A rendszerváltás megbukott, demokráciánk diktatúrába fordult, a jogállam maffiaállammá vált. Ennyi! Ez a valóság! Lehet cirkalmazni. Lehet fényezni az elmúlt két évtizedet mint ahogy Martonyi János tette minap az Echo tévében, de a lényeg letagadhatatlan.

A rendszerváltásnak nevezet átalakulás nem más, mint politikai és jogi eszközökkel csoportosan, bûnszövetkezetben elkövetett hazaárulás. E felismerés 2002-ben az Erzsébet-hídi blokád óta egyre több ember számára vált világossá. Az utcai demonstrációk váltakozó intenzitással, de jelzik a társadalmi elégedetlenséget, a nemzeti önvédelem éledését.

Hazánk és a magyarság megmentése érdekében minden eszközt kötelesek vagyunk igénybe venni; tüntetések, petíciók, népszavazási kezdeményezések, sajtónyilatkozatok, feljelentések formájában, vagy … .

A lényeg, hogy megtettem-e azt, amit megtehettem. Ebben az esetben az igazság kimondása csak a kezdet. Az igazság, akkor is igazság marad, ha csak egy ember mondja ki, de az igazság ereje az igazságot kimondók számának a függvényében hatványozottan nõ.

Többen megkerestek, szomszédaim, ismerõseim, eszmetársaim, hogy jelentsük fel „ezeket”. A feljelentés igazságtartalma egy dolog, jogérvényesítõ képessége más dolog, legalábbis nálunk Magyarországon, fõleg akkor, ha politikáról, ha a hatalmi „elitrõl” van szó.

Mint volt parlamenti szakértõ (FKGP ’94-95), mint igazságkeresõ és jogérzékkel bíró közéletiséggel megáldott vagy inkább megvert barikádharcos, elkészítettem egy feljelentést, amit már elküldtem a címzettnek. Ehhez lehet csatlakozni, át lehet írni, ki lehet egészíteni.

A lényeg az, hogy minél többen tegyünk feljelentést. Ennek hitelessége és a személyes kiállásunk demonstrálása érdekében fontos, hogy saját nevünkben, névvel és lakcímmel tegyük meg. Ne csak emailben, hanem postai úton is jutassuk el az Országos Rendõr-fõkapitányság címére.

Tudom, hogy feljelentésünk érdemi kivizsgálására vajmi kevés esély van, de tegyük fel magunknak a kérdést: Megtettem-e azt, amit megtehettem? Ez is az ellenállás egy formája.

A kezdeményezésnek kettõs célja van: egyrészt kénytelen lesz az illetékes hatóság foglalkozni az üggyel, másrészt állásfoglalásra kényszerítjük õket, ami tanulságos lehet a jövõt illetõen.

Gyáva népnek nincs hazája! - Szoktuk volt mondani. Jelenleg ahhoz is bátorság kell, hogy állampolgári felelõsségünk okán, igazságunk tudatában konkrét lépéseket tegyünk.

Lehet, hogy sokan értelmetlen próbálkozásnak ítélik feljelentésünket, de felteszem a kérdést: Az igazság kimondása értelmetlen dolog? Lehet, hogy ma még igen, és nincs következménye. De holnap … ?

„Merjünk magyarok lenni!” Mondta Teleki Pál.

A kérdés az, hogy hányan merünk.

2009. február 24.

Takács András

------------------------------

Országos Rendõr-fõkapitányság

Dr. Bencze József r. altábornagy részére
1139 Budapest, Teve u. 4-6.
Postacím: 1903 Budapest, Pf.: 314/15
Tel: 36 1 443-5500

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Web: www.police.hu

Tárgy: Feljelentés ismeretlen tettesek ellen hivatali visszaélés, hûtlen kezelés, hazaárulás és népirtás tárgyában.

Tisztelt Fõkapitány Úr!

