Egy pártot a tagsága és vezetése tehet naggyá, de tönkre is tehet, de mi van akkor, ha a tagság kötõdik és ragaszkodik a pártja eszméihez és múltjához, csak a vezetése – legyünk pontosak – az elnöke és „elnökei” nem, vagy nem alkalmasak arra, hogy egy történelmi pártot vezessenek. Nos, akkor áll elõ a kisgazda-szindróma.

Mielõtt az FKgP jelenlegi állapotának belsõ okaira rávilágítanék, nem hagyhatom szó nélkül a rendszerváltással összefüggõ folyamatokat. A rendszerváltó régi és új nomenklatúrának az volt az érdeke, hogy a hagyományos magyar politikai struktúra ne érvényesülhessen, sem rendszerében, sem pártjainak újjáéledésével. Az olyan hagyományos pártok, mint a kisgazdák, a kereszténydemokraták, vagy a szociáldemokraták, az értékelvûségüknél fogva a feltörekvõ neoliberális, pragmatikus pártok technokrata vezetõinek ideológiai ellenfélnek, alódi alternatívának számítottak, így mindent megtettek, és a mai napig is megtesznek az értékelvû, fõleg a nemzeti érdekeket képviselõ pártok közéletbõl történõ kiszorítására. Ezek az újsütetû pártok az integráció hamis jelszava mögött a nemzetközi nagytõke gyarmatosító törekvései elõtt nyitottak utat hazánkban. Elsõnek a szocdemek véreztek el az MSZMP–MSZP hathatós aknamunkájának eredményeként, majd a KDNP, akit a Fidesz ölelt keblére úgy, hogy lélegzethez sem jut, majd a kisgazdák, akik önmaguknak is köszönhetik jelenlegi állapotukat.

A Kisgazdapárt mélyrepülése az 1998-2002-es kormányra kerülésével gyorsult fel, amikor is Torgyán József miniszterséget követelt magának. Torgyán nagyon hamar jelét adta annak, hogy nem ért a mezõgazdasághoz, hogy fogalma sincs arról, mi volna a teendõ. Ez még kiküszöbölhetõ lett volna, ha szakemberekkel, szakpolitikusokkal vette volna körül magát, és hagyta volna, hogy irányítsák az ágazatot. Nem így tett! Saját vazallusait, KGST-kommiszárt helyezett döntési pozícióba, akiknek annyi közük volt a mezõgazdasághoz, mint a vak embernek a harangöntéshez.

Ez a hozzá nem értés visszahatott a párt politikai megítélésére, olyannyira, hogy a tradicionálisan a Kisgazdapártra szavazók is elfordultak pártjuktól.

Ki merem jelenteni, hogy a Kisgazdapárt jelenlegi állapotáért leginkább Torgyán József a felelõs.

A Kisgazdapárt alapvetõen és meghatározóan nemzeti elkötelezettségû, függetlenségünkért kiálló párt volt, és a magyar gazdaság alapjának mindig a mezõgazdaságot tekintette. Ezt az eszmei alapot árulta el Torgyán, amit konkrét példákkal is tudok igazolni. ’94-95-ben parlamenti szakértõje voltam az FKgP-nek. Egy közös vidéki utunk során, amikor a NATO-hoz való csatlakozásunk volt az aktuális belpolitikai téma, akkor a hazafelé vezetõ úton vetettem fel neki, hogy a Kisgazdapárt miért nem az ország függetlensége mellett áll ki. Torgyán az anyósülésrõl hátrafordulva, rákvörös fejjel rám förmedt; „Csak nem képzeled, hogy kinyíratom magam!? Többet hallani se akarok errõl!”

