Újból és újból felmerül egy régi-új bûvös szó: RENDSZERKORREKCIÓ.
Vajó Sándor a Leleplezõ tavalyi számában „Rendszerkorrekció vagy stabilizációs program” címmel Szili Katalin MSZP-n belüli ellenzékiségérõl ír reménykeltõ optimizmussal. Most meg a nemzeti (?) baloldal – értsd: MSZMP múlttal rendelkezõ. Magam részérõl nem látom ilyen pozitívnak Szili Katalin politikai tevékenységét, de a rendszerkorrekció lényegét illetõen még kevésbé. Egyrészt azért, mert a „rendszerkorrekció” nem jelent mást, mint a jelenlegi hatalmi viszonyok megõrzésével a már fenn nem tartható feszültségek csökkentése a lényeg megtartásával. És mi a lényeg?! A hatalom megtartása! Nagy trükk! Ismert bolsevik módszer az önkritika. - Hibázok, bûnt követek el, magam tárom fel, beismerem, részben korrigálom, és hatalmon maradok. A bajok okát nem kutatom, mert forrása magam vagyok. Ez a következmények nélküli társadalom lényege.
Ki hisz még egyáltalán ezeknek, ezeknek a mitikus, semmitmondó, megtévesztõ szavaknak. Hány bõrük van, hányszor alakultak át úgy, hogy a lényeg változatlan maradt? Nézzük a legutóbbi varázslatos átváltozásukat, mert a rendszerváltással a lényeg csak annyiban változott, hogy a politikai hatalmukat átkonvertálták gazdasági hatalommá, majd a gazdasági hatalmukat politikai hatalommá. Ahhoz, hogy ezt megtehessék, a társadalmi tulajdon jelentõs részét át kellett engedniük a kapitalista nagytõkéseknek, sõt egyre több bérleti díjat kell fizetnünk a világ bankárjainak hatalmuk megtartása érdekében. Ez elhanyagolható veszteség részükrõl.
Röviden és tömören: A Magyar (Komminista – Munkás – Szocialista Munkáspárt) Szocialista Párt a hatalma megtartása érdekében eladta az országot. Ennek a folyamatnak tevékeny közszereplõje volt Szili Katalin és csapata. És ne mondja nekem senki, hogy nem tudta mit csinál. Ennyit általánosságban, de nézzük meg konkrét ügyekben, mit tett Szili Katalin?
Emlékszünk talán, hogy a kettõs állampolgárság népszavazási kampányában milyen empátiával volt a külhoni magyarok iránt. Ez az együttérzés milyen politikai cselekedetben jelent meg nála? Saját bevallása szerint – igennel szavazott. Ennyiben telt ki az Õ pártbéli ellenzékisége, együttérzése! Lehet, hogy utálja és megveti Gyurcsány Ferencet, de konkrét lépést nem tesz ellene, hanem a demokratikus centralizmus elvét betartva elfogadja és végrehajtja a Párt - Gyurcsány - utasításait. Ilyen egy bolsevik! A hatalomért mindent! De nézzük csak a kórháztörvény ellen mit tett? Semmit!
Mirõl szól a történet? A Gyurcsány utáni idõkre készül/nek/. Egyfajta alternatívaépítés folyik az MSZP belül, ami akár egy újabb metamorfózis is lehet.
Hogyan is fogalmaz ezzel kapcsolatosan Szili Katalin a szerzõ interpretálásában? Ha nem mi lépünk, akkor „a probléma megoldását átengedjük teljesen a szélsõjobboldalnak.” Ha most rákérdeznénk arra, hogy kit is tart szélsõjobbosnak, akkor kapnánk egy hosszas tekervényes kitérõ választ, amely összemosná az antiszemitát, a randalírozó, békétlenkedõ, hõbörgõ csõcseléket a békés tüntetõkkel. Lehet, hogy a csõcselék szót nem használná, de lényegében egy veszélyes kisebbségrõl beszélne. Ezzel szemben mit is takar valójában az általuk használt szélsõjobb kifejezés? Nemzeti elkötelezettséget! Szili Katalin ugyanúgy fél a nemzeti erõktõl, mint Gyurcsány Ferenc. Márpedig aki fél a nemzeti elkötelezettségû és tudatú politikai erõktõl az nem lehet része a nemzeti oldalnak.
Szili Katalin akkor volna hiteles nemzeti balos politikus, ha a baloldali értékek mentén politizálna, pozíciójából fakadóan nem csak képviselné a nemzeti érdekeket a pártján belül, hanem ki is állna érte. A nemzeti érzelmû politikai ellenfeleit pedig nem szélsõségezné le, hanem az ország érdekében partnernek tekintené õket.
Ennek híján, számomra ugyanannak annak a bolsevik brancsnak a képviselõje, aki eladta, elárulta az országot, mint ahogy a baloldali értékeket is.
Az ilyen karrierpolitikusok nem hoznak megváltást a népnek.
Egy valóban nemzeti elkötelezettségû politikus „végleges” megoldásnak nem fogadhatja el a rendszerkorrekció semmilyen formáját, de egy folyamat kezdetének már igen.
Megoldást a magyar történelem adja, a legalább az ezer éves államiságunk adja. Nem Új Magyarország kell, hanem a régi folytatása, evidenciáinak intézményesülése, ami nem a királyság visszaállítását jelenti. Szent Korona országa lehet királyság, fejedelemség, király nélküli királyság, kormányzói és elnöki rendszer, sõt köztársaság is. Szentkorona országa csak rabszolgatartó, gyarmatosító és diktatórikus állam nem volt és nem lehet. Ne feledjük a tartalom és a forma együtt határozza meg a rendszer lényegét, és mindig a tartalmon van a hangsúly.
Ma köztársaságról, demokráciáról papolnak, de valójában diktatúra van globális és nemzeti szinten egyaránt, ami valójában parlamentáris diktatúra.
Budapest, 2008. 10. 10.
Takács András