Alulírott magyar állampolgárok feljelentést kívánunk tenni ismeretlen tettesek ellen az állami vagyonnal kapcsolatos hivatali visszaélés, hûtlen kezelés, népirtás és hazaárulás tárgyában. Feljelentésünk jogszerûségére vonatkozó törvényi elõírásokat kiemelten jeleztük.

Tesszük mindezt az Alkotmány „57. § (5) bekezdése alapján: „ A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti.”

I.

Hivatali visszaélés, hûtlen és hanyag kezelés

vonatkozásában a Magyar Köztársaság Alaptörvénye

és Bûntetõ Törvénykönyvének paragrafusaira

hivatkozással tesszük meg feljelentésünket

Az 1949. évi XX. alaptörvény

9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlõ védelemben részesül.

10. § (1) A magyar állam tulajdona nemzeti vagyon.

20. § (2) Az országgyûlési képviselõk tevékenységüket a köz érdekében végzik.

1978. évi IV. törvény Büntetõ Törvénykönyv

Hivatali visszaélés

225. § Az a hivatalos személy, aki azért, hogy jogtalan hátrányt okozzon vagy jogtalan elõnyt szerezzen, hivatali kötelességét megszegi, hatáskörét túllépi, vagy hivatali helyzetével egyébként visszaél, bûntettet követ el, és három évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.

Hûtlen kezelés

319. § (1) Akit idegen vagyon kezelésével bíztak meg, és ebbõl folyó kötelességének megszegésével vagyoni hátrányt okoz, hûtlen kezelést követ el.

(2) A büntetés vétség miatt egy évig terjedõ szabadságvesztés, közérdekû munka vagy pénzbüntetés, ha a hûtlen kezelés kisebb vagyoni hátrányt okoz.

(3) A büntetés bûntett miatt

a) három évig terjedõ szabadságvesztés, ha a hûtlen kezelés nagyobb vagyoni hátrányt,

b) egy évtõl öt évig terjedõ szabadságvesztés, ha a hûtlen kezelés jelentõs vagyoni hátrányt,

c) két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztés, ha a hûtlen kezelés különösen nagy vagyoni hátrányt okoz.

Hanyag kezelés

320. § (1) Akit olyan idegen vagyon kezelésével vagy felügyeletével bíztak meg, amelynek kezelése vagy felügyelete törvényen alapul, és az ebbõl folyó kötelességének megszegésével vagy elhanyagolásával gondatlanságból vagyoni hátrányt okoz, vétséget követ el, és két évig terjedõ szabadságvesztéssel, közérdekû munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendõ.

(2) A büntetés három évig terjedõ szabadságvesztés, ha a hanyag kezelés különösen nagy, vagy ezt meghaladó vagyoni hátrányt okoz.

Indokolás

A Napi Gazdaság Online 2009. január 22-i számából , a „Privatizáció - több volt a leves mint a hús” (http://www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=394333) címû írásából értesülhettünk arról, hogy a kormány elkészítette a privatizációs idõszakot lezáró jelentését. A cikk kivonatosan közli a fõbb adatokat, amelybõl az alábbi részt emeljük ki:

„Tizenhét év alatt 2952 milliárd forintnyi vagyonhasznosítási és privatizációs bevétele keletkezett az államnak, ezzel szemben 1370 milliárd forintnyi ráfordítás áll, ami a bevételek 46 százaléka.

…1615 vállalatból mindösszesen 139 mûködõ cég marad állami tulajdonban 2007 végére.”