Egy másik eset. A parlamenti ülések elõtt a szokásos naprend elõtti felszólalásaira készülve mindig szakértõi megbeszélést tartott a felvetendõ témát illetõen, egyfajta ötletbörzeként. Az egyik alkalommal javasoltam, hogy vesse fel a „privatizációs leltár” fontosságának a kérdését. Egybõl kapott az ötleten, és a következõ napirend elõtti felszólalásának ez volt a témája. A képviselõk az általában vidámsággal fogadott „torgyáni trillákat” ez esetben síri csendben hallgatták végig. A légy zümmögését meg lehetett hallani. Ebédidõben elhívott, hogy együtt ebédeljünk, ami elismerésnek számított nála. Az hittem, hogy ezt a témát tovább viszi egy törvénytervezet, vagy akár egy vizsgálóbizottság kezdeményezésével. De nem! Körülbelül egy hónap után, egy hasonló megbeszélésen elõvettem a témát, de csak annyi volt a válasz, hogy most nem aktuális.

De még más és hasonló álhazafiságnak is a tanúja voltam, amikor a szónoki nagyotmondást nem követte valódi cselekedet.

A politikai praktikák egyik mottójává vált mondása: „Ha valamit nem tudsz megakadályozni, akkor állj az élére és siklasd ki.” Torgyánnak tizenkét év kellett, hogy beteljesítse küldetését.

Torgyán most ismét aktivizálta magát a Torgyán–Kisgazda–Koalíció létrehozásával, ami ismét rámutat a névadó narcisztikus, egocentrikus alkatára, de arra is, hogy a történelmi Kisgazdapárt ellen szervezkedik. De az is beszédes Torgyán jellemét illetõen, hogy a 2002-es választást követõ totális vereség után arra nem volt képes, hogy szemébe nézzen a tagságnak. A Pártalkotmány elõírta, hogy a választások végleges eredményének kihirdetését követõ 60 napon belül az elnöknek össze kell hívnia a Nagyválasztmányt és a Nagygyûlést. Torgyán nem tette meg! Sõt a fõtitkár által összehívott nagygyûlésre el se ment. Ekkor választották meg Dr. Réti Miklóst elnöknek, a Kisgazdapárt elmúlt húsz évének legkorrektebb választásán. Igen ám, de a Réti-féle adminisztráció elfelejtette a megválasztásával kapcsolatos dokumentumokat a Fõvárosi Bíróságra idõben beadni. Hogy ki, vagy kik mi okból nem tették meg, máig tisztázatlan. Ezt követõen kezdõdött el az elnöki posztért való tülekedés s vele összefüggésben a kisgazda székházért. Volt olyan elnökválasztás, ahol tizenhét ember választott volna kisgazda elnököt. Van olyan ÁSZ jelentés, ahol a párt 12 fizetõ tagot regisztrált.

A bíróság által most jegyzett Hegedüs Péter-féle vezetés 83 peres tárgyaláson van túl, melyek legitimációs és vagyoni természetûek. A tagság jelentõs része vitatja Hegedüs elnökségének szervezeti és politikai legitimitását, míg a másik fele Rétiben látja a megoldást. Ez az évek óta tartó „róka fogta csuka” helyzet mindinkább felõrli a tagság párthoz való hûségét, ami jogilag a következõképpen oldható fel; persze csak akkor, ha van hozzá kellõ alázat és akarat. Amennyiben a Réti Miklós által most összehívott Nagyválasztmány határozatait a bíróság jogerõsen elfogadja, akkor ez lehet az egyik megoldás. Amennyiben ez „nem jön össze”, akkor a megoldás Hegedüs Péteren múlik, már amennyiben képes dûlõre jutni az õt el nem fogadókkal.

Ne legyenek kétségink afelõl, hogy amennyiben a 2010-es választásokra nem áll föl az FKgP, akkor nem csak azzal kell számolnunk, hogy megszûntnek tekinthetjük, hanem azzal is, hogy a magyar politikai közélet a globalizmus marionett színpadává válik, mivel a JOBBIK önmagában kevés lesz ahhoz, hogy megállítsa a jelenlegi folyamatot. Egy száz éves múltú párt jól jönne a nemzeti oldal számára.

Történelmi felelõsségük van a kisgazdáknak, mert szükség lenne egy igazi kisgazdapártra, ahol az Isten, Haza, Család az elsõ.

Takács András