust?

A kilencedik kérdés: a negyedik hatalmi ágat, a tömegtájékoztatást ki birtokolja, és ki ellenõrizze?

A tízedik kérdés: az adott politikai pártnak ki a kedvezményezetti köre? (Mert aki mindenki érdekeit akarja képviselni, annak leginkább csak az önös érdeke a fontos!)

A fenti kérdésekre adott válaszoktól függõen tudunk az alábbi kérdésekre választ találni:

A tizenegyedik kérdés: az egészséget, a szociális ellátást piaci ügyként kezeljük, vagy társadalmi, morális szempontok alapján?

A tizenkettedik kérdés: nemzetállamként akarjuk Magyarország jövõjét meghatározni, vagy egy szuperállam tartományaként?

És talán a legfontosabb, önmagunknak is felteendõ kérdés: magaménak, hazámnak érzem-e Magyarországot, felelõsséget vállalok-e érte és polgártársaimért a gyermekeim és az útókor elõtt? Gazdája, tulajdonosa, tudatos polgára kívánok-e lenni Magyarországnak, vagy csak lakója?

A fenti kérdésekre a jelenleg parlamenti képviseletre eséllyel induló pártok közül egyedül a Jobbik ad kielégítõ és elfogadható választ programjában, amit joggal nevezhetünk egy nemzeti kormány programjának. A Fidesz-KDNP programját nem ismerjük. Az orbáni évértékelõk meg alkalmatlanok arra, hogy felelõs döntést hozzunk. A többi parlamenti párt pedig hitelét vesztette, a még indultak kategóriájába tartozó pártok meg pozícionális és anyagi érdekbõl neveztek be a választásokra.

Nézzük a kétharmad kérdését!

A következõ pártoknak van reális esélye bejutni a parlamentbe: Fidesz-KDNP, MSZP, Jobbik, MDF. Az eredményesség szempontjából a sorrend aligha változik. Az öt százalék alatti pártokra leadott szavazat sem elvesztegetett szavazat, hiszen a bejutott pártok között arányosan kerül elosztásra. Ezért hamis és álságos „elveszett” szavazatokról beszélni, a nyertesek plusz mandátumokhoz jutnak.

Gondoljuk át, hogy a várható választási eredmények függvényében mire is számíthatunk?

A Fidesz gyõzelme aligha kétséges, csak az, hogy milyen mértékben aratnak diadalt. Kétharmados gyõzelem esetén a Fidesz-KDNP szövetségnek minimum 258 képviselõi hellyel kell rendelkezni. Ebben az esetben jogilag alkotmányozási pozícióba kerülnének, ám társadalmi, politikai szempontból kényes helyzetek is adódhatnak, ha az ellenzéki erõk társadalmi ellenállást tudnak szítani egy-egy alkotmányos kérdés körül, ami bukásukat is eredményezheti. Én nem hiszem, hogy valóban kétharmados többséget szeretne a Fidesz, mert a társadalmi elvárás olyan óriási lenne feléjük, hogy abba bele is roppanhatnak.

A kétharmados törvények esetében, fõleg az alaptörvény vonatkozásában aligha számíthatunk a Fidesz részérõl átfogó nemzeti érdekeket képviselõ módosításokra, legfeljebb olyanokra, amelyeket a balliberális erõ el tud fogadni, és a média befolyásával nem kíván megtorpedózni. Márpedig erre számítani kell, hacsak nem olyan módosításokat kezdeményez, amelyek össztársadalmi igényeket elégitenek ki. Nos, ezek azok az esetek, amikor a Fidesznek a háttérhatalom jóváhagyását is kell kérnie, ami legfeljebb csak látszatintézkedésekre adhat felhatalmazást.

Egy biztos, hogy a Fidesztõl a fentiekben feltett kérdésekben aligha számíthatunk egyértelmû és nemzeti érdekeket szolgáló döntésekre. Továbbra is ott fog libikókázni a nemzeti szólamok és a globális nagytõke képviselete között.

Ha ügyesen manipulálja a népet, akkor több ciklusra is bebetonozhatja magát a kormányzati pozícióba, de arra nem számíthatunk, hogy a jelenlegi folyamatok lényegesen megváltoznak. A helytartók továbbra is azok lesznek, akik eddig is voltak.

A Fidesz eddigi tevékenységét figyelve (koppenhágai szerzõdés, a magyar föld árucikké degradálása, a lisszaboni szerzõdés, a kettõs állampolgárság, stb.) azt kell mondanom, hogy súlyos fenntartásaim vannak nemzeti elkötelezettségük õszinteségét illetõen.

Megítélésem szerint a Fidesz-KDNP kétharmados gyõzelme csak felszínen hozna némi változást, és a nemzet valódi érdekei továbbra is háttérbe szorulnának. Magyarország szempontjából a jelenleginél jobb lenne, de nem lenne jó.

Magyarország számára talán az lenne ideális, ha a Fidesz-KDNP 55% körüli (210-220) mandátummal rendelkezne, a Jobbik 15-20 %, az MSZP szintén, és a maradékkal az MDF rendelkezne. Ebben az esetben a kormányzás stabilitása biztosítva lenne, ám a sarkalatos törvények vonatkozásában világossá válna, hogy kik is valójába a parlamenti pártok, kiknek az érdekében törvénykeznek, vagy kezdeményeznek törvényeket.

A következõ parlament összetételét illetõen az igazi kérdés, hogy a Jobbik milyen politikát folytat, mert nem igaz az, hogy egy ellenzéki párt nem tehet semmit. Élnie kell a lehetõséggel, úgymint a kezdeményezés, az információ és a tájékoztatás fegyverével.

Ha javasolhatnék a Jobbik vezetésének, akkor az offenzív konstruktivitást ajánlhatnám. Olyan stratégiailag megtervezett és kellõen átgondolt törvénymódosítási kezdeményezésekkel kellene a kormánytöbbséget bombázni a nyilvánosság bevonásával, amelyek egyértelmûen a nemzet javát szolgálják.

A másik fontos feladata lenne a Jobbiknak, hogy a parlament munkáját, az egyes törvénymódosításokat, a kormányzati tevékenységet és célokat egyértelmûvé és világossá tegyék a választópolgárok számára. Ezzel a folyamatos és igen munkaigényes parlamenti munkával megalapozhatnák pozíciójukat, az esetleges kormányzati szerepüket. Hiteles, nemzeti médiapárttá kell válniuk, ahol az igazmondás és a bölcsesség lenne a meghatározó, és az egyéni és a pártérdek nem nyomná el a nemzet érdekét. Ehhez nagyon sok szakértõre és tanácsadóra lesz szükségük, ami szükségszerûvé teszi, hogy integráló párttá váljanak, hogy társadalmi beágyazottságuk, hitelességük megerõsödjék.

Budapest, február 14.

Takács András