A fenti adatokból kiolvasható, hogy az állami vállalatok 94%-át adták el, ami azt jelenti, hogy olyan ágazatok kerültek privatizálásra, végül felszámolásra, mint az élelmiszeripar, textilipar, építõipar, illetve olyan nemzetstratégiai ágazatok kerültek nemzetidegen érdekeltségek alá vagy más állam tulajdonába mint a közmûszolgáltatás, az élelmiszeripar, kereskedelem, textil- és bõripar. Lényegében a nemzetgazdaság értéktermelõ ágazatai vagy felszámolásra vagy külföldi tulajdonba kerültek. Ennek köszönhetõen 1,5 millió munkahely szûnt meg. Ezek a tényszámok felvetik annak a gyanúját, hogy az állami vagyon privatizálása során az eljáró személyek súlyos kárt okoztak a Magyar Köztársaságnak, így a magyar népnek, köztük személy szerint nekünk is.

A hûtlen kezelés vizsgálatánál kérjük figyelembe venni az úgynevezett „bankkonszolidációk” során a bankok részére juttatott ezer milliárdot meghaladó pénzösszeggel kapcsolatos csalás és korrupció gyanújának lehetõségét is.

Kérjük a Tisztelt Hatóságot, hogy a kormány által kiadott privatizációs jelentésében foglaltakból kiindulva vizsgálja ki,

- hogy a privatizáció kezdetétõl – 1980-as évek végétõl – az állam illetve az azt irányító szervek és felelõs vezetõi kellõ gondossággal jártak-e el,

- hogy a rendszerváltáskor az elsõ szabadon választott országgyûlés és kormánya mennyi állami vagyon felett rendelkezett, és könyv szerinti értékben ez hány milliárd forintot tett ki,

- hogy az eladott 1476 cég valós értéke és a privatizációs szerzõdésben rögzített összeg valós értéket fejezett-e ki, és ezen összegek befolytak-e az államkincstárba,

- hogy a privatizációs szerzõdésekbe foglalt feltételeket a szerzõdõ felek maradéktalanul teljesítették-e,

- hogy a privatizáció lebonyolításáért felelõs szervezetek vezetõi és a Felügyelõ Bizottság tagjai kellõ gondossággal jártak-e el döntéseik során,

- kérjük kivizsgálni, hogy a bankok részére juttatott konszolidációs milliárdok ellentételezéseként milyen kötelezettséget vállaltak a bankok, avagy a magyar állam részérõl ajándékba kapták-e mindenféle ellenszolgáltatás nélkül,

- végsõ soron kérjük kivizsgálni, hogy a privatizáció és a bankkonszolidáció során érte-e kár a magyar társadalmat, ha igen, milyen mértékben, hogy kik és mennyiben felelõsek az esetleges károkozásért?

Megítélésünk szerint a lefolytatott privatizáció jelentõs kárt okozott hazánknak, ami nem elhanyagolható mértékben szûkítette mind gazdasági, mind politikai függetlenségünket, a magyar nép életfeltételeit, fennmaradását, nem csak a mi korosztályunkat, hanem az elkövetkezõ nemzedékekét is. Mint szülõk felelõsséggel tartozunk gyermekeink jövõjéért. E felelõsségünk tudatában tartottuk kötelességünknek megtenni feljelentésünket.

Alkotmányjogi érvelés:

Megítélésünk szerint az Alkotmány „57. § (5) lehetõséget biztosít arra, hogy jogorvoslattal élhessünk akár a magyar kormánnyal, akár az országgyûléssel, a törvényhozással szemben is, amennyiben úgy ítéljük meg, hogy az adott intézmény vagy személyek nem a köz érdekében /20. § (2)/ folytatták tevékenységüket. Amennyiben bármely intézményrõl, vagy személyrõl bebizonyosodik, hogy közéleti tevékenységének következtében sérül a köz érdeke úgy a politikusi felelõsségen túl (nem választják újra) a büntethetõség lehetõségének is meg kell lennie, mivel a jog, a kötelesség, a felelõsség és a számon kérhetõség csak együtt értelmezhetõ. Ismereteink szerint egyetlen egy politikai párt vagy kormány sem kapott arra vonatkozóan választói felhatalmazást, hogy a nemzeti vagyont ily módon elprivatizálják, elkótyavetyéljék, hogy a jövõ generációnak életfeltételeit lerontsák.

Amennyiben bármilyen alsóbb szintû jogszabály ennek a lehetõségét kizárja, úgy az nem tekinthetõ másnak, mint antidemokratikus és diktatórikus hatalmi megnyilvánulásnak, ami sérti az Alkotmány 2.§. (3) bekezdésébe foglalt „ellenállási jogot”. „A társadalom egyetlen szervezetének, egyetlen állami szervnek vagy állampolgárnak a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erõszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetõleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni.” Megítélésünk szerint a magyar parlamentalizmus, annak döntéshozói mechanizmusa, a társadalom részérõl gyakorolható kontrollja, illetve jogi úton történõ számon kérhetõsége oly mértékben be van korlátozva, hogy az már a hatalom kizárólagos birtoklását jelenti a parlamenti többséggel rendelkezõ politikai csoportok részérõl. Mivel a jelenlegi alkotmányos berendezkedésünk a politikai és törvényhozói hatalom önmaga mûködésének feltételeit önmaga határozza meg, így önszabályozóvá vált, ami a parlamenti diktatúra kialakulását eredményezi. A magyar államiság jogfejlõdése során általános érvényûvé vált, hogy „hatalmi erõ alkotmányt nem írhat, nem módosíthat”. Ilyen értelemben kötelességünk fellépni a diktatúra bármiféle megnyilvánulásával szemben, legyen az parlamentáris diktatúra, egy -vagy többpárti diktatúra, illetve kormányzati diktatúra.

Mivel a köztulajdon és a magántulajdon ugyan olyan védettséget élvez /9. § (1)/ és az állami tulajdon maga a nemzeti vagyon /10. § (1)/ ami köztulajdon, történeti szóhasználattal élve társadalmi tulajdon, így joggal elvárható a társadalom részérõl, hogy minden olyan intézmény és törvényalkotó kellõ gondossággal járjon el a társadalmi tulajdon kezelésével kapcsolatosan és erre vonatkozó tevékenységérõl számon kérhetõ legyen.

Büntetõ Törvénykönyv szerinti jogi érvelés:

A Btk. világosan és egyértelmûen fogalmaz. Nem kétséges, hogy a magyar törvényhozás és a rendszerváltás kormányai (Németh, Antall, Horn, Orbán, Medgyessy – Gyurcsány, Gyurcsány) kezdettõl fogva rossz gazda módjára kezelték a nemzeti vagyont - lásd a privatizációs elszámolást ­­­-, sõt olyan nemzetközi, politikai és pénzügyi kötelezettségeket vállaltak, amelyek túlmutatnak saját döntési kompetenciájukon és az elkövetkezõ generációk kormányainak a mozgásterét jelentõsen behatárolják, szinte lehetetlenné teszik alkotmányos kötelezettségeik teljesítését. Mindezek a tények megalapozottá teszik a hivatali visszaélés, a hûtlen kezelés, a hanyag kezelés bûntettének gyanúját, de felveti a hazaárulás és a hûtlenség bûnét is.

II.

Hazaárulás és hûtlenség

vonatkozásában a Magyar Köztársaság Alaptörvénye és Bûntetõ Törvénykönyvének paragrafusaira hivatkozással tesszük meg feljelentésünket

Az 1949. évi XX. alaptörvény

2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.

5. § A Magyar Köztársaság állama védi a nép szabadságát és hatalmát, az ország függetlenségét és területi épségét, valamint a nemzetközi szerzõdésekben rögzített határait.

1978. évi IV. törvény Büntetõ Törvénykönyv

Hazaárulás

144. § (1) Az a magyar állampolgár, aki abból a célból, hogy a Magyar Köztársaság függetlenségét, területi épségét vagy alkotmányos rendjét sértse, külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bûntettet követ el, és öt évtõl tizenöt évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.

(2) A büntetés tíz évtõl tizenöt évig terjedõ vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a hazaárulást

a) súlyos hátrányt okozva,

b) állami szolgálat vagy hivatalos megbízatás felhasználásával,

c) háború idején,

d) külföldi fegyveres erõnek behívásával vagy igénybevételével,

követik el.

(3) Aki hazaárulásra irányuló elõkészületet követ el, bûntett miatt egy évtõl öt évig, háború idején két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.

Hûtlenség

145. § Az a magyar állampolgár, aki állami szolgálatával vagy hivatalos megbízatásával visszaélve külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, és ezzel a Magyar Köztársaság függetlenségét, területi épségét vagy alkotmányos rendjét veszélyezteti, bûntettet követ el, és két évtõl nyolc évig, háború idején öt évtõl tizenöt évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.

Indokolás

A hazaárulásra és hûtlen kezelésre vonatkozó alkotmányos és Bûntetõ Törvénykönyvi elõírások kulcsszava a függetlenség, ami így definiálható röviden: Független állam az, amely „másnak alá nem rendelt, ki nem szolgáltatott.” Mindez feltételezi egy társadalom gazdasági és politikai önrendelkezési jogának meglétét. Az önrendelkezés egy állam esetében - még ha piacgazdaságról beszélünk is - szükségessé tesz bizonyos stratégiai ágazatok feletti alanyi jogon történõ döntési kompetenciát, illetve tulajdonosi jogokat és kötelezettségeket, amelyek átruházása idegen állam, vagy gazdasági szervezet részére gyengíti, végsõ esetben felszámolja az állam, a társadalom önállóságát, függetlenségét.

Megítélésünk szerint az elõzõ rendszerhez képest is súlyosan sérült Magyarország népének szabadsága, hatalmi, döntéshozói képessége, illetve az ország függetlensége.

Egy állam esetében alanyi jogosultságnak és kötelezettségnek minõsül a pénzrendszer, a pénzkibocsátás feletti jog, a nemzetgazdaság irányítása, a szociális és egészségügyi ellátás biztosítása.

Megítélésünk szerint a Magyar Köztársaság elveszítette irányítói és döntési önállóságát:

- pénzrendszerünk és a pénzkibocsátásunk felett,

- a nemzetgazdaság, a kereskedelem és az értéktermelõ ágazatok felett,

- a stratégiai ágazatok úgymint a közmûellátás, az energiaellátás felett,

- az egészségügyi ellátás és szociális biztonság felett,

- a Haza védelme felett,

mindezek az állam alkotmányos kötelezettségeinek teljesíthetõségét kérdõjelezi meg.

Magyarország függetlenségének biztosításának vonatkozásában súlyos problémaként jelentkezik az ország földterülete tulajdonjogának külföldi állampolgárok, gazdasági és pénzügyi szervezetek által történõ megszerezhetõsége. Történelmileg igazolt, hogy akié a föld, azé az ország, de ehhez hozzátehetjük, hogy a pénzkibocsátás joga is. Amennyiben a magyar föld nemzetidegen eltulajdonlása lehetõvé válik, úgy félõ, hogy a földdel kapcsolatos minden lényegi döntés idegen érdekeket fog szolgálni, ami azt eredményezheti, hogy Magyarország csak virtuálisan fog létezni, õsi alkotmányos jogaink formálissá válnak, õslakossá válunk saját hazánkban és bennszülötti minõségünkben cselédekké válunk s legfeljebb arra szavazhatunk, hogy ez vagy az az idegen érdekeket kiszolgáló párt legyen a nemzetközi pénzoligarchiának a hazai rezidense.

Mindezek okán tartjuk fontosnak feljelentésünk vizsgálata során a függetlenségünk tartalmi részének a tisztázását, ami nem csak politikai, hanem jogi kérdés is.

Fenti állításaink igazolásaként a Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi adataira hívnánk fel a Tisztelt Hatóság figyelmét, vagy olyan gazdasági, pénzügyi szakértõk tanulmányaira, mint Csath Magdolna, Bogár László, Varga István, Drábik János, Tanka Endre vagy Ángyán József.

Véleményünk szerint a magyar állam képtelen volna megvédeni hazánkat egy külsõ agresszióval szemben, legyen ez katonai vagy gazdasági. Amennyiben ez fennáll, az nem csak az állam alkotmányos kötelezettségének a megszegését jelenti, hanem azt is, hogy azok a hazai döntéshozók, akik ezt az állapotot elõidézték, azok valójában hazaárulást követtek el.

Kérjük továbbá kivizsgálni a rendszerváltás során hozott törvények statisztikailag is igazolt romboló gazdasági, társadalmi hatását (népességfogyás, termelésvisszaesés, munkahelyek, ipari ágazatok megszûnése, hajléktalanság, morális válság), hogy a kialakult társadalmi folyamatok mennyiben támasztják alá a hazaárulás, a népirtás törvényi tényállását, hogy a politikai felelõsség mellett kik felelõsek mindezért.

III.

Népirtás

vonatkozásában a Magyar Köztársaság Alaptörvénye és

Bûntetõ Törvénykönyvének paragrafusaira

hivatkozással tesszük meg feljelentésünket

6.§. (3) A Magyar Köztársaság felelõsséget érez a határain kívül élõ magyarok sorsáért, és elõmozdítja a Magyarországgal való kapcsolatuk ápolását.

8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvetõ jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsõrendû kötelessége.

Az alkotmány ezen paragrafusa az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában foglaltakat emelte alkotmányos szintre. Ezért az ENSZ által 1946-ban elfogadott és Magyarország által késõbb ratifikált nyilatkozat preambulumára és alábbi cikkelyeire hivatkozással kívánjuk feljelentésünk jogszerûségét igazolni:

„Tekintettel arra, hogy az emberiség családja valamennyi tagja vele született méltóságának, valamint egyenlõ és elidegeníthetetlen jogainak elismerése alkotja a szabadság, az igazság és a béke alapját a világon;

tekintettel arra, hogy az emberi jogok el nem ismerése és semmibevevése az emberiség lelkiismeretét fellázító barbár cselekményekhez vezetett, és hogy az ember leghõbb vágya egy olyan világ eljövetele, amelyben félelemtõl és nyomortól megszabadult emberi lények szabadon hallathatják szavukat és meggyõzõdésüket;

tekintettel annak fontosságára, hogy az emberi jogokat a jog uralma védelmezze, nehogy az ember végsõ megoldásként a zsarnokság és az elnyomás elleni lázadásra kényszerüljön;
tekintettel arra, hogy az alapokmányban az Egyesült Nemzetek népei újból hitet tettek az alapvetõ emberi jogok, az emberi személyiség méltósága és értéke, a férfiak és nõk egyenjogúsága mellett, valamint kinyilvánították azt az elhatározásukat, hogy elõsegítik a szociális haladást és nagyobb szabadság mellett az életfeltételek javítását;

Tekintettel arra, hogy a tagállamok elkötelezték magukat amellett, hogy az Egyesült Nemzetekkel együttmûködve biztosítják az emberi jogok és alapvetõ szabadságjogok általános és tényleges tiszteletben tartásának elõmozdítását;

tekintettel arra, hogy az e jogok és szabadságjogok mibenlétében való közös egyetértés igen nagy jelentõségû az említett kötelezettség maradéktalan teljesítése szempontjából, a Közgyûlés kinyilvánítja, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata olyan közös eszmény, amelynek elérésére minden népnek és nemzetnek törekednie kell abból a célból, hogy minden személy és a társadalom minden szerve - a jelen Nyilatkozat állandó szem elõtt tartásával - oktatás és nevelés útján elõmozdítsa e jogok és szabadságjogok tiszteletben tartását, továbbá hogy fokozatosan megvalósuló hazai és nemzetközi intézkedésekkel biztosítsa azok általános és tényleges elismerését és érvényesítését mind a tagállamok népei között, mind pedig a joghatóságuk alatt álló területek népei között. „

8. cikk

Mindenkinek joga van az alkotmányban vagy a törvényben részére biztosított alapvetõ jogokat sértõ eljárások ellen az illetékes hazai bíróságokhoz tényleges jogorvoslatért folyamodni.

17. cikk

(1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy egyénileg vagy másokkal közös tulajdona legyen.
(2) Senkit sem lehet tulajdonától önkényesen megfosztani.

19. cikk

Mindenkinek joga van a vélemény és kifejezés szabadságához. Ez a jog magában foglalja annak szabadságát, hogy véleménye miatt senkit se zaklassanak, továbbá hogy bármilyen eszközzel és hatásokra való tekintet nélkül mindenki tájékozódhasson és tájékoztathasson, és eszméket megismerhessen, információkat és eszméket terjeszthessen.

22. cikk

A társadalom tagjaként mindenkinek joga van a szociális biztonsághoz és annak biztosításához, hogy nemzeti erõfeszítéssel és nemzetközi együttmûködéssel, valamint az egyes államok szervezetével és erõforrásaival összhangban megvalósuljanak a méltóságához és a személyiségének szabad kibontakoztatásához nélkülözhetetlen gazdasági, szociális és kulturális jogok.

25. cikk

(1) Mindenkinek joga van a saját maga és családja egészségének és jólétének biztosítására alkalmas életszínvonalhoz, ideértve az élelmet, a ruházatot, a lakást, az orvosi ellátást és a szükséges szociális szolgáltatásokat, továbbá a szociális biztonsághoz munkanélküliség, betegség, rokkantság, özvegység, öregség esetén, vagy mikor tõle független egyéb körülmények miatt nincsenek megélhetési eszközei.
(2) Az anyaság és a gyermekkor különleges gondoskodásra, támogatásra jogosít. Minden gyermek, akár házasságból, akár házasságon kívül született, azonos szociális védelemben részesüljön.

1978. évi IV. törvény Büntetõ Törvénykönyv

Népirtás

155. § (1) Aki valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport teljes vagy részleges kiirtása céljából

a) a csoport tagjait megöli,

b) a csoport tagjainak, a csoporthoz tartozása miatt súlyos testi vagy lelki sérelmet okoz,

c) a csoportot olyan életfeltételek közé kényszeríti, amelyek azt vagy annak egyes tagjait pusztulással fenyegetik,

d) olyan intézkedést tesz, amelynek célja a csoporton belül a születések meggátolása,

e) a csoporthoz tartozó gyermekeket más csoportba elhurcolja,

bûntettet követ el, és tíz évtõl tizenöt évig terjedõ vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendõ.

(2) Aki népirtásra irányuló elõkészületet követ el, bûntett miatt két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.

Indokolás

A népirtásra vonatkozó törvényi cikkely a részleges kiirtásra vonatkozó lépéseket azonos módon ítéli meg a teljes megsemmisítésre vonatkozó törekvéssel. Hazánk vonatkozásában közismert az a Világbank által készített tanulmány, amelyet Dr. Gidai Erzsébet közgazdász professzorasszony ismertetett a ’90-es évek elején, amelyben az áll, hogy Magyarország lakosságának 2025-re „optimálisan” 6-8 milliónak kéne lenni. Ez – véleményünk szerint – kimeríti a részleges népirtásra vonatkozó felbujtást és elõkészületet. Ez ellen egyetlen parlamenti párt sem emelte fel a szavát, hanem éppenséggel döntéseikkel ezt a folyamatot indították el. Mára a Magyarországon születettek lélekszáma tízmillió alá csökkent, a lakosság létszámának éves csökkenése meghaladja a harmincezer fõt, annak ellenére, hogy érzékelhetõ módon nõ a betelepültek száma. A betelepült vagy betelepített idegen nemzetiségû lakosság csak statisztikailag árnyalja a valós helyzetet.

Szeretnénk hangsúlyosan kifejezni, hogy ma már a népirtás nem koncentrációs táborokban folyik, vagy fegyveres eszközökkel, hanem gazdasági, pénzügyi, szociális és egészségügyi intézkedésekben testesül meg. Amennyiben feljelentésünk során a Tisztelt Eljáró Hatóság érdemben megvizsgálja ezen állításunkat, akkor az elmúlt idõszak szociális és egészségügyi döntéseinek várható hatásai egyértelmûvé teszik, hogy a Magyar Köztársaság kormánya saját népe ellen intézményesített módon és módszeresen követi el a népirtást.

Feljelentésünk I. és II. fejezetben foglaltak kimeríti a Btk. 155.§ (1) c) pontjára vonatkozó részt, a gazdasági és szociális életfeltételek tudatosan elõidézett rombolásával elkövetett népirtás elõkészületét, társadalmi bekövetkeztének elindítását, illetve beteljesülését. A genocídium elkövetésének vonatkozásában különös felelõsség terheli mindazon kormányokat és parlamenti képviselõket, akik döntéseikkel rombolták a magyar nép életfeltételeinek gazdasági, szociális alapjait, egészségügyi- és lelkiállapotának romlását.

Megítélésünk szerint fokozott felelõsség terheli Gyurcsány Ferencet, a jelenlegi miniszterelnököt, a jelenlegi helyzetért, a magyar népnek okozott lelki sérelmekért, amit „öszödi beszédével”, és legfõképp a 2004. december 5-i népszavazás során okozott, ami a külhoni magyarok kettõs állampolgárságáról és a korházak privatizációjáról szólt. Megítélésünk szerint egy hazáját és népét szeretõ és azért felelõsséget vállaló miniszterelnök nem kampányolhatott volna az anyaországtól elszakított magyar testvéreink magyar állampolgársága ellen, illetve a kórházak eladása mellett. (Az MSZP székházban, 2004. november 30-án a kettõs állampolgárság és kórház-privatizációs népszavazással kapcsolatosan ezt a kijelentést tette: „Elmegyek a népszavazásra, és nemmel szavazok!") Ezzel a kijelentésével és ellenkampányával nem csupán befolyásolta a választópolgárok döntéseit, hanem politikai szándékáról is bizonyságot tett, oly mértékben befolyásolta a népszavazás eredményét, amely meghasonlást szült a magyar társadalomban.

Mint keresztény embereknek Jézus szavai ötlenek fel bennünk: „Minden ország, amely magával meghasonlik, elpusztul; és egy város vagy háznép sem állhat meg, amely meghasonlik magával.” (Máté12/25) Meggyõzõdésünk, hogy ezzel a szégyenletes népszavazással a magyar nép átkot vont a fejére, az országra.

Tisztelt Fõkapitány Úr!

Tisztában vagyunk azzal, hogy feljelentésünkkel lényegében az egész „rendszerváltást”, a „rendszerváltó elitet” a vizsgálat tárgyává kívánjuk tetetni.

Azzal is tisztában vagyunk, hogy Magyarországon egy sajátos jogállamiság alakult ki a rendszerváltással, ahol a jogszolgáltatás a fehérgalléros (politikai és gazdasági) bûnözés elfedésében érdekelt. De látva azt, hogy az utóbbi idõben a rendõrség megpróbál az igazságszolgáltatás göröngyös útján járni, így bízunk abban, hogy felül tud emelkedni a párt- és hatalmi politikán és feljelentésünk nyomán a haza és a nép érdekében érdemi vizsgálatot folytat.

Budapest, 2009. február. 22.

………………………………..

Név:

Lakcím:

Csatlakozók

	(olvasható) Név	Lakcím	Aláírás
1